Lewis Hamilton és George Russell egymást ütötte ki, Fernando Alonso tőle szokatlan módon hibázott, Sergio Pérez pedig elképesztő vesszőfutást mutatott be.
A harmadik vb-címe után sem lassított a holland, a McLaren dupla dobogóval folytatta hatalmas hajráját. Sainz egy technikai gond miatt rajthoz sem tudott állni a Ferrarival. Egy pilótát a katari forróság ejtett ki a versenyből.
Néhány nappal a világpremier előtt a Škoda Auto bemutatta az új generációs Škoda Kodiaq külső dizájnterveit, amelyeket markáns és hatáskeltő formavilág jellemez. A kiemelendő látványelemek között ott van a plasztikus homlokrész, a jellegzetes lekerekített kerékjáratok, a 17-től 20 colig terjedő kerékméretek, a masszív hátsó lökhárító, és a kristály
Október 8-án Budapest legmagasabb épülete, a MOL Campus, illetve a Lánchíd és a Citadella délkeleti bástyájánál található Szabadság-szobor is rózsaszínbe öltözik azért, hogy felhívja a figyelmet a mellrák-megelőzés fontosságára.
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője, a Szellem a fazékból című könyv írója. Utóbbiból épp a beszélgetés előtt néhány nappal, szeptember 30-án jelent meg a II. kötet, benne magyar íróinkhoz és költőinkhez kapcsolódó gasztrotörténeti különlegeségekkel. Nem volt hiány anekdotákban és vicces, ta
Hivatalos adatok szerint több mint 2400 ember halt meg abban a heves földrengésben, amely szombaton sújtotta Afganisztán nyugati részét, jelentős károkat is okozva.
A Red Bull 26 éves holland pilótájának ez az idei 14., egyben pályafutása 49. futamgyőzelme. Verstappen mögött a két McLaren végzett a második és a harmadik helyen: a szombati sprintfutamon diadalmaskodó ausztrál Oscar Piastri karrierje legjobb helyezését érte el az ezüstérmes pozíció megkaparintásával, míg a brit Lando Norris az idén már ötödik al
Bár a jobbközép CDU-CSU pártszövetség nyert Bajorországban és Hessenben is, az AfD történelmi sikert könyvelhet el mindkét tartományban. Az eredmények alapján még nehezebb időszak vár a berlini szociáldemokrata-zöld-liberális kormánykoalícióra.
Nem mindenki szeretné, ha sikeres lenne az a reform, amelynek épp ezekben a napokban zajlik a záró csúcstalálkozója a Vatikánban. Egy Ferenc pápa által megálmodott egyházban például nem lesz ciki LMBTQ-ról beszélni. Jelenleg "felszíni" változások helyett valódi gyökérkezelés van folyamatban az egyházon belül. Gégény István katolikus teológus írása.
Ritkán láthatjuk napjainkban a Forma-1-es versenyzőket olyan kimerülten kiszállni az autóból egy futam után, mint a Katari Nagydíjon. A dobogós mclarenesek életük legnehezebb versenyének nevezték a sivatagi hőségben töltött másfél órát.
Szombat hajnalban brutális támadást indított a Hamász nevű palesztin terrorszervezet Izrael ellen. A légitársaságok egymás után mondták le a zsidó államból, illetve oda induló járataikat, ami miatt rengeteg turista, köztük sok magyar is a közel-keleti országban ragadt.
Egy magyar turistacsoport 87 tagja rekedt Izraelben, a tel-avivi Ben-Gurion repülőtéren. Az érintettek a sátorok ünnepre érkeztek a Szentföldre, hogy részt vegyenek a Nemzetek Felvonulásán.
Brüsszel hatalmasat téved, ha kitart a migrációt elősegítő lépések mellett, nemet kell mondanunk az illegális bevándorlásra - jelentette ki az Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videójában.
A sorozatban harmadik világbajnoki címét a szombati sprintfutamon megnyerő Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Katari Nagydíjon, amely pályafutása 180. F1-es viadala volt.
Egy játékos videóval készültünk nektek a GLAMOUR-napok alakalmából, ami utal a Blikk ikonikus sorozatára, az utca emberére, amit nagyon szeretünk, hiszen mi is lehetne érdekesebb, mint a valódi emberek.
Az előző idényben ezüstérmes Arsenal Gabriel Martinelli hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzte hazai pályán a címvédő Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnapi rangadóján.
A technikai újításoknak, a közösségimédia-dömpingnek köszönhetően egyre gyakrabban merül fel a kérdés: lehet-e egészséges mértéket tartani a küyühasználatban a mentális egészségünk megőrzése érdekében?
Kevesebb koncertje volt idén nyáron Nagy Ferónak, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. A helyzet nem meglepő, hiszen a gazdasági helyzet miatt nem csupán az előadóművészek, de a civilek is nehezebb időszakot élnek át.
Fedezd fel az ékszereket, amelyek a te történetedet suttogják - a szenvedély és a tökéletesség keverékeként! Minden egyes darab magában hordoz egy történetet, egy kifejezést és egy időtlen ajándékot a megbecsült pillanatokhoz.
A H&M és a Rabanne egy csillogó, sztárokkal teli partin jelentette be együttműködését, nemsokára érkezik a svéd divatmárka újabb designer kollekciója, amivel lehetővé teszi a számodra, hogy ikonikus divatházak sepciálisan a H&M-nek tervezett darabjaihoz hozzájuss elérhető áron.
Zendaya és Tom Holland egy cuki páros. Cukik egymással, cukik a rajongókkal, cukik a filmeken. És mikor már azt hinnéd, hogy teljesen kimaxolták a cukiskodást, akkor kikerül egy csomó kép az Instagramra, ami bebizonyítja, hogy tudnak ezen is csavarni egyet úgy, hogy közben egy nagyon fontos dologra hívják fel az emberek figyelmét.
A konfliktushelyzeteket mindenki másképp kezeli, így az egyes csillagjegyek sem kivételek. Meghatározó a Napjegy és a Hold jegye, de még az aszcendens is, hiszen úgy látnak minket mások, azt mutatjuk magunkból a külvilágnak.