2023. október 17. kedd

okt. 17
13:48
Istenes Bence és Csobot Adél számára új fejezet kezdődött: elköltöztek Budapestről (Sassy)
Legújabb vlogjukban mutatták meg a részleteket.
okt. 17
13:54
Várhelyi Olivér lemondását követelik (Privátbankár)
Sajtóinformáció szerint a felmentését kérő levelet még kedden megkaphatja az Európai Bizottság elnöke.
okt. 17
13:54
Megvan a dunakeszi menzabotrány bűnbakja (Infostart)
Dunakeszi polgármestere múlt pénteken jelentette be, hogy a közétkeztetésben tapasztalt áremelés miatt rendkívüli testületi ülést hív össze a keddi napra és teljes körű kivizsgálást kér. Árakról és a további intézkedésekről is döntöttek.
okt. 17
13:54
Jelentős járműipari központ lett Magyarország (Demokrata)
Kidolgoztak egy beszállítói fejlesztési programot, amelyet még idén elindítanak.
okt. 17
13:57
Az Iszlám Államnak hűséget fogadó férfiakat vettek őrizetbe Milánóban (HírTV)
Az olasz államot és a miniszterelnököt is megfenyegették, miközben pénzeket utaltak terroristák özvegyeinek.
okt. 17
14:00
Csok, babaváró hitel: van, akinek sietnie kell, másnak meg érdemes várnia (Adózóna)
2024-től megszűnik jelenlegi formájában a csok támogatás, a babaváró hitel pedig kevesebbek számára lesz csak elérhető. Vagyis szűk három hónapjuk van azoknak, akik jövőre már nem lesznek jogosultak ezekre, ezért még idén szeretnék kihasználni a lehetőségeket. A Bankmonitor szakértői szerint ez nem minden esetben lesz már elegendő.
okt. 17
14:00
Donald Trump úgy megdicsérte Orbánt, hogy elolvadtak az Antarktisz jégsapkái (Nyugati Fény)
Mesés.
okt. 17
14:00
Agrárágazat: a monitoring drónok a precíziós gazdálkodás úttörői (go2fly)
A pilóta nélküli légijárművek, vagyis a drónok az elmúlt években meghatározó elemei lettek a precíziós gazdálkodásnak. A mezőgazdasági drónokkal permetező és felmérő (monitoring) feladatokat is el tudunk látni. Az alábbiakban
okt. 17
14:00
Karácsony szerint örömhír Budapestnek a lengyel választási eredmény (Telex)
Örül az MSZP és a Momentum is.
okt. 17
14:00
Nagy visszatérésében Johnny Depp tőmondatokat motyog franciául (Telex)
Évekig volt XV. Lajos hivatalos szeretője Jeanne du Barry, akit egy film most megpróbál korát megelőző feminista ikonként ábrázolni.
okt. 17
14:00
Idén búcsúzik a legendás amerikai zenekar, még egyszer utoljára a Müpában is láthatjuk őket (Roadster)
Az együttes a negyvenes évek könnyűzenéjét és dzsessz-szerzeményeit is új köntösbe öltöztette.
okt. 17
14:06
Szakértő: egy esetben jöhetne előre hozott választás Lengyelországban (Infostart)
Az elemzők decemberre várják az új lengyel kormány megalakulását – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet kutatási vezetője. A műsorban arról is szó esett, hogya várható lengyel kormányváltás után változni fog a lengyel–magyar és a lengyel–uniós viszony
okt. 17
14:06
A valóság ismét minket igazolt (Demokrata)
A brüsszeli bürokraták önfeladó politikája újra és újra elvett, illetve tönkretett életekben mérhető – mondta Simicskó István.
okt. 17
14:06
Készülhetnek az idősek: Az Orbán-kormány bármikor bekavarhat a nyugdíjakba (Nyugati Fény)
Itt vannak a részletek.
