Talán semmilyen hajós kaland sem lehet teljes egy ütős fénykép nélkül. Fotósok mesélnek arról, mi kell ahhoz, hogy rögzítsék az igazán jó képeket. Justin Hofman (38)Kamera: nem az a lényeg, hanem a fénykép! Hogyan kezdtél el kalandfotózni?Mindig is dokumentálni akartam, amit csinálok. Tengerbiológusként csodálatos helyekre jutottam el, és az, hogy
A dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja a Samsung Galaxy A34 5G okostelefont, ami a napokban egy újabb helyen tűnt fel. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Samsung Galaxy A34 5G okostelefon már az ajtón kopogtat a hírek szerint és hamarosan bemutatásra is kerülhet, de sajnos a pontos dátum egyelőre még nem ismert. A hírek
Csütörtök hajnalban az egész országban mindössze egyetlen helyről jelentettek baleset miatti torlódást, viszont annál több az áradó folyó, amelyek miatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
2022-ben 1,64 milliárd euró értékben szabtak ki GDPR-bírságot Európában, a rendelet 2018-as hatályba lépése óta kiszabott büntetések összértéke pedig ezzel eléri a 2,92 milliárd eurót – derül ki a DLA Piper által publikált globális tanulmányból*. A riport, amellett, hogy összegzi és bemutatja a tavalyi évben Magyarországon, valamint további 30 euró
2022 végén és az új év első napjaiban többször is csökkentették a Paksi Atomerőmű termelését az alacsony fogyasztás és a jelentős európai zöldáramtermelés miatt, a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartása érdekében. Bár a technológiai, anyagi és klímavédelmi szempontok látszólag ellene szólnak, mégis megérhette bevonni az erőművet a szabá
A kamatplafon bevezetése óta sohasem volt még ennyire drága a hitelkártyákhoz kapcsolódó kölcsön. Akad bank, amelyik a jövő héten a lehető legmagasabbra növeli a teljes hiteldíjat (THM), de 50 százalék körüli teher több hitelintézetnél is akad. Esetenként trükkös megoldással húzhatják ki az adósok zsebéből a pénzt.
Szocialista, de nem a klasszikus baloldali, inkább a ma divatos progresszív vonalat képviseli. Többet szerepel tüntetéseken, mint a parlamentben, szereti a nyilvánosságot, de intellektuális teljesítménye nulla.
Egy új Rabobank-jelentés előrejelzése szerint Kína szójababimportja a következő években lelassul, és végül 2030-ig csökkenni is fog. Ennek az az oka, hogy lelassul az ország állattenyésztésének a növekedése, folyamatosan javulnak a gazdálkodási gyakorlatok, és ami még fontosabb, országszerte elterjed az alacsony szójatartalmú takarmányok alkalmazás
Miután a csapatok bemutatták a megoldásaikat, szakmai zsűri rangsorolta azokat. A verseny döntőjét január 16-án, a Life’s Good Award konferencián tartották Dél-Koreában, a szöuli Lg Scienceparkban. A díj az Lg fenntarthatósági vízióját szimbolizálja és testesíti meg, amely a “Better Life for All” (Jobb életet mindenkinek) elnevezéssel a bolygó és
Az ukrán erők kivonultak a kelet-ukrajnai Szoledarból - jelentette be szerdán Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője az ukrán rádió szerint.
Beperelték Németországban a Twittert antiszemita kommentek törlésének elmulasztása miatt. A beszámolók szerint az európai zsidó egyetemi hallgatói szervezeteket összefogó EUJS (European Union of Jewish Students) és egy német civil szervezet, a gyűlöletbeszéd és az úgynevezett digitális erőszak további formáinak visszaszorításáért küzdő HateAid a be
Teljes mértékben megújuló energiaforrásokra állítaná át adatközpontját a Terra Cloud, emellett jelentősen növelné energiahatékonyságát egy új folyadékhűtéses technológiával. A többek között felhő- és szerverelhelyezési szolgáltatókat kínáló, ügyfeleinek 20-30 százalékos megtakarítást hozó céget a Schneider Electric támogatja zöld törekvései megvaló
Legalább egy ember életét vesztette egy szúrófegyverrel felfegyverkezett férfi támadásában a dél-spanyolországi Algeciras városának egyik templomában – közölte szerdán a spanyol belügyminisztérium.
Magyarországon az autósok jelentős többségének elképzelése sincs arról, miként zajlik a nyilvános villanyautó-töltés, arról pedig még a tisztán elektromos modelleket,
A kiszámítható rezsikiadások érdekében újabb intézmények dönthetnek az októberig rögzített földgázárak mellett – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán az MTI-vel.
A nyugdíjas férfi összesen hat levélbombát küldött, ezekből kapott kapott Pedro Sánchez miniszterelnök, valamint az amerikai és az ukrán nagykövetség is.
Az üzleti világból érkezett új honvédelmi miniszter tömegesen rúgja ki a katonákat. Vannak, akik szerint ezzel csak azt a problémát oldja meg, amit a Fidesz a szolgálati nyugdíj eltörlésével maga okozott, mások szerint politikai tisztogatás zajlik.
A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtt meghozott döntésének, amiben a budapesti taxizás hatósági árát állapították meg, máris keresztbe tesz a kabinet szerda este megjelent – és csütörtöktől már hatályos – kormányrendelete.