Elindult a Nickelodeon Törpöld fel magad! játéka, amelynek keretében a Hupikék törpikék egyikévé válhat a nyertes is. Mindössze egy kérdésre elég válaszolni, hogy versenybe kerüljenek a játékosok. A végső győztest maguk a sorozat alkotói fogják „törpösíteni” egy portré keretében.
2023 első három negyedévében 4645 lakástűz keletkezett, 947-tel kevesebb, mint 2022 első kilenc hónapjában, ami 17 százalékos csökkenést jelent. A vizsgált időszakban 55,3 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 28,7 ezerrel kevesebb, mint tavaly, ami 34 százalékos csökkenés.
A svájci tulajdonú vállalat mintegy 90 milliárd forintért bővítette hobbiállateledel-gyártó telephelyének kapacitásait, így 280 új munkahelyet teremtett.
Az idei év augusztusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 2,3 millió vendég összesen 6,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal magasabb, a vendégeké 3,8…
Több mezőgép-kategóriában a szabályok újraírásával szeretné búcsúztatni 2023-at a New Holland, a gyártó mérnökei ugyanis a „legjobbat a legjobbaknak” elvét követve, az év legfontosabb újdonságait meghagyták a november 12-18. között tartott hannoveri Agritechnica kiállításnak.
A lengyel kormányfő szerint a tervezet kidolgozása során az unió "összejátszott" Donald Tusk volt lengyel miniszterelnökkel, az Európai Tanács korábbi elnökével.
Magánszemély és autószerviz is bukott hamis autódiagnosztikai eszközökkel és illegális szoftverekkel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, akiket a NAV munkatársai ellenőriztek.
A VR és a divat világának elragadó találkozása.Manolo Blahnik végre átfogó, virtuális betekintést nyújt ikonikus cipői elkészítésének munkálataiba. Az új, The Craft nevű digitális tér a 2021-ben, a divatház 50. évfordulója alkalmából debütált díjnyertes virtuális élmény kiterjesztése, amely eddig soha nem látott hozzáférést biztosított az archívumo
A magyar 1956 nem volt "színes forradalom" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki plenáris ülésén Szocsiban.
Kiemelték és elszállították a tűzszerészek a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában előkerült II. világháborús betonromboló gránátot - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel péntek délelőtt.
Magyarországon csökken a belföldi vendégek száma a szálláshelyeken, miután drasztikus áremelkedéseket láthatunk. Külföldre azonban egyre több magyar utazik.
Molnár Gergely, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) gázpiaci elemzője átfogó előadásában a globális gázpiac bonyolult dinamikáját boncolgatta, értékes betekintést nyújtva az iparágat alakító kihívásokba és trendekbe. Az Energy Investment Forum 2023 konferencián a szakértő a rövid távú kihívások között a piac volatilitását, a kereslet-kínálat egyens
Miközben az orvosok és táplálkozási szakértők szerint az egészséges élethez mindenből szükségünk van egy kicsire, vannak, akik azt állítják, az összes gabonafélét felejtsük el a tejtermékekkel együtt, állati eredetű zsírt viszont együnk nyugodtan. De vajon mit szól ehhez a dietetikus és a belgyógyász?
A híres-hírhedt októberi tőzsdekrachok és részvénypiaci száguldások egyes aspektusai potenciális analógiákat kínálnak a jelenlegi 2023-as októberi helyzetképre. Az egyik ilyen múltbéli minta ismétlődési lehetőség a 200 napos és a 200 hetes mozgóátlag közötti átjáróház, amikor semmilyen közbeeső támasz nincs a piacon a két kiemelt technikai szint kö
Kiemelték és elszállították a tűzszerészek a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában előkerült második világháborús betonromboló gránátot - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel pénteken dél előtt.
Orbán kiveri a Ferinek Reisz Gábor új filmjében? A Magyarázat mindenre tényleg magyarázatot ad mindenre? Te kitűzted anno a kokárdát? Miért nem? Ha nem volt pénzed, miből forgattál? Kérdések az elmúlt napokból, amik teljesen lényegtelenek. Az viszont fontos, hogy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek rendezője nulla pénzből,
Az adásvételi adatok alapján ma leginkább az készteti ingatlanvásárlásra a vevőket, hogy nagyobb házba vagy lakásba költözhessenek - véli a Duna House.