2023. október 21. szombat

okt. 21
11:12
Izrael és Oroszország sem tanácsolja polgárainak az utazást több közel-keleti és észak-afrikai országba (Infostart)
Izrael és Oroszország is azt tanácsolja állampolgárainak, hogy ne utazzanak bizonyos közel-keleti és észak-afrikai országokba azután, hogy az Izrael ellen a Hamász iszlamista terrorszervezet által intézett támadások miatt különösen feszültté vált a helyzet a térségben.
okt. 21
11:12
Egyelőre sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál (Demokrata)
A bőséges gázkészlet mellett a visszafogott felhasználás is erősíti a hazai ellátásbiztonságot.
okt. 21
11:12
Újabb bizonyítékokra bukkantak Putyinék szörnyűségei kapcsán – döbbenetes dolgokat művelhettek az orosz elnök emberei (Nyugati Fény)
Vizsgálódik az ENSZ.
okt. 21
11:12
Rémálom Tápiószelén: 40 ezer darázs támadt a 75 éves bácsira (AC News)
Az életveszélyes rovarok három fészket is építettek a háló és az előszoba fölött, végül leszakadt a plafon.
okt. 21
11:12
Rendkívüli hír: Terrorveszély miatt lemondták az év legnagyobb zenei eseményét Párizsban (naphire.hu)
Mégsem rendezik meg az MTV Europe Music Awardsot Párizsban, méghozzá az elmúlt hetekben tapasztalt "biztonsági aggályok" miatt.
okt. 21
11:15
Csúnya számokat közöltek az amerikai költségvetésről (Portfolio)
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a szeptember végével zárult pénzügyi évben 23,2 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - közölte az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.
okt. 21
11:15
Amikor beindul egy 60 éves traktor, az maga a csoda +Videó (Agroinform)
Ma már szinte megmosolyogtató a méret és a kialakítás egy-egy ilyen erőgép esetében, de évtizedekkel ezelőtt ezek a berendezések a gépgyártás csúcsát jelentették.
okt. 21
11:15
Katalin hercegné és Vilmos herceg kerülik a nyilvánosságot, és az ok szívmelengető (Glamour)
Katalin hercegné és Vilmos herceg úgy döntöttek, hogy a héten visszavonulnak királyi feladatoktól, és az indok nem is lehetne kedvesebb.
okt. 21
11:17
Kilyukadt a költségvetés, bajban a gazdaság - Mi vár Magyarországra? Videó (Portfolio)
Szeptemberben ismét Európa-bajnok inflációnk volt, amihez a régiós szinten is kiemelkedő magyar kamatszint társul. A pozitív reálkamat ellenére a forint sérülékenynek nevezhető, főképp azóta, hogy az MNB belevágott a kamatcsökkentésbe. Mi befolyásolja ennek fényében a forint árfolyamát? Milyen kihívásokkal néz szembe a magyar gazdaság?
okt. 21
11:18
Már dereng, lesz-e mivel fűtenünk télen (Menedzsment Fórum)
A bőséges gázkészlet mellett a visszafogott felhasználás is erősíti a hazai ellátásbiztonságot.
okt. 21
11:18
Bedrogozva rekedt egy ablak párkányán az óbudai Pókember (Magyar Hírlap)
Be kellett törni a lakás ajtaját, hogy megmentsék.
okt. 21
11:18
Megnyitották a rafahi határátkelőt a Gázában rekedt külföldi állampolgárok számára (Mandiner)
Mielőtt úgy dönt, hogy megpróbál átkelni, mérlegelnie kell személyes biztonságát – közölte az izraeli amerikai nagykövetség.
okt. 21
11:18
A Porsche tanácsadó cége beszáll az építőiparba (Autószektor)
Egy kísérleti projekt célja az innovatív, új folyamatok fejlesztése a moduláris házépítésben. Az együttműködés segít kielégíteni a megfizethetőbb és fenntarthatóbb lakások iránti igényt, és csökkenti az építkezés környezeti hatását a széles körben elterjedt munkaerő- és szakképzettségi hiányok közepette. "Az építőipar számos kihívással néz szembe.
okt. 21
11:18
Milyen hatással van az orosz-ukrán háború a kriptovaluta elfogadásra (BitcoinBázis)
Az orosz-ukrán háború éles csapást mért a világgazdaságra, aminek pénzügyi következményeivel még másfél évvel a konfliktus kezdete óta is küzdünk.
okt. 21
11:18
Ez a Citroën levadássza a BYD-t? (Villanyautósok)
Szavazz: Itt a link a 200. élő adás időpontjának szavazásához: https://www.youtube.com/@villanyautosokextra/community A Villanyóra 199. adásában Balázs, Szöcske és vendégük Pataki
okt. 21
11:18
Ideiglenes határellenőrzést vezettek be a szlovén-magyar határon (Telex)
Legalább tíz napig tart.
okt. 21
11:18
Lányok figyelem! Ross Lynch újra szingli? (Sassy)
A pletykák igaznak bizonyultak! A páros már 2022 októbere óta nem osztott meg közös képeket a közösségi médián.
