A Budapesti Vi. és Vii. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság első fokon felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást is kiszabott azzal a férfival szemben,
„Ha nem készültek képek, ott sem voltál" – tartja a 21. századi közmondás. Ezzel persze nincs is gond, hiszen egy-egy utazás alkalmával elsősorban élményeket szeretnénk gyűjteni, aminek kiváló kollektorai lehetnek a fényképek. A probléma forrását inkább a rossz minőségű fotók jelenthetik. Hogy mi a megoldás? Válasszunk jó kamerát – mutatunk is gyor
Sajtóértesülések szerint Lawrence Stroll megunta a csapattulajdonosi életet, és eladja a részvényeit. Jól kezdte az évet az Aston Martin, és a szezon elején Fernando Alonso a pódiumceremóniák állandó szereplőjének számított. Lance Stroll a biciklis balesetéből lábadozott, ám a potenciál ott rejtőzött az alakulatban. Viszont a fejlesztési verseny so
Másfél hónappal azután, hogy Jevgenyij Prigozsin Wagner-főnök meghalt egy oroszországi repülőgép-szerencsétlenségben, Vlagyimir Putyin Kreml-főnök nyilvánosan szólalt meg.
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-0-ra legyőzte a belga Royale Union Saint-Gilloise együttesét a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában, csütörtökön.
Nincs olyan anyag, ami sokoldalúbb lenne, mint a farmer. Egy klasszikus farmernadrág a kávészünettől a baráti vacsoráig egyszerűen minden alkalomhoz remekül passzol. A farmeroverall minimális erőfeszítést igényel, hogy tökéletes megjelenést alkoss vele, míg a farmerszoknya felbukkanása óta kulcsdarab a szekrényben. És akkor még a farmerdzsekiről va
Több európai ország újságíróinak nyomozása feltárta, hogy észt és litván kriptotőzsdék állítólagosan segíthették az oroszokat abban, hogy megkerüljék a háború
Megfordult már a fejedben, hogy vajon szoktak-e a babák álmodni, és ha igen, akkor miről? A csecsemők álmainak kutatásával már jó ideje foglalkozik a tudomány, mivel azonban a babák, ellentétben a felnőttekkel, nem tudják elmesélni az álmaikat, a téma kutatása egy kicsit keményebb diónak tűnik. A gyermekfejlődés területét kutató szakemberek így is
A hétvégén is folytatódik a nyugodt, száraz idő, többórás napsütéssel, szombaton akár 20 és 26 Celsius-fok közötti maximum is lehet, de többfelé élénk, olykor erős szél várható. Vasárnap néhol már előfordulhat záporeső, napközben fokozatosan hűlhet a levegő
Az alábbi táblázatban találják a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatait, melyeket az Mta Atk Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáival felvételeztek. Az adatok a közterületi növényvédelem területén tevékenykedő szakemberek számára nyújthatnak
Bármi legyen is a 2020 őszén indított per végkimenetele, egy haszna biztosan lesz: a vallomásokból plasztikusan kirajzolódnak a globális techipar működésének visszásságai.
Lehetséges, hogy a csillagászok tucatnyi nagy objektumot észleltek a Kuiper-övön túl, Naprendszerünk peremén, ami arra utal, hogy a Plútó pályáján túl egy másik, az előzőhöz hasonlóan masszív, "második Kuiper-öv" rejtőzhet.
Sajnos már egészen fiatalok körében elterjedt az energiaitalok rendszeres fogyasztása, amely a pedagógusok tapasztalatai szerint az iskolában is hátrányosan hat a diákok koncentrációjára, viselkedésükre, sőt a személyiségükre is, orvosi vélemények szerint pedig rendkívül káros főleg egy fejlődő fiatal szervezet számára - közölte a Kereszténydemokra
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 4,2 százalékkal, 9896-ra csökkent, piaci részesedésük 3,6 százalékra zsugorodott a tavaly szeptemberi 4,6 százalékról. Szeptemberben 105 ezer 463 új benzinüzemű autót adtak el, ez 15 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk ugyanakkor 40,7 százalékról 38,7 százalékra zsu
A Toyota Gazoo Racing csapatában Sébastien Ogier vezeti majd a harmadik Rally1-es autót, míg a Hyundai Motorsportnál Dani Sordo lesz a harmadik versenyző Japánban.
Kacérkodsz a gondolattal, hogy egyszer Japán felé veszed az irányt? Akkor jó helyen jársz!Ha már ilyen nagy útra szánod el magad, érdemes ideális időszakban érkezned. Ezért most összegyűjtöttük neked különböző nézőpontokból, hogy mikor a legjobb Japánba utazni, akár a cseresznyevirágzást, akár az őszi lombokat választanád inkább.Mikor a legjobb Ja
Kárpáti Rebeka ismét útra kelt, majd meg sem állt Erdély szívéig, ahol a párjának komoly üzleti érdekeltségei vannak. Megmutatta azt is, hol készül a sör.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közgazdászai megvizsgálták az elmúlt évtizedek inflációs sokkjait világszerte: arra voltak kíváncsiak, hogy mi a közös jellemző ezekben a ciklusokban, és milyen lépésekkel lehet sikeresen mérsékelni az áremelkedést. Ha az IMF megállapításait elfogadjuk, akkor egyszerre van okunk örülni és aggódni is: a jegybankok világ
A Védettségi totemért szálltak harcba a törzsek, ami Joe szavaival élve “a Survivorben az életet jelenti”. A játék végére felszínre törtek az ellentétek és a Karagatan törzs két tagja között éles konfliktus robban ki, mely nagyban befolyásolhatja a holnapi Törzsi tanács kimenetelét is.
Rövid elemzést adott ki az Equilor a Glosterről a vállalat múlt héten közzétett első féléves jelentését követően. Az elemző nem változtatott a részvények jelenlegi 1 396 forintos célárán, és továbbra is tartásra ajánlja a Gloster részvényeit.