2023. október 9. hétfő

okt. 9
9:30
Változó idők, erősödő barátság (Demokrata)
Budapest akkor is kiállt Izrael mellett, amikor a globális baloldal képviselői megkísérelték szamárpadra ültetni Jeruzsálemet, mert védi polgárait.
okt. 9
9:30
Drasztikusan nőtt idén azok száma, akik fizetésről fizetésre élnek (Forbes)
A csökkenő fizetőképesség visszatarthatja a gazdasági növekedést is. Egyre többen a számlákat sem tudják időben fizetni.
okt. 9
9:30
Új szabályozás érinti a bortermelőket (Magyar Mezőgazdaság)
Az EPR rendszer keretében az ágazat által a hulladék kezeléséért fizetendő díj mértéke a borászati termékek vonatkozásában nem lehet magasabb az eddig is alkalmazott termékdíj mértékénél.
okt. 9
9:30
Izlandon egyszer dacból betiltották a sört, aztán 74 évre úgy maradtak (Telex)
Csak 1989. március 1-jétől lehet Izlandon legálisan sört venni. Sokáig az utált dánok miatt nem söröztek az izlandiak, majd abszurd szabályok is tiltották a sört, miközben ömlött a tömény és a bor. A felszabaduláskor egy nap alatt több sör fogyott, mint ahány lakosa van Izlandnak.
okt. 9
9:32
GFM: hétfőtől az új vállalati- és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafont alkalmaznak a bankok a kormány kérésére (Magyar Hírlap)
A bankok által vállalt alacsonyabb kamatszintek akár több millió forintos megtakarítást is jelenthetnek egy-egy vállalkozás vagy egy-egy család részére.
okt. 9
9:32
Karácsony ámokfutása: prémium után fegyelmi, majd újabb prémium (Demokrata)
Újabb hatalmas összegű fővárosi prémium kiosztásáról értesült a Magyar Nemzet.
okt. 9
9:33
Sorra függesztik fel tel-avivi járataikat a légitársaságok (Piac és Profit)
Több nemzetközi légitársaság is felfüggesztette Tel-Avivba induló járatait a Hamász fegyveres támadása során kialakult biztonsági helyzetre hivatkozva.
okt. 9
9:36
Izraelben megkezdték a Gázai övezetbe hurcolt túszok családjainak értesítését (HírTV)
Izraelben megkezdték a Gázai övezetbe hurcolt túszok családjainak értesítését – jelentették a helyi közszolgálati rádiónak nyilatkozó családtagok hétfőn.
okt. 9
9:36
Lengyelországban épít katódgyárat a VW (autopro)
Az üzem kielégítheti a Volkswagen európai akkumulátorgyárai katódigényének túlnyomó részét.
okt. 9
9:36
Traumatikus és sokkoló gyerekkoráról vallott új memoárjában Adele szerelme (Joy)
A sport egyik legnagyobb ügynökeként számon tartott Rich Paul nemcsak a szakmájában szerzett óriási hírnevet és elismerést, hanem magánéletében is, hiszen már jó ideje a világ egyik legtehetségesebb énekesnője, Adele a partnere.
okt. 9
9:36
Gabriel García Márquez: A rólam szóló mítoszok talán érdekesebbek, mint az életem (Könyves Magazin)
A spanyol El País egy 1994-ben készült interjú egy részletét hozta most nyilvánosságra, melyet Jon Intxaustegi dokumentumfilmes és Mauricio Vicent újságíró készített Gabriel García Márquezzel Havannában, nem sokkal A szerelemről és más démonokról megjelenése után. A kolumbiai Nobel-díjas író zenéről, a karibi kulturális térségről és a könyveiről be
okt. 9
9:36
Izraelben megkezdték a Gázai övezetbe hurcolt túszok családjainak értesítését (Magyar Hírlap)
A Hamász terrorszervezet tisztviselője közölte, hogy a terrorcsoport mintegy százharminc izraeli túszt tart fogva.
