2023. október 8. vasárnap

okt. 8
8:00
Őrület a Serie A-ban, Giroud lett a Milan kapusa és nagyot védett (Magyar Nemzet)
A Serie A-ban szombat éjjel játszott meccsén mindkét kapust kiállították.
okt. 8
8:00
Apacuka: ez lesz ám a gyermekkoncert! (Nyíregyháza)
A legkisebbeknek is tartogatunk izgalmas élményeket! Mindig felejthetetlen élményt nyújtanak a gyerekeknek, tele zenével és vidámsággal.
okt. 8
8:06
Bíztató híreket kaptak a napelemesek az Orbán-kormánytól, bár a napelemszövetség szerint még lenne min változtatni (ATV)
A csaknem 76 milliárdos támogatás jó ötlet, de még szükség lenne változtatásra - mondta a napelemszövetség elnöke. A megjelent rendelet szerint a bruttó elszámolásba kerülő családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, a szövetség azonban négyről öt kilowattra emelné a telepíthető rendszerek teljesítményét. Az energetikai szakértő szerint viszon
okt. 8
8:06
Nógrádi György: Ukrajna már rég kikerült a reflektorfényből (Magyar Hírlap)
Izrael helyzete az ukrajnai háborúban továbbra is rendkívül furcsa.
okt. 8
8:06
Dübörög a kazah autópiac, döntögeti saját rekordjait (Autószektor)
Az Avtosztat szakportál tájékoztatása szerint Kazahsztánban a múlt hónapban 18 836 új autót adtak el, 61,5 százalékkal többet, mint tavaly júliusban. Az eladások oroszlánrészét a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek tették ki, 17 609 darabot adtak el belőlük. A teherautókból és buszokból 1227-et. Ha az év elejétől július végéig tartó idő
okt. 8
8:06
Sainz meglepő helyről értesült a katari gumiproblémákról (Racing)
Carlos Sainz egyáltalán nem szokványos módon értesült a Pirelli gumiproblémáiról Katarban. A Ferrari spanyol pilótáját nagyon frusztrálta, hogy minderre a közösségi médiában kellett rájönnie. A Pirelli az első szabadedzés utáni vizsgálatait követően derült ki, hogy az egyedi piramis kerékvetők szerkezeti sérüléseket okoznak az abroncsokban. Az olas
okt. 8
8:12
Minden rendőrt testkamerával kellene felszerelni - mondja az ezredes (Infostart)
Az Index értesülései szerint a testkamerák bevezetését megelőző tesztelés zajlik a BRFK-n. Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszék vezetője az InfoRádióban azt mondta, a testkamera minden rendőri intézkedés során segíthet az esetek lezárásban, és megakadályozhatja a rendőri túlkapások előfordulását is.
okt. 8
8:12
Tökéletesen fog zárulni a hét ezeknek a csillagjegyeknek (Metropol)
2023. október 8.
okt. 8
8:12
Átadták a felújított atlétikai pályát Kaposváron (ProfitLine)
Átadták az elmúlt másfél évben mintegy 800 millió forintos fejlesztés keretében felújított nyolcsávos, műanyag borítású kaposvári atlétikai pályát szombaton.
okt. 8
8:12
Bíztató híreket kaptak a napelemesek az Orbán-kormánytól, bár a napelemszövetség szerint még lenne min változtatni (ATV)
A csaknem 76 milliárdos támogatás jó ötlet, de még szükség lenne változtatásra - mondta a napelemszövetség elnöke. A megjelent rendelet szerint a bruttó elszámolásba kerülő családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, a szövetség azonban négyről öt kilowattra emelné a telepíthető rendszerek teljesítményét. Az energetikai szakértő szerint viszon
okt. 8
8:12
Ügyvédnek adta ki magát az unokázós csaló, azonnal leleplezte a rafinált 89 éves nagyi (Ripost)
Telefonos csalók próbálták meg átverni az idős nénit.
okt. 8
8:12
Booking-botrány: világszerte panaszkodnak a szállásadók, hogy nem kapták meg a pénzüket (vg.hu)
Egy dán vállalkozó arra panaszkodott, hogy 10 ezer euróval tartozik neki a szállásközvetítő oldal.
okt. 8
8:12
Újabb oltás érkezhet: megszólalt a szakértő a vérzéses lázról (BorsOnline)
Nagyon figyelnünk kell a gyerekekre
okt. 8
8:12
Netanjahu: Hosszú és nehéz háborúba kezdünk, megsemmisítjük a Hamászt és a Palesztin Hatóságot! (Mandiner)
Megszületett az izraeli válaszcsapás terve.
okt. 8
8:12
Égő trágyadombhoz riasztották a tűzoltókat ma reggel (Magyar Nemzet)
Háromszáz négyzetméteren kapott lángra a trágya Kisbér külterületén.