okt. 17
14:06
Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el, mikor lesz elég, nem Horner (Racingline)
Helmut Marko megelégelte a hatalmi harcról szóló pletykákat, így tiszta vizet öntött a pohárba a pozíciójával kapcsolatban. A napokban az O Globo adott hírt arról, hogy "háború dúl" a Red Bull háza táján. A lap úgy értesült, az osztrák tanácsadó helyzetével és pozíciójával kapcsolatban tárgyalások lesznek a vállalaton belül, továbbá Christian Horne
okt. 17
14:06
Terroristák fenyegették meg az olasz miniszterelnököt (naphire.hu)
Őrizetbe vettek kedden Milánóban két, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó egyiptomi férfit, aki az interneten támadással fenyegette meg az olasz államot és Giorgia Meloni miniszterelnököt.
okt. 17
14:06
A társadalmi igényekből nem lesz mestermű (Digital Hungary)
Amelyik márka nem tud hatást kiváltani az emberekből, az könnyen lecserélhetővé válik. Kovács András Péter, a Magyar Telekom szegmens kommunikációs vezetője szerint egyre nehezebb feladat az embereket megszólítani, ezért is kell a hagyományostól eltérő eszközökhöz is fordulni a kommunikációban.
okt. 17
14:12
Drága arany, drága olaj és kedves lengyel barátaink! (ProfitLine)
Az izraeli háború kapcsán érdemes egy pillantást vetni az olaj-arany párosra technicista szemmel is.
okt. 17
14:12
Mennyire lehet felpörgetni a fogyasztást Magyarországon? (Portfolio)
A fogyasztás felpörgetése érdemben javítaná a költségvetés bevételi oldalát: kombinálva a rezsicsökkentés megvédésére költött összegek csökkenésével, és a GDP meginduló növekedésével, a fogyasztás élénkülése közelebb viheti a kormányt a hiánycél tartásához jövőre. A kérdés egyrészt az, hogy milyen eszközökkel lehetne a fogyasztást pörgetni, illetve
okt. 17
14:12
Brutális vérfürdő kezdődhet Ukrajnában is: Oroszország összehangolt támadást indított (ATV)
A brit védelmi minisztérium szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Oroszország összehangolt támadást indított Ukrajna keleti részén.
okt. 17
14:12
Nehezen elkerülhető a mesterséges intelligencia miatti pénzügyi válság az amerikai tőzsdefelügyelet vezetője szerint (Rakéta)
Gary Gensler, az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének elnöke úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia használata pénzügyi válságot idézhet elő a következő évtizedben.
okt. 17
14:12
Most érkezett: Kirúgná Orbán emberét az Európai Parlament négy pártja (Nyugati Fény)
Nagyon csúnyán ráfázhat.
okt. 17
14:12
Courtney Cox észre sem vette, hogy teljesen megváltozott az arca (AC News)
A Jóbarátok Monicája többször is alávetette magát különböző szépészeti beavatkozásoknak.
okt. 17
14:12
Mostantól még többen kereshetnek pénzt a YouTube-on (Media1)
Mától további több ezer magyarországi tartalomgyártó juthat bevételhez a YouTube Partnerprogramnak köszönhetően, ha megfelelnek a jogosultsági feltételeknek.
okt. 17
14:12
Nick Jonas szupercuki, de ritkán látott kislánya ellopta a show-t! (Sassy)
A legkisebb Jonas-rajongó ellopta a szíveket.
okt. 17
14:18
Autós rémálom az M0–M7-csomópontnál – térkép (Infostart)
Burkolatfelújítási munkálatok miatt újabb csomóponti ágat zárnak le 2023. október 18-20. között, szerdától péntekig az M0–M7-csomópontban, ezért az M0-s autóúton közlekedők átmenetileg nem hajthatnak fel közvetlenül az M7-es autópályára Budapest irányába.
okt. 17
14:18
Fontos szint alá ért a forint árfolyama (Portfolio)
Közel egyhavi csúcsára ugrott a forint az euróval szemben, a jegyzések ugyanis a 385-ös szint alá kerültek. Ez részben azzal függ össze, hogy Navracsics Tibor a Portfolio Budapest Economic Forum című rendezvényén pozitívan nyilatkozott az EU-források ügyében, délután pedig az EUR/USD árfolyamában is nagyobb elmozdulás történt.
