Több mint 400 palesztin fegyverest öltek meg Izrael déli részén és a Gázai övezetben, és további tucatokat fogtak el – közölte Daniel Hagari, az IDF szóvivője.
Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok - mondta egy a Facebookon vasárnap közzétett videóban Varga Mihály pénzügyminiszter.
A Netflixen több ezer zseniális alkotás közül lehet válogatni, a horror, vígjáték és romantikus drámákon túl azonban számos dokumentumfilmet is felsorakoztat a platform. Ráadásul egyik doku jobb mint a másik, mi most hoztunk hármat, amit szerintünk tényleg megéri csekkolni.
A magára csak jósként és látnokként hivatkozó „élő Nostradamus”, azaz a brazil Athos Salomé szerint Erzsébet a síron túlról próbál üzenni rajta keresztül Harrynek és Meghannak – a néhai királynő egy fontos dologra figyelmezteti a sussexieket.
Megújult Hello, WMN! estünk második részében Krajnyik Cinti vezetésével Kerepeczki Anna, Kurucz Adri és Milanovich Domi fognak beszélgetni. Olvassátok bemelegítő kérdéseinkre adott válaszaikat, és csapjatok le a maradék jegyekre! (A linket megtaláljátok a cikkben!)
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével. 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében, és 53 százaléknyian érzik úgy, hogy tavalyhoz képest beszűkültek a munkaerőpiaci lehetőségeik – derült ki a Trenkwalder szeptember végén lefolytatott munkaerőpiaci kutatásából.
Kijöttek a legfrissebb adatok, és azok szerint Csehországban legalább két olyan milliárdos is található a leggazdagabb emberek Top5-ös listáján, akik a mezőgazdaságban is érdekeltek.
A hétvége eddigi részében látottak alapján izgalmas versenyre lehet számítani Katarban – annak ellenére, hogy Max Verstappen szombaton bebiztosította világbajnoki diadalát.
Az elmúlt évtizedben egy új piaci szegmens jelent meg a sörpiacon, a multinacionális vállalatok mellett jelentősen megnőtt a kisüzemi sörfőzdék száma. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) munkatársai feltérképezték a magyar kézműves sörágazatot és meglepő eredményekre jutottak: olyan régiókban
Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok - mondta egy a Facebookon vasárnap közzétett videóban Varga Mihály pénzügyminiszter.
Két éve láthattuk, hogyan tette bajnokká az apja által belenevelt keménység – idén megmutatkozott, minek köszönhetően állta ki a kemény kiképzést. Neki ellenfél sem kell ahhoz, hogy magasabb szintre jusson. Egy dominancia lenyűgöző oldala.
Német tüzérségi lövedékeket találtak vasárnap délelőtt Budapest V. kerületében a Vigadó tér előtt a Dunában, ezért egy rövid szakaszon nem közlekedhetnek a gyalogosok a tér előtt - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
Ágaprító és szecskázógépeket teszteltek önkéntes fogyasztóvédők, és sajátos eredményre jutottak. No persze az sem mindegy, mit szeretnénk miszlikbe vágni.
Az erőteljes földrengések legalább 2000 ember halálát okozták Nyugat-Afganisztánban - közölte vasárnap a tálib kormány szóvivője. Ez az egyik leghalálosabb földrengés, amely két évtizede sújtotta az országot.
Az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az idei első fél évben, 8,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Gkid piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből.
A brit Munkáspárt vezetője, Keir Starmer felvázolta pártja elsődleges feladatát, hogy hatalomra kerülése esetén ösztönözze a gazdasági növekedést – írja a Reuters. Pártja Liverpoolban tartott éves konferenciájának kezdetén Starmer bizakodását fejezte ki, hogy a vállalkozásokkal együttműködve "nagyon gyorsan" el lehet érni ezt a célt.
A Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint a magas infláció nem ugyanúgy érintette az egyes társadalmi csoportokat. A jelentésből kiderült az is, hogy a magas jövedelműek az átlagosnál kisebb drágulást érzékelhettek, a szegényebbek és a nyugdíjasok viszont magasabbat.
Hárman próbáltam együtt bevenni egy kanyart, mindhárman a kavicságyban kötöttek ki. Nico Hülkenberg szívesen kente volna Esteban Oconra, de valójában Sergio Pérezre neheztelt.