okt. 8
8:12
Ilyen nincs: se teteje, se oldala nem volt az autónak, amit bemértek a rendőrök (naphire.hu)
Egy autó kicsit gyorsabban ment a megengedettnél, de nem ez volt vele a legnagyobb baj.
okt. 8
8:12
Csomós vezet a Rally Hungary-n, Vincze a harmadik! (Nyíregyháza)
A Csomós Miklós, Bán Viktor kettős egyszerűen elképesztő teljesítményt nyújtott a Rally Hungary szombati napján, és 22.6 másodperccel vezet Mads Ostberg előtt.
okt. 8
8:14
"Úgy beszélsz hozzám, mint Horn Gyula" – élő adásban szúrt oda Majka Tóth Gabinak (Mandiner)
Úgy tűnik, jól érezték magukat a TV2 műsorában.
okt. 8
8:14
"A terroristák célja, hogy terrorban tartsák Izrael lakosságát" (Magyar Nemzet)
Tárik Meszár szerint a Hamász terroristái által kirobbantott konfliktus célja a megfélemlítés mellett Izrael destabilizálása.
okt. 8
8:18
Izrael véres bosszúra készül a Hamász ellen (Privátbankár)
Már több mint 400 halottja van az újabb háborús konfliktusnak. Az ENSZ BT is összeül vasárnap.
okt. 8
8:18
Új napelemes pályázat indul 75 milliárd forintos keretösszeggel (Igényesférfi.hu)
Új napelemes pályázat indul, amelynek keretében 75 milliárd forint támogatást nyújtanak napelemek telepítésére és a megtermelt energia tárolására.
okt. 8
8:18
Hatalmas természeti katasztrófa érheti ezt a várost, mindenkit kitelepíthetnek (Promotions)
Az esetleges kitelepítésről még értekezik a kormányzat.
okt. 8
8:18
"Jézusom, mi történt vele?" - Aggódnak a rajongók Madonnáért, megint nagyon furán néz ki (Life)
Madonna a The Celebration világkörüli turnéjára készül, mely a jövő héten indul Londonban. Ám a rajongók aggódnak az énekesnőért, négy hónappal a kórházba kerülése után nem néz ki valami jól.
okt. 8
8:18
Tényleg vannak olyan emberek, akik inkább a látottak és akik inkább a hallottak alapján tanulnak? (Rakéta)
Bár Magyarországon nem igazán terjedt el, ám több nyugati országban, így például az USA-ban is évtizedek óta tartja magát a nézet, hogy az egyes emberek különböző módokon képesek a legjobban feldolgozni az információkat. Az elméletet learning styles-nak (tanulási stílusoknak) hívják, de leggyakrabban csak VAK-ként hivatkoznak rá.
okt. 8
8:18
Csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 94 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 8
8:18
Ezekre a megyékre figyelmeztetnek porviharra és erős szélre vasárnap (Autószektor)
Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap "egy kis ízelítőt". Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva. Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében
okt. 8
8:24
Szomorú hír: elpusztult a Szabadka mellett talált oroszlánkölyök (Blikk)
15 nap küzdelem után péntek este elpusztult az a kisoroszlán, akit egy út mentén találtak meg Szabadka közelében.
okt. 8
8:24
ORFK: Csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 94 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
okt. 8
8:24
Mi volt az Édenben valójában a „tiltott gyümölcs”? (Agrofórum)
A legtöbb Édenkert-ábrázoláson valamiért egy alma szerepel a „bűnbe esés gyümölcseként” Ádám és Éva kezében, annak ellenére, hogy a Biblia csak a „gyümölcs” szót említi.
okt. 8
8:24
Krausz Ferenc: a nagy célokhoz nagy kihívások kellenek (Demokrata)
A Nobel-díjas magyar tudós elmondta, hogy a fizika felé fantasztikus tanárai vezették.
okt. 8
8:24
Talajtömörödés – és amit tehetünk ellene (GépMax)
A nyomásszabályozó rendszerek megjelenésükkor kuriózumnak számítottak, viszont az elmúlt évtizedben fejlődésen mentek át.
okt. 8
8:24
Mezőgazdaság, élelmiszeripar és növénynemesítés (Agrárágazat)
Szorosabbá kell tenni a magyar és a moldovai kapcsolatokat az agrárium területén is.
okt. 8
8:24
Nagy üzlet és az is marad az alumínium újrafeldolgozása (Transpack)
Mind több gyártó vált alumíniumra, és a szinte végtelenszer újrafeldolgozható alapanyag nagy növekedést jelent az iparág számára.
okt. 8
8:24
A történelmi csúcson végre megállt a cukor ára (Mezőhír)
Az Eu répacukor-termelése idén 3 százalékkal több lehet a tavalyinál. Az energiaárak is kedvezőbbek.
