2023. január 26. csütörtök

jan. 26
17:21
Varsó nem engedi el a világháborús német jóvátételt (Demokrata)
A lengyel fél arra számít, hogy az ET közgyűlése megvizsgálja az ügyet.
jan. 26
17:23
Hogy jön össze a magyar vetőmag és az űrkutatás? (Agroinform)
Különleges agrárinnovációkat mutat be a Debreceni Egyetem az AGROmashEXPO-n.
jan. 26
17:23
Párizs: Franciaország nem áll háborúban Oroszországgal (Demokrata)
Anne-Claire Legendre Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentésére reagált.
jan. 26
17:24
Munkahelyi utazási költségtérítés - most figyeljen, akinek jár ilyen! (Infostart)
Duplájára nő a hozzáférhető támogatás összege, a minimum és a maximum is.
jan. 26
17:24
A Gazdasági Versenyhivatal rárúgta az ajtót a Google-re, azonnali lépéseket kértek (Nyugati Fény)
Egy sor vállalást tett a hatóságnak a nemzetközi mamutcég.
jan. 26
17:24
Súlyos pilótasérülést is okozhatott volna a tavalyi év egyik F1-es botránya (Racing)
Újabb tárgyalást tartottak a tavalyi Brit Nagydíjon történt tüntetés ügyében, és az ügyészség szerint az aktivisták a pilótákra is veszélyt jelentettek.
jan. 26
17:27
Kiderült, marad-e a hatósági árazás a taxiknál (ATV)
A taxis szakma kérését összefogó kamarai javaslatra a kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását, a személytaxi-szolgáltatás hatósági ára nem vezethető ki - hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK) csütörtöki közleményében.
jan. 26
17:27
Így taszíthat bárkit anyagi csődbe már egy januári vihar is: ezt senkinek sem szabad félvállról venni (Pénzcentrum)
Az időjárás az idén már januárban komoly károkat okozott a magyar lakóingatlanokban. Az év első 3 hetében közel 1400 kárbejelentés érkezett az egyik magyarországi pénzintézethez, amelyek elsősorban az esőzések miatti beázásokhoz köthetőek. A károk felmérése folyamatban van, becslések szerint összegük elérheti a 21 millió forintot. A szakemberek fel
jan. 26
17:27
Már öt hónaposan 10 kilót nyom egy kisbaba, az egyéveseknek készült ruha is feszül rajta (SzMo)
Lauren Ford szerint a férje pont ugyanígy nézett ki babakorában. Az internetezők imádják a mindig mosolygós óriásbabát.
jan. 26
17:29
Pénzügyminisztérium: mindkét ország gazdaságát erősítik a magyar-kazah kapcsolatok (ATV)
Magyarország és Kazahsztán erős kapcsolatai hozzájárulnak hazánk energiabiztonságának növeléséhez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar-Kazah Üzleti Tanács ülésén és üzleti kerekasztalán a szaktárca csütörtökön kiadott közleménye szerint.
jan. 26
17:30
Gerold Otten: Mintha 1914-et akarnánk újra játszani csak sokkal nagyobb léptékben (Mandiner)
Az állam létét veszélyeztető támadás esetén a Kremlnek joga van elrendelni az atomarzenál bevetését. Interjú.
jan. 26
17:30
Norvégia vált a bitcoin bányászat európai központjává (BitcoinBázis)
Egyre több országban jelennek meg bitcoin bányászati központok. Európában Norvégia élen jár, mivel bőséges energiatartalékai vannak, a szabályozási környezet pedig
jan. 26
17:30
Márciusig négymilliárd forintos hulladékgazdálkodási beruházást fejeznek be Miskolcon (Üzletem)
Több mint négymilliárd forintos hulladékgazdálkodási beruházás indul Miskolcon – tájékoztatott a város önkormányzata csütörtökön.
