2023. január 9. hétfő

jan. 9
8:12
Harry herceg szerint „nagyon sok mindenre nincs magyarázat” édesanyja halála körül (SzMo)
Harry egy interjúban egyenes utalást tett arra, hogy meggyőződése szerint Diana hercegnő halálát a kocsit motorokon üldöző fotósok hada okozta.
jan. 9
8:12
Rendkívüli állapotot hirdettek Brazíliavárosban Bolsonaro hívei miatt (Mandiner)
Luiz Inácio Lula da Silva elnök szövetségi szintű biztonsági beavatkozást rendelt el a rend helyreállítása végett a fővárosban.
jan. 9
8:12
Dr. Dávid Ferenc: Önkormányzati rezsitámogatás, magyar módra (Nyugati Fény)
Feltűnően nem a település mérete döntött a kapott összeg nagyságáról.
jan. 9
8:14
74 egykori szerető küzd az elhunyt magyar milliárdosnő örökségéért (Blikk)
Hatalmas csata tört ki a néhai Alexander Thynn milliárdos brit főnemes örökségéért. A márki a halála után a vagyonát magyar származású feleségére hagyta, ám időközben ő is elhunyt, így most 74 egykori szeretője küzd azért, hogy megkaparintsa a jelentős összeget.
jan. 9
8:18
Gyarmathy Éva az iskolakezdésről: jobb később, mint korán (Infostart)
Negatívan és pozitívan is hathat a gyermek személyiségfejlődésére, ha korábban vagy éppen később kezd el iskolába járni társainál. A mérlegelendő szempontokról kérdeztük a klinikai és neveléslélektani szakpszichológust, aki cáfolt egy tévhitet is.
jan. 9
8:18
Hétfő délelőtt országszerte szirénapróba lesz (Blikk)
Országszerte szirénapróba lesz hétfőn: úgynevezett „morgató” próbára kerül sor.
jan. 9
8:18
Borzalmasan rossz döntést hozott, aki hitelmoratóriumot kért (ATV)
Az érintettek nagyon aggódnak.
jan. 9
8:18
Független jelöltek nyerték az időközi polgármester-választásokat (Demokrata)
Szerecsenyben, Komjátiban és Lövőn tartottak időközi polgármester-választást.
jan. 9
8:18
Fegyvergyártó és autóipari beszállító: rekord üzemi eredmény (Autószektor)
Gyártás a Rheinmetall üzemében. Fotó: Rheinmetall Az első számítások szerint a fegyvergyártó csoport és az autóipari beszállító Rheinmetall tavaly rekord üzemi eredményt ért el. Az üzemi árrésnek tehát jobbnak kell lennie a korábban gondoltnál – jelentette be a csoport meglepő módon pénteken Düsseldorfban az előzetes adatok alapján. Az organikus nö
jan. 9
8:18
A mexikói Cbdc valószínűleg mégsem készül el 2024-re (BitcoinBázis)
A mexikói központi bank digitális valutája, a digitális peso valószínűleg nem lesz kész 2024-re, ahogyan azt a mexikói kormány még
jan. 9
8:18
Ebből lesz a Ram első villanyautója (Villanyautósok)
Elég lehet ennyi a Tesla Cybertruck és más elektromos pickupok ellen?
jan. 9
8:24
Itt tombol a tavasz, Indiában viszont túl hideg van a tanuláshoz (Privátbankár)
Köd és hideg van India északi részén, a téli szünetet is meghosszabbították, késnek a repülőgépek is.
jan. 9
8:24
Schumacher Vanda: „A plázákat előbb kéne bezáratni, mint a reptereket” (Blikk)
Schumacher Vanda villámkérdésekre válaszolva árult el magáról még többet, de közéleti témákról is beszélt, így például a klímaváltozás elleni küzdelemről.
jan. 9
8:24
Megvan a Cápák között idei első befektetése! (Igényesférfi.hu)
Négy sikeres széria után, január 8-án elstartolt a Cápák között új évada. Az RTL üzleti showműsora rögtön két befektetési ajánlattal indult. Tomán Szabina mellett Moldován András is ráharapott egy-egy üzletre, Balogh Petya pedig két vállalkozással is bővítené angyalbefektetői portfólióját.
jan. 9
8:24
150 km/h-s sebességgel száguld a magyar tervezésű távirányítós autó, azonnal ráharaptak a Cápák között üzletemberei (Promotions)
A Cápák egymásra licitáltak egy távirányítós autó miatt.
jan. 9
8:24
A Magyar Állam nevében felvásárolják a Vodafone Magyarország 49 százalékát (Demokrata)
Aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
jan. 9
8:24
A biotej egy része normál tejként kerül forgalomba (Agrárágazat)
Itt is játszik, mint ami sok agrártermék esetében: a prémium túl drága az átlagfogyasztónak, így a bio is.
jan. 9
8:24
A robotika és a fedélzeti elektronika újdonságai (GépMax)
A Sima kiállítás termékversenyén, a „Robotika és Fedélzeti elektronika” kategóriában hét pályázó versenyzett.
