Azt hinné az ember, hogy mostanra már mindenki megtanulta, hogy valakit a testsúlya miatt kritizálni, bántani gáz, és súlyos önértékelési problémákra is utal egyben, amit az egyén egy másik személyre vetít ki. De Selena Gomez új lesifotója alatt megjelent kommentek azt mutatják, hogy még mindig hatalmas gondok vannak ez ügyben.
A világ legnagyobb darus hajóin dolgozik Siegler Balázs. Munkája során külső szemmel nem is látható tengeri szerkezeteket tervez, az elkészült építmények jó részét elnyeli a tenger beláthatatlan mélysége. Ez itt a Forbes új sorozata, a Szeretem a munkám.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, a fiatalabb generációt akár jobban meg is viselhették az elmúlt 15 év egymást követő válságai. Szerinte szükséges lenne kutatni, miért ilyen rossz a társadalmi mobilitás Magyarországon, miközben az egyenlőtlenség nem akkora, mint másutt.
Mindenkinek javasolt az influenza elleni védőoltás beadatása - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának osztályvezetője csütörtökön az InfoRádióban.
Nem mindenki depressziós, akiről azt mondják, illetve aki annak érzi magát, és ez fordítva is igaz: sok olyan depressziós beteg van, aki nem is gondolja ezt magáról. Mikor ajánlott orvoshoz fordulni?
A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj iránti érdeklődés tavalyhoz képest egy cseppet sem csökkent, sőt a valóság az, hogy még több embert várnak a hétvégén, ami újabb rekordhoz vezethet. Tavaly majdnem 420 ezren látogattak ki az Albert Parkba, ezzel az 1996-os, első melbourne-i Ausztrál Nagydíj rekordját írták át. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a versen
Emberéleteket követelő pakisztáni áradások, rekordmeleg Európában, rekordhideg Amerika egyes részein, rekordhavazás Japánban, szárazság Európában, élelmiszerválság Afrikában, vízhiány Magyarországon - csak, hogy néhány "tünetet" említsünk a 2022-es természeti katasztrófákból, éghajlati szélsőségekből. Az idő előrehaladtával egyre valószínűtlenebbne
Egyre többe kerül a feledékenység az autósoknak: izzasztó költségekbe futhatnak bele azok, akik nem kötötték meg időben a kötelező biztosítást. Az inflációval emelkedő fedezetlenségi díjakon túl is csőstül jöhet a baj.
A Sargentini-jelentésben, a Soros-kampány miatt, a LIBE-bizottságban és minap a Wall Street Journal cikkében is ez volt a téma. Az érintettek mindig cáfolnak.
A komposztálás gyakorlata az elmúlt években reneszánszát éli, mindannyiunk legnagyobb szerencséjére. Azonban a közösségi oldalak csoportbejegyzéseit, hozzászólásait olvasva sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy mit is lehet vagy épp nem lehet a komposztba tenni, és hogyan tudunk valódi jó komposzthoz jutni. Most az alapokon túl néhány ex
A Nemzetközi Büntetőbíróság három esetben indíthat eljárást: háborús bűncselekmények, emberiesség ellenes bűncselekmények és népirtás esetén. Nem vitás, az oroszok mindhármat elkövették, de egy negyediket is, ami mindennél egyértelműbbé teszi az orosz elnök bűnösségét.
A WRC2 junior bajnokság tavalyi harmadik helyezettje, Chris Ingram idén a WRC2-ben folytatná karrierjét, azonban a szezonkezdés ideje veszélybe került, miután elvesztette főszponzorát.
Kilenc és nyolc év, fegyházban letöltendő szabadságvesztést kér az ügyészség Töröcskei István milliárdos üzletemberre és feleségére – derül ki a Blikk birtokába került vádiratból. A vádhatóság szerint különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt kell felelőss
A kripto piac nagy elánnal vágott neki az idei évnek. Miközben a hagyományos piacok az első héten többnyire oldalazva várták, hogy a nagyobb befektetők visszatérjenek az év végi szabadságukról, a vezető kriptovaluták kisebb, de határozott lépésekkel haladtak felfelé. 2023 első napjai: SP500, BTC és ETH Erősebbnek jelenleg az ethereum mutatkozik, am
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer 2012-től történő módosítását követően saját jogú öregségi nyugdíj megállapítására kizárólag azon személyek esetében nyílik lehetőség, akik betöltötték a reájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárukat, továbbá nők esetében nyugdíjkorhatárra tekintett nélkül, amennyiben rendelkeznek 40 évi jogosultsági idővel (nő
Kerekes Kázmér nevével szinte összeforrt egyrészt a Kékszalag, amelyet az idén rekordot jelentő huszadik alkalommal rendezett, másrészt a 470-es hazai története. Nem mellesleg több mint tíz évig a szövetség munkáját is segítette. Aqua: Milyen volt az első és milyen a 20. Kékszalag-rendezés?Kerekes Kázmér: Mindig készítek magamnak statisztikát, így
Nem volna talán érdektelen eltöprengeni a háború egyes rétegeiben egymásnak feszülő narratívák hatalom-szerkezetén, és legfőképpen azon, hogy miért képtelen és egyben reménytelen feltételezés a „valóságos valóság” elbeszélhetősége.