jan. 26
17:33
Akkor a baj Oroszországban, hogy már a végső tartalékait emészti az ország (Portfolio)
Oroszország pénzügyminisztériuma csütörtökön javasolta a Nemzeti Vagyonalap (NWF) "válságellenes" beruházásaira vonatkozó likviditási korlátozások eltörlését, arra hivatkozva, hogy a kihívásokkal teli geopolitikai körülmények között támogatni kell a kulcsfontosságú ágazatokat - írja a Reuters.
jan. 26
17:33
A 444 cikke után Hadházy törvényjavaslatot ad be a készpénzes parkolás megszüntetéséért (444.hu)
Azt írja, korábban azt tervezte, hogy ebben a ciklusban a kormánypropagandát tiltó törvényjavaslaton kívül mást nem ad be, de ennek a területnek a gyakorlati és ezzel együtt a szimbolikus jelentősége is akkora, hogy meg kell tennie.
jan. 26
17:33
A brit autógyártás közel tíz százalékkal esett (autopro)
Tavaly jelentősen elmaradt a brit autógyártás a 2021-es számaitól.
jan. 26
17:33
Hogyan változik a sajtó? (Demokrata)
Nagy sikerrel zárult a Mathias Corvinus Collegium, a publikálás jövőjéről szóló kétnapos nemzetközi csúcskonferenciája.
jan. 26
17:36
MNB-alelnök: a zöld átmenet első lépése az infláció letörése (Menedzsment Fórum)
A fenntartható növekedés, a zöld átmenet felé vezető út első lépése az infláció letörése és gyors csökkentése, mert a magas inflációs környezet "színétől függetlenül" minden beruházást hátráltat - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
jan. 26
17:36
Rakétaesőt kapott a francia külügyminiszter Odesszában (Infostart)
Catherine Colonna francia külügyminiszter a kelet-ukrajnai stratégiai fontosságú ukrán kikötővárosban, Odesszában kezdett látogatást, amelynek során igyekszik erősíteni országa kapcsolatait Ukrajnával, és megvitatja az ország fegyverszükségleteit.
jan. 26
17:36
Medvegyev: Zelenszkij már nem is egy bohóc, hanem csak egy cirkuszi kutya, egy gazdája lába alatt heverő pudli (Mandiner)
Az orosz politikus ismét elszabadult.
jan. 26
17:39
A Mol volt a nap sztárja (Portfolio)
A nemzetközi átlaghoz képest felültelejsített a BUX, a blue chipek azonban vegyesen teljesítettek, emelkedett az OTP és a Mol, mínuszban zárt a Richter és a Magyar Telekom.
jan. 26
17:39
Ha Ön nem vett részt a népszámlálásban, van egy jó hírünk (ATV)
Nem kapnak pénzbírságot az íveket ki nem töltők, ugyanis a KSH célja a népszámláláshoz kapcsolódóan nem a szankcionálás volt. A hivatal a 24.hu megkeresésére közölte: egyetlen közigazgatási hatósági eljárás megindítását sem kezdeményezték.
jan. 26
17:39
Nem maradhat női börtönben a korábban nőket erőszakoló transznemű nő (444.hu)
Maga a skót első miniszter jelentette be, hogy áthelyezik a nők számára fenntartott börtönből Isla Brysont.
jan. 26
17:39
Szűcs-koncert, vetítések a holokauszt emléknapja alkalmából és új kiállítások a Mai Manó Házban (Könyves Magazin)
A Magyar Kultúra Napja és a Himnusz 200 éves évfordulója után sem áll meg a kulturális élet: koncertek, vetítések, beszélgetések és kiállítások sora vár ezen a héten is.
jan. 26
17:42
Taxis szövetség: Totális káoszt okozna a hatósági ár eltörlése (Mandiner)
Egy közvéleménykutatás szerint, a taxisok 80 százaléka is a hatósági ár mellett van.
