A KSH legfrissebb számai szerint a második negyedévben közel 3 százalékkal csökkent a használt lakások ára az első negyedévhez képest, éves szinten azonban még enyhe áremelkedést mértek. A forgalom bezuhant, és egyre nagyobb tere van az áralkuknak a piacon. Jelentős áresésére azonban senki sem számít. Kérdés, hogy a kormány által kierőszakolt kamat
Megkezdte a K&H az Atm-ek cseréjét, a régiek helyére olyan automaták jönnek, amelyekből okoseszközzel lehet a készpénzt felvenni, azaz nem kell plasztikkártyát használnia az ügyfélnek. Az új Atm-eken szinte minden funkció elérhető okoseszközzel. “A K&H 500 automatából álló hálózatában már több tucat új, okoseszközös Atm érhető el, amelyeknél az o
A magyarok jelentős többsége, 91 százaléka hallott már a mesterséges intelligenciáról, ugyanakkor mindössze 12 százalékuk használt olyan nyelvi modellekre épülő programot, mint például a ChatGpt – derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. A mesterséges intelligencia elmúlt időszakban történő ugrásszerű fejlődését sokan (83%) ismerik, é
A fedélzeti vezérlőrendszer működésében fellépett rendellenesség miatt zuhant le a Holdon a Luna-25 automata állomás – közölte a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat a sajtóval. A tájékoztatás szerint a tárcaközi bizottság szerint, amelynek feladata annak megállapítása volt, hogy mi váltotta ki a Hold-közeli pályára állított Luna-25 automata állomá
Hogyan biztosítható, hogy a termelés akkor is zavartalanul működjön, ha minden jel arra mutat, hogy képzett munkaerőből bizonyosan hiány várható? Talán nem is gondolná, de számos alternatíva áll rendelkezésre, amelyek közül többet be is mutatnak majd az EMO Hannover 2023 rendezvényén, szeptember 18. és 23. között – ígérik sajtóközleményben a világe
Dr. Duray Gergő, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet igazgatója az elmúlt napokban azzal került a hírekbe, hogy magánpraxist nyitott az állami egészségügy intézet közelében. A tettét a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára etikátlannak nevezte.
A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön az idén döntős olasz Fiorentina vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének második fordulójában, de így is élen maradt a négyesében.
Egy új világ építésének feladata áll előttünk, a sokpólusú világrend kialakulása elkerülhetetlen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitakör plenáris ülésén Szocsiban.
Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Ukrajnában, a betegek száma november végén tetőzhet - közölte csütörtökön Ihor Kuzin ukrán tiszti főorvos az állami televízióban.
Az korábban is tudható volt, hogy nagy különbség lehet egyes megyék, vagy a főváros és a vidék között egészségügyi szempontból is, nemcsak gazdaságilag. A frissen megjelent 2022-es népszámlálási adatok a lakosság egészségével kapcsolatban ezt erősítették meg.
Takács Péter egészségügyi államtitkár csütörtökön bejelentette, hogy felmentették tisztségéből azt a kórházigazgatót, aki magánpraxist nyitott Orosházán. Az államtitkár kiemelte, bár a törvény nem tiltja, mégis nagyon etikátlan, hogy az igazgató az utca túloldalán nyitott magánpraxist.
Kreatív játékot hirdetett a Binance. A feladat: egy mémet, vagy kreatív képet készíteni a tőzsde vezetőjének fotójáról. A nyeremény: a 10 legjobb pályázat alkotóját 1-1 BNB tokennel, ma reggeli árfolyamon 211 dollárral jutalmazzák. A kripto tőzsdék által szervezett legtöbb játékban általában valamilyen kereskedéssel kapcsolatos kihívást kell teljes
Pont került egy régóta húzódó kartellügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét
A kávé sokunk egyik kedvenc itala, gyakori szokás az is, hogy nemcsak reggel, napközben is elfogyasztunk belőle egy vagy akár több csészével. Van, aki az ízéért, van, aki az energialöketért fogyaszt kávét, sokan pedig az egészségügyi előnyei miatt kávéznak. Függetlenül attól, hogy éppen miért iszol kávét, fontos, hogy jól időzítsd a napi utolsó csé
A világ elsőszámú e-kereskedője egy titkos algoritmus, az úgynevezett Nessie-projekt segítségével emelte az árait. Az ügyben eljárást indított az amerikai versenyhivatal.
Idén az utazási irodák kiemelkedő forgalmat érhetnek el, a magyar utazók ugyanis szívesen választották úticélként a kedvelt mediterrán üdülőhelyeket a nyáron. "Mi magunk is kicsit meglepődtünk a tavaly téli előfoglalási akcióink sikerén, hiszen részben ennek köszönhető, hogy idén júliusra 95%-os telítettséget értek el charterjárataink, s ez az ar
Nem kötelező a bikinifelső viselése, mindenki számára engedélyezett a félmeztelen úszás és a napozás ebben az európai nagyvárosban. Tegnapelőtt óta! #Amszterdam #bikini #Hollandia
A jó hír, hogy a járvány épp elég enyhe ahhoz, hogy ebből ne legyen nagy baj. A rossz hír, hogy ha a járványügyi rendszerünkön múlna, azt se vennénk észre időben, ha nagy baj lenne. Szakértők szerint a koronavírus még keresi a helyét a szezonális vírusok között, és okozhat meglepetéseket, de a tudomány felkészülten várja. Milyen variánsok terjednek
Vajna Tímea többé már nem Vajna Tímea, legalábbis az Instagram-oldalán, ugyanis eltűnt az elhunyt férje vezetékneve, s újra a lánykori nevén szerepel a profilján.
Lezárják Budapesten a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt pénteken. A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.