okt. 21
11:20
Marokkó felújítja a stadionjait a világbajnokság előtt (Magyar Hírlap)
A 2030-as lesz a második olyan futball-vb, amelyen 48 válogatott vesz részt.
okt. 21
11:21
FeHoVa 2024 (Agroinform)
30. alkalommal kerül megrendezésre a nemzetközi szinten is ismert és elismert kiállítás.
okt. 21
11:24
Szeptember végéig is sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál (Infostart)
A múlt év azonos időszakához képest 15,7 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás 2023 első három negyedévében. Januártól szeptemberig 1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott, a megtakarításból nagyjából kétharmad-egyharmad arányban vette ki a részét a gazdaság és a lakosság. Áramból 7 százalékos volt a mérséklődés az esztendő első k
okt. 21
11:24
Lezárult a booking.com balhéja utáni vizsgálat: ezt javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (Blikk)
Lezárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálata a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiac kapcsán, amely azt követően indult augusztus végén a Booking.com balhé után. A GVH több javaslatot is megfogalmazott a hatékonyság fokozása érdekében.
okt. 21
11:24
Bemutatkozott az új Volkswagen Tiguan (Agrofórum)
A Volkswagen teljesen új fejlesztésű Tiguan modellje már a bestseller harmadik generációja. A Tiguan jelenleg világszerte a Volkswagen egyik legsikeresebb modellje: 2007-es debütálása óta több mint 7,6 millió vásárló döntött a kompakt Suv mellett. Az új nemzedék már 2024 első negyedévében a kereskedésekbe kerül.
okt. 21
11:24
Megtalálták a világ legeldugottabb országát, senki se látogatja pedig a Csendes-óceán legszebb gyöngyszeméről van szó (Promotions)
Kiderült, melyik a világ legkevésbé látogatott országa, évente csak 200 turista jut el erre a gyönyörű helyre.
okt. 21
11:24
Totális mélyponton az Aston Martin: Alonso sorozata megszakadt, a folytatást tesztnek fogják fel (Racing)
Fernando Alonso szerint nincs más hátra, mint készülni 2024-re, mert a sprinthétvége szabályai miatt gyakorlatilag tehetetlenek.
okt. 21
11:24
Jön a folytatás: minden, amit a Squid Game második évadáról eddig tudunk (in.hu)
Squid Game rajongók, figyelem: biztos, hogy nem utoljára láttuk Gi-hun-t.A Netflixen minden idők legnézettebb debütáló sorozata lett a túlélődráma, amelyben halálos gyermekjátékokban pénzdíjért versenyző csapatot követünk: csak az első hónapban 111 millió nézőt vonzott. Mostanra pedig számos elismeréssel is büszkélkedhet, köztük hat Emmy-díjjal, há
okt. 21
11:27
Friss statisztika érkezett: kevesebb áramot és gázt használunk, mint tavaly (Portfolio)
A múlt év azonos időszakához képest 15,7 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás 2023 első három negyedévében. Januártól szeptemberig 1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott, a megtakarításból nagyjából kétharmad-egyharmad arányban vette ki a részét a gazdaság és a lakosság. Áramból 7 százalékos volt a mérséklődés az esztendő első k
okt. 21
11:27
Mi történik Magyarországon? Sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál (ATV)
A múlt év azonos időszakához képest 15,7 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás 2023 első három negyedévében. Januártól szeptemberig 1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott, a megtakarításból nagyjából kétharmad-egyharmad arányban vette ki a részét a gazdaság és a lakosság. Áramból 7 százalékos volt a mérséklődés az esztendő első k
okt. 21
11:27
Amikor kifizette a vendég a kávékat, a pultos rögtön tudta, hogy nagyot hibázott (Femcafe)
A 23 éves srác szinte pillanatok alatt jött rá, mekkorát hibázott, és a hideg azonnal végigfutott a hátán, mihelyst a férfi eltűnt.
okt. 21
11:30
Izrael és Oroszország is eltanácsolja polgárait az utazástól több közel-keleti és észak-afrikai országba (Magyar Hírlap)
A marokkói utazási figyelmeztetés 3-as szintre emelkedett.
okt. 21
11:30
Beperelték a céget, ami azt állítja a serpenyőjéről, hogy nagyobb hőmérsékleten gyártják, mint amilyen a Nap felszíne (Rakéta)
A SharkNinja nevű, amerikai céget azzal vádolják, félrevezette a vásárlókat, amikor úgy reklámozta egyik tapadásmentes edénycsaládját, hogy azt több mint 16 ezer Celsius-foknak teszik ki a gyártás során. Ez azt jelentené, hogy a serpenyők a Nap felszínénél nagyobb hőmérsékleten készülnek, ami a vád szerint ellentmond a fizika és a termodinamika tör
okt. 21
11:30
Nem engedhetjük meg, hogy áterőltessék a migrációs paktumot (Demokrata)
Hidvéghi Balázs szerint egész Európában állandósítanák a bevándorlást.
okt. 21
11:36
Különös mondandója akadt Orbán miniszterének Washingtonban – itt valami nem stimmel (Nyugati Fény)
Furcsa közlendője akadt az USA-ban.
