2023. november 14. kedd

nov. 14
10:36
Okoscsarnokban fog gyártást folytatni Vecsésen a Magna (autopro)
Az új üzemből a Mercedes és a BMW hazai gyárait fogják kiszolgálni.
nov. 14
10:36
A franciák nem adnak többé ingyenesen fegyvert Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Franciaország azt tervezi, hogy nem küld több fegyvert Ukrajnának a saját arzenáljából.
nov. 14
10:36
Újabb díjakat söpörtek be a magyar filmek (MMonline)
A Cottbus-i Filmfesztiválon a FIPRESCI díját, míg az Arras-i Filmfesztiválon a Kritikusok díját nyerte a hétvégén Tudor Giurgiu rendező, magyar koprodukcióban készült Libertate '89 – Nagyszeben című történelmi drámája. A franciaországi Arras-ban Moldovai Katalin bemutatkozó mozifilmje, az Elfogy a levegő kapta a közönségdíjat, míg a film főszereplő
nov. 14
10:36
Jó hír érkezett a magyar gazdasággal kapcsolatban (Demokrata)
A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter.
nov. 14
10:36
Szinte ingyen utazhatunk a héten (Forbes)
Szinte ingyen, mindössze 150 forintért utazhatunk pénteken egész nap Budapesten. Budapesti Közlekedési Központ (BKK) napijegye 24 órán át korlátlan átszállásra lesz érvényes.
nov. 14
10:36
Bejelentést tett Varga Mihály: "Jó hír érkezett" (naphire.hu)
Jó hír érkezett, a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
nov. 14
10:38
Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna (MMonline)
Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető Net Média Zrt. vezérigazgatója, a Marketing&Media magazin idei Top 50-es listájának első helyez
nov. 14
10:42
Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Minimális pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
nov. 14
10:42
Varga Mihály: Jó hír érkezett, a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára (Magyar Hírlap)
A jó teljesítményt segíti, hogy a kormány letörte az inflációt.
nov. 14
10:42
Varga Mihály: A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára (Mandiner)
A pénzügyminiszter arra is rámutatott, hogy uniós összehasonlításban a magyar gazdaság továbbra is előrébb jár a kilábalást tekintve.
nov. 14
10:45
Iskolázatlanságban nagyon jók vagyunk Európában (Piac és Profit)
A statisztikák szerint egyértelmű összefüggés van egy gazdaság teljesítménye és az oktatásra fordított összegek között. A friss számok szerint hosszútávon sincs sok esélye a magyar gazdaságnak felzárkóznia Nyugathoz.
nov. 14
10:48
Elmondta az Opus vezére, miért száguld az árfolyam (Portfolio)
A jövő évtől elérhetővé teszi az Opus a stratégiáját a befektetők számára a tervek szerint – mondta el a társaság vezérigazgatója, Léflai Koppány az Index-nek adott interjúban. A cégcsoport vezetője szerint a részvényárfolyam idei szárnyalása annak köszönhető, hogy visszatért a befektetői bizalom, és nem kérdés, hogy az Opus blue chip, mind a piaci
nov. 14
10:48
Úton az enyhülés felé – Washington kész nyitni Peking irányába (Demokrata)
Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök egy év után találkozik ismét személyesen.
nov. 14
10:48
Kapás Boglárka bejelentette: a párizsi olimpiával zárná le pályafutását (Mandiner)
"Utána maximum egy évig még levezető jelleggel úsznék" – mondta a világ- és Európa-bajnok úszó.
nov. 14
10:48
Túltolta Semjén Zsolt: Rémálmai voltak, rögvest riadóztatja a magyarságot (Nyugati Fény)
Úgy gondolja, ők "Európa-pártiak".
nov. 14
10:54
93 év után leáll Magyarország egyetlen műtrágyagyára (Adózóna)
Határozatlan időre befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek – mondta az Agrárszektornak Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója, írja a 24.hu.
nov. 14
10:54
Összeomlott a magyar határátkelés, egyetlen probléma áll az egész hátterében (Portfolio)
Informatikai probléma van a határátkelőhelyeken országszerte - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden délelőtt a police.hu oldalon.
nov. 14
10:54
Bemutatkoznak az Éden Hotel lányai (Márkamonitor)
November 20-án megnyitja kapuit az Éden Hotel: Kyra, Miri, Csenge, Szani és Émi pedig már alig várják, hogy elkezdődhessen számukra a taktikázás, a szövetkezés és a bizalmi játszma az Rtl+-on és az Rtl-en. A streaming platform előfizetői ugyanis reklámok nélkül követhetik a stratégiai reality izgalmait, méghozzá előbb, mint a tv-ben!   Lássuk, hogy
nov. 14
10:54
Megérkezett a tél: Magyarország ezen részein esett a hó idén először (Promotions)
Először havazott idén a hétvégén, egyes tájak teljesen befehéredtek
nov. 14
10:54
Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban (Magyar Hírlap)
A fejlesztés a digitális oktatás alapja.
nov. 14
10:54
Kern András most válaszolt Woody Allen videóüzenetére (Mandiner)
"Ez egy kicsi ország, de most mindenki erről fog beszélni napokig, mert nagyon sokan imádnak ám téged itt" – mondta a színművész.
nov. 14
10:54
Új áfakulcs a magyar jogrendszerben (Üzletem)
Magyarország is élni kíván a "szuperkedvezményes" áfamérték jogszabályba történő integrálásával, és egy új áfakulcsot, a nulla százalékos áfamértéket vezeti be 2024. január 1-től a napilapokra.
nov. 14
10:54
Megszületett a döntés december 24-éről: ennek sokan nem fognak örülni (naphire.hu)
A Fidesz ötödik alkalommal szavazta le azt a javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná szenteste napját, azaz december 24-ét.
nov. 14
10:56
Felmentették a finn képviselőt, aki Biblia-idézettel állt ki a házasság mellett (Mandiner)
Päivi Räsänent kisebbség elleni gyűlöletkeltéssel, uszítással vádolták meg.
nov. 14
10:56
Online is kérelmezhető lesz a schengeni vízum (Üzletem)
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el, amelyek lehetővé teszik majd a schengeni térségbe utazni szándékozók számára, hogy online nyújtsák be a vízumkérelmet.
nov. 14
10:58
Kiderült, milyen sérüléseket szenvedtek a színészek a Nemzeti Színházban (Mandiner)
Színházi források árulták el, mi történt Szász Júliával és Horváth Lajossal.
nov. 14
11:00
Új tervet készít az EU, csökkentené a kínai függőséget (Infostart)
Megállapodás született a létfontosságú nyersanyagok behozatalának korlátozásáról, ez is része a harmadik országoktól – különösen Kínától – való függőség mérséklésének.
nov. 14
11:00
Fenyegető üzenetekkel bombázzák Horváth Tamást: "Az emberek, akikkel korábban jóban voltam, nem köszönnek az utcán, elfordulnak tőlem" (Blikk)
Az énekes kapcsolatát nem nézi jó szemmel a környezete, egyesektől még fenyