Az Euronics új szakembereket nevezett ki a szervezeten belüli kulcsfontosságú vezetői pozíciókba. A 100 százalékban magyar családi tulajdonú cég egy generációváltást követően több fontos menedzsmentfunkcióban is frissítéseket hajtott és hajt végre. A vállalat ennek a folyamatnak újabb állomásaként most Somogyvári Mónika HR-igazgatót és dr. Pletenyi
A hongkongi hatóságok vasárnap a harmadik legmagasabb szintre emelték a Koinu tájfunra vonatkozó időjárási riasztást egy hónappal azután, hogy a Saola szupertájfun a feljegyzések 1884-es kezdete óta mért legsúlyosabb esőzéssel csapott le a területre.
Brandon Lee Hollywood egyik legfényesebben ragyogó feltörekvő csillaga volt, ám egy szörnyű és véletlen baleset áldozata lett, mindössze 28 éves korában.
Több szempontból is váratlanul érte Izraelt a szombaton indult palesztin támadás, melynek során már több mint 300 izraeli meghalt és legalább 1800 megsérült.
A KSH adatai alapján a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb 2023 júliusában, mint egy évvel korábban. Ez akár jó hír is lehetne, de ezzel együtt az infláció továbbra is 16 százalék felett van. Hiába keresünk tehát többet, a pénzünk egyre fogy. Az áremelés a magánorvosi szolgáltatásokat sem kímélte, így eg
A nemzetközi megfigyelők évek óta bírálják a Törökországban, Magyarországon és Lengyelországban a kormányzatok médiát aláásó lépéseit. Varsó 2015 óta nem rendez tisztességes választásokat - amikor a Jog és Igazságosság Párt (PiS) hatalomra került, és azonnal aláásta az alkotmányos kormányzást. Káncz Csaba jegyzete.
Szaúd-Arábia a jövő héten megkezdi a Közel-Kelet első hidrogénvonatának tesztelését Abdulaziz bin Salman herceg energiaügyi miniszter szerint. A bejelentést az ENSZ MENA klímahétén tették Rijádban, ami jelentős lépést jelent a fenntartható közlekedés felé a régióban – írja a Reuters.
Skype-on keresztül hívtuk fel Vujity Tvrtkót, aki október 8-án mutatja be Az én Amerikám című filmjét egy magyar internetes oldalon. Miért váltott platformot? Mennyiben más online-ra műsorokat gyártani, mint tévébe? Többek között ez is kiderül a beszélgetésből.
A lovassági laktanyában elszállásolt ezred számára egy csapatkórház felépítéséről is döntöttek a város 1891. évi március 20-i közgyűlésén. A rendelkezésre bocsátott telek nagysága miatt a Tokaji út mellett a May Adolf-féle olajütő malom építményeit kisajátították és lebontották.
Szeptember végéig csaknem 696 ezer magyar turista összesen 3,5 millió éjszakát töltött Horvátországban idén. Mindkét adat már most meghaladja az eddigi csúcsot jelentő, 2019-ben regisztrált számokat. A Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének főmunkatársa arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy a magyarok által leglátogatottabb ré
Októberben az eddigi bejelentések alapján többek között vendéglátóhelyek, bútorboltok, virágboltok, építőanyag-kereskedések és tüzépek kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. Az Adótraffipax oldal alapján az is tudható, mogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések. Mutatjuk, hogy nyár végén és szeptember elején
Egy 120 fős roma turistacsoport 87 tagja rekedt Izraelben, a tel-avivi Ben-Gurion repülőtéren, miután törölték az esti járatukat a kitört háború miatt.
A 80 éves Jordán Tamás őszintén vallott arról, hogy sokáig csak a hivatása és az elérendő célok foglalkoztatták, emiatt pedig sorra tönkrementek a kapcsolatai és apaként sem tudott teljesen jelen lenni a gyerekei életében.
A világ 25 legnagyobb olaj- és gázipari vállalata közül 24-nek nem hitelesek a klímavédelmi céljai, mutatott rá a Carbon Tracker nemrég megjelent jelentése.
Egy 120 fős roma turistacsoport 87 tagja rekedt Izraelben, a tel-avivi Ben-Gurion repülőtéren, miután törölték az esti járatukat a kitört háború miatt.
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.
Köllő Babett és Majka csapatának létszáma is megcsappant egy-egy versenyzővel a szombati első élő show után. Vasárnap este újabb két versenyző esik majd ki.
A Bitcoin számos előnye mellett rendelkezik egy olyan negatívummal, mely hátráltatja abban, hogy az érme tömegesen, mindennapi használatú kriptopénzként terjedjen
"Az energiatárolás kulcsszerepet játszik a szén-dioxid-semleges, azaz zöld gazdaságra való áttérésben" - hangsúlyozta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a Budapesten megrendezett Akkumulátor világtalálkozón elmondott nyitóbeszédében.
Pankotai Liliék az aradi vértanúk emléknapjába is belecsempészték az aktuálpolitikai eseményeket, és egészen odáig merészkedtek, hogy az 1848-49-es szabadságharc végén
Konzervatív, református keresztény értékrendjét családjából hozta dr. Rákóczi Ildikó (Fidesz-Kdnp), aki egyéni képviselőként már második ciklusban tudja kamatoztatni az egészségügyi pályán szerzett jártasságát, valamint hozzáállását. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar főiskolai docense, tanszékvezetője ugyanis szeret az emberek felé fordulni
A Védettségi játék elvesztése után a Karagatan törzsnek kellett Törzsi tanácsra mennie, hogy megszavazzák, kinek érjen véget a Survivor. Jani korábban ultimátumot adott Olivérnek, hogy szavazzon szövetségesére, Zümire. Ezzel a lépéssel egyrészt bebizonyítaná a törzs iránti hűségét, másrészt azonban ez azt is jelenti, hogy bárkit elárul, ha az érdek