2023. január 26. csütörtök

jan. 26
5:12
Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből (Racing)
Daniel Ricciardo 2018 után idén visszatér a Red Bullhoz, ám már csak tartalékpilótaként. A feladatai között ott lesz a szimulátorozás is, hiszen manapság már igencsak kevés lehetőség adódik a valódi tesztelésre. Erre valamiféle megoldást jelentenek a csapatok gyárában lévő szimulátorok, melyeket a teljes állású pilóták is van, hogy használnak. Max
jan. 26
5:15
Szinte feleslegesen kel fel a nap - időjárás (Infostart)
Világos sem igen lesz napközben, cserébe csapadéktól sem kell nagyon tartani.
jan. 26
5:18
Tizenhét ország fiatal gazdái találkoztak Berlinben (Magyar Mezőgazdaság)
A berlini Zöld Hét keretében tartott agrár-élelmezési világfórumon globális fiatalgazda-találkozót is szervezett a házigazda ország agrárminisztériuma. Tizenhét országból érkeztek fiatalok, hogy ugyanazokról a kérdésekről cseréljenek eszmét, mint az agrárminiszterek. Első ízben képviseltette magát hivatalosan a La Via Campesina.
jan. 26
5:21
Hiába nőtt az átlagbér, a lakáshitelesek mégsem örülhetnek (ProfitLine)
Hiába volt a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 16,8 százalékkal magasabb 2022. novemberben, mint egy évvel korábban, a hitelek drágulása miatt ez mégis 1,8 millió forinttal kevesebb lakáshitelre elegendő a Bankmonitor szakértőinek számításai szerint.
jan. 26
5:21
Időjárás: Havazás és eső is lehet! (Agroinform)
Hideg januári napok jönnek.
jan. 26
5:21
Kaminszky Adrienne a Márkamonitor rádióműsorában (Márkamonitor)
Mai vendégünk Kaminszky Adrienne, a Reklám Világszövetség Magyarországi Tagozatának a főtitkára, az Effie Awards Hungary projekt koordinátora.   Kaminszky Adrienne közgazdász végzettséggel került a Magyar Televízió kereskedelmi osztályára, majd egy ügynökségi kitérő után az Mtm céghez került, amely 1997-ben elindította a Tv2 csatornát. Innen váltot
jan. 26
5:21
A Deutsche Telekom Európa legértékesebb márkája (KKV Magazin)
A Brand Finance Global 500 frissen közzétett rangsora[1] szerint a Deutsche Telekom a legértékesebb márka Európában. 62,9 milliárd Usd márkaértékkel a Csoport világszinten tizenegyedik, míg második helyen áll a globális távközlési vállalatok között.   [1] https://brandirectory.com/rankings/global/
jan. 26
5:24
Esztergályos Cecília 80 éves lett – Ezt gondolja arról, hogy nem született gyereke (Blikk)
Szinte hihetetlen, de csütörtökön ünnepli a 80. születésnapját Esztergályos Cecília, aki nem ismeri a pihenést, és hálás minden munkáért, lehetőségért, amit kap a sorstól. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas örökifjú színésznőt a mai napig számos darabban láthatjuk, továbbá a TV2 legújabb napi sorozatában, a Hazatalálszban is szerepel.
jan. 26
5:24
Szakadt a hó a Szaharában! (Mandiner)
Döbbenetes fényképeken az afrikai tél.
jan. 26
5:27
Ételallergia vagy ételintolerancia? (WebBeteg)
Mivel az ételallergia és az ételintolerancia részben hasonló tüneteket okoz (émelygés, hányás, görcsös hasi fájdalom, hasmenés), gyakran összekeverik a kettőt.
jan. 26
5:30
Sajtóértesülés: Giorgia Meloni támogatta a Magyarországnak küldendő EU-s pénzösszegek csökkentését (Mandiner)
Erről állítólag egy „magas rangú néppárti képviselő” számolt be Nacional.hr-nek.
jan. 26
5:33
Németország mostani döntése akár az orosz-ukrán háború végkimenetelét is megváltoztathatja (ATV)
Engedélyezi a német parlament a Leopárd 2 tankok Ukrajnába küldését. Bár sokan attól félnek, hogy a döntés tovább mélyíti a háborús konfliktust, Kijev szerint Ukrajna éppen a nehézfegyverek segítségével tudja felvenni a harcot az orosz agresszorral szemben.
jan. 26
5:36
Elkészült a gigászi víz alatti bringaparkoló (Infostart)
Amszterdam legnagyobb kerékpárparkolója csütörtökön nyitja meg kapuit. A víz alatti kerékpárgarázs építése 2019-ben kezdődött, és 7000 kerékpár számára biztosít tárolási lehetőséget az amszterdami főpályaudvar mellett.