okt. 9
9:36
Az agyrémek nem maradhatnak csak úgy a levegőben (Mandiner)
Az egész Muszbek-interjút hitelesíteni hivatott adat sem stimmel: 4500-hoz közelít az átlagnézőszám, ami 80 százalékos javulás.
okt. 9
9:36
Döntött az UEFA: minden meccset elhalasztanak, amit Izraelben rendeztek volna (naphire.hu)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az Izraelt ért támadás miatt elhalasztotta a csütörtökre kiírt Izrael-Svájc Európa-bajnoki selejtezőt.
okt. 9
9:36
Minden második rendelést csomagautomatába kérnek a Vaterafutáron (Digital Hungary)
A magánszemélyek közötti értékesítés hazai szintlépését mutatja, hogy a Vatera saját, a piactéren vásárolt tételek biztonságos és gyors továbbítását biztosító Vaterafutár szolgáltatásán keresztül minden második feladott csomag már valamelyik csomagautomatán keresztül jut el új tulajdonosához. A legtöbben könyvet és ruhát küldenek ezen a módon, de r
okt. 9
9:38
Hivatalos: sikeres volt a kormány akciója, megérkeztek Budapestre az Izraelből kimenekített magyarok (Mandiner)
Szijjártó Péter közölte, hogy mennyien értek biztonságban Magyarországra.
okt. 9
9:42
Sose gondolná, hová kerül a befizetett villanyszámla összege (Menedzsment Fórum)
Több tízmillió forintnyi hirdetést helyezett el az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek alig látogatott kormánypárti portáloknál, míg nagy elérésű, de kormánykritikus oldalak kisetek a cég látóköréből.
okt. 9
9:42
Gyengült a forint hétfő reggelre (ProfitLine)
Gyengült hétfő reggelre a forint a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 9
9:42
Ezt kevesen látták jönni: drasztikus árcsökkenést jelentettek be a magyar benzinkutakon (Pénzcentrum)
A benzin és a gázolaj esetében is bruttó 20 forinttal csökkennek a beszerzési árak, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd szerdától.
okt. 9
9:42
Forrong a Közel-Kelet, mi lesz az olajárral? (Portfolio)
Bár Izrael nem jelentős szereplő a világ olajpiacán, a háború kirobbanásával a geopolitikai feszültségek erősödése és a befektetői kockázatvállalási kedv csökkenése jelentős emelkedést eredményezett ma reggel a benchmark olajtípusok árfolyamában. Elemzők várakozásai szerint valószínűleg pár napig idegesek lehetnek a piacok, de nem lesz tartós az ár
okt. 9
9:42
Kubatov hozta a formáját: belerúgott a már hét éve megszűnt Népszabadság munkatársaiba (444.hu)
Felsorolta, hogy a lap egykori vezetőit milyen "zsíros állásokkal" halmozták el.
okt. 9
9:42
Több légitársaság is felfüggesztette Tel-Avivba induló járatait (Magyar Hírlap)
A United Airlines és a Delta amerikai légitársaság a francia Air France-hoz hasonlóan felfüggesztette járatait.
okt. 9
9:42
Földi László: Az igazi üzlet nem a pusztítás, hanem az építkezés (Demokrata)
Földi László titkosszolgálati szakértővel beszélgetett Bayer Zsolt az orosz-ukrán háború hátteréről.
okt. 9
9:42
Pioneerkukorica: kiemelkedő termőképesség, kedveltebb éréscsoport (Agrárágazat)
Pioneer-kukoricák a mezőgazdaságnak: magas termésszint, alacsony nedvességtartalom, jó adaptációs képesség.
