Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a kormány a belügyminiszteri feladatok ellátását átmenetileg Ihor Klimenko országos rendőrfőnökre bízta.
A katasztrófavédelem által megerősített adatok szerint a balesetben 14-en haltak meg, köztük egy gyermek, valamint 25-en sérültek meg, beleértve 11 gyermeket.
Kötbérrel büntethetnek egyes önkormányzatokat a megspórolt gázmennyiség miatt. A magas gázárak és az enyhe tél miatt minden település spórolásba kezdett, a megkötött keretszerződéseik alapján viszont most kötbért fizethetnek. Újbuda már megkapta az első számlát, 10-millió forintról. Az energiapiaci szakértő szerint az MVM eljárása jogilag védhető.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy 52 éves nagymama és 13 esztendős unokája vesztette életét egy Fóton történt balesetben.A rokonság máig képtelen elfogadni a történteket, pláne, hogy a gázoló máig nem kért bocsánatot a családtól.
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról megjelent cikkekkel ellentétben a Magyar Államkincstár a jogszabályoknak megfelelően és méltányosan jár el a támogatással kapcsolatos ügyekben, a program keretében több mint 28 ezer család autóvásárlását támogatta a kormány, ebből mindösszesen 65 esetben (0,2 százalékban) volt szükség a támogatás visszaf
Meglódult a forint, a külföldi befektetők is elkezdték zsákolni a magyar eszközöket, ami a kötvény- és a részvénypiacon is érezhető volt. Lezuhant az ukrán belügyminisztert szállító helikopter. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is sürgette az élelmiszerársapkák kivezetését.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
James Bullard, a St. Louis-i Federal Reserve Bank elnöke szerint az amerikai kamatlábaknak tovább kell emelkedniük ahhoz, hogy az inflációs nyomás csökkenjen - írja a Bloomberg.
Napjaink gazdasági helyzetében még inkább felértékelődik a képzett szakemberek jelentősége. A különféle szakmákban való kiteljesedéshez remek lehetőséget nyújtanak a kétévente induló Euroskills és a Wordskills nemzetközi versenyek megmérettetései, amik nemcsak szakmai elismerést és sikert hozhatnak, de egy életre szóló élményt is nyújtanak a résztv
Furcsa levelet kapott az Interpoltól Csuti. Bár az üzletembernek rögtön feltűntek a gyanús jelek, nyilvánosságra hozta a csalóktól kapott levelet, hogy más is tanuljon abból, ami vele történt.
Castel szerint „nem véletlen” hogy a német kancellártól Henry Kissingeren keresztül a világ vezető szakértőiig bezárólag sokan tartanak attól, hogy a háború az eszkaláció szakaszába lép.
A Klasszis Klub vendége ezúttal Holoda Attila energetikai szakértő volt, akivel a részletesen kitárgyaltuk az aktuális energiapiaci helyzeteket. A szakértő beszélt arról, hogy a világpiaci áresés ellenére miért nem kap a magyar lakosság olcsóbb energiát. Reagált a magyar kormányfő önkritikusnak tekinthető kijelentésére, és az is szóba került, hogy
Paprikás krumplihoz vásárolt be Az ATV Híradó stábja, előbb itthon, majd Horvátországban. Egy zónaadag alapanyagára Magyarországon 913 forint, míg déli szomszédunknál 556 forint volt. A jelentős különbség egyik oka, hogy a horvát kormány 8 százalékkal mérsékelte az alapvető élelmiszerek áfáját.
Az agrárium területén a precíziós gazdálkodásé a jövő, a hatékonyság egyik feltétele. Az a gazdálkodó, aki elmulasztja a fejlesztést, az új technológiák alkalmazását, végérvényesen lemarad a versenyben – jelentette ki Feldman Zsolt, a február 8-9-én megrendezendő Prega Konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón.
Vélhetően nem felejti el Bjarki Már Elísson nevét a zöld-foki válogatott kapusa, aki egy kínai figura végén olyan fejlövést kapott a férfi kézi-vb góllövőlistáját 26 góljával holtversenyben vezető szélsőtől, hogy azt még nézni is fáj. Bár nyilván nem volt szándékos, a Telekom Veszprém izlandi játékosa két percet kapott az eset után.
A Ferencváros 33-27-re győzött a Dunaújváros vendégeként a női kézilabda NB I szerdai játéknapján. A vendégek keretébe visszatérhetett a válogatott játékos, Cirjenics-Kovacsics Anikó is.
A kormány több százmilliárd forintnyi újabb beruházást fog tudni bejelenteni a következő időszakban, ami mellett már most biztosra vehető, hogy idén is meg fog dőlni a beruházási rekord Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután több nagyvállalat képviselőivel tárgyalt kedden a svájci Davosban.
2022 kiemelkedően izgalmas év volt Magyarországon a startupok és a velük együttműködő, belőlük, vagy értük élő, őket támogató szereplők számára. Sok izgalmas exit (cégeladás - felvásárlás), kockázati- és angyal tőke befektetések, helyi és nemzetközi események követték egymást egész évben. Sok új dolog kezdődött, illetve sok korábban elkezdett munka
Minden szomszédos országban olcsóbb az üzemanyag, mint itthon. Nem véletlen, hogy tömegével járnak át a határ mellett élők tankolni, Romániában például 100 forinttal kerül kevesebbe egy liter benzin, de Szlovéniában ennél is olcsóbb.