jan. 26
5:36
Colton Herta egyszerre két autóval fog versenyezni Daytonán (Racing)
Rendhagyó dupla műszakot fog teljesíteni Colton Herta a most hétvégén rendezendő Daytona 24-en. A 22...
jan. 26
5:39
Colton Herta egyszerre két autóval fog versenyezni Daytonán (USAracing)
Rendhagyó dupla műszakot fog teljesíteni Colton Herta a most hétvégén rendezendő Daytona 24-en. A 22...
jan. 26
5:39
Ezt látni kell: művészi képek készültek két ádáz harcot vívó kengururól (Promotions)
Amilyen cukik a kenguruk, olyan harciasak is.
jan. 26
5:48
Az idén 17,5 százalékos lesz az éves infláció (Piac és Profit)
2023 végére egy számjegyű lehet az infláció, az éves átlag 17,5 százalék körül várható – a Magyar Bankholding friss makrogazdasági elemzése szerint. A bankcsoport elemzői a 2022. évi GDP növekedési előrejelzésüket 5,3 százalékról 4,8 százalékra csökkentették, azonban az idei évit 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték. A belső kereslet enyhe vissza
jan. 26
5:48
A használatban lévő permetezőgépek rendszeres ellenőrzése (Agrárágazat)
Ha gépeiket rendszeresen elviszik felülvizsgálatra, akkor mindent megtesznek a környezetkímélő permetezési munkáért!
jan. 26
5:48
Milyen kártevők várhatók 2023-ban a gyümölcsösökben? (Mezőhír)
A gondosan kiválasztott terület, az egészséges csemeték, a jó fajták megalapozzák az eredményes gazdálkodást.
jan. 26
5:48
Verstappen a Ferrari bajnokságában indult hódító útjára, ahol Latifitől is kikapott (Racing)
Meglepő helyen, egy mai szemmel igazán egzotikus mezőnyben vett részt első formaautós bajnokságában, ami ezen a napon kezdődött 2014-ben. A ma már kétszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen 2014-ben sokkolta a világot azzal, hogy 18 éves kora előtt vezethetett az egyik nagydíj szabadedzésén és le is igazolták állandó pilótának. Pontosabban a R
jan. 26
5:51
A Mitte Communications nyerte a DVM group márkakommunikációs tenderét (Márkamonitor)
A Dvm group közel harminc éve nyújt integrált építészeti és építőipari szolgáltatásokat a magyar piacon, hazai és nemzetközi ügyfélkörrel.   A 160 főt foglalkoztató cég portfólióját főként építésztervezés, építészeti vizualizáció, projektmenedzsment, környezetvédelmi szaktanácsadás, generálkivitelezés és kivitelezésmenedzsment teszi ki. A Dvm group
jan. 26
5:51
Meglévő kert átépítésének aranyszabályai (Agrofórum)
Vannak helyzetek, amikor meglévő kert kerül átépítésre, de ennek is megvannak a maga szabályai ahhoz, hogy kárt ne tegyünk, de mégis kedvünkre formáljuk a környezetünket.
jan. 26
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: hiába szeretnéd, nem fordul komolyra a kapcsolat? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
jan. 26
5:51
Az leszel, amivé születtél – A társadalmi mobilitás szinte halott Magyarországon (WMN)
A társadalmi ranglétra aljáról már csak a reménytelenségbe lehet visszalépni. Oda, ahol napról napra telik az élet, és elképesztő méretű a kiszolgáltatottság. Dr. Gyurkó Szilvia gondolatai a magyar társadalomról készült friss jelentés kapcsán.
jan. 26
5:51
Gondok a Magyar Telekom nullás díjszabású ajánlataival (Mínuszos)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tudomására jutott, hogy a Magyar Telekom úgy tájékoztatta előfizetőit a nullás díjszabású ajánlatok kivezetéséről, hogy az ismertetőkből hiányzott a jogszabály szerinti kötelező tartalmi elemek nagy része, és az előfizetőket megillető jogokról sem szólt, ezért a hatóság máris vizsgálatot indított az ügy
jan. 26
5:51
Február 2-án kezdődnek a bértárgyalások az Audi Hungariánál (newtechnology.hu)
Az Audi Hungaria munkaadói oldala és a munkavállalói oldal képviseletében az Audi Hungária Független Szakszervezet képviselői megállapodtak abban, hogy 2023. február 2-án indítják a bértárgyalásokat. Az aktuális bérmegállapodás 2023. március 31-ig hatályos. „A bértárgyalásokat az Audi Hungaria jövőjéért vállalt közös felelősségünk jegyében indítjuk
jan. 26
5:54
Bod Péter Ákos: sokba kerül majd, ha az iparpolitika fittyet hány a lehetőségeinkre (Menedzsment Fórum)
A távolban felrémlik az ötvenes évek, amikor hazánk a vas és acél országa akart lenni, a mostani iparpolitika sem veszi ugyanis figyelembe az úgynevezett komparatív előnyöket. Bod Péter Ákos szerint kötöttségekből újabb kötöttségekbe sodródik az iparpolitika, ráadásul a beruházásokhoz óriási támogatást is biztosít a magyar kormány.
