A világ leghosszabb gyalogos útja a dél-afrikai Fokvárosból az oroszországi Magadanba vezet – ez a táv közel 23 000 kilométer hosszú, teljesen pontosan 22 387 kilométer.
Ahogy a 2022-es év is, a szilveszter is sokféleképpen telt: kinek csendesebben, kinek nyüzsgősen. A Nyerő Páros korábbi évadainak szereplőit kértük meg, hogy küldjék el videóikat, ők hogyan köszöntik az újévet.
Elindult a pedagógus szakszervezetek és a noÁr mozgalom vonulós demonstrációja. A Tudásmenet az oktatásért címmel meghirdetett akció Miskolctól a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumig tart, a 180 kilométeres távot a tervek szerint hat nap alatt teszik majd meg a résztvevők. Céljuk, hogy helyi pedagógusokkal egyeztessenek, és hogy továbbra is felhívjá
Az összes berendezést ki kell dobni, nem lehet semmit megmenteni abból a miskolci lakásból, aminek az erkélyét felgyújtotta egy berepülő tűzijáték szilveszterkor, mondta a lakásban két lányával élő asszony egyik rokona a Híradónak. Az önkormányzat két szükséglakást ajánlott fel, mert kiderült, a kiégett lakás alatti otthon is lakhatatlanná vált. Ho
Összeütközött két személyautó a 31-es főút 47-es kilométerénél, a Pest vármegyei Tápiószecső belterületén. A műszaki mentést a nagykátai hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók végzik. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszt a mentés és a helyszínelés idejére lezárták.
Míg VV Ákos az izgatottságtól ugrálva, addig Bibi meghatódva hagyta el a villát egy győztes szilveszteri párbaj reményében. Bibi talán többet mutatott az érzékeny oldalából a villából a stúdióba vezető pár méteren a színfalak mögött, mint a villában másfél hónap alatt. Megjelenésében viszont már azt mutatta, amit eddig is, szilveszter ide vagy oda,
Novák Katalin köztársasági elnök szinte kizárólag honvédségi gépeket használ külföldi útjaira a Népszava összesítése szerint. A lap a Köztársasági Elnöki Hivataltól kapott tájékoztatás szerint II. Erzsébet angol királynő temetésére utazott kereskedelmi járattal, illetve egy vatikáni útjáról hazafelé. Hadházy Ákos független képviselő közérdekű adati
A rendvédelmi és egészségügyi dolgozóknak, valamint a pedagógusoknak köszönetet mondva, Európa és a világ békéjéért kiállva, kétszeres teltházas koncerttel, mintegy 26 ezer fős közönség előtt köszöntötte az új évet Mága Zoltán hegedűművész január 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Mintegy 197 köbméter hulladékot gyűjtött össze a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója a szilveszteri közterületi ünnepléseket követően az események helyszíneiről.
Azok a szörnyű pillanatok örökre befészkelték magukat a nyolcéves kislány agyába. Hiába telt el négy hónap az apja brutális támadása óta, rémálmai vannak, és – érthető módon – retteg. Fél, hogy azok a brutális, vérfagyasztó percek megismétlődnek. Vagy még rosszabb történik.
Csípőprotézis-műtétet akkor végzünk, amikor a csípőízület teljesen elkopik, és ez fájdalmat okoz, nehezíti a mozgásképességet. A csípőprotézis-beültetés nagy műtétnek számít, altatásban vagy gerincvelő-érzéstelenítésben zajlik.