A héten teszi közzé az amerikai adminisztráció a decemberi inflációs adatot. Jelenleg ez a legfontosabb makrogazdasági adat, az amerikai részvénypiactól az európai kötvénypiacon át a forinton mindent megmozgathat a csütörtöki adatközlés. A decemberi magyar inflációt is ezen a héten teszik közzé, fontos hét vár tehát ránk.
Az év végével lejárt hitelmoratóriumot nem hosszabbította meg a kormány. Úgy vélik, a továbbra is élő kamatstop elegendő védelem az adósoknak. Mutatjuk, melyik intézkedés pontosan mit jelent a hitelesek számára.
Meglepő hír volt az év elején, hogy az OTP megszüntette a piaci alapú fogyasztóbarát lakáshitelét. A Bank360-nak azt válaszolta, vissza kíván térni ezzel a konstrukcióval. Az MNB áprilistól eleve megújítja az ilyen kölcsönök feltételeit.
Egyre több hír szólt arról az utóbbi időben, hogy Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata zátonyra futhatott. Sőt az is felmerült, hogy a volt sportoló már nem is él a családjával. A fiatal édesanya most elárulta, valójában mi van köztük.
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap, áttörve a rendőrségi kordont.
A boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének nemzeti ünnepe alkalmából annak vezetése, ez az államalakulat legmagasabb kitüntetése.
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt és a Széchenyi István Egyetem közel 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert személyre szabható biztosítási termékek fejlesztésére. A konzorciumot vezető CIG Pannónia közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott projekt összköltsége 1,44 m
Az SMC több kitüntetést is kapott a Forbes magazintól: felkerültek a világ 50 leginnovatívabb vállalatának listájába, valamint a „Global 2000” és a „World’s Best Employers 2022” rangsorába. Az SMC első alkalommal került fel a Forbes magazin Top 50 leginnovatívabb globális vállalatának listájára. A magazin minden évben bemutatja azokat a cégeket, am
Újévi hagyomány vagy babona szerint sok lencsét kell ennünk ahhoz, hogy sok pénzünk legyen. De tápanyagtartalom és táplálkozás-élettani szempontból sem elhanyagolható, és akár divatos étel is lehetne a mai kor embere számára. Mégis a lencse termesztése hazánkban háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben, ökológiai érzékenysége és az olcsóbb import mi
Altcoinoknak szokás nevezni az összes kriptopénzt, ami nem Bitcoin. Írásunkban összegyűjtöttük, mik azok az altcoinok, amik az összes fundamentummal rendelkeznek,
A PDSZ korábbi elnöke 6 nap alatt 180 kilométert gyalogolt Miskolctól Budapestig, hogy felhívja a figyelmet az oktatás kétségbeejtő helyzetére. Azt mondja, ezután sem fog alábbhagyni a tiltakozások lendülete.
Jól sikerült a karácsonyi szezon a hazai kiskereskedelem szereplőinek, az élelmiszerboltosok körében mégis egyre nő az elégedetlenség. A hatósági árazás miatt ugyanis egyre nagyobb veszteséget nyelnek be, most pedig egy új kormányrendelet miatt kénytelenek lesznek megduplázni a készleteiket, vagyis a veszteségük is kétszeres lesz.
Az ukrán gazdaságok 49,5 millió tonna gabonát takarítottak be a várt terület 93 százalékáról január 6-ig - közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
Aktív évet zárt a magyar egészségügy, az Országgyűlés az év végén elfogadta az egészségügyi ellátórendszer megerősítését szolgáló törvényjavaslatot - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebookra csütörtökön feltöltött videójában.