jan. 26
17:42
Jótékonysági árverésre kerül Hoffer Zsolt egyedi sisakja (Racing)
A Hungarian Police Rally Team versenyzője Szilágyi Richárd gyógykezelése érdekében ajánlotta fel egyedi festésű bukósisakját.
jan. 26
17:44
Szijjártó ellentmondott a német külügyminiszternek: Nem állunk háborúban senkivel (Mandiner)
A külügyminiszter hangsúlyozta, „a külpolitikai stratégia egyik alapja, hogy „nem okoskodunk bele más országok dolgaiba”.
jan. 26
17:45
Nagyítóval figyeli a bankszámlák drágulását az MNB (ProfitLine)
Január végéig kell a lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfeleket tájékoztatni a 2022-es bankszámla- és kártyaköltségekről, hamarosan pedig az is kiderül, hogy mennyivel drágulnak idén a számlacsomagok. Az MNB idén kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik.
jan. 26
17:45
Akkora a baj Oroszországban, hogy már a végső tartalékait emészti az ország (Portfolio)
Oroszország pénzügyminisztériuma csütörtökön javasolta a Nemzeti Vagyonalap (NWF) "válságellenes" beruházásaira vonatkozó likviditási korlátozások eltörlését, arra hivatkozva, hogy a kihívásokkal teli geopolitikai körülmények között támogatni kell a kulcsfontosságú ágazatokat - írja a Reuters.
jan. 26
17:45
A klinika Udo dokija 68 évesen is megdobogtatja a női szíveket: így néz ki napjainkban a sármos színész (Femcafe)
A Klinika című sorozat sztárja, Sascha Hehn annak idején nők millióit bolondította magába. Az Udo doki karakterét megszemélyesítő színésznek napjainkban sem lehet oka panaszra, hiszen a hatodik X felett is sikerült megőriznie ellenállhatatlan sármját.
jan. 26
17:45
Saját részvényt vásárolt a 4iG (Növekedés)
.
jan. 26
17:48
Globális recesszióra készül a legtöbb vállalat (Privátbankár)
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte, megoldásként pedig cégfelvásárlásokkal akarják erősíteni vállalataik pozícióját - mutat rá a könyvvizsgáló, tanácsadó EY nemzetközi kutatása, amely 1200 vállalati vezető megkérdezésével készült.
jan. 26
17:48
Nyomozást rendeltek el az Eötvös József Gimnázium körüli botrány kapcsán (Mandiner)
Egyelőre nem világos, hogy valóban az történik-e, ami a felvételen hallatszik.
jan. 26
17:48
Egy kalandos szezon értékelése (Magyar Mezőgazdaság)
Amikor e sorokat írom, már közeledik a téli nyugalom ideje, de néha még felsejlik bennem, mi minden történt az 2022-es méhészeti évben. Ez az esztendő is tele volt élménnyel, kalanddal, tanulsággal és természetesen kihívással. Jelen írásomban a 2022-ben tapasztalt gondokat, hibákat, örömöket, tapasztalataimat szeretném megosztani az olvasókkal.
jan. 26
17:50
Zelenszkij: Putyin egy senki (Mandiner)
Az orosz vezető nem megbízható, nem érdemes vele tárgyalni – véli az ukrán elnök.
jan. 26
17:51
Nagy Márton szerint azért van áruhiány, mert a boltosok a raktárakban rejtegetik a termékeket (444.hu)
Az ársapka nem tehet semmiről.
jan. 26
17:51
Felmérés: a világgazdaság zsugorodására készülnek a vállalatvezetők (ATV)
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte, megoldásként pedig cégfelvásárlásokkal akarják erősíteni vállalataik pozícióját - mutat rá a könyvvizsgáló, tanácsadó EY nemzetközi kutatása, amely 1200 vállalati vezető megkérdezésével készült.