okt. 21
11:36
Elakad a varsói gyors? (Mandiner)
Lengyel vendégekre korábban még lehetett számítani, ameddig a putyinbarátság el nem riasztotta őket.
okt. 21
11:36
Döbbenetes vallomás: kitálalt a "börtönéveiről" a magyar milliárdos (naphire.hu)
"Egy börtönben nőttem fel" - mesélte Jákob Zoltán a Nagy Ő-ben egy randevún.
okt. 21
11:36
Meglepő előrejelzés: 2050-re százmillió vegetáriánus lesz Európában (Digital Hungary)
Egyre több cég ismeri fel a fogyasztói igények változását világszerte. A táplálkozási szokásokat illetően az elmúlt években drasztikus változások következtek be, amelyek nem csak átformálták a piacot, de mozgásban is tartják, hisz az élelmiszeripari cégeknek és forgalmazóknak tartania kell a lépést, ha versenyben akarnak maradni. A leggyorsabb vált
okt. 21
11:39
Újabb leállást jelentettek be: több szolgáltatás is akadozhat az OTP-nél a hosszú hétvégén (Pénzcentrum)
Az OTP Bank korábban arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy fejlesztési okokból a lakossági hitelszámla-vezető rendszer nem lesz elérhető 2023. október 22-én vasárnap hajnali 4 óra és éjfél között. A jelzett időben a hitelszámlaegyenlegek nem lesznek elérhetők az internetbankban és a mobilbankban, illetve nem lesz lehetőség a Hitelkártya Részletfizetés
okt. 21
11:42
45 év házasság után válik Meryl Streep (Blikk)
Meryl Streep és férje Don Gummer 45 év házasság után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják.
okt. 21
11:42
Hiába a szankciók, az oroszok képesek a csúcsfegyver legyártására (Magyar Hírlap)
A hírszerzés négy pontban foglalta össze meglátásait az orosz Kinzsal ballisztikus rakéták gyártásával és telepítésével kapcsolatban.
okt. 21
11:44
Nagy beszédre készül Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Átfogó politikai beszédet tart november 22-én Zürichben a miniszterelnök.
okt. 21
11:45
Több év politikai száműzetés után visszatérhetett Pakisztánba a volt miniszterelnök (HírTV)
Navaz Sarifot 2018-ban tíz év börtönre ítélték korrupció vádjával, 2019 óta Londonban élt.
okt. 21
11:45
Már a rendőrségnek is elege lett Kern András parkolási cirkuszából (ATV)
Kern András nem először sérti meg a szabályokat.
okt. 21
11:48
Kaktuszlecsó: így készül a magyar–mexikói fúziós konyha remeke (WMN)
Legendák szólnak róla, és még az íze is remek: minden, amit Mexikó sokoldalú növényéről, a fügekaktuszról tudni érdemes – recepttel!
okt. 21
11:48
Nagyon rossz dolog előjele lehet, ha ingadozik a vérnyomása (Magyar Hírlap)
A kutatók 70 egészséges, 60 és 80 év közötti felnőttet vontak be a vizsgálataikba.
okt. 21
11:48
Durván módosult, forró és fekete jeget fedeztek fel, ami vezeti az áramot (Helló Magyar)
Az óriásbolygók belsejében uralkodó hihetetlen hőmérséklet és nyomás olyanná formálja a vizet, ami a józan ész határát súrolja
okt. 21
11:48
Úgy adják, ahogy a természettől kapták (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei Omék kistermelői húskészítményeket bemutató manufaktúrák közül az Andi-Mangi fantázianévre keresztelt kistermelői gazdaság standja az egyik legvonzóbb a sok közül.
okt. 21
11:48
Szabálysértési eljárás indult Kern András járdás parkolásai miatt (Telex)
A rendőrség is felfigyelt a Margit híd budai oldalán gyakran a járdára parkoló Kernre, a II. kerület zöldítéssel akadályozná az újabb szabálytalan parkolást.
okt. 21
11:48
Jól meg kell gondolniuk a hollywoodi sztároknak, minek vagy kinek öltöznek be idén halloweenkor (naphire.hu)
Bár biztosan népszerű lett volna Barbie-nak vagy Wednesday Addams-nek öltözni, ez most nem biztos, hogy jó ötlet.
okt. 21
11:50
Hidvéghi Balázs: Nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel áterőltesse a migrációs paktumot (Magyar Hírlap)
Szerinte az illegális migráció okozta veszélyhelyzet talán soha nem volt olyan súlyos, mint jelenleg.
okt. 21
11:54
Gáza: megindultak a humanitárius segélyszállítmányok Egyiptom felől (Privátbankár)
Megnyitották a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi ellenőrzőpontot humanitárius segélyszállítmányok előtt szombaton.
okt. 21
11:54
Orbán Viktor Zürichben tart beszédet (Infostart)
Átfogó politikai beszédet tart november 22-én Zürichben Orbán Viktor miniszterelnök az idén 90 éves rangos svájci konzervatív hetilap, a Weltwoche jubileumi ünnepségén - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Keresés