jan. 26
5:57
Készülj a Fürdőszoba és otthoni wellness kiállítással a tavaszra (Spa Trend Online)
A tél sokak számára egy várakozással teli idő, amikor inkább begubózunk és az otthon melegében készülünk a tavaszi nyitásra. Pedig akár ki is használhatnánk a jó idő beköszöntéig tartó pár hónapot, hogy felfrissítsük a lakást vagy a megtervezzük a pihenést garantáló wellness sarkot a kertben. Ehhez nyújt inspirációt a Fürdőszoba és Otthoni Wellness
jan. 26
5:57
Magyarok tömegeit húzza le a saját bankjuk: hiába érzik a bőrükön, nem tesznek semmit (Pénzcentrum)
Ma már a hétköznapi élet elengedhetetlen része egy bankszámla, a magyarok többsége ennek ellenére továbbra sem sokat foglalkozik azzal, milyen fontos, hogy mindig a lehető legjobb kondíciók mellett bankoljanak. Pedig a legtöbb bankszámla közel sem elhanyagolható kiadás, ráadásul az infláción kívül a költési szokásaink változása is kihat a költségek
jan. 26
6:00
Öregfiúk: így néz majd ki Messi, Ronaldo és Benzema 2060 körül (Infostart)
Paul Parsons újságíró a Midjourney nevű, mesterséges intelligenciát használó szoftver segítségével „megjósolta”, hogyan fog kinézni néhány évtized múlva a világ mostani húsz legjobb futballistája.
jan. 26
6:03
Ritka otromba járattörlés a Wizz Airtől (Spabook)
A Wizz Air nem csak, hogy törli, hanem a nyilvánosság tájékoztatása nélkül megszünteti a Budapest – Akaba (Jordánia) útvonalat február 7-től. – hívta fel a figyelmet Utazómajom. Akiknek lefoglalt utazásuk…
jan. 26
6:06
Három kriptodeviza-szektor, amelyek meglepően jól teljesítettek 2023-ban (Privátbankár)
A bitcoin és az ether idei emelkedését egyes kriptodevizák alaposan túlszárnyalták az idén, olyan szektorokban, amelyekben komoly gyakorlati szerepe lehet a jövőben a blokkláncnak. Ezt néhány új bejelentés és fejlesztés is támogatta. Az egy-másfél évvel korábbi csúcsok azonban még szinte mindenütt messze vannak.
jan. 26
6:06
A megemelt fizetésünk nem, de a cégek nyeresége veri az inflációt – hogyan lehet ez? (Forbes)
Miközben a béremelések versenyt futnak az inflációval, a vállalati profitok köszönik szépen, nagyon jól vannak. Sőt, ebben verjük az EU-t. De a jó éveknek hamarosan vége szakad.
jan. 26
6:12
Aszódi Attila: kell a harmadik magyar atomerőmű, de azt nem az oroszok építenék (Infostart)
A Budapesti Műszaki Egyetem professzora szerint Magyarországnak egy harmadik atomerőműre is szüksége lenne a stabil energiaellátáshoz.
jan. 26
6:12
Webber: Hatalmas baromság, hogy a versenyzők nagy áldozatokat hoznak az F1-ért (Racing)
A korábbi Forma-1-es pilóta, nyolcszoros futamgyőztes Mark Webber nagyon nem ért azzal egyet, hogy a Forma-1-es pilóták az életük egy részét feláldozzák a sportban való szereplésért. A királykategóriába vezető út viszont kétség kívül drága, illetve az Európán kívülieknek például érdemes az öreg kontinensre költözniük már igen fiatalon, hogy kövessé
jan. 26
6:15
Ezek a magyarországi diplomák érik most a legtöbbet (ProfitLine)
Pályakezdőként a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói várják el a legalacsonyabb induló fizetést és a Szent István Egyetemről kikerülők a legtöbbet, azonban 10 év tapasztalattal már a Nyíregyházi Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll a skála két végén. Idén február 15-e az egyetemi képzésekre való jelentkezések határidej
jan. 26
6:15
Mindenki ilyen hajat akar vágatni idén: ez a stílus még az arcodat is fiatalítja (Femcafe)
Nagyon népszerű lesz ez a frizura idén.
jan. 26
6:18
A mi kis falunk gyártói úgy telepedtek rá Pilisszentlélek életére, mint egy megszálló hadsereg – Gaudi-Nagy Tamás a Mandinernek (Mandiner)
„Nagyon aljas dolognak tartom, hogy valakik abból csinálnak pénzt, hogy egy népből és ennek a népnek az életmódjából, hitéből lejárató sorozatot készítenek” – mondja az ügyvéd, aki szerint az RTL-es széria primitív, magyar- és kereszténygyalázó fércmunka.