jan. 9
8:24
Ezért mondta azt Matolcsy, amit mondott (Forbes)
A kormánnyal való szembefordulásként értelmezik sokan Matolcsy György legutóbbi megnyilvánulásait. Rossz kormánydöntésekről, kártékony ársapkákról, túl magas inflációról beszélt. Mi az MNB-elnök motivációja?
jan. 9
8:24
Minél közelebb a természethez (Magyar Mezőgazdaság)
Februárban ismét megrendezik Milánóban a Myplant & Garden kertészeti vásárt. A szervezők közleménye szerint az olasz kertészeti ágazat folyamatos növekedésben van, a tavalyi forgalma mintegy 5 millió euróval meghaladta az előző évit.
jan. 9
8:24
Az M-Sport megkezdte a felkészülést a Montéra (Racing)
Az év első szombatján megkezdte a felkészülést az M-Sport a Monte-Carlo Rallyra. Az első tesztnapon Pierre-Louis Loubet és Ott Tanak fél-fél napot tudott készülni.
jan. 9
8:30
Megjött Nagy Márton bejelentése: ekkor zárul le a Vodafone megvásárlása (Pénzcentrum)
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalatként működő Antenna Hungária Zrt., valamint a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
jan. 9
8:30
Megvan az ár: 660 milliárd forintos tranzakció lesz a Vodafone Magyarország felvásárlása (Portfolio)
Megkötötte a végleges adásvételi szerződést a 4iG és a magyar állam a Vodafone Magyarország megvásárlására – tette közzé a BÉT-en a 4iG ma reggel. A tranzakció értéke 660 milliárd forint és január végén zárulhat le az ügylet.
jan. 9
8:30
Évtizedes mélyponton az USA autópiaca (autopro)
Kevesebb autót adtak el az Egyesült Államokban tavaly, mint az azt megelőző évben.
jan. 9
8:30
Constantinovits Milán: Hogyan silányulhatott politikai propagandává az élsport? (Mandiner)
Szivárványos karszalagok, megkomponált FIFA-szlogenek, álbátor twitterhuszárkodás: a sport igazi szellemisége tűnik el a szemünk előtt.
jan. 9
8:32
Itt a nagy brüsszeli terv: ezt kell tenniük a tagállamoknak a légszennyezettséggel (Pénzcentrum)
Körvonalazódik már a terv, amely alapján az Unió 2030-ra nullára csökkentheti a káros kibocsátásokat. De még bőven van tennivaló.
jan. 9
8:32
Kitart a jó hangulat, folytatódhat az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék emelkedéssel indították a hetet, miután Hongkongban és a Kínában a hétvégén újra karanténmentes közlekedés indult, ami a határokat közel három éven át gyakorlatilag zárva tartó zéró-Covid politika végét jelezte. Az európai piacok pozitív szintén pozitív hangvételben indíthatják a hetet, miután a piaci hangulatot erősíti a kínai ga
jan. 9
8:32
Békés Márton: Globális-progresszív hálózatok része a baloldal (Mandiner)
A NIK prezentációjában mindenkit megtalálunk, aki az Egyesült Államok progresszív demokrata köreiben számít.
jan. 9
8:34
Elárverezhetik Csollány Szilveszter családjának házát – Orbán Viktorhoz fordult az özvegye (Mandiner)
Csollány Judit levelet írt a Magyar Tornaszövetségnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek.
jan. 9
8:36
Méhek számára készült vakcinát engedélyeztek az USA-ban (Infostart)
A méh kolóniákat leginkább veszélyeztető egyik pusztító betegség ellen nyújt hatásos védekezést az új ellenanyag.
jan. 9
8:36
Az ügyfélportálon tapasztalható fennakadásokra figyelmeztet a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a NAV ügyfélportál adószámla-lekérdezés szolgáltatásban tapasztalható fennakadásokra hívja fel a figyelmet.
jan. 9
8:36
Egészségesebb életmódra ösztönöznek az okoseszközök (MMonline)
Az újévi fogadalmak több mint kétharmada az egészségtudatos életmódhoz kapcsolódik, legyen szó több testmozgásról, vagy az étkezési szokások átalakításáról. A kezdeti lelkesedés ugyanakkor gyakran csak egy bő hónapig tart – ilyenkor hasznos társak lehetnek a motiváció fenntartásában az okosórák, olyannyira, hogy egy közelmúltban készült kutatás sze
jan. 9
8:36
Kiderültek a valódi okok: Ezért szállt bele Matolcsy a kormányba december elején (Nyugati Fény)
Szokatlan volt az őszintesége.
jan. 9
8:42
Le Figaro: Orbán illiberális modellje jobban ellenáll a civilizációs megrázkódtatásoknak (Mandiner)
A cikk szerint az illiberális modell képes ellenállni a tekintélyelvű kapitalista modellek hihetetlen térnyerésének, mint például Kínának.
