2023. október 14. szombat

okt. 14
8:18
Október 18-án érkezik az Rtl+ felületére a Valami Amerika sorozat (Digital Hungary)
A Valami Amerika sikerfilmjei után, október 18-án érkezik a film univerzumába helyezett saját fejlesztésű sorozat. A vadonatúj történet és az új szereplők mellett pedig korábbi filmes karakterek és ikonikus tárgyak is felbukkannak majd.
okt. 14
8:24
"Ahogy egy koncertnek, úgy egy italnak is van ára" – Interjú az Ivan&The; Parazol zenekarral (Blikk)
Fiatalok, lelkesek és imádják a bort, a proseccot és a pezsgőt is. Vitáris Ivánnal és Simon Bálinttal beszélgettünk annak kapcsán, hogyan látják a korosztályuk és a fiatalabbak italfogyasztási szokásait, és persze nekik mi a kedvencük. Az Ivan&The Parazol együttes tagjai részt vettek a Magyar Bormarketing Ügynökség Buborékok nyara kampányában i
okt. 14
8:24
Újabb magyar katonai gép érkezett Izraelből (Infostart)
62 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is.
okt. 14
8:24
A Ferrari egészen furcsa fizetséget is elfogad már (Portfolio)
A Ferrari, a neves luxus sportautó-gyártó elkezdte elfogadni a kriptovalutát fizetőeszközként az Egyesült Államokban. A vállalat azt tervezi, hogy ezt a kezdeményezést Európára is kiterjeszti, reagálva a tehetős ügyfélkör igényeire - mondta Enrico Galliera, a Ferrari marketing és kereskedelmi igazgatója - írja a Reuters.
okt. 14
8:24
Népszavazás kezdődött Ausztráliában az őslakosok alkotmányos elismeréséről (Magyar Hírlap)
Az Ausztrál Államszövetség 1901. évi létrehozása óta az országban 44 népszavazást tartottak, de ezek közül csak nyolc volt sikeres.
okt. 14
8:24
Ők a legértékesebb magyar influenszerek, mutatjuk, mit reklámoznak (Növekedés)
Az Instagram birodalmában a legnépszerűbb digitális celebek ajánlásai akár milliók kíváncsiságát is felkelthetik, és sokszorosára növelhetik egy márka értékét. Így kiélezett harc folyik a vállalatok között, hogy biztosítsák a helyüket a közkedvelt tartalomgyártók oldalain. Megnéztük, mit reklámoznak a milliós követőszámú magyar hírességek.
okt. 14
8:24
A zöldség- és gyümölcsvásárlásba is bevonják a fiatalokat (Mezőhír)
A szülők és a gyerekek fogyasztási szokásai lassan változik, de Frutti, Veggi és Káosz jó eredményeket értek el.
okt. 14
8:24
Új területen jelent meg a vírusos állatbetegség (Agrárágazat)
Ugyanazok az állatfajok veszélyeztetettek az Ehd-vel, mint a kéknyelv-betegség kapcsán, a tünetek is nagyon hasonlók.
okt. 14
8:24
A zöld marketing az egész vállalatról szól (Transpack)
Az üzlet minden szakaszát magában foglaló zöld marketing pozitív hatású az emberek egészségére, a környezet állapotára.
okt. 14
8:24
A mezőgazdasági abroncsok (GépMax)
A mezőgazdasági gumik piaca sokrétű és változatos, főképp mert az abroncsoknak a legkülönfélébb paramétereknek kell megfelelniük.
okt. 14
8:24
Kik voltak az első cowboyok? (Magyar Mezőgazdaság)
A kutatók meglepő eredményre jutottak. Az amerikai marhapásztorok, lehet, hogy nem is fehér bőrűek voltak.
okt. 14
8:24
Csak két gumigyártó adta be WRC-pályázatát (Racingline)
A korábban elterjedt hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy csupán két gyártó adta be pályázatát a WRC gumi pályázatára. A választás így pedig még egyértelműbbnek tűnik.
okt. 14
8:24
Kiemelkedő eredményeket közölt a Wise (Fintech)
Nagyot ugrott a Wise bevétele, aktív ügyfeleinek a száma pedig elérte a 7 milliót. A fizetési óriás az előrejelzéseit is módosította.
okt. 14
8:30
Segít megelőzni a defekteket a Mercedes új alkalmazása (autopro)
Valós idejű abroncsadatokhoz és modern gumimenedzsment eszközökhöz juthatnak hozzá a Mercedes kamionok sofőrjei és üzemeltetői.
okt. 14
8:30
Árnyékellenzék, árnyékboksz, árnyékbefektetés (Mandiner)
Vajon kinél landol a következő utalás?
okt. 14
8:30
Megindult az emberáradat Magyarországra, intézkednek a rendőrök a határon (naphire.hu)
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
okt. 14
8:32
Kormányzati magyartalanítás (Mandiner)
A kormány a magyarok jelentős csoportjai ellen háborút folytat.