okt. 8
8:24
"Ha bárki fél, azonnal hívja a rendőrséget!" – Londonban is tombolnak a palesztinok (Mandiner)
Egy brit televíziós műsorvezető megdöbbentő állapotokról számolt be a palesztin rakétázások hatására.
okt. 8
8:24
Az idegenhonos növények terjedése a generalista ízeltlábúfajokat támogatja (Magyar Mezőgazdaság)
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársainak vezetésével magyar kutatók ellentmondásos eredményeket találtak a gyepek fragmentációjának és a növényi inváziónak az ízeltlábúakra gyakorolt hatásairól.
okt. 8
8:24
Kisbaba is megsérült egy orosz támadásban Herszonban (naphire.hu)
Tucatnyian megsebesültek, köztük egy 27 éves nő és 9 hónapos kisbabája egy orosz támadásban a dél-ukrajnai Herszon régióban - közölte vasárnap a kormányzó.
okt. 8
8:24
Karbantartásra készül a Máv Debreceni úti vasútátjáróban (Nyíregyháza)
A munkálatok ideje alatt éjszakánként (21:00 és 6:00 óra között) teljes lezárásra kell számítani, ekkor kerülni a Nyugati 1. út és a 4-es főút irányába lehet.
okt. 8
8:26
A Hamász megtámadta Izraelt (Mandiner)
Minden jóérzésű ember az áldozat, Izrael és a megsérült, a megölt emberek pártján áll.
okt. 8
8:30
Vírusként terjedhet a XII. kerületi, "kétlábú" parkolási szabályozás (Infostart)
A parkolási szabályok módosításával igyekszik enyhíteni a Hegyvidéki Önkormányzat a XII. kerületben élő autósok problémáit. Az új rendelet a leendő garázstulajdonosokat is érinti. Pokorni Zoltán kerületi polgármester tisztázott egy-két dolgot az InfoRádiónak.
okt. 8
8:30
Brutális összecsapásokkal folytatódik az izraeli háború - percről percre (ATV)
Legalább 300 izraeli és több mint 230 palesztin halt meg, miután a Hamász meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen. A harcok ma is folytatódtak, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megfogadta, hogy a Hamász gázai erődítményeit "romba dönti".
okt. 8
8:30
3D nyomtatással lesznek még kényelmesebbek az Audik (autopro)
Az additív gyártás új lendületet ad az Audi üléstervezésnek.
okt. 8
8:30
Ez a fűszer a te konyhádból is hiányzik, pedig elképesztően értékes (Glamour)
Van egy nagyszerű őszi zöldség, amiből isteni fűszer készülhet. Bár a legtöbben kevésbé ismerjük, mint a brokkolit, a sárgarépát, a zellert vagy a cukkinit, egy igazán figyelemreméltó opció, ha az ételeinket szeretnénk izgalmasabbá tenni. Már csak azért is, mert elképesztően sok pozitív tulajdonsággal büszkélkedik, és a rendszeres fogyasztása csodá
okt. 8
8:30
Ez lesz a Rally Hungary vasárnapi napján! (Racing)
A Rally Hungary vasárnapi napján négy gyorsasági vár a versenyzőkre és a szurkolókra. Néhány fontos információ a verseny befejező napjáról.
okt. 8
8:36
Izrael ellencsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és a libanoni határnál (Magyar Hírlap)
Légicsapásokkal felszámolták az iszlamista Hamász terrorszervezet tíz, harcokhoz infrastruktúrát biztosító létesítményét.
okt. 8
8:36
Tízezer magyar állampolgár részvételével tesztelik a Nobel-díjas felfedezést (Magyar Nemzet)
Krausz Ferenc: Az embernek nagy kihívásokat kell állítania maga elé, ha a nagy célokhoz közelebb akar jutni.
okt. 8
8:36
Ukrajna adta el nekik a fegyvereket – állítja egy Hamászhoz köthető videó (Mandiner)
Ezeket a fegyvereket használták Izrael megtámadásakor.
okt. 8
8:38
Videókon, ahogy az izraeli légierő lecsap a Hamászra (Magyar Nemzet)
Sorra semmisítik meg a palesztin szervezet gázai katonai és hírszerzési létesítményeit.
okt. 8
8:42
Izrael véres bosszúra készül: komoly ellencsapásokat hajtottak végre a Gázai övezetben és a libanoni határnál (Blikk)
Az izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál – jelentette az izraeli hadsereg vasárnap reggel.
okt. 8
8:42
"Mindenki a csodájára jár" - Tiszaörsön egyedülálló gyűjtemény rejtőzik (Ripost)
Húsz éve készít fa járműveket Puskás István ezermester.

Keresés