Spanyolország és Kanada is ad Ukrajnának Leopard 2 típusú páncélosokat, a spanyol harckocsikat azonban először üzemképessé kell tenni - jelentették be csütörtökön Madridban és Ottawában.
Huszti Szabolcs az M1-nek hosszabb interjúban fejtette ki mit gondol a csapat új igazolásairól, őszintén beszélt Juhász Rolanddal való kapcsolatáról valamint a céljait is megosztotta a tavaszi időszakra.
Az FTX tiltakozott az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának (DOJ) kérése ellen, hogy független vizsgálatot indítsanak az egykor kiemelkedő kriptotőzsde összeomlásával kapcsolatban, mondván, hogy már széleskörű vizsgálatot folytatnak, amelybe az FTX alapítójának, Sam Bankman-Friednek a családtagjait is bevonják - írja a Reuters.
A francia manikűr mindig is hatalmas népszerűségnek örvendett, ugyanis egy időtálló, elegáns stílusról van szó, ami minden szettünkhöz passzol. Ez a trend most kapott egy kis csavart, és újra populáris lett.
A McLaren megterveztette Lando Norrisszal a saját Artura verzióját. 2020-ban mutatta be a brit autógyár a legújabb hibrid járművét. A gyártás egy évvel később kezdődött. Azóta kipróbálhatta már Norris és Ricciardo is az Arturát Silverstone-ban, valamint Bruno Senna is vezette Miamiban az autót. Norris az MTC-ben előkapta telefonját, majd megtervezt
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon. A forint a napi mintegy fél százalékos gyengüléssel együtt is egy százalékot meghaladó nyereségben áll a heti kezdéshez képest.
Az egészséges körmök nemcsak szépek, hanem ujjainkat is védik. Körmünk egészsége érdekében a rendszeres ápolás mellett táplálkozásunkra is oda kell figyelnünk! A biotin létfontosságú (esszenciális) vitamin.
Spanyol sajtóértesülések szerint Cristiano Ronaldo akár egy hónapos eltiltást is kaphat, ugyanis a Juventus 23 jelenlegi és korábbi játékosa elleni vizsgálódnak, mivel bűnrészesként érintettek lehetnek a torinói klub pénzügyi botrányában - közölte az origo.hu.
Véletlen egybeesés, vagy valóban találkoznia kell két embernek, akik valamilyen szinten összetartoznak? Véletlen találkozások nincsenek, ezt vallják a spirituálisan gondolkodók. Minden találkozás okkal történik és sorsszerű.
A Nemzetközi Valutaalap egy többéves, akár 16 milliárd dolláros segélycsomag lehetőségét vizsgálja Ukrajnának, amely segítene fedezni az ország szükségleteit, és katalizátorként szolgálna további nemzetközi finanszírozáshoz - mondták az ügyet ismerő személyek a Bloombergnek.
Véletlen egybeesés, vagy valóban találkoznia kell két embernek, akik valamilyen szinten összetartoznak? Véletlen találkozások nincsenek, ezt vallják a spirituálisan gondolkodók. Minden találkozás okkal történik és sorsszerű.
Az utóbbi években Pedro Pascalt számos nagysikerű sorozatban láthatták a nézők. A mandalóri, a Narcos és persze a Trónok harca után a színész most a The Last of Us-ban remekel.
Két fontos jelenet 2022-ből: harmincezer magyar szurkoló űzi győzelembe a válogatottat az Anglia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, valamint Ricardo Moniz kifakadása és a ZTE csapatának lehívása a Honvéd elleni bajnokin. Nyilván nem kérdés, melyik a szebb emlék számunkra, a kettőt most mégis sikerül ötvözni – a kispesti szurkolók rasszizmusa miatt
A több millió dolláros nyugat-kanadai spirituális szervezet vezetőjét, a 63 éves John de Ruitert négyrendbeli szexuális zaklatással vádolják. Az önjelölt spirituális vezetőt letartóztatták.
A Szombathelyi Közgyűlés határozatba foglalta, hogy a jövőben sem támogatja a város közelében akkumulátorgyár esetleges létesítését. Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester úgy fogalmazott: amíg ez a városvezetés lesz, nem épülhet akkumulátorgyár Szombathelyen. Ezt a környezetvédelemért felelős tanácsnok javaslatára azonnal határozatba is f
A Bed Bath and Beyond csütörtökön közölte, hogy nincs elég készpénze az adósságai kifizetésére, és ismét figyelmeztetett egy esetleges csődre - írja a CNBC.
A Gloster kiemelkedő eredményekkel zárhatja a tavalyi évet a management várakozásai szerint, az adózott eredmény 43-54, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (Ebitda) várhatóan 14-20, az árbevétel pedig 20-30 százalékkal nőtt az előző évhez képest - tette közzé a Gloster Infokommunikációs Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján
Utak felújításáról és két új körforgalom építéséről döntött csütörtöki ülésén a Szombathelyi Közgyűlés, továbbá határozatba foglalták, hogy a jövőben sem támogatják a város közelében akkumulátorgyár esetleges létesítését.
A Bloomberg által ismertetett dokumentumok szerint az Európai Unió újabb átfogó szankciókat javasolt Fehéroroszország ellen, amiért az támogatta Oroszországot az ukrajnai invázióban.
A Duna-delta Szentgyörgy-ágának torkolatánál partig sodródott tengeri aknát semmisített meg a román haditengerészet egy különítménye csütörtökön - közölte az Agerpres hírügynökséggel Corneliu Pavel ezredes, a fegyvernem-parancsnokság szóvivője.
Jelentős szénhidrogén eredetű szennyezést tártak fel a Környei Ipari Park területén - közölte a UBM Holding Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021-ben Esmé Bianco és Marilyn Manson peren kívüli megegyezésre jutottak az énekes és vállalkozása, a Records, Inc. ellen indított szexuális zaklatás ügyben, A Trónok harcában szereplő színésznő azt állította, hogy Manson megerőszakolta és megverte őt. A megállapodás feltételeit nem ismertették.
A komáromi akkumulátorgyár több külön egységbe tartozik, azonban nem vizsgálták azok működésének együttes hatását, így veszélyeztethetik a komáromiak egészségét - mondta a csütörtöki városházi közmeghallgatás után tartott sajtótájékoztatóján az LMP szóvivője.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem A feláldozhatók volt az első olyan filmes ötlet, amelyben egy produkcióban hozta volna össze Sylvester Stallone-t, Arnold Schwarzeneggert és Bruce Willist.
A Spotify Technology SA zenei streaming platformja csütörtökön több ezer felhasználó számára volt működésképtelen a Downdetector.com leállást nyomon követő weboldal szerint - írja a Reuters.
Nemzetközi akció során sikerült felszámolni a Hive (Kaptár) elnevezésű kiberbűnszervezet hálózatát, és véget vetni a hackerek tevékenységének - jelentették be a német és az amerikai hatóságok csütörtökön.
A bíróság már megítélt neki egy 1,2 millió forint értékű kártérítést. A kirúgott alkalmazottnak viszont van egy ennél sokkal nagyobb összegű követelése is.
Az áremelkedések, a rezsi növekedése és a magas infláció miatt számottevően csökkent a bérek vásárlóereje, egyre több munkavállaló kerül szembe megélhetési gondokkal, különösen a fizikai dolgozók között. Vállalati támogató programokkal enyhíthetők a gondok.