A 4iG Nyrt. a mai napon bejegyzési kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságára, amelynek értelmében a 4iG, a 4iG csoporthoz tartozó veresegyházi székhelyű Rotors & Cams Kereskedelmi és Szolgáltató
A városháza előcsarnokában gratuláló könyvben köszönthetik keddtől a szegediek Karikó Katalint, akinek Drew Weissmannal megosztva ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – tájékoztatta az önkormányzat hétfőn az MTI-t.
Törvényjavaslat kerül október 25-én az Országgyűlés elé, mely azt célozza, hogy a közmeghallgatás honlapon való közzététel útján is megtartható legyen.
A végéhez közelít a "bosszúutazások" korszaka, ami a koronavírus-járvány utáni időszakot jellemezte az utazási korlátozások feloldását követően. A friss adatok azt jelzik, hogy egyes régiókban az emelkedő infláció, a megélhetési költségek növekedése és az utazások drágulása közepette az utazók elkezdték visszavágni utazási terveiket - írja a CNBC.
Németországban az év első három negyedévében több hadianyag és haditechnikai berendezés kapott exportengedélyt mint az elmúlt év egészében - derült ki a szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium honlapján hétfőn publikált jelentésből.
Elfogtak körözött személyeket, ittas vezetőket, kábítószer-birtoklókat, intézkedtek árdrágító taxisokkal szemben, öt emberhez orvost hívtak, valamint megmentették egy idős kutya életét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ez a gyorsmérlege annak komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzésnek, amelyet százötven rendőrrel és a társhatóságok munka
Nem jó irányban halad a világ, a káosz és istentelenség felé, pedig ahol nincs istenlátás, ott elvadul a nép – fogalmazott borúlátóan Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, a Mandinernek adott interjújában.
Pert nyert a Greenpeace a Fertő tó ügyében. A győri törvényszék döntése alapján csak a szakhatóság engedélyével folytatódhat a turisztikai beruházás. Közben a tónál vizsgálódik az UNESCO delegációja.
A globális Bitcoin hashráta újabb csúcsot döntött az elmúlt hónapban, szeptember 20-án a 7 napos mozgóátlag szerint 433 EH/s-on tetőzött. A hashráta növekedésével a blokkok átlagosan 10 perc 4 másodpercenként generálódtak, és ennek megfelelően egy kisebb, -0,17% negatív nehézségi kiigazítás várható ezen a héten, hacsak nem csökken tovább a hashráta
Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.
Hajszál híján ezermilliárd forint volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztesége az idei első félévben, ami időarányosan azt mutatja, hogy talán nagyobb a baj a jegybank eredményével, mint az várható volt. Ebben elsősorban az egekbe emelt kamat a ludas, de a forint idei erősödése sem jött jól, hiszen elapadt a korábbi bevételforrás, a devizatartalék f
Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán gratulált Karikó Katalinnak, akinek Drew Weissmannal megosztva ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Beszéljünk az üzletről! Az utóbbi évek kifinomult trendjeinek köszönhetően már nagyon könnyű átmenetet tartani az öltözködésben a munka és a szabadidő között. 2023 a "csendes luxus" éve, ami a letisztult fazonokról és minőségi anyagokról szól. A jól szabott blézerek és nadrágok bizony ebbe a kategóriába tartoznak, és nem mellesleg az irodai öltözkö
Karikó Katalin Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre után a harmadik, aki magyar állampolgárként kapta meg a világ legrangosabb tudományos díját, egyben ő az első Nobel-díjas magyar nő.
Október 18-án tartja története harmadik dedikált Zsolnay-aukcióját a Virág Judit Galéria. A földkerekség minden pontjáról várnak licitálókat a világviszonylatban is különleges eseményre, ahol 68 magyar kerámia kerül kalapács alá. A múzeumi rangú kollekciót október 5-től bárki ingyenesen megtekintheti a belvárosi galériában.
A pilóták visszasírják a könnyebb, kisebb, ezáltal agilisabb autókat. Ha olyan nem is lesz, mint 20 éve, de egy lépést jelenthet a jó irányba a változtatás.
2024 a növekedés helyreállításának éve lesz, értékelt a gazdaságfejlesztési miniszter, részetezve a gazdaság állapotát és a reálbérek növekedésének várható mértékét az 55 éves Világgazdaság jubileumi konferenciáján. Parragh László szerint belső erőforrásokra épülő gazdasági növekedési modellre van szükség, Krisán László kiemelte a Széchenyi Kártya
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Ma délelőtt jelentették be Stokholmban, hogy Karikó Katalin magyar kutató kollégájával, Drew Weissmannal megosztva kapja idén az orvosi Nobel-díjat. Nem ez az első díj, amelyet Karikó Katalin az elmúlt években átvehetett tudományos munkája elismeréseképpen, és ezek közül nem egy díj pénzjutalommal is járt. A Nobel-díjasok jelenleg 11 millió svéd ko
Németországban az év első három negyedévében több hadianyag és haditechnikai berendezés kapott exportengedélyt mint az elmúlt év egészében - derült ki a szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium honlapján publikált jelentésből.
Partnereivel ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. a vállalat kecskeméti telephelyén. A résztvevők megtudhatták hogyan vált a klasszikus nemesítő intézet piaci alapon működő részvénytársasággá.
Hiába a 30 százalékra emelt jegybanki alapkamat, a török líra összeomlása továbbra is pánikszerű befektetési arany vásárlásra sarkallja a megtakarításaikat féltő török befektetőket. Eközben az európai magánbefektetők eladják az utóbbi években felhalmozott aranytartalékukat, ami a kínai széfekben köt ki - véli Juhász Kristóf, a befektetési arannyal
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol
Szinte lehetetlen felsorolni, mennyi minden történt velünk ebben a három évben, de nagyon köszönjük az olvasóinknak és támogatóinknak, hogy végig velünk tartottak ezen az úton. A jövőben is egy releváns, érdekes, színes, szabad újságot akarunk csinálni, amiben továbbra is számítunk rájuk, rátok.