jan. 26
17:51
Nagyon fontos levelet kapnak bankjuktól a magyarok: ki ne dobd, kulcsfontosságú hogy elolvasd (Pénzcentrum)
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik. A jegybank emellett az ügyféltudatosságot erősítő kampányt is indított a banksz
jan. 26
17:54
A barátom nélkül soha! – mozikban az év nagy filmélménye, A sziget szellemei (Mandiner)
Egy film az emberi viszonyok, vonzalmak és konfliktusok kegyetlen szépségéről: a legjobb vígjáték, forgatókönyv és vígjátéki színész díját hozta el A sziget szellemei a Golden Globe-gálán. Már a hazai mozikban is látható Martin McDonagh életművének ékköve!
jan. 26
17:54
Bezárult a kör: A McLaren megmutatta harmadik autóját is (Galéria) (Racing)
Rendhagyó módját választotta az Arrow McLaren IndyCar Team a 2023-as flottájának bemutatására. A csapat mindhárom...
jan. 26
17:57
Értem, hogy másra is lehet költeni a pénzt, de a Vodafone most volt eladó – válaszolta Nagy Márton arra a kérdésre, hogy miért nem inkább a… (444.hu)
Meg hát a 4iG-nek is segítettünk nagy céggé válni és ez jó.
jan. 26
17:57
Bezárult a kör: A McLaren megmutatta harmadik autóját is (Galéria) (USAracing)
Rendhagyó módját választotta az Arrow McLaren IndyCar Team a 2023-as flottájának bemutatására. A csapat mindhárom...
jan. 26
18:00
Felülteljesített a BUX - örülhetnek a Mol és az OTP részvényesei (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,23 százalékos emelkedéssel, 46 817 ponton zárt csütörtökön.
jan. 26
18:00
Indul a megtorlás? A rendőrség lecsapott az ország egyik legnevesebb gimnáziumára (Nyugati Fény)
Találtak rá indokot.
jan. 26
18:03
Hamarosan pont kerülhet a több éves Brexit-őrület végére az ír pénzügyminiszter szerint (Portfolio)
Írország és az Egyesült Királyság közös eltökéltséggel törekszik arra, hogy megalkossák a Brexit utáni kereskedelmi megállapodást- jelentette ki Michael McGrath ír pénzügyminiszter a Jeremy Hunt brit pénzügyminiszterrel folytatott első találkozóját követően csütörtökön, számol be a Bloomberg.
jan. 26
18:03
Hogyan változik a sajtó? (Demokrata)
Nagy sikerrel zárult a Mathias Corvinus Collegium a publikálás jövőjéről szóló kétnapos nemzetközi csúcskonferenciája.
jan. 26
18:03
Díjat nyert a VALMAR (Növekedés)
Tavaly ősszel látott napvilágot a #stabiloszinesszavak kihívás a TikTokon, amellyel kéz a kézben megszületett a VALMAR egyik legújabb dala, a Színvak, amely azóta is az elsők között szerepel a tartalommegosztó oldalakon. A zenei duó és a STABILO írószergyártó kampányát a napokban szakmai díjjal jutalmazták.
jan. 26
18:05
Medvedcsuk csapatot állított fel a Zelenszkij rendszerét ellenzőkből (Demokrata)
„Ma Ukrajna ténylegesen nem létezik. Nincs ilyen állam” – állította a politikus.
jan. 26
18:06
Eltemették a meggyilkolt rendőrt (Demokrata)
A BRFK XI. kerületi körzeti megbízottja szolgálatteljesítés közben vesztette életét, miután egy késes támadó halálosan megsebesítette.
jan. 26
18:09
Ne feledkezzen meg róla! Közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje (Adózóna)
2023. január 31-e a 2022. évi bevalláshoz kapcsolódó felügyeleti díj második részletének fizetési határideje. A díj akár online is kiegyenlíthető. Azon érintetteknek, akik az átutalást választják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szeretné felhívni a figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek a megfelelő, 30006016-tal végződő tematikus

Keresés