okt. 14
8:34
Kiderült, milyen sors várhat a Gázába cipelt túszokra az ostrom alatt (Mandiner)
Elengedi-e a Hamász a túszokat? Miért nem prioritás most a túszok kiszabadítása Izrael számára elemzők szerint? Körbejártuk.
okt. 14
8:36
Meghalt Louise Glück (Blikk)
Nyolcvan éves korában elhunyt Louise Glück amerikai költő, 2020 irodalmi Nobel-díjasa – jelentette be szombat hajnalban Jonathan Galassi, Gluck szerkesztője a Farrar, Straus & Giroux kiadónál.
okt. 14
8:36
Pont abból lehet válság, ha nem lesz recesszió az USA-ban (Portfolio)
A globális vezetők egyre jobban aggódnak a fragmentált gazdasági helyzet miatt, mivel az Egyesült Államok gazdasága váratlan erőt mutat, míg más nemzetek jelentős kihívásokkal néznek szembe. A marokkói Marrakesben tartott megbeszéléseken Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kiemelte a nemzetek közötti egyre nagyobb ga
okt. 14
8:36
Még pár órát ad az evakuálásra Izrael, meghalt a Hamász egyik vezetője - élő tudósítás (ATV)
Nyolcadik napja tart Izrael és a Hamász háborúja, amit a terrorszervezet múlt szombati, zsidó állam elleni támadása váltott ki. Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
okt. 14
8:36
Joe Biden: részt veszünk a gázai humanitárius válság kezelésében (Demokrata)
Pénteken New Yorkban, fokozott rendőri jelenlét mellett több száz ember vett részt a Hamász korábbi vezetője által meghirdetett, palesztin-párti tüntetésen.
okt. 14
8:36
Közel sincs vége: Hiába ígérték Pintérék a lazítást, súlyos ukázt kell teljesítenie sok hazai intézménynek (Nyugati Fény)
A szakszervezet reméli, hogy visszavonják az intézkedést.
okt. 14
8:36
Ritka királyi Cadillac eladó, figyelemre méltó luxussal (Autószektor)
Az Avito Auto oldalon jelent meg a hirdetés arról, új tulajdonost keres az 1909-es kabrió Cadillac. A négyhengeres, harminc lóerős Cadillac Thirty Open Tourer autóritkaságért egészen pontosan 12 553 396 rubelt kérnek, ami átszámítva pillanatnyi árfolyamon közel 43,6 millió forintnak felel meg. Az autó értékét növeli, hogy nagyon ritka. A hirdetésb
okt. 14
8:42
Szabályos ígéretcunami zúdult a lengyel választókra – Hamarosan jöhet a keserű kijózanodás? (Portfolio)
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban, amelynek kimenetele abszolút kétesélyes. A szoros küzdelem jelentős összegekre rúgó ígérgetésekhez vezetett, de vajon bírni fogja-e ezeket a lengyel gazdaság, ha a győztes erő valóra is váltja azt, amit megfogadott?
okt. 14
8:42
Atyaég! Egyetlen játékos vitte el az európai szuperlottó gigászi főnyereményét (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/41. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal született telitalálat egy külföldi játékos bruttó 54 233 217,90 euróval lett gazdagabb, ami mai forintárfolyamon több mint 21 milliárd forint! A legmagasabb magyar nyeremény ezúttal, az 5+0-ás nyerőosztályban volt, amivel egy szerencsevadász bő 35 milliót kasszírozott.
okt. 14
8:42
A gyümölcskártevők országos csapdahálózatának fogási adatai október második hetében (Agrofórum)
Az alábbi táblázatokban, valamint grafikonokon a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő országos előrejelző csapdahálózatok adatait láthatják, melyek segítségével az ország több pontján is nyomon követhetők a legjelentősebb gyümölcskártevők.
okt. 14
8:42
MFDP: a mágneses-fúziós plazmahajtómű, amely segíthet a csillagok közé jutni (Rakéta)
A Florian Neukart leideni professzor által javasolt MFDP hajtómű a legígéretesebb koncepció arra, hogy olyan járművet fejlesszünk, amellyel eljuthatunk a csillagközi térbe is.
okt. 14
8:42
A legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be Franciaországban (Demokrata)
Pénteken egy arras-i gimnáziumban egy iszlamista halálra késelt egy tanárnőt és másik két embert megsebesített.
okt. 14
8:42
40 év után leáll az egyik leghíresebb fúziós kísérleti berendezés (Telex)
Szombaton véget ér az utolsó kísérlet, de a kutatók a leszerelésből is sokat tanulhatnak.
okt. 14
8:48
Novák Katalin nem pihent az éjjel, serényen írt alá előléptetéseket és kinevezéseket (Menedzsment Fórum)
Lett egy rakás új dandártábornoka az országnak, de vannak, akik ennél is feljebb jutottak.
