A kormány által létrehozott szervezet első embere jóval magasabb számot mondott, mint Gulyás Gergely, de még a szakszervezetek várakozásainál is több távozó pedagógusra számít.
A Covid19 modern vakcinákban használt módosított hírvivő RNS feltalálójaként kapta meg Karikó Katalin és Drew Weissman a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Karikó Katalin, az Szte kutatóprofesszora, jelenünk egyik legbefolyásosabb természettudósa Nobel-díjának 2023. október 2-i bejelentése büszkeséggel tölti el alma matere, a Szegedi Tudomá
Az amerikai tízéves kötvény hozama az előző hetek emelkedése után ma átvitte a 4,7%-os szintet. Az amerikai hozamemelkedés nyomást helyez a feltörekvő devizákra, így a magas bétájú forintra is.
Nácizmusnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, hogy hat európai uniós ország és Norvégia megtiltotta a belépést az orosz rendszámú személyautóknak.
II. Erzsébet királynő igazán bőkezű volt mindkét unokájával, miután megházasodtak, ám Vilmosnak és Katalinnak jóval nagyobb értékű nászajándékot adott, mint Harrynek és Meghannak, amit utóbbi igencsak nehezen viselt.
Az Apple és a Huawei jogosulti képviselői kérték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését egy magyar telefonalkatrész-kereskedő ellenőrzésében. Szlovéniában bukott meg először egy szállítmány, ahol több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Egy kisrepülőgép lezuhanása miatt életét vesztette az Egyesült Államokhoz tartozó Észak-Dakota egyik szenátora, a felesége és két gyermekük Utah állam területén.
Nácizmusnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, hogy hat európai uniós ország és Norvégia megtiltotta a belépést az orosz rendszámú személyautóknak.
A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be - közölte a Continental csoport hétfőn az MTI-vel.
Az idén tizenhat magyar cég kapott Kiválóan Vezetett (Best Managed) minősítést a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramban - közölte a nemzetközi tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Ha a kutya a szabadban lakik, akkor nem kérdés, hogy szüksége van kutyaházra. Nem mindegy azonban, hogy ez miből van, milyen felépítésű, mekkora és hol helyezkedik el. Fa vagy műanyag legyen? Északra vagy délre nézzen az ajtaja? Mekkora és mivel van szigetelve? A válaszokat a cikkből megtudhatod.
A horvátországi Thousand Islands Race olyan, mint bármelyik vitorlásverseny, ahol a fő szempontok: felkészülés, kihívás, kaland, a természet tisztelete, a hajó és a legénység biztonsága. Mindennek ékes bizonyítékát adta az Adria horvátországi részének több mint ezer szigete között elhaladó regatta idei, szeptember 18-25. között megrendezett 10. kia
A 4. évaddal együtt véget ért a Netflix nagysikerű Szexoktatás (Sex Education) című sorozata, amit amennyire nem vettünk komolyan az elején, olyan szívesen néztük volna még évekig. A készítők viszont előbb szakítottak velünk, mint hogy mi untunk volna rájuk, és ebben van valami nagyon szép. Pont, mint Otis és Maeve már most ikonikus jelenetében. Vi
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Ismét megválasztották Magarország királynőjét, aki ezúttal a Budapesten élő Blága Tünde lett. A koronát Dr. Özer Nóra a Miss Universe Hungary versenyigazgatója helyezte a gyönyörű királynő fejére.
Az elmúlt napokban az Európai Külügyi Szolgálat részvételével folytatott megbeszéléseken az OTP Bank számos kötelezettséget vállalt az orosz piacra vonatkozó jövőbeni terveivel kapcsolatban.
A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor második helyezettje. A Szerencsejáték Zrt., kereskedelmi igazgatója a Ma
Egyiptom egy lenyűgöző ország, amely gazdag történelemmel, kultúrával és természeti szépséggel rendelkezik. Az ősi piramisoktól és szfinxektől a gyönyörű tengerpartokig és a Vörös-tengerig Egyiptom minden utazó számára valamit kínál.
A kormány 50 százalékban magyar tulajdont szeretne a biztosítói szektorban is, de lehet, hogy reálisabb egy "nemzeti bajnok" magyar biztosító felépítése. A szerepre több jelentkező is akad kormányzati és neres körökből.
Mint arról beszámoltunk, Karikó Katalin lett az egyik idei orvosi Nobel-díjas. Az indoklás szerint a szolnoki születésű mikrobiológus és kutatótársa kulcsszerepet játszott az új típusú, mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében.
2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő hevítéses dohánytermékek forgalmazását.
RAC Antidrone Zrt. néven drónvédelmi technológiai társaságot alapít a 4iG Nyrt., a 4iG Csoporthoz tartozó Rotors & Cams Zrt., valamint Jászai Gellért magántőkealapja, az iG TECH.
Nyolcszázmillió forint jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi előadóművésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület. Volt, aki 8 milliót kapott.