okt. 9
9:42
Norris nem értette, Piastrit meglepte, hogy nem hagyták őket versenyezni (Racingline)
Lando Norris a csapatrádióban próbált kampányolni azért, hogy elkaphassa Oscar Piastrit, míg az ausztrál is meglepődve konstatálta, hogy nem lesz harc. Bár a hétvégén a brit versenyző többször megmutatta, hogy erős tempót tud diktálni, időmérős hibái miatt nem került olyan pozícióba, ami elég lett volna a győzelemhez. Mindaddig ausztrál csapattársa
okt. 9
9:42
További fejlesztéseket javasol Buterin a staking poolok számára (BitcoinBázis)
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója egy sor olyan megoldást mutatott be, amely a staking poolok és protokollok nagyobb decentralizációját segítené
okt. 9
9:42
Aggódik Ukrajna: egy nap alatt 655 katonát öltek meg az oroszok (AC News)
Súlyos csapás érte az ukrán hadsereget a hévégén, oroszok a hadijelentés szerint lőszerraktárakat robbantottak fel.
okt. 9
9:42
Az sem biztos, hogy lesz szuperkórház, de Kocsis Máté felesége már tízmilliókat nyert a projekttel (Telex)
Havi bruttó 550 ezer forint fizetést kap a szuperkórház projektcégének igazgatóságában ülve.
okt. 9
9:44
85 esztendős Rákosi Gyula, olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó (Magyar Hírlap)
A MOB köszöntő anyagában felidézi, hogy az FTC örökös bajnoka 1938. október 9-én született Budapesten. Gyermekként a zuglói grundon rúgta a bőrt, majd toborzó után 1952-től lett a zöld-fehérek játékosa, az első csapatban 1957-ben mutatkozott be.
okt. 9
9:45
Hihetetlen, de hamarosan beszélgetni fogunk a növényekkel (Agroinform)
A felfedezés hatalmas károk elhárítását, illetve megelőzését, valamint a peszticidek használatának lényeges csökkentését teheti majd lehetővé.
okt. 9
9:48
Újabb francia diplomáciai bukás – Afrika után most Európában (Privátbankár)
A múlt heti granadai csúcs csúfos bukásnak bizonyult. A francia javaslatra létrejött Európai Politikai Közösség projekt meredek lejtőre került. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 9
9:48
Tízezrek tüntettek a katalán függetlenség ellen (Infostart)
Barcelonában több tízezer ember vonult fel, hogy tiltakozzon a katalán szeparatista vezetőknek adott amnesztia ötlete ellen. A tömegdemonstráció a függetlenségpártiak szeptember eleji monstre felvonulását követi.
okt. 9
9:48
Más jövő vár rá, mint a testvéreire? Sarolta hercegnő lehet az első a királyi családban, aki megtöri az egyik legrégebbi tradíciót (Femcafe)
Könnyen előfordulhat, hogy Sarolta hercegnő lesz a brit királyi család első tagja, aki örökre megváltoztatja a palota egyik régi hagyományát.
okt. 9
9:48
20 forinttal csökkennek az üzemanyagárak szerdától (Igényesférfi.hu)
A benzin és a gázolaj esetében is bruttó 20 forinttal csökken a beszerzési ár, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd.
okt. 9
9:48
Megdöbbentő összeesküvés részleteit hozta nyilvánosságra egy szakértő a világ valódi működéséről (Magyar Hírlap)
Sokkoló bejelentést tett egy brit tudós.
okt. 9
9:48
Kiderült az igazság: mutatjuk melyik a legjobb streaming csatorna, itt kapod a legtöbbet a pénzedért (Promotions)
Disney, SkyShowtime, HBO vagy Netflix? Esetleg az Amazon Prime? Mégis melyik legyen, melyik a legjobb? És a legolcsóbb?
okt. 9
9:48
A Hamász azt közölte, mintegy százharminc izraeli túszt tart fogva, köztük a hadsereg magas rangú tisztjeit (Mandiner)
Izraelben megkezdték a Gázai övezetbe hurcolt túszok családjainak értesítését.
