Mivel több ezer exobolygót ismerünk, és az elkövetkező évtizedekben valószínűleg több tízezret fognak felfedezni, csak idő kérdése lehet, hogy felfedezzünk egy bolygót, amelyen élet van.
Tekenye és Kisgörbő között, vadregényes területen álló Huszonyai-porta és -kultúrpajtát övező, szépen művelt kertben nemcsak termelnek, hanem zenei rendezvényeket is tartanak.
Összesen 40 ország csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely a zsarolóvírusok elleni fellépést promotálja világszerte. Az együttműködés keretein belül aláírásra kerül
Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a III. világháború kirobbanásához - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Asztanában.
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor ttte közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem változtatott az irányadó kamaton. A kifejezetten soványka közleményben kiemelték az erős gazdaságot, valamint hangsúlyozták a jegybank adatvezérelt jellegét. Jerome Powell elnök a sajtótájéko
Fernando Colunga az olyan telenovellákban játszott szerepeiről vált híressé, mint amilyen az Esmeralda és a Paula és Paulina. Bár mindjárt elhajt a hatvanas tábla mellett, továbbra is megdobogtatja a nők szívét.
Nem is olyan régen, még Japán dominálta a televíziós szektort, olyan cégeknek köszönhetően, mint a Toshiba, Hitachi, JVC, Sharp, Sanyo, Sony, Panasonic vagy Pioneer, ám ebből mára nem sok maradt. Mutatjuk, hogy mi történt ezekkel a nálunk is népszerű márkákkal! Ma, amikor az olyan konszernek uralják a televíziós iparágat, mint a Samsung, az LG, a
Nagy-Britanniában hónapokat, sőt, akár éveket csúsznak a szexuális és más erőszakot elkövető bűnözők perei, mert nincs elég bíró, aki levezethetné a tárgyalásukat. Mindez súlyosan megviseli a bűncselekmények áldozatait.
Huszonkét éven át volt Románia diktátora, félelemben tartotta népét, melynek olykor nemhogy autó, de étel sem jutott, miközben Nicolae Ceaușescu nem vetette meg a luxust, építkezésekben közismert volt megalomániája. Népe felé igyekezett puritánnak látszani, de nem titkolhatta autógyűjteményét: Richard Nixon amerikai elnök Buick Electra 225-öst, a n
Először tavaly végeztek olyan transzplantációt, ami során genetikailag módosított sertésszívet ültettek emberbe. Akkor egy 57 éves férfin, ezúttal egy 58 évesen végezték el az operációt, amit csak hetekkel éltek túl.
A Mexikóban a bajnokság utolsó helyére zuhanó Haas versenyzője, Nico Hülkenberg egészen lehangoló véleményt fogalmazott meg a csapat utóbbi hónapokban mutatott formájáról.
Egyiptom kedden jelentette be, hogy sebesülteket fogad a Gázai övezetből, majd kiderült, hogy külföldiek és kettős állampolgárok is elhagyhatták a területet. Van egy több mint 500 fős lista, az azon szereplőknek van lehetőségük elmenekülni.
Utolsó kívánsága az volt, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a tapasztalatainkból, hogy másoknak nagyobb esélye legyen egy új szívre, ha emberi szerv nem áll rendelkezésre - közölte a kísérleti eljárást végező egyetem.
Mindannyian vágyunk a jó szexre, és a hozzá tartozó vágyra. Vannak olyan csillagjegyek, akik híresek a szexuális merészségükről és magabiztosságukról, és nem is félnek attól, hogy ezt felvállalják.
Frissítés: Egy vágányon megindult a vasúti forgalom Dunakeszi és Göd között, ahol szerdán kora este halálos baleset történt - tudatta a Mávinform. A forgalom újraindulásáról beszámolva a azt is írták a vasúttársaság honlapján, hogy a helyszínelés végéig, várhatóan az éjszakai órákig továbbra is 10-20, esetenként 20-40 perces késésekre kell számítan
Egy új kutatás eredményei végre megválaszolhatják Naprendszerünk hetedik bolygójának egyik legvitatottabb kérdését, vagyis hogy: miért lehet az Uránusz felszíne a vártnál melegebb, ha a Naptól ennyire távol esik?
