Villámgyorsan véget ért a nyári strandszezon, de jó hír, hogy a magyarországi fürdők ősszel is számos szolgáltatással és programmal várják a pihenni, töltődni, kikapcsolódni vágyókat. A kültéri strandmedencék bár bezártak,…
A KSH által közzétett előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, azaz a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II. negyedévi hiány a GDP 3,1 százalékát, 570 milliárd forintot tett ki. Mekkora lesz az idei hiány? Akár 6 százalék fölé is mehet, vagy leszorítható alacsonyabb szintre? Mi várható jövőre? Elérhet
Ingyenessé válhat a jogosítványszerzés a középiskolások és a szakképzésben tanulók számára a következő tanévtől. Az autósiskolák egyelőre nem kaptak tájékoztatást a megvalósításról - írja az Eduline.
Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) - jelentette be az ügynökség honlapján.
Harminchárom évvel ezelőtt, 1990. október 3-án az egykori Német Demokratikus Köztársaság hivatalosan is egyesült a Német Szövetségi Köztársasággal. Az idei ünnepséget Hamburgban tartják, ám a hangulat borús, számos tartományban növekszik az elégedetlenség.
Milyen EPR-kötelezettség keletkezik ajándékutalvány értékesítése esetén, és az kit terhel? Ez vonatkozik magára az ajándékutalványra vagy ajándékkártyára (aminek az anyaga általában papír vagy plasztik) és arra a csomagolásra, amibe behelyezésre kerül értékesítéskor, például boríték. Mi a helyzet abban az esetben, ha az ajándékutalványt elektroniku
Egy kaliforniai szövetségi bíró arról döntött, hogy a Teslát az autopilot funkció miatt csoportos keresetben perelők egyéni bírósági eljárásban folytassák perüket. Ez jelentős győzelem a Tesla számára, mivel így elkerülheti, hogy a járműtulajdonosok nagyobb csoportjainak csoportos kereseteivel szemben védekezznek - írja a Reuters. A perben azzal vá
A Világbank egy nemrégiben kiadott jelentésében a következő évekre vonatkozó dél-ázsiai gazdasági növekedési előrejelzéseit lefelé módosította, bár a régió várhatóan továbbra is a leggyorsabban növekvő régió lesz a feltörekvő piacok között.
Már 0,35-0,45 gramm/liternyi véralkohol-koncentráció is halált okozhat, az ő szervezetében ennek 12-szerese volt. Eközben a bácskertesi férfi még biciklire is pattant.
A garnélás sült rizs a keleti konyha számos variációjában megtalálható. Ízletes és könnyen elkészíthető fogás, amit akár 30 percet alatt az asztalra varázsolhatsz a családodnak ezzel a pofonegyszerű recepttel! Hozzávalók:250 g hosszú szemű barna rizs150g fagyasztott borsó100g csiperkegombamásfél evőkanál repceolaj1 hagyma, apróra vágva2 ge
A Mexikóvárosi Nagydíj szervezői arra kérték a potenciális nézőiket, hogy az esemény során ne legyenek tiszteletlenek senkivel. Október utolsó hétvégéjén Mexikóba látogat a mezőny, ahol a közönség első sorban Sergio Pérezért fog szorítani. Ám a versenyző csapatát nem feltétlenül fogják olyan kitörő örömmel fogadni. Ettől tartva a verseny promótere
A Meta azt tervezi, hogy az Európai Unióban bevezeti az Instagram és a Facebook hirdetésmentes és fizetős változatát - jelentette helyi idő szerint hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai napilap.
Oroszország keddre virradó éjjel drónokkal és robotrepülőgépekkel támadta Ukrajnát, amely 31 drónból 29-et és egy robotrepülőgépet is megsemmisített - közölte az ukrán légierő. Az orosz repülőeszközök többségének célpontja Mikolajiv és Dnyipropetrovszk megye volt.
Újabb részletek láttak napvilágot az esztergomi robbantással kapcsolatban: 38 méteres, illegálisan épített alagutat találtak a robbantó kertje alatt. A szomszédoknak nem tűnt fel az építkezés.
A közösségi médiát újabb őrület árasztotta el: a videókon kísérleti kaptárokba zárt méheket láthatunk, akik a mesterséges fényben repkednek, majd a lámpa lekapcsolását követően – látszólag tehetetlenül – egyként hullanak a földre.
A Magyar Fürdőszövetség idén már hatodik alkalommal rendezi meg a Szaunázók Hétvégéje 2023-as rendezvénysorozatát szaunaprogramokkal és egyéb kedvezményekkel, október 7-8-án. A csatlakozók listája térképen kereshető a Spabook oldalán. A hétvége során…
A jelentősen megnövekedett kiadásokra tekintettel a kormány 5,2 százalékra emelte az idei évi GDP-arányos hiánycélt, ami jóval magasabb az eredetileg tervezettnél.
Két új termékcsaláddal jelent meg a hazai gyümölcsjoghurt piacon a Nádudvari. A vállalat nem titkolt célja ezzel, hogy tovább erősítse a honi alapanyagokból előállított élelmiszerek szerepét Magyarországon.
Thierry Neuville a Chile Rally után sejtelmes nyilatkozatot tett jövőbeni csapattársával kapcsolatban. A belga versenyző szerint meg kell erősíteni a csapatfelállást és ez jövőre be is fog következni.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra kérte a bankszövetséget, hogy október 9-től az újonnan szerződött hitelek esetében mind a vállalati, mind a lakossági hitelpiacon önkéntes banki kamatplafont alakítson ki.
A szélsőjobbos Alternatíva Németországnak (AfD) már a második legnépszerűbb párt Németországban, és most először egy polgármesteri helyet is megszereztek. A népszerű magyarázatok szerint e mögött átmeneti gazdasági gondok állnak, a baljósabb felmérések azonban azt állítják, a német társadalom valóban jobbra tolódik.
A Meta azt tervezi, hogy az Európai Unióban bevezeti az Instagram és a Facebook hirdetésmentes és fizetős változatát - jelentette helyi idő szerint hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai napilap.
A Nike lett a legértékesebb márka a világon a ruházati cikkek és kiegészítők kategóriájában a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint. A listán a világ 50 legértékesebb ruházati márkája szerepel.