Idén a költségvetés megborulása okozza a legnagyobb fejtörést és a legtöbb feladatot a kormányzati gazdaságpolitika számára. A helyzet odáig fajult, hogy ismét emelni kellett a hiánycélt, de még távolról sem biztos, hogy ez elegendő lesz. A büdzsé elcsúszásában a legnagyobb szerepet az általános forgalmi adóból származó bevételek játszották. Most b
A magyar árucikkek, a hazai vállalkozások és az egészségtudatos életmód támogatásáért, valamint az érték és minőség iránti elkötelezettségéért is rangos díjakat, elismeréseket kapott az elmúlt hetekben a Spar Magyarország. "Vállalatunk rendkívül büszke arra, hogy mind a szakma, mind pedig a vásárlók visszaigazolják azon törekvéseinket, hogy le
Max Verstappen, aki a szombati sprintfutamon már megnyerte sorozatban harmadik világbajnoki címét, rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Katari Nagydíjon, amely pályafutása 180. F1-es viadala volt.
Néhány napja már bárki számára elérhető a DALL-E legújabb verziója, amely a begépelt szövegek alapján képes létrehozni a legkülönfélébb képeket. Az OpenAI generatív mesterséges intelligenciájáról immár elmondható, hogy simán felveszi a versenyt egy profi grafikussal, ráadásul magyarul is tökéletesen ért.
Megnéztük, hogy most mekkora törlesztőrészlettel vehetünk fel 1, 3 és 5 millió forintos kölcsönt autóvásárlásra, ha alacsony vagy magasabb a jövedelmünk. Nagyobb hitelösszegnél már több ezer forint különbség lehet a havi törlesztésben attól függően, hogy mennyit keresünk.
Kevés tanár volt olyan nagy hatással az életemre, mint Vekerdy Tamás pszichológus, író. Az életben többször, többféle minőségben találkoztunk, és mai napig forgatom a szívemben, amit tőle kaptam. Remélem, nem vagyok ezzel egyedül.
Több tiszteletet kérnénk szépen a baloldal részéről a józan paraszti észnek és munkamorálnak – legalább mostantól, ha eddig nem ment. Francesca Rivafinoli írása.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója során a magyar légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé – közölte Szijjártó Péter vasárnap este a Facebook oldalán.
Milyen lehetőség van a nyugdíj, a korhatár előtti ellátások, illetve a szolgálati járandóság folyósítására? Kit, milyen kötelezettség terhel ezzel kapcsolatban, illetve milyen módon kaphatja meg a tartósan külföldön élő nyugdíjas az őt megillető ellátásokat? Összegyűjtöttük a fenti kérdésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből. Érdekesség, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellát
Minden évben különleges hangulattal és nyüzsgéssel tölti meg Európa fővárosait az adventi időszak. Sétálni az árusok fabódéi között, inni egy forralt bort vagy harapni valami különlegességet mindig feltöltő élmény. Listánkban – amit a Times segítségével állítottunk össze – megmutatjuk, mit is kell tudnunk az idei budapesti és a népszerű környékbéli
Szauder Dávid úttörőként használja a képalkotásban a mesterséges intelligenciát, mégpedig nem is akárhogy. Munkájával felkerült a Washington Post címlapjára, és hozzá fűződik a világ első mesterséges intelligenciával készített tapétája is.
Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórt jelleggel, nagyobb eséllyel az ország északi felén lehet gyenge eső, záporeső.
Szeptember végéig közel 696 ezer magyar turista 3,5 millió éjszakát töltött Horvátországban, mindkét adat már most meghaladja – 12, illetve 9 százalékkal – az eddigi rekordnak számító 2019 egészében regisztrált számokat. A teljes horvátországi turisztikai eredmények már most szinte elérték a 2019-es csúcsév összesített adatait. Szeptember végéig 18
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, szót kap Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is.
A hihetetlenül volatilis kriptoszektorban nem csupán veszteségekről, hanem fantasztikus profitról is sűrűn lehet hallani. Azonban még az ismert történetekhez képest
Az éttermek után a szállodákat is minősíti - csillagok helyett kulcsokkal - a Guide Michelin, ami újdonságnak számít a több mint százéves étteremkatalógus történelmében - közölte Gwendal Poullennec nemzetközi igazgató.
Szeptemberben újabb jelentős csökkenés jöhetett a magyar inflációban a bázishatások miatt, akár 12 százalék közelébe is eshetett az éves ráta, amire tavaly júniusban volt utoljára példa. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint sínen van a kormány által hőn áhított dezinfláció, legkésőbb novemberben újra egyszámjegyű lehet az áremelkedési üte
Több bank mától alkalmazza a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) által elvárt kamat-, illetve hiteldíj plafont. Az Azénpénzem.hu feltérképezte, hogy az egyszerűbb (tehát a nem magas jövedelmű) ügyfelek még a múlt héten milyen áron juthattak lakáshitelhez. Számukra óriási változást hozhat(na) az új időszámítás. Kérdés, egyáltalán kapnak-e majd hi
A külügyminiszter szerint a fegyveres konfliktus során az egyik legfontosabb feladatuk, hogy a veszélyben lévő magyar embereket minél előbb hazahozzák.
A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra, többek közt ez derül ki a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalo
Átadták a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum új, mintegy 150 millió forintból kialakított ipari robotika laborját. A laboratóriumot a magyar-szlovák Interreg pályázat segítségével valósult meg. A számítógép vezérlésű robotikai megmunkálógépekkel felszerelt laborban két ipari robot dolgozik, illetve kialakítottak egy ipari gyártósort s
A vákuumos befogástechnika napjainkban egyre népszerűbbé válik a gyártási és megmunkálási iparágakban. Ennek oka, hogy rendkívül sokoldalú megoldást kínál a munkadarabok rögzítésére, gyorsítva a folyamatokat, minimalizálva a beállítási időket és növelve a termelékenységet. Ez a rögzítési mechanizmus különösen hasznos olyan munkadarabok esetében, am
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret - közölte Szijjártó Péter vasárnap este a Facebook oldalán.
A magyarországi kukoricatermesztés főleg a szemes hibridekre fókuszál és Európában is ezeket a hibrideket vetik nagyobb többségben. A 2023-as évre elmondható, hogy itthon a silókukorica vetésterülete nem csökkent olyan mértékben, mint a szemes kukoricáé, hiszen az állatállomány jelentősen nem lett kisebb. A szemes hibridekhez hasonló tulajdonságokk
Az elmúlt félévben három nappal megemelkedett a beszállítói számlák kifizetésének ideje, átlagosan 23 napra fizetnek a megrendelők – derül ki a K&H kkv-k körében végzett kutatásából. Az olyan digitális pénzügyi megoldásoknak köszönhetően, mint a K&H Digi Faktor azonban akár 24 órán belül megkaphatják pénzüket a vállalkozások. Ami a jelenlegi bizony
Hosszan tartó lelki sérülésektől szenved a 12 éves Szánti, akit hónapokkal ezelőtt idősebb társai brutálisan összevertek. A fiút kísértik a történtek, attól fél, a vizsgálat lezárulta után újra elkapják a támadói, hiába folyik ellenük rendőrségi eljárás.
A világranglistán 91. magyar játékos a 16 közé kerülésért vívott vasárnapi találkozón 1 óra 14 perc alatt, két játszmában győzte le az ATP-rangsorban 55. szerb Dusan Lajovicot.
Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának, több mint 2100 sebesültről is tudni - jelentette hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság hírportálja.