Kedvesek, segítőkészek, még ahhoz is engedélyt kérnek, hogy mosdóba menjenek, de nem önállóak. A soproni Balfi úti idősek otthonában kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatják a thai gondozókat.
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői a rendezvény szerdai nyitónapján.
A koraszülött babákról és a tejtermelés beindításáról beszél Győri-Boldóczki Erika védőnő, szoptatási tanácsadó az Egészségügyi Információs Percek huszonhetedik részében.
Az öltözködés nem csupán a divat vagy a személyes stílus kifejezése, hanem mélyebb jelentések forrása is lehet, egy-egy szín ugyanis erőteljesebb hatást gyakorolhat akár öltözködésünket tekintve is, mint gondolnánk.
Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) központi bankjai, köztük Katar és az Egyesült Arab Emírségek, úgy döntöttek, hogy változatlanul fenntartják kamatlábaikat, tükrözve a Federal Reserve döntését, hogy megvédjék valutáik dollárhoz való kötöttségét.
Ha szeretnéd, hogy körmeid mindig ápoltak és szépek legyenek, valamint inkább a visszafogott stílus képviselője vagy, akkor egészen biztosan imádni fogod az orosz manikűrt!
A Sztárbox a 18-49 és a 18-59 éveseknél is megverte a TV2 párhuzamos műsorát. A 18-49 éveseknél és főműsoridőben nyerte a hetet az RTL. Igaz, minden más célcsoportnál továbbra is a TV2 áll az élen. Múlt héten érdekesen alakult az RTL és a TV2 közötti nézettségi verseny. A megszokott erősségeit hozta a TV2, azaz nyertek
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.
Rád is rád tör a késztetés, hogy néhány havonta hirtelen teljesen megváltoztasd a külsődet? Lehet, hogy az évszakok váltakozása, a puszta unalom vagy a túlzott pinterest görgetés a bűnös, mindenesetre segít jobban érezni magunkat a bőrünkben.Gondoltál már r. hogy rövidebbre vágatod a hajad, de nem vagy meggyőződve róla, hogy neked való? A sikkes fr
Az elmúlt napok drámai esőzései, a hegyekből lezúduló hó és az azt követő sártenger után csütörtöktől ismét ítéletidő várható. A szükséges intézkedések érdekében szinte folyamatosan ülésezik a karintiai válságstáb. Az elkövetkező két nap, illetve éjszaka a hatóságok szerint különösen fenyegető lehet.
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez. A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói
Megkezdődtek a küzdelmek az úszók rövidpályás országos bajnokságán Debrecenben, amelynek legizgalmasabb döntőjében megdőlt a férfi 1500 méter gyors országos csúcsa.
A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikai állampolgárok, akik a rafahi határátkelőn Egyiptomba beengedett külföldiek csoportjában voltak - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Ismét nem változtatott az irányadó kamat célsávján az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). Így 22 éve nem látott magasságban - 5,25-5,5 százalékon - marad az alapkamat. Amerikában visszaesett a jelzálog hitelezés a magas kamatkörnyezet miatt.
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.
Néha olyan érthetetlen, ugye? Hiszen minden rendben, és tudod, hogy egymásnak vagytok teremtve. Mégis: miért van az, hogy a férfi a legváratlanabb pillanatban is képes elárulni a szerelmeteket? A férfiak néha megcsalnak bennünket. Ez az, amit senki sem tagadhat le, többek közt azért, mert alkalmanként mi is megtesszük velük.
Sajnos rengeteg ember küzd a hajhullással, nap, mint nap, a probléma forrásának keresésekor viszont első lépésként érdemes a hajunkra használt termékek összetevőire is vetni egy pillantást.
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/44. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 315 millió forint lesz a tét.
A miniszter Asztanában tárgya, ahol csütörtökön Petőfi Sándorról neveznek el utcát. Szerinte ez is mutatja, hogy a kazahok mekkora jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú együttműködésnek.