okt. 9
9:48
Ezt teszi a kannabisz a testeddel, percről percre (Helló Magyar)
Íme egy rövid összefoglaló arról, mit is művel a kannabisz az emberi szervezettel.
okt. 9
9:54
Megszólalt a kutató: nagyon veszélyes lenne elhinnünk, hogy legyőztük az inflációt (Pénzcentrum)
Az uniós források megérkezése jelenthetné a megoldást az infláció megfékezésére.
okt. 9
9:54
Borrell: Bizonytalan az Egyesült Államok Ukrajna-finanszírozása (Magyar Hírlap)
Reménykednek a legjobbakban.
okt. 9
9:54
Új vezetőkkel erősít az Euronics (MMonline)
Az Euronics új szakembereket nevezett ki a szervezeten belüli kulcsfontosságú vezetői pozíciókba. A 100 százalékban magyar családi tulajdonú cég egy sikeres generációváltást követően, több fontos menedzsmentfunkcióban is frissítéseket hajtott és hajt végre. A vállalat ennek a folyamatnak újabb állomásaként most Somogyvári Mónika HR igazgatót és Dr.
okt. 9
9:54
Ájulás, hányás, égési sérülés, kiszáradás – a katari pokol kicsinálta az F1-pilótákat (Telex)
A pilóták szerint életük legkeményebb versenye volt a vasárnapi.
okt. 9
9:54
Mi történt? Váratlanul leállítottak egy fontos európai gázvezetéket (naphire.hu)
Szivárgás gyanúja miatt ideiglenesen leállították a Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéket - közölték a finn és az észt földgázszállítási rendszerüzemeltető vállalatok vasárnap.
okt. 9
9:54
Megérkezett Elton John és Charlotte Tilbury közös ünnepi kollekciója (in.hu)
Épp jókor, az ünnepi szezon előtt nem sokkal.Mindjárt itt a halloween, ami pedig azt jelenti, hogy kettőt pislogunk és jön a karácsonyi időszak. Lassan elgondolkodunk azon, milyen jó lenne még időben megvenni az ajándékokat a családnak, és egyáltalán mit is lehetne adni nekik.Charlotte Tilbury idén is megkönnyíti számunkra a feladatot, 2023-as ünne
okt. 9
9:57
Fél éve rossz hír jön Németországból (Piac és Profit)
Augusztusban, az idén már a hatodik alkalommal csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest, elsősorban az energiatermelés visszaesése miatt - jelentette hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
okt. 9
10:00
Hazaérkeztek Izraelből Kis Grófo rokonai (Blikk)
Visszaérkeztek Magyarországra Kis Grófo rokonai, akik korábban Izraelben ragadtak.
okt. 9
10:00
Drámai üzenetek az izraeli családoknak (Infostart)
A hatóságok sorra értesítik a Hamasz által elhurcolt izraeliek családjait.
okt. 9
10:00
A francia pénzügyminiszter szerint az izraeli háború nem rázza meg a gazdaságot (Portfolio)
A francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire hétfőn kijelentette, hogy az Izrael és a Hamász iszlamista csoport közelmúltbeli összecsapásai várhatóan "korlátozott" hatással lesznek az olajárakra és a gazdaság egészére, amíg a helyzet nem fajul át szélesebb regionális konfliktussá – írja a Reuters.
okt. 9
10:00
Valaki szóljon a forintnak, hogy ideje felébredni - Ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Gyengült hétfő reggelre a forint a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 9
10:00
A járművezető lesz a hibás a vadgázolásnál, változott a vadászati törvény (Agrofórum)
Valószínű, hogy már mind autóztunk úgy az esti vagy hajnali szürkületben, hogy közben arra „vártunk”, mikor lép, ugrik vagy szalad ki elénk egy kisebb, vagy méretesebb vad. A velük való találkozás, még ha személyi sérülés nélkül meg is ússzuk, a gépkocsin emléket hagy, ezzel együtt pedig jelentős kiadást eredményez. A közelmúltban módosult a vadász

Keresés