2023. október 21. szombat

okt. 21
10:12
Justin Timberlake 6-7 nővel is lefeküdt, miután szakított Britney Spearsszel (Sassy)
Britney és Justin nagyon fiatalon kezdett randevúzni egymással, még 1998-ban, miután már ismerték egymást a Mickey Mouse Club forgatásáról. Három évig alkottak egy párt, majd 2002-ben szakítottak.
okt. 21
10:15
Óriási változás jön a Lidl-nél: ez minden vásárlót érint (ATV)
Mostantól a vásárlóknak nem kell plusz 100 forintos érmével a zsebükben a boltba indulniuk, hogy azt a bevásárlókosárba tegyék, ugyanis a Lidl most országosan, a legnagyobb boltjaikban is elérhetővé teszi a gurulós kézi kosarakat.
okt. 21
10:18
Horror Pest vármegyében: negyvenezer darázs törte át a hálószoba plafonját (Blikk)
Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le a Pest vármegyei Tápiószelén, ahol egy idős bácsi hálószobájába telepedett be több tízezernyi darázs. A veszélyes rovarok ráadásul szó szerint a plafonból bújtak elő, miután a hatalmas fészkeik már a vakolatot is áttörték. Habár a tulajdonost többször is megcsípték, egy szakember még időben a segítségére si
okt. 21
10:18
Bejelentették: 45 év után véget ért Meryl Streep házassága (Magyar Hírlap)
A színésznő felfedte, hogy "több mint hat éve" külön élnek.
okt. 21
10:18
Tizenkét orosz is indul Budapesten (Demokrata)
Az ukrajnai háború miatt a nemzetközi sportéletben különböző korlátozások sújtotta orosz sportolók semleges színekben indulhatnak.
okt. 21
10:18
Egyesült Államok Nagydíja - Leclerc rajtol az élről vasárnap (Autószektor)
A 26 éves pilótának ez az idei harmadik, egyben pályafutása 21. pole pozíciója. Leclerc mellől vasárnap a McLaren brit versenyzője, Lando Norris indulhat, aki 13 századmásodperccel volt lassabb nála. A harmadik rajtkockából a Mercedes hétszeres világbajnoka, a szintén brit Lewis Hamilton vág majd neki a versenynek. Meglepetésre a sorozatban harmad
okt. 21
10:18
Verstappen magyarázatot adott a hibájára, amely a rajtelsőségébe került (Racing)
Max Verstappen nagy meglepetésre csak a 6. helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnapi Amerikai Nagydíjon. A Red Bull holland kiválósága az időmérő után elárulta a hibájának okát. hogy az első kanyarban való elfékezését próbálta meg kompenzálni, azért szegte meg a pályahatárokat a 19-es kanyarban. Verstappen – aki a Katari Nagydíj sp
okt. 21
10:18
4 alternatív ingatlanbefektetési lehetőség – alacsony kezdőtőkével (BitcoinBázis)
Ha ingatlanbefektetésre gondolunk, a legtöbb embernek egyből a magas kezdőtőke jut eszébe. Mindegy, hogy garázst, lakást, vagy egyenesen házat vásárolunk,
okt. 21
10:18
Diákok készítettek műsort menstruációs témáról a Kossuth Rádióban, pénzbüntetést szabott ki a Médiatanács (Kölöknet)
Egy hallgató bejelentésére vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának június 23-án sugárzott „Válasz-utak” című szegmensét.
okt. 21
10:24
Kezdődik: újra maszkot kell viselni egyes hazai egészségügyi intézményekben (Blikk)
A Jáhn Ferenc Dél-pesti Kórház, valamint az Ady Szakrendelőben ismét azt kérik a látogatóktól, hogy viseljék a maszkot.
okt. 21
10:24
Szavaztak a magyarok: ez a véleményük a benzinárstop visszaállításáról (Promotions)
Emlékezetes kormányintézkedés volt a vírus alatt a benzinárstop, most megkérdezték a magyarokat, mit gondolnának az újbóli bevezetéséről.
okt. 21
10:24
Tizenkét orosz is indul a budapesti karate-vb-n (Magyar Hírlap)
Semleges színekben indulhatnak majd.
okt. 21
10:24
"Románia sokkal egészségesebb lenne az Rmdsz nélkül" – irredentizmussal vádolják Kelemen Hunort a románok (Mandiner)
"Egy Rmdsz nélküli törvényhozó testület sokkal jobban védené és képviselné a románok és Románia érdekeit" Dan Tanasa szerint.
okt. 21
10:24
Szlovákia után Szlovénia is határellenőrzés vezet be a magyar szakaszon (Helló Magyar)
Déli szomszédunk a balkáni szervezett bűnözés növekedésével és a lehetséges terrorveszéllyel indokolta a lépését
okt. 21
10:24
Mikkelsen hatalmas csatára számít idei utolsó versenyén, a Közép-Európa Rallyn (Racing)
Andreas Mikkelsen négy pont előnnyel várhatja a Közép-Európa Rallyt a WRC2 élén, és ugyan indulhatna Japánban is, a WRC új versenyén áll utoljára rajthoz idén.