okt. 14
8:48
Egy különleges rántott palacsinta receptje Fásy Ádámtól (Blikk)
Sokan állítják, hogy panírozva minden finomabb. A palacsinta a Gém Kichen ajánlásával készült.
okt. 14
8:48
Időjárás: hidegfront vet véget a szép időnek (Blikk)
Ma a pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően a nap nagy részében nyugodt, napos idő várható. A késő délutáni, esti óráktól azonban megérkezik az a hidegfront, amely hozza magával az igazi őszi időt.
okt. 14
8:48
Videón, ahogy a rendőrség lekapcsolja a banki csalókat a Fogarasi úti csúcsban (Infostart)
Szabad jelzésre várakozó, fekete kocsijukból segítették ki a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók azt a 25 éves ukrán férfit és 38 éves társát, akiket közel 18 millió forintos online csalással és pénzmosással gyanúsítanak. Az elmúlt napokban több realizálást is elkönyvelve.
okt. 14
8:48
Azahriah mégis triplázik tavasszal, jöhet a harmadik koncert is a Puskás Arénában (SzMo)
Az énekes menedzsere korábban nem tartotta valószínűnek a harmadik arénás fellépést. Ennek azonban ellentmond a fiatal zenész pénteki bejegyzése.
okt. 14
8:48
"Mesélek én, mesélek, ha van kinek" – Látogatás a Cigánymesék című animációs sorozat kulisszái mögé (WMN)
Hogyan készült annak idején a Magyar népmesék, és miként elevenednek meg ma a 3D-s animációk? Széles-Horváth Anna ennek is utánajárt a legendás kecskeméti rajzfilmstúdióban.
okt. 14
8:48
Margot Robbie és Brad Pitt botrányos csókja után újra együtt dolgozhat a hollywoodi álompár (Promotions)
Brad Pitt és Margot Robbie a Volt egyszer egy Hollywood és a Babylon után ismét együtt dolgozhatnak.
okt. 14
8:48
Vasárnapra erős hidegfront vet véget az indián nyárnak (Magyar Hírlap)
Megmutatjuk, hol lesz a legdurvább a szél, hol várható hét közben a legtöbb csapadék.
okt. 14
8:48
Novák Katalin: demográfiai kerekasztalt hozok létre (Demokrata)
Keressünk együtt megoldást a demográfiai problémákra! – jelentette ki a köztársasági elnök.
okt. 14
8:54
Újabb magyarokat evakuáltak Izraelből (Blikk)
Szijjártó Péter bejelentette, hogy 62 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is.
okt. 14
8:54
Kína stabilizációs alappal mentené a gazdaságot (Portfolio)
A kínai pénzügyi szektor hatóságai egy legalább 1 milliárd remninbi (137 milliárd dollár) értékű tőzsdei stabilizációs alap létrehozását fontolgatják, hogy a törékeny gazdasági fellendülés közepette növeljék a befektetők bizalmát - írja a Financial Times.
okt. 14
8:54
Gyászol a világ: meghalt a Nobel-díjas költő (ATV)
Nyolcvan éves korában elhunyt Louise Glück amerikai költő, 2020 irodalmi Nobel-díjasa - jelentette be szombat hajnalban Jonathan Galassi, Gluck szerkesztője a Farrar, Straus & Giroux kiadónál.
okt. 14
8:54
Novák Katalin ismét rajthoz áll (Magyar Hírlap)
A köztársasági elnök a Balaton átúszása után a Budapest Maratont is lefutja.
okt. 14
8:54
Korbácsolásra ítélték Cristiano Ronaldót Iránban (Mandiner)
Azért nem kell túlságosan aggódnia a portugál focistának.
okt. 14
8:54
Nagy baj van a Dunán Győrnél, nem tudni, mi lesz a megoldás (naphire.hu)
Az alacsony vízállás komoly fejfájást okoz a hajósoknak és a kikötőnek is.
okt. 14
8:56
Moszkva: Az ukrán ellentámadásnak vége! (Magyar Hírlap)
Oroszország átvette a kezdeményezést a csatatereken, és támadásba lendült.
okt. 14
9:00
Lejár a határidő, de még mindig több mint félmillió ember van Gáza északi részén (Infostart)
Az ENSZ szerint több mint 400 ezren hagyták el a területet Izrael felszólítására.
okt. 14
9:00
Elhunyt Louise Glück irodalmi Nobel-díjas amerikai költő (Magyar Hírlap)
A költőnő magyarországi zsidó bevándorlók leszármazottjaként 1943-ban született New Yorkban.
okt. 14
9:06
Mindenki menekül! Félelmetes, ami a magyar határon történik (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6010-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6386-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
okt. 14
9:12
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Mitrovits Miklós, Szlávik János, Oroszi Beatrix, Kaiser Ferenc, N. Rózsa Erzsébet és Bagdy Emőke.

Keresés