Fontos, hogy pontosan tudjuk, mire van szüksége a vállalati ügyfélkörnek, és gyorsan elérhetővé tudjuk tenni számára a kedvezményes konstrukciójú finanszírozási megoldásokat – mondta Kollega-Tarsoly Dániel, a Magyar Bankholding egyedi üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója.
A mezőgazdasági termékek termelői ára tovább emelkedett 2022. októberében Németországban. A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint a mezőgazdasági árak átlagosan 37,9 százalékkal magasabbak voltak, mint előző év októberében. A tojás és a baromfihús ára 35 százalék körül emelkedett.
Az ünnepek alatt sok problémát találtam a gyümölcsfák törzsén, ágain, amit korábban nem vettem észre. Lehet-e a mostani megváltozott időben az elmaradt téli lemosó permetezést pótolni a fáknál? És a fasebek kezelését is veszély nélkül még elvégezhetem?
A lengyel szabályozó hatóság, a Verseny- és Fogyasztóvédelmi Hivatal (UOKiK) azzal vádolta a lengyel T-Mobile-t, hogy megtévesztő reklámot tett közzé egy ingyenes mobiladat-ajánlattal kapcsolatban. Az UOKiK közölte, hogy a T-Mobile Polska “1200 GB ingyen egy évig” szlogenje félrevezető, mivel a 100 GB-os internetcsomagot havonta, legfeljebb 12 hóna
A rendszeres testmozgástól nem csak az időhiány riaszthat vissza − a fájdalomtól és a sérülésektől való félelem is az oka annak, hogy halogatjuk az új edzésprogram elkezdését.
Michael Schumacher ma lett 54 éves. Csak remélni tudjuk, hogy ő maga is tudatában van és képes rá, hogy egy szelet tortát elfogyasszon családja társaságában. A Forma-1-es rekorder 1969 január 3-án a világra jött, Elisabeth és Rolf Schumacher elsőszülött fiaként. A regnáló bajnok ekkor 1968 világbajnoka, Graham Hill volt. Abban az évben azonban Jack
A cél, hogy jobb legyen Budapest levegője és kisebb a károsanyag-kibocsátása. Ehhez a 3-as metró útvonalán csillapítanák a nagy sugárutak forgalmát, iskolautcák és több buszsáv kialakítására tesznek javaslatot.
Decemberben az eladó lakóingatlanok kínálata 8 százalékkal csökkent éves szinten, a kereslet pedig több mint 50 százalékkal mérséklődött. A múlt év egészében változatosan alakult a piac: a kínálat az első félévben 6 százalékkal szűkült, miközben a második félévben 2 százalékkal bővült. A kereslet pedig az év első harmadában 30 százalékos visszaesés
Egy nagyjából golfkocsi méretű, olcsó napelemes autó érkezik az Egyesült Államokba. A Squad napelemes elektromos városi autó amerikai bemutatójára 2023 elején kerül sor a CES rendezvényen Las Vegasban.
Nem bírtam megállni, és végül persze, hogy belenéztem az Rtl saját gyártású Jimmy-sorozatába, A Királyba. A széria profi, nemcsak jó színészekkel és hiteles díszletekkel operál, de a korszak sajátosságai mellett arra is rámutat, hogy az uralkodó bizony néha meztelen. Ez az írás azonban nem egy sorozatajánló. Sokkal inkább szól az elvitathatatlanul
Decemberben az eladó lakóingatlanok kínálata 8 százalékkal csökkent éves szinten, a kereslet pedig több mint 50 százalékkal mérséklődött. A múlt év egészében változatosan alakult a piac: a kínálat az első félévben 6 százalékkal szűkült, miközben a második félévben 2 százalékkal bővült. A kereslet pedig az év első harmadában 30 százalékos visszaesés
A theconversation.com cikkében összefoglalták, hogy milyen növényeket használnak még napjainkban is a terhesség megszakításának házilagos kivitelezésére, vagy fogamzásgátlóként egyes afrikai természeti népek.
Bécsben továbbra is kötelező marad a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, annak ellenére, hogy a világon szinte mindenhol enyhítették vagy eltörölték a szigorú járványvédelmi intézkedéseket. Köztük Kínában is, ahol pedig robbanásszerűen megnőtt a fertőzöttek száma. Emiatt több ország bejelentette, hogy kötelező covid-tesztet kell bemutatniuk
Másfél százalékos gazdasági növekedéssel, és 15 százalékos inflációval számol a kormány idén - ez derül ki a Pénzügyminisztérium következő négy évre készített prognózisából. A Híradónknak nyilatkozó szakértők szerint ugyanakkor ez a prognózis túl optimista. Bod Péter Ákos úgy véli, 2023 böjti esztendő lesz. A DK-s gazdasági árnyék-miniszter pedig g
A Les Echos című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Airbus tárgyalásokat kezdett az Atos francia informatikai csoport cég kiberbiztonsági egységében való kisebbségi részesedés megszerzéséről. Az Airbus nem kommentálta a spekulációkat, de azért annyit közöltek a francia lap érdeklődésére, hogy “folyamatosan tárgyalu
Félmilliárd dolláros tőkebevonással vesz repülőrajtot a stockholmi Einride, hogy beindítsa autonóm, teljesen elektromos teherautójának továbbfejlesztését és alkalmazását, amivel öles lépést tesz az új piacok felé – írja a The Robot Report. A svéd vállalat egyébként hat éve létezik, de eredetileg egy elektromos meghajtású, illetve egy nagyrészt önve
Megérkezett az új esztendő, mindez pedig azt jelenti, hogy január elsejétől a magyar mindennapok bizonyos aspektusaiban is történtek változások. Összeszedtük, mik ezek.
Egy világszintű felmérés 3 fő szempont alapján listázta a nők számára legjobbnak titulált országokat. Mutatjuk a top 10-et, de azt is eláruljuk, hazánk hányadik helyen végzett.
Az új Amarok egy strapabíró pickup, egyfajta négykerekű multifunkciós munkaeszköz. Hajtásáról erőteljes és gazdaságos turbófeltöltésű motorok gondoskodnak, kétféle összkerékhajtási rendszeren keresztül. Felszereltségétől függően több mint 25 vezetői segédrendszer, akár 12,3 col képátlójú kijelzőfelületek és képernyők találhatók benne.
A 2022-es év roppant nehéz (a miniszterelnök szerint 30 éves a legnehezebb) időszak volt hazánkban és globális szinten is. A pandémia után gazdasági kilábalást egy csapással gáncsolta ki a szomszédunkban kirobbant háború, ami a jegybankokat szigorú politikájuk folytatására kényzerítette, miközben piacok dőltek be, evidenciaként kezelt folyamatok fo
Csak átmenetileg vette ki a kormány a magánorvosokra vonatkozó részt az egészségügy átalakításából, és januárban még visszatérnek rá - erről beszélt Gulyás Gergely az év végén az atv.hu-nak. Vagyis a korábbi tervekkel ellentétben egyelőre nem kell havi 20 órát dolgozniuk az állami rendszerben a magánpraxist folytatóknak. Az átalakulás bírálói szeri