okt. 21
10:24
Ungár Péter: Talán szerénytelenül mondhatom, hogy fölfelé viszem a politika átlagszínvonalát (Telex)
Az LMP társelnöke szerint nincs annál átlagosabb magyar élmény, mint amikor valaki a vasárnapi ebédnél a fideszes anyja dörmögését hallgatja.
okt. 21
10:24
Arte: A választási eredmény felvillanyozta a lengyeleket, de messze még a tökéletes demokrácia (Telex)
A frissen szavazó lengyel generáció mondja el, hogy számukra mit jelent ez az eredmény.
okt. 21
10:26
Megalázó megjegyzést kapott Orbán Viktor (Blikk)
Az ukrán külügyminiszter reméli, Orbán Viktor kezet mosott és fertőtlenített, miután kezet rázott az orosz elnökkel.
okt. 21
10:27
A nőknek van helye a mezőgazdaságban (Agroinform)
A 8. ENSZ Vidéki Nők Nemzetközi Napja alkalmából a hölgyek kerültek a középpontba.
okt. 21
10:27
Gulyás Gergely: A lengyel választók döntését tiszteletben kell tartani, “és a döntés világos" (ATV)
“Kérdés, hogy akinek a lengyel polgárok bizalmat szavaztak, mi is bizalmat szavaztunk volna-e. De ettől még volt egy demokratikus választás, annak van egy eredménye, azt tiszteletben kell tartani" - nyilatkozta Gulyás Gergely az atv.hu-nak a lengyel választásról arra, hogy ha nem PiS-kormány lesz, az kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja Magyarországo
okt. 21
10:30
Megalázó megjegyzést kapott Orbán Viktor (Blikk)
Az ukrán külügyminiszter reméli, Orbán Viktor kezet mosott és fertőtlenített, miután kezet rázott az orosz elnökkel.
okt. 21
10:30
Már családja körében van a Hamász által elengedett két amerikai túsz, Biden telefonon beszélt velük (SzMo)
Az 59 éves Judith Tai Raanant és lányát, a 17 éves Natalie-t pénteken adták át az izraeli erőknek a Gázai övezet határán. Ők szabadultak először a Hamász fogságából.
okt. 21
10:30
Kvíz: 10 ismert, magyar és külföldi híd - tudod-e, hol találhatóak? (SzMo)
Ezeken a hidakon ma menjünk át! Ismered-e őket? Tudod-e a nevüket, vagy azt, hol találhatóak?
okt. 21
10:30
A varsói gyors aligha fut be a Nyugati pályaudvarra (Mandiner)
A magyar ellenzékiek hiába örülnek lengyel kollégáik viszonylagos sikereinek, és akarnak ebből erőt meríteni, ma még teljesen reménytelennek tűnik a számukra, hogy közösen megverjék a Fideszt.
okt. 21
10:30
Szörnyű tragédia történt Magyarországon (naphire.hu)
Halálra gázolt a vonat egy embert Almásfüzitő és Tata között pénteken.
okt. 21
10:39
Javult a britek helyzete a befektetők szemében (Piac és Profit)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia hosszú távú, "Aa3" szintű államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit szuverén kötelezettségek besorolását.
okt. 21
10:42
"Románia sokkal egészségesebb lenne az Rmdsz nélkül" – irredentizmussal vádolják Kelemen Hunort a románok (Magyar Hírlap)
Dan Tanasa szerint "egy Rmdsz nélküli törvényhozó testület sokkal jobban védené és képviselné a románok és Románia érdekeit".
okt. 21
10:42
Nem számít, mi történik a liverpooli rangadón – az Everton szakmai stábjának tagja kiáll Liverpool-szurkoló testvérért (Mandiner)
Szoboszlai Dominik is átélheti a Mersey-parti derbi semmihez sem fogható élményét hamarosan. Élő szöveges közvetítés a Mandineren 13 óra 30 perctől!
okt. 21
10:42
Mi folyik itt? Orbán hamarosan külföldre utazik – kiderült, hol fog felbukkanni a miniszterelnök (Nyugati Fény)
Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha ezt élőben akarjuk nézni.
okt. 21
10:45
Ezt a sajtot ne egye meg, vigye vissza az áruházba! (Adózóna)
Sajtot hív vissza az Auchan áruház, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.
okt. 21
10:45
Ennek a madárnak a tollai kilogrammonként több ezer dollárt érnek! +Videó (Agroinform)
Tudod, milyen tollakból és hogyan készülnek a világ legdrágább paplanjai?
okt. 21
10:45
Nagy változás lépett életbe a szlovén határon (ATV)
Éjféltől életbe lépett a szlovén határellenőrzés a horvát és a magyar határon, az intézkedés legalább tíz napig tart - közölte a helyi sajtó szombaton.
okt. 21
10:45
Határellenőrzést vezettek be a szlovén-magyar határon (444.hu)
Harmadik országok állampolgárai csak ellenőrzés után léphetnek be Szlovéniába.
