Az őszi légúti gyermekbetegségek hátterében sokféle kórokozó állhat. Az utóbbi években pedig már számolni kell a koronavírus újabb variánsaival is, melyek szintén nagyszámú megbetegedéseket okozhatnak a gyermekközösségekben.
Izrael elrendelte a Gázai övezet totális blokádját - jelentette be Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn. A zsidó állam mostantól sem villanyáramot, sem élelmiszert, sem üzemanyagot nem enged be a Gázai övezetbe.
Az MNB folyamatos felügyeleti tevékenysége során ellenőrizte a lakossági előtörlesztésekhez kapcsolódó hitelintézeti gyakorlatot. A jegybank ennek során négy banknál is a fogyasztók széles körét érintő, jelentős hiányosságokat tárt fel, s ennek nyomán összesen 27 millió forint bírságot szabott ki az érintett piaci szereplőkre.
A kormány elkötelezett, hogy a hiányt és az államadósságot évről évre tovább csökkentse. A költségvetés 33,7 milliárd forint többlettel zárta a szeptembert - tudatta közleményében a Pénzügyminisztérium.
Palvin Barbara október 8-án ünnepelte 30. születésnapját, Ashley Tisdale jóvoltából pedig az is kiderült, hogy mindezt egy elképesztően különleges helyszínen tette.
Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Mol és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja…
Szürke válás, azaz válás idősebb korban – jó, ha mind megjegyezzük ezt a szóösszetételt, mert a statisztikákat látva úgy látszik, egyre gyakrabban találkozunk majd velük.
Ezek az esetek szélsőbalos körökhöz köthetőek, erőszakos antifasiszta támadókról van szó. A rendőrség ezekről sokkal határozottabban kommunikál, mint a szélsőjobboldali támadások ügyeiben.
Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU), Hessenben a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a két németországi tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint.
Csehországban szeptemberben 3,6 százalékos volt a munkanélküliség, az augusztusi értékhez képest nem változott - jelentette a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU), Hessenben a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a két németországi tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint.
Claudia Goldin, a Harvard Egyetem professzorának ítélték oda a közgazdasági Nobel-díjat a nők munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatos úttörő kutatásaiért - közölte a díjak odaítélésért felelős bizottság.
A Fehér Lótusz 3. évadának előkészületei az írók sztrájkja miatt jelenleg szünetel, ugyanakkor a készítők megnyutatták a rajongókat, hogy mindenképp érkezni fog a folytatás.
Az Izrael elleni nagyszabású támadás nyomán felbolydultak a tőkepiacok, erősödött a dollár és az arany, többnyire gyengülnek a részvények, de nem nagyok a változások. A forint egész szépen tartja magát, a BUX pedig pluszban is járt már ma. Mit hozott a kínai Aranyhét? Csoda történik az FTX-károsultakkal?
A bankszövetség támogatta, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pedig üdvözölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, hogy 2023. október 9-től a kereskedelmi bankok önkéntes kamatplafont alkalmazzanak.
a vajdasági Cs. Róbert egy ismerőséhez ment éppen biciklivel, amikor a rendőrök lemeszelték. Ő megfújta a szondát, ami addig soha nem látott értéket mutatott.
Jelentős kihívást jelent a gyártóknak az akkumulátorok tárolása, hiszen kifejezetten tűzveszélyes termékekről van szó. Erre szeretne innovatív, robotizált megoldást kínálni az AI-Robotics, amely felismerte annak problémáját, hogy míg egyre fejlettebb technológiát alkalmaznak a vállalatok az akkumulátorok gyártása során, a tűzvédelem mégis alacsony
Egyre több érv szól amellett, hogy csökkenteni szükséges az ingyenes mellrákszűrés alsó korhatárát a jelenlegi 45 évről 40 évre. A legfrissebb adatok szerint ugyanis 30 százalékkal nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma - olvasható az az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület közleményében.
Izraelről tart konferenciát az Alapjogokért Központ a Néprajzi Múzeumban. Az Alapjogokért Központ vezetője kijelentette, elítélik ezt az Izrael elleni, példa nélküli támadást.
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2023. 09. 27. napján alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) egyik rendelkezését. Az ügy tanulságait az alábbiakban mutatjuk be.