okt. 17
14:18
Lebukott a hálapénzes pesti főorvos: így vezették el a rendőrök (Pénzcentrum)
Alkalmanként 10-20 ezer forintot fogadott el pácienseitől egy Pest vármegyei kórház főorvosa, illetve asszisztense, ezért letartóztatták őket.
okt. 17
14:18
3 módszer a szakértőtől, amivel kiemelkedően eredményes lehetsz a munkahelyeden (Glamour)
Bizonyos napokon meg tudnád váltani a világot, de vannak időszakok, amikor úgy érzed, veled is csak többen vannak, és mintha szó szerint nyomod sem lenne az aznapi hatékonyságban. De min múlik a produktivitásunk, és hogyan lehetünk hatékonyak úgy, hogy az napi nyolc órában maradjon, és a munkahelyi feladataink ne harapjanak bele az énidőnkbe?
okt. 17
14:18
Az édesanyja könyörög a Hamász által elrabolt, francia-izraeli túsz hazatéréséért (SzMo)
Megszólalt az ügyben Emmanuel Macron is, aki visszataszítónak és gyalázatosnak ítélte a túszejtést. Az Elysée palota szerint a francia elnök a nő azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására szólította fel a terroristákat.
okt. 17
14:18
DK: Pintér és a fideszesek nem jöttek el a Népjóléti Bizottság ülésére, amelyet a kórházi kártevő-invázió miatt hívtak össze (Nyugati Fény)
Orbán emberei nem jelentek meg a meghallgatáson.
okt. 17
14:18
Micsoda elismerés! Európa legszebb kastélyai között a Budavári Palota (Helló Magyar)
Büszkék lehetünk a Budavári Palotára, újabb elismerést érdemelt ki!
okt. 17
14:18
Összeveszett a barátnőjével, 500 ezer forint kárt okozott (Nyíregyháza)
Az egyik 15 éves fiatal telefonon összeveszett a barátnőjével, ezért ideges lett, kiabált és rugdosni kezdte a könyvtár épületének bejárati ajtaját, falát, az ablakpárkányokat, illetve az ereszcsatornát, melyek ettől megrongálódtak.
okt. 17
14:24
Három új elektromos autó érhető el Magyarországon - Itt vannak az árak (Portfolio)
A BYD megkezdi értékesítési tevékenységét Magyarországon, a kínai gyártó tisztán elektromos járműveit mától lehet megrendelni a márkakereskedésekben. A legolcsóbb modell alapára közel 11 millió forinttól indul – közölte a cég.
okt. 17
14:24
Kemény változások jönnek a családtámogatásokban, milliókat bukhatnak a figyelmetlenek (Pénzcentrum)
Jövő évtől megszűnik jelenlegi formájában a csok támogatás, a babaváró hitel pedig kevesebbek számára lesz csak elérhető. Vagyis szűk három hónapja van azoknak, akik jövőre már nem lesznek jogosultak ezekre, ezért még idén szeretnék kihasználni a lehetőségeket. A Bankmonitor szakértői szerint ez nem minden esetben lesz már elegendő.
okt. 17
14:24
Így alakul a Sztárbox negyeddöntőinek leosztása (Márkamonitor)
A Sztárbox versenyzői gőzerővel készülnek a negyeddöntőben történő első megmérettetésükre, amelyeket október 29-től minden vasárnap a Riz Levente Sport-és Rendezvényközpontban izgulhatnak végig az érdeklődők. A negyeddöntőkre már lehet jegyet vásárolni az Eventim oldalán.   A négy negyeddöntő leosztása, azaz, hogy ki-kivel és mikor csap össze, az a
okt. 17
14:24
Különös természeti jelenség a Dunánál: rejtélyes párafoltokat láthattak ma a budapestiek (Promotions)
Mi történt a Dunánál? Párologni kezdett a folyó vize a reggeli hidegben
okt. 17
14:24
DK: Pintér és a fideszesek nem jöttek el a Népjóléti Bizottság ülésére, ahol meg kellett volna jelenniük (Nyugati Fény)
Orbán emberei nem jelentek meg a meghallgatáson.
okt. 17
14:24
Heller további versenyeken indulna Rally1-es autóval (Racingline)
Alberto Heller elsőként a Chile Rallyn vezette a Ford Puma Rally1-es autót, azonban a jövőben szeretne még többször a hibrid autóba ülni.
okt. 17
14:24
Magyar árat kapott a Kia EV9 (Villanyautósok)
Rétegmodellnek ígérkezik, de lesz akinek megéri.
okt. 17
14:24
Navracsics: November végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal (Telex)
A Portfolio konferenciáján azt mondta, csütörtökön kezdődik a tárgyalások újabb, terveik szerint befejező szakasza.
okt. 17
14:26
Mi a baj? Tombolni kezdett Győzike a tévében, amiért beleáálltak a fogyása után (Nyugati Fény)
Alaposan felszökött a vérnyomása.
okt. 17
14:27
Izraeli-palesztin háború - Jeruzsálem bíborosa túszként ajánlotta magát az elrabolt izraeli gyermekekért cserébe (HírTV)
Izrael felszólította a kimerült gázaiakat, hogy evakuálódjanak délre, amit már több százezren meg is tettek a több mint kétmillió embernek otthont adó enklávéban.
okt. 17
14:30
Vadonatúj elektromos autós kínai márka jelent meg Magyarországon (Infostart)
A kínai BYD autógyártó megkezdi tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként.
okt. 17
14:30
Fagyossá válik a Orbán–Tusk barátság az új lengyel kormánnyal? Erről is beszél a Blikk szakértője (Blikk)
A Tusk-kormány megalakulására ugyan még hosszú hónapokat kell várni, ám arra már most számíthatunk, hogy a “klasszikus" magyar-lengyel barátság fennmarad. Ugyanakkor az eddigi “tandempolitizálás" helyett több kérdésben is gyökeres változás várható. A lengyel EU-támogatások 36 milliárd eurójának lehívása érdekében az új lengyel vezetés hátat fog sok
okt. 17
14:30
Három új elektromos autót lehet mostantól megvenni Magyarországon - Itt vannak az árak (Portfolio)
A BYD megkezdi értékesítési tevékenységét Magyarországon, a kínai gyártó tisztán elektromos járműveit mától lehet megrendelni a márkakereskedésekben. A legolcsóbb modell alapára közel 11 millió forinttól indul – közölte a cég.
okt. 17
14:30
Egyszer s mindenkorra: kiderült, tényleg a hűtőben kell-e tárolni a tojást – Íme a tudományos válasz! (Femcafe)
A szakértők azt is elárulták, miért nem szabad egyből, közvetlenül a hűtőből kivéve azonnal megfőzni a tojást.
okt. 17
14:30
Orbán Viktor nagyon furcsán viselkedett Vlagyimir Putyin társaságában (SzMo)
A magyar miniszterelnök egyetlen pillanatig sem ült nyugodtan a székében: hol a papírjait igazgatta, hol a nyakkendőjét, érdekes fejmozdulatokat is tett.
okt. 17
14:30
Vádat emeltek az országos kerékpárbajnokságon balesetet okozó férfi ellen (Autószektor)
A vád szerint a 66 éves férfi a júniusi verseny ideje alatt a részleges rendőri zárás ellenére autójával felkanyarodott a versenypályának kijelölt útszakaszra. Az élbolyt felvezető motoros rendőr fény- és hangjelzést, valamint kézjelzést is adott a sofőrnek, jelezve, hogy húzódjon le az út jobb oldalára. A vádlott azonban ehelyett bekanyarodott bal
okt. 17
14:30
Magyarországon is árulni kezdik a kínai BYD villanyautóit (Telex)
Egyelőre négy modell közül lehet választani.

Keresés