okt. 21
10:48
A szakminiszter szerint már megteltek a cseh gáztárolók (Tiszta Jövő)
A cseh gáztárolók feltöltöttsége 99,9 százalékos, jelenleg 3,455 milliárd köbméter gáz van bennük - jelentette be Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön Prágában, az X platformra feltöltött bejegyzésében.
okt. 21
10:48
Dobó Ági akkorát villantott, hogy az ész megáll: bugyija teljesen kilátszott az esküvői fotózáson (Promotions)
Dobó Ági bugyija teljesen kilátszódott, az emberek szerint ilyenkor kevesebb néha több
okt. 21
10:48
Megnyitották a rafahi ellenőrzőpontot a humanitárius segélyszállítmányok előtt (Magyar Hírlap)
A teherautók gyógyszereket, gyógyászati berendezéseket és korlátozott mennyiségű élelmiszert szállítanak.
okt. 21
10:48
Külföldi beavatkozás a lengyel választásokba: a média leuralása (Demokrata)
A lengyel történések bemutatják, mi vár a nemzeti önrendelkezéshez ragaszkodó magyarokra.
okt. 21
10:48
Így uralták le külföldről a lengyel médiát (Mandiner)
A Soros-hálózat évek óta aktív a lengyel médiaszektorban, amelyben a legnagyobb elérésű televízió és rádió külföldi kézben van.
okt. 21
10:48
Izrael lecsapott: lebombázta a Hezbollah és a Hamász bázisait (AC News)
A légi támadásban tucatnyi Hamász-terrorista vezető meghalt az épületekben meglapuló orvlövészekkel együtt.
okt. 21
10:48
Energetikai fórumsorozatot indít az Energiaügyi Minisztérium (Öko-drive)
Energetikai fórumsorozatot indít az Energiaügyi Minisztérium (EM) annak érdekében, hogy a kistelepülések vezetőivel egyeztetni tudjon a Magyarországot érintő energetikai kérdésekről - jelentette be Koncz Zsófia, a tárca parlamenti államtitkára kedden a fórumsorozat első állomása előtt tartott sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron vármegyei Bágyogsz
okt. 21
10:54
Döbbenet: a plébános szétrugdosta a gyerekek halloweeni tökeit a faluban (Blikk)
Elképesztő: egy helyi pap szétrugdosta a gyerekek által készített halloweeni tököket Csehországban, mert szerinte azok a sátánizmus jelképei.
okt. 21
10:54
Kern András nagy bajban van, rendőrségi eljárás indult ellene (naphire.hu)
A sorozatos szabálytalankodásból már a rendőrségnek is elege lett.
okt. 21
10:57
Jobb, ha felkészül a legrosszabbra, brutális drágulás várható (ATV)
Hatalmas drágulás jöhet a logisztikai szektorban, ami miatt tovább emelkedhet az amúgy is magas infláció.
okt. 21
11:00
Elemző: három tényező biztosíthatja a 2024-es gazdasági növekedést (Infostart)
A Raiffeisen Bank elemzője szerint "túl van a nehezén" a gazdaság.
okt. 21
11:00
Szeptember végéig is sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál (Telex)
Szeptember hónapban vélhetően az enyhe időjárás is segített, mert ez volt az első hónap, amikor a bázishoz képest nem volt magasabb a lakossági árképzés piaci része.
okt. 21
11:03
Életbe lépett a szlovén határellenőrzés (HírTV)
Az egyre növekvő terrorfenyegetettség miatt szánták el magukat a lépésre nyugati szomszédaink.
okt. 21
11:03
A Channel 4 szerint manipulált bizonyítékot mutatott be Izrael a gázai kórház kapcsán (444.hu)
A francia katonai hírszerzés szerint ugyanakkor az a valószínűbb forgatókönyv, hogy egy besült palesztin rakéta robbant fel.
okt. 21
11:06
Először nyerte magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat – kár, hogy agypusztító szóvicc a címe (SzMo)
A "Tehetsz méh többet!" Magyarország legnagyobb beporzóvédő programja, amely két globális célkitűzés megvalósítását is elősegíti: az éhezés megszüntetését és a szárazföldi ökoszisztémák védelmét.
okt. 21
11:06
Hiába a szankciók, az oroszok képesek a csúcsfegyver legyártására (Mandiner)
A hírszerzés négy pontban foglalta össze meglátásait az orosz Kinzsal ballisztikus rakéták gyártásával és telepítésével kapcsolatban.
okt. 21
11:09
Rengeteg fiatal juthat most ingyen notebookhoz: már csak pár napjuk maradt igényelni (Pénzcentrum)
A Klebelsberg Központnak 140 000 darab notebook kiosztására nyílt lehetősége ebben az évben. Az állami, az egyházi, a nemzetiségi önkormányzati és az alapítványi köznevelési intézményekben tanuló 7. és 10. évfolyamos diákok szülei, törvényes képviselői 2023. október 23-án éjfélig tudnak a személyes használatú notebookokért regisztrálni a KRÉTA appl

Keresés