A K&H Bank 70,8 milliárd, a K&H Biztosító viszont csak 0,1 milliárd forintos nettó eredményt ért el 2023 első háromnegyed évében – közölte a pénzügyi csoport. A bank eredménye a bővülő ügyfélbázisnak, a piaci átlag fölötti hitelezésnek és a hitelekre képzett alacsony értékvesztésnek köszönhető.
Suella Bravermant azután menesztette a belügyminiszteri tisztségből Rishi Sunak, hogy egy heves indulatokat kiváltó cikket írt a palesztinpárti tüntetésekről. Helyére James Cleverly eddigi külügyminisztert nevezte ki, az így megüresedett pozíciót kapta meg a korábbi miniszterelnök.
A magán erdőgazdálkodás kulcsszerepet játszik az erdők kezelésében, az ország faanyaggal történő ellátásának stratégiai munkájában, a vidék népességmegtartó erejének növelésében – mondta Zambó Péter.
Egyesek több, mint véletlennek tartják, hogy a fogyasztóiár-index éppen 9,9 százalék lett, amely révén a kormány tort ülhetett az infláció felett. Már csak azért is, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint a háztartási energia 16,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gáz ára 33,5 százalékkal csökkent, úgy, hogy a
Bodrogi Gyula után Udvaros Dorottya is megszólalt a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset kapcsán. A színésznő láthatóan megrendülve beszélt az utóbbi napok eseményeiről.
Délelőtt szivárgott ki a hír, hogy Boeing és az Emirates közel áll egy 777-es repülőgépekből álló nagyszabású megrendelés tető alá hozásához. Nemrég konkrét részletek is megjelentek: az Emirates bejelentette 95 Boeing repülőgép megrendelését, mégpedig 52 milliárd dollár értékben.
Mi lehet jobb program egy hűvös ködös novemberben, mint felkeresni a hozzánk legközelebb eső termálfürdőt és nyakig elmerülni az élvezetben, vagyis a meleg vízben? Rendben, de mennyire is legyen meleg az a víz? Mi alapján válasszuk ki a nekünk leginkább megfelelőt?
Sami Pajari idén sok szurkoló kedvence lett, miután első teljes WRC2-es szezonja során a komoly eredményeket tudott elérni. A fiatal finn versenyző 2024-ben pedig már a vb címet célozná meg.
A rejtett kancsalságot nagyon gyakran félrediagnosztizálják, vagy nem veszik észre, főleg gyerekeknél. Járhat fejfájással, szédüléssel és egy rakás más problémával, de az is lehet, hogy az ember úgy éli le az életét, hogy észre sem veszi, hogy prizma kéne a szemüvegébe.
23. alkalommal rendezték meg a Simonyi Imre Emlékversenyt a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. Az esemény kezdetben szavalóversenyként indult, később pedig csatlakoztak ehhez olyan más kategóriák is, melyek az évek alatt kiteljesedtek. Ilyen a versillusztrációs, a versmegzenésítő, valamint a versíró megmérettetés. Takó Dorottya már harmadik
Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra.
Az UEFA újabb helyszínváltoztatást már nem engedélyez, vagyis ha a meccs nem lehet Plovdivban, akkor sehol nem lesz. Néhány órán belül véglegesen eldől a csütörtöki mérkőzés sorsa.
Plovdiv önkormányzata nem bocsátja a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) rendelkezésére a Hriszto Botev Stadiont kedd és csütörtök között, ezért továbbra is bizonytalan a csütörtökre tervezett bolgár-magyar Európa-bajnoki selejtező megrendezése.
A vállalati webhosting szolgáltatások piaca jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő szegmens az európai informatikai piacon. Az éves forgalom meghaladja a 25 milliárd dollárt a kontinensen és ez a szám csak tovább emelkedik. Az előrejelzések szerint évi 12 százalékkal, ami azt feltételezi, hogy 4 év múlva akár 40 milliárd dolláros bevételen is oszt
A nyugdíj újraszámítása csak néhány különleges esetben kérhető - írja friss bejegyzésében Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója, a Portfolio On The Other Hand rovatának rendszeres szerzője.
Tavasszal hatalmas küzdelmeket kell vívni, mert a tankok átfordulnak Lengyelország felől Magyarország irányába, figyelmeztetett Varga Judit a Szuverenitás konferencián.
Közeleg a karácsony, és Európa híres piacai már az ünnepi szezonra készülnek. Most egy kevéssé ismert karácsonyi vásárt ajánlunk a figyelmedbe, mely valójában az egyik legjobb a kontinensen.Bár Európa néhány nagy fővárosa vezetheti a listát, az észtországi Tallinnban található karácsonyi piacot a kontinens egyik legjobbjának bélyegezték: 2019-ben E
Újfent felmerült az amerikai kormány leállásának kockázata, ugyanis a Kongresszusnak most vasárnapig el kell fogadnia egy új átmeneti törvényjavaslatot annak érdekében, hogy a kormányzat ne fusson ki a finanszírozási képességéből.
Megúszhatják a bankok az Európai Unió vállalati fenntarthatósági átvilágítási irányelvét, egy új javaslat szerint ugyanis a pénzintézeteket egyelőre nem korlátoznák. A döntésre azért volt szükség, mivel a bankok lobbitevékenysége jelentősen megnehezítette a tárgyalásokat.
Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra.