Bár péntektől a benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedik, ez még nem jelenti azt, hogy ennyivel fog változni a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára.
A korábbi hetekben tapasztalt emelkedés után a szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag mennyisége a második héten az országos átlagot tekintve ismét csökkent. ...
A 2022-ben bevezetett ikonikus márka az MG, újabb – családi és flottaautónak is kiválóan alkalmas – modellel bővíti hazai kínálatát. Az MG HS modell sajtóbemutatója 2023. január 12-én volt a Várkert Bazárban, és ezzel egyidőben az új modell elérhetővé vált a vásárlók számára az országos lefedettséget biztosító, 22 tagú MG márkakereskedői hálózatába
Csaknem az egész magyar társadalom szeretne környezetbarátabb módon élni a következő egy évben, a húsevés csökkentésére viszont nincs akkora nyitottság - derült ki az Elte Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) reprezentatív felmérésen alapuló kutatásából.
Utolsó részéhez ért 2022-ben útjára indított interjúsorozatunk, amelyben magyarországi Lexus-tulajdonosokat kérdeztünk arról, hogyan ismerkedtek meg a márkával, és mennyire elégedettek autójukkal. Olyan emberekkel ismerkedtünk meg, akik döntéseiket rendszerint tudatosan hozzák meg, ugyanakkor a Lexusszal kapcsolatban képtelenek voltak tárgyilagosak
A pulóverek megakadályozzák az állatokat abban, hogy a csőrükkel elérhessék olajjal szennyezett tollaikat, mielőtt az állatmentők segíteni tudnának rajtuk.
Több mint hatszáz hamis, egy ismert márka nevét felhasználó, azt egy betűvel megmásító kéziszerszámra és kisgépre bukkantak a pénzügyőrök Gyulán - tudatta közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A súlyos méltányossági mellékhatásokkal működő nyugdíjemelési eljárás megváltoztatására kézenfekvő lehetőség nyílik az EU számára benyújtott magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervben említett nyugdíjreform keretében. Nem érdemes azonban a teljes reformcsomag 2025. március 1-jei határidővel vállalt bevezetésére várni a nyugdíjemelési rends
5 év leforgása alatt durván 6000 fővel csökkent a pedagógusok létszáma Magyarországon, és ezzel párhuzamosan a KSH adatai szerint nőtt az egy tanárra, óvodapedagógusra jutó gyerekek száma is. Mint kiderült, a legkisebbeknél a legrosszabb a helyzet, ám az általános- és középiskolákban is egyre leterheltebbek a tanárok, hiszen arányaiban egyre tobb g
Denisz Monasztirkszkij ukrán belügyminiszter, a helyettese és egy államtitkár is meghalt a brovari helikopterszerencsétlenségben - közölte szerda reggel az ukrán rendőrség.
A házhoz rendelt termékek drónos kiszállítására irányuló, egyedülálló hazai pilot projektet indított az adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DODO és az évek óta népszerű webshoppal is rendelkező Rossmann drogériahálózat. A tesztelés első fázisában, azt vizsgálják, hogy milyen gyorsan képesek drónok használatával a rendelések teljesítésére -
A Ford már a jövőre készül: a vállalat új naperőművet épített a spanyolországi Valenciában működő Almussafes üzemegységében. Mint ismeretes, a Ford vállalta, hogy 2035-re minden Európában értékesített autója nulla károsanyag-kibocsátással működik majd, ahogyan európai létesítményei és beszállítói is. A cég legutóbbi kezdeményezése, a 2022 végén üze
Thierry Neuville szerint nevetséges, hogy az FIA úgy szeretne költséget csökkenteni, hogy az idei WRC szezonra csökkentették a tesztnapok számát. A belga versenyző szerint a gyártók így a nemzeti bajnokságok futamai felé fordulhatnak.
Az építőiparban a termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az ÉVOSZ. A szövetség elnöke, Koji László szerint ezt mérsékelheti az idén is elérhető csok.
Eltérő kiváltó okok Az allergiás reakciót fehérjék okozzák, allergia esetén az immunrendszer is érintett. Az intolerancia nem fehérjékre váltódik ki, hanem...
A külgazdasági és külügyminiszter a CNBC-nek adott interjút, amiben többek között az ukrajnai háborúról, az uniós szankciókról, valamint az uniós forrásokról is beszélt.
Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik vezető független performance ügynöksége. A december végén létrejött komoly volumenű szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. Az új tulajdonosok érkezésével egy időben