Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felében és jövőre európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjon felmutatni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Tovább csökken a hazai benzinár, szerdától jelentősen alacsonyabb lesz az üzemanyag nagykereskedelmi ára, miközben a dízel kicsit drágulni fog – ezzel a két finomított termék közti árkülönbség olyan nagyra nő, amire február óta nem volt példa. Az elmúlt hónapokban viszont olyan komoly áremelkedést tapasztalhattunk a hazai benzinkutakon, hogy a most
Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára azt mondta a díj bejelentésekor, hogy az idei élettani és orvosi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítéli oda, az mRNS-sel kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a COVID-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését.
Az MQB evo padlólemezzel megvalósított új műszaki fejlesztések szinte minden téren jobbítják a Tiguan modelleket. A mintegy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságú új plug-in hibrid hajtásláncok minden eddiginél hatékonyabbá teszik ezeket az SUV-modelleket. Emellett mostantól a váltakozó áramú töltés is gyorsabb minden eHybrid kivitelben,
Az elmúlt egy évben több mint 11 millió adag kávét értékesítettek hazai Fresh Cornerekben, ami percenként átlagosan 21 csésze kávét jelent. A kínálat bővítése révén két fajta új egyedi kávékülönlegesség kerül a választékba, amelyekhez a saját, hazai üzemükben pörkölik a szemeket. A tervek szerint év végére 70%-os lefedettséggel, azaz több mint 300
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Azt, hogy a "költségvetési szervek kiadásai" idén 243,3 milliárd forinttal nőttek, és nyolc hónap alatt elérték az egész évre tervezett összeg 81 százalékát.
Hamarosan újabb gasztronómiai trónkövetelőkkel bővül a főváros: míg a MOL Campus Kopaszi-öböl felöli földszintjén nyíló Zazie Bistro&Bar októbertől, addig az épület tetején helyet kapó Virtu Restaurant novembertől várja a vendégeket. Facebook/Zazie Bistro&BarZazie Bistro&BarMindkét konyhát egy-egy 30 év alatti poinír vezeti majd. Lendvai L
Jelen kiadványunk – sorrendben a harmadik–, amely a nem rutinszerű, nem a mindennapi könyvelési munkában előforduló számviteli esetekkel foglalkozik. Abban nyújt segítséget, hogy a vállalkozás és a könyvelés meg tudja találni a megfelelő eljárási módot ahhoz, hogy a szabályoknak megfelelően rögzítsék a cég életében bekövetkező gazdasági eseményeket
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke: 47,4. A válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt visszaesésről, pozitív kilátásokról számoltak be.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Több mint száz rendőr lepte el a belvárosi utcákat, szórakozóhelyeket, autósokat, 138 taxist és partibuszokat ellenőriztek. Egy nejlonzacskóba tett idős kiskutya miatt is közbeléptek.
Egy új "antantot" sürgetett a klímavédelem terén csütörtökön III. Károly brit uralkodó a francia szenátusban elmondott beszédében, valamint Ukrajna támogatását illetően London és Párizs "megrendíthetetlen elszántságáról" biztosította a hallgatóságát.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Szentkirályi Alexandra volt a leggyorsabb, Orbán Viktor egyórás késéssel érkezett a porondra. Van, aki azt emeli ki, hogy Karikó az első magyar Nobel-díjas nő, van, aki azt, hogy ezért fontos a magyar oktatás.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Kautzky Armand gyerekei már felnőttek, ezért a színész elmondása alapján szülőként már csak a háttérből figyeli, hogyan hoznak önálló döntéseket. Fontosnak tartja, hogy csak akkor avatkozzon bele az életükbe, amikor feltétlenül szükséges.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Mint azt az atv.hu is megírta, hétfőn bejelentették, hogy Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
A Svéd Királyi Akadémia Drew Weissmann és Karikó Katalin párosának ítélte oda a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat, az mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért. Munkájuk tette lehetővé a koronavírus elleni új típusú védőoltások gyors kifejlesztését és gyakorlati alkalmazását.
Nagy vihart kavart, hogy les miatt érvénytelenítették a Liverpool vezetést jelentő gólját a Tottenham ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának rangadóján. Mint utóbb kiderült, Luis Díaz gólja szabályos volt, ám a hiba elismerése nem befolyásolta a végeredményt.
A visszaeső kiskereskedelmi forgalom és a gazdaság lassulása ellenére 2023 első fél évében 26%-kal tudta növelni árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat többek között az inflációs nyomás és a növekvő költségek miatt 31 millió forintos veszteséggel
Kulcsfontosságú, hogy újra növekedjenek a reálbérek, mert ez vezet a fogyasztás és végső soron a gazdaság bővüléséhez – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint a szárazföldi Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az első hat hónapban, ami a globális elektromos járműértékesítés 55 százaléka. Kínában a növekedési ütem az idei első fél évben 43 százalékra lassult a tavalyi első fél évi kiugróan nagy, 118 százalék
Lewis Hamilton elmondta, volt alapja azoknak a pletykáknak, amik egy esetleges ferraris megállapodásról adtak hírt. A hétszeres világbajnok korábbi szerződése 2023 végén járt le, így a brit versenyző és a Mercedes a folytatásról kezdett tárgyalni. Ugyan Toto Wolff mindig elmondta, hogy a megbeszélések jól haladnak, és napokra vannak az aláírástól,
A KSH adatai alapján a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb 2023 júliusában, mint egy évvel korábban. Ez akár jó hír is lehetne, de ezzel együtt az infláció továbbra is 16 százalék felett van. Hiába keresünk tehát többet, a pénzünk egyre fogy. Az áremelés a magánorvosi szolgáltatásokat sem kímélte, így egyre többen halasztják későbbre
Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6 százalékkal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok – írta hétfőn a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter az idősek világnapja alkalmából posztolt és árult el részleteket a januári emelésről.