jan. 26
6:18
Többé nem ciki a turi! – A re-commerce felemelkedése (egy.hu)
A másodkézből származó bútorok, tárgyak, divattermékek és az értékesítésükre szolgáló üzleti modell, az úgynevezett re-commerce virágkorát éli, a piac növekszik, és ez jó. Nekünk, a pénztárcánknak és a Földnek is. De miért ilyen népszerű?
jan. 26
6:20
Így szólt bele az ukrajnai háború a magyarországi turizmusba (Mandiner)
Nem falta fel a rezsidémon a magyarországi szállodákat, mert bár zártak be hotelek, a többség átvészelni látszik a kritikus időszaknak tekinthető telet. A hazánkba látogató külföldiek összetétele viszont alaposan átrendeződött az ukrajnai háború miatt, és a koronavírus-járvány is érezteti még hatását.
jan. 26
6:21
Nemzetbiztonsági bizottság az ellenzéki kampánypénzekről: ez nagyon távol van attól, hogy nemzetbiztonsági kockázat legyen (ATV)
A Nemzeti Információs Központ szerint nem 3, hanem közel 4 milliárd forintnyi külföldi támogatást kaphatott az ellenzék a választási kampányra. A titkosítás alól frissen feloldott adatok alapján Márki Zay Péter Mozgalma az eddig ismert összegnél 160 millió forinttal magasabb támogatásban részesült, míg az "Ez a lényeg" című hírportált működtető cég
jan. 26
6:21
Magas benzinárak: falnak megyünk teljesen, drasztikus változás kell az adózásban (Portfolio)
Az üzemanyagárstop kivezetése óta ismét a "piac árazza" a hazai benzin-és gázolajárak alakulását, ennek megfelelően hektikusan változó árakat láthattunk a világpiaci olajárak változékonyságával párhuzamosan a magyar benzinkutakon. A hazai kutak régiószinten rekordmagas árait azonban nem csak a Brent típusú kőolaj árfolyama határozza meg, több olyan
jan. 26
6:21
Hogyan kapcsolódnak a rosszindulatú daganatok az érbetegségekhez? (Márkamonitor)
Magyarországon a daganatos betegségek gyakoriak, évente közel százezer esetet diagnosztizálnak. Ugyanakkor kevés szó esik például arról, hogy a tumorok által termelt anyagok gyakran az érrendszert is károsíthatják, így számos kapcsolódó betegség alakulhat ki. A kutatók szerint fordítva is érdemes vizsgálni a két betegség kapcsolatát.   A Debreceni
jan. 26
6:21
Rodríguez: nem harcoltunk, ez az én felelősségem (Igényesférfi.hu)
José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány szerint az ő felelőssége, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai nem harcoltak, nem küzdöttek megfelelően, ezért 40-23-ra kikaptak a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, Stockholmban.
jan. 26
6:21
Accenture Life Trends 2023 - 5 makrotrend a vállalkozások számára (KKV Magazin)
A több éve tartó folyamatos globális instabilitás után az emberek egyre könnyebben férhetnek hozzá az új technológiákhoz (pl. mesterséges intelligencia, web3 és tokenizálás), amely elősegíti a kreativitás, a közösség és az adatvédelem fejlődését. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy ezen új technológiákban rejlő értékek révén megváltoznak
jan. 26
6:21
Jön a nagy ATM-hadművelet: teljesen átalakul a készpénzfelvétel Magyarországon (Bank360 blog)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) néhány napja megjelent rendelete alapján szinte minden hazai nagybank kénytelen új ATM-eket telepíteni. Hamarosan az egészen kis településeken is megjelenhetnek a bankautomaták.
jan. 26
6:24
Delecour híres autóval indul Belgiumban (Racing)
Francois Delecour rajthoz áll a belga Legends Boucles de Bastogne versenyen, mégpedig egy olyan autóval, amivel korábban már többen is nyerni tudtak.
jan. 26
6:27
A magyar úszónő bikinis képei kiakasztják a szexiség mérőt, de a Miss Balaton döntőse sem panaszkodhat – válogatás (Promotions)
Olasz Anna és Mészáros Petra nagyon odatette magát.
jan. 26
6:30
Kibővítették a rögzített áras földgázra jogosultak körét (Infostart)
Szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben az erre vonatkozó rendelkezés.
jan. 26
6:30
Orosz lap: Kijev direkt a leghevesebb harcokba küldi az Ukrajnában élő magyarokat (Mandiner)
Nem telik el nap anélkül, hogy a kárpátaljai sajtó ne számolna be több halálos áldozatról.

Keresés