jan. 9
8:48
Felemásan teljesített novemberben a magyar ipar (Menedzsment Fórum)
A járműgyártás bővült, de a feldolgozóipar több területén is csökkent az ipari termelés volumene.
jan. 9
8:48
Durva, de eltérő áremelkedés a villanyautósoknál, itt a magyarázat (Infostart)
Hatalmas árkülönbségek lehetnek a nyilvános elektromos töltőállomásokon. Lényegében az határozza meg az árat, hogy az adott helyszín mennyiért tudja biztosítani az áramot.
jan. 9
8:48
Újabb koronavírus-variáns csaphat le Európára: erre kell most felkészülni (Pénzcentrum)
Egyre erősödik a koronavírus a világ legnépesebb országában, de nem tudni, hogy mennyire pontosak az általuk közölt adatok. A víruskutató szerint készen kell állni arra, hogy új, az eddigieknél erősebb vírusvariánsok is megjelenhetnek.
jan. 9
8:48
Szarvascsapattal ütközött négy autó (Agroinform)
A baleset a 6-os számú főúton történt.
jan. 9
8:48
Eddig mindent rosszul tudtunk Harry herceg temetéséről (ATV)
Harry nagyon szerette volna, ha halála után az édesanyja, Diana hercegné mellé helyezzék el a sírját.
jan. 9
8:48
Ezek voltak a legnézettebb töréstesztek! (Autónavigátor)
Talán nem is meglepő, hogy a Jeep Wrangler felkerült a toplistára. Valószínűleg nem azért, mert ezt akarják a legtöbben megvásárolni.
jan. 9
8:48
Jessie J meghökkentő vallomása: megszenvedi a terhességet (Joy)
A 34 éves énekesnő pénteken lepte meg rajongóit azzal a hírrel, hogy első gyermekével várandós, méghozzá 13 hónappal azután, hogy egy szörnyű vetélésen ment keresztül.
jan. 9
8:48
„Nem szabad lemondanunk arról, hogy hazánk versenyképessége, önállósága tovább erősödjön” (Magyar Hírlap)
Nagy Márton: A kormány kiemelt célja, hogy újabb és újabb szektorokban alakuljon ki többségi nemzeti tulajdon.
jan. 9
8:48
Hatalmas, hónapokig tartó vulkánkitörést figyeltek meg a Jupiter holdján (Hamu és Gyémánt)
Figyelemre méltó vulkánkitörést észleltek a Jupiter Io nevű holdján. A kitörést 2022 őszén figyelte meg az Io Input/Output obszervatórium (IoIO) segítségével Jeff Morgenthaler, a Planetáris Tudományos Intézet (PSI) vezető kutatója.A Jupiter egyik legnagyobb holdját, az Io-t a Naprendszer legvulkanikusabb égitestjének tartják, szélsőséges k
jan. 9
8:48
Lánczi Tamás: Gyurcsánynak csak az ellenzéki pártok megtöréséhez van tehetsége (Demokrata)
A jelenleg létező ellenzéki pártokat technikailag megtöri és integrálja Gyurcsány, mutatott rá Lánczi Tamás a Bayer show-ban.
jan. 9
8:48
Rekord eladásokat villantott a Tesla mindenhol (Villanyautósok)
Sok piac oda volt tavaly a Model Y-ért. Ausztráliában megőrültek érte.
jan. 9
8:54
Negyven felett úgy szeretnék fogyni, hogy az arcom ne öregedjen (Vital)
Sokan azért veszik rá nehezen magukat a fogyókúrára, mert tapasztalatból tudják, jelentősebb fogyás esetén a zsírpárnák, ha le is apadnak, sajnos a megnyúlt bőr nem nyeri vissza könnyen a rugalmasságát, néha nagyon előnytelen megjelenéssel jár. Sőt, az arcon, főleg nők esetében kimondottan hátrányos.
jan. 9
8:54
Zakkant egyet a magyar ipar (Portfolio)
Novemberben a magyar ipari termelés volumene 0,7 százalékkal maradt el az októberi szinttől - jelentette a KSH. Az adat kellemetlen meglepetést jelent ahhoz képest, hogy az ipar mindeddig viszonylag jól teljesített az orosz-ukrán háború kitörése ellenére is.
jan. 9
8:54
Időjárás: Hatalmas esőt kapunk! Másodfokú riasztást adtak ki 9 vármegyére (Agroinform)
24 óra alatt több mint 30 mm csapadék hullhat.
jan. 9
8:54
Bejelentették: a magyar állam nevében a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megvásárolja a Vodafone Magyarország 49 százalékos tulajdonrészét (SzMo)
A 660 milliárd forint értékű tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerez a Vodafone Europe BV-től a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.
jan. 9
8:54
Utcára kerülhet Csollány Szilveszter családja (Promotions)
Csollány özvegye teljes elkeseredésében a miniszterelnökhöz is fordult segítségért.

Keresés