Ahhoz, hogy az agrárvállalkozások megfelelően képzett frissdiplomásokkal tudják feltölteni a munkaköröket, nekik maguknak is proaktívan kell hozzáállniuk a munkaerő-toborzáshoz. Folyamatban van az agrár-felsőoktatás átalakítása, ezért más értékmérők alapján kell kiválasztaniuk leendő dolgozóikat, mint eddig.
Ursula von der Leyen, rá nem jellemző módon őszinteségi rohamot kapott, amikor jóval magasabb ukrán veszteségekről tett említést, mint a hivatalos kijevi adatok.
Újabb hullámban támad a radikális gender-ideológia Németországban: ugyan még nem kötelező, de a tanév végétől már kérhető a nemsemleges bizonyítvány Berlinben. Az Oktatási Hivatal büszke az „innovációra”.
Újságírónőkkel folytatódik február 2-án a Reporter Slam a Dumaszínházban, ahol a szakma kiválóságai a legjobb történeteikről és a munkájukról mesélnek. A budapesti Goethe Intézet és a Ringier Hungary médiavállalat támogatásával megvalósuló. „(Mit) számít hogy, nő vagyok!” című rendezvényen Ráskó Eszter humorista műsorvezetése mellett Veiszer Alinda
Az Európába érkezők szétosztásának szorgalmazása egyrészt vonzóerőként erősíti a migrációt, másrészt súrlódást kíván teremteni a tagállamok között – vélekedett Daniele Scalea, a Centro Studi Machiavelli jobboldali szervezet elnöke, aki a migrációról rendezett első olasz-magyar konzervatív találkozón szólalt fel Rómában kedd este.
Január 19-től, csütörtöktől 15,25 százalékos és 16 százalékos kamattal vásárolhatjuk az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) legújabb sorozatait. A futamidő a 2030/I állampapír esetében hosszabb, mint az előző sorozaté volt, a kamatprémiumok maradnak. A Babakötvény februártól már 17,5 százalékot fizet.
Míg a világjárvány nem minden szektorban okozott problémákat, addig a többrétegű gazdasági válság valamilyen módon mindegyiket érinteni fogja. A cégeknek oda kell majd figyelnie az emberek költéshez való megváltozott hozzáállására. Bővíthető-e ilyenkor az üzlet és ügyfélkör? Langmár Zsuzsanna üzleti kommunikációs szakértő többek között ezekre a kér
Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a terményárak. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 1,8 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal drágult kedden. A repce kurzusa 0,6 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Az elmúlt év második felében több panasz is érkezett a média- és hírközlési biztos hivatalához a médiabox és a tv-applikációk működésével kapcsolatban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a legtöbben a műsorfelvételi és -visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvétel funkció nem megfelelő működését és a felvételnél
A hivatalos statisztika ugyan 40 százalék körüli élelmiszer-drágulást mutat, a mindennapokban az áremelkedés azonban ennél is nagyobbnak tűnik. A hazai élelmiszerárakat vetettük össze a lengyel árakkal, és sokkal nagyobb különbséget találtunk, mint azt a statisztikák indokolnák. Az ok elsősorban a hazai ágazat alacsonyabb versenyképességében rejlik
Különleges ajánlattal állt elő az idei Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n (CES) a Schneider Electric, a vállalat az otthoni energiamenedzsmentet új szintre emelő megoldást mutatott be. A Schneider Home segít az energiafelhasználás csökkentésében, növeli a kényelmet és az energiafüggetlenségre törekvő lakástulajdonosoknak is hasznos támogatást
Egy 16 éves anya, 10 hónapos fia, és a gyerek nagyanyja és dédanyja is az áldozatok között van. A rendőrség „kartellszerű kivégzésnek” nevezte az esetet.
Főleg a negatív oldaláról hallunk annak, hogy több évtizedes csúcsra emelkedett az infláció Magyarországon: az élet egyre drágább, a jegybanknak magasan kell tartania a kamatot, magas béremeléssel kell kompenzálni a munkavállalókat, ami az ár-bér spirál veszélyét vetíti előre. Az állam szempontjából ugyanakkor vannak komoly előnyei is a magas inflá
A gyümölcsfogyasztást szinte minden hozzáértő kulcsfontosságúnak tartja, de nem mindegy mikor és milyen finomságokat viszünk be a szervezetünkbe. Az alábbi cikkben 7 olyan gyümölcsöt sorolunk fel, amit minden héten fogyasztanod kellene.
Az autósok mintegy kétharmada már digitálisan váltja meg az autópálya-használatot. Számukra fontos információ, hogy amíg a trafikokban, autókluboknál vagy benzinkutakon személyesen megváltott digitális matrica azonnal érvényes, az ASFINAG autópálya-fenntartó internetes oldalán vagy másutt online megvásárolt termék csak 18 nappal a vásárlást követőe
Hosszú hónapok huzavonája után végre megkapta az FIA jóváhagyását a hosszútávó világbajnokságon (WEC) való részvételre a ByKolles Racing. A német-osztrák csapat azonban nem ezen a néven fog indulni a 2023-as esztendőben, hanem ahogy korábban már tudni lehetett – csak akkor még nem tudták megszerezni maguknak a márkanevet – Vanwall Racing Team-ként.
Javított kissé a világgazdaság tavalyi GDP-növekedésére vonatkozó becslésén, az idei előrejelzésén viszont nem változtatott az Opec a havi rendszeres olajpiaci jelentésének januári kiadásában. A növekedés mértéke lassul az idén a tavalyihoz képest mind globális, mind regionális szinten a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete szerint.
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatornán idézte a kormány álláspontját, miszerint az illegális migrációt meg kell állítani.
Saját tőzsdét indítana a bedőlt Three Arrows Capital (3AC) két egykori vezetői. Su Zhu és Kyle Davies egy éve még a kripto iparág legbefolyásosabb szereplőiként voltak nyilvántartva. Az általuk vezetett 3AC látszólag nem tudott hibázni, a 2021-es bika piac több nagy nyerőjében (AVAX, AAVE, SOL, LUNA) és befutott vállalkozásában (Deribit, BlockFi) i
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Megindult a nevezés a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. A fesztivál versenyprogramjába 2021. február 1. után befejezett hazai és európai animációs munkákkal lehet nevezni, téma megkötés nélkül. A filmalkotásnak kockáról-kockára, valamilyen animációs technikával kell készülnie. Fontos, hogy az animáció aránya több mint 50% legyen a filmalk
Eden Hazard akár már a januári átigazolási időszakban követheti Cristiano Ronaldót Szaúd-Arábiába - hangzott el az El Chiringuito spanyol televíziós sportműsorban.
A pandémia megjelenését követően a hatóságok engedékenyebb megközelítést alkalmaztak azon, versenytársak közötti megállapodások esetén, ahol az együttműködés a termelési és az ellátási hiányok mérséklését szolgálta. A járvány fokozatos enyhülése azonban új lendületet hozott a kartellellenes eljárásokban, a tendencia pedig a jövőben tovább erősödhet
Az Egyesült Államok a háború kirobbanásakor ellentmondást nem tűrően felsorakoztatta maga mögé a Nyugatot, ennek ellenére e szövetségi rendszeren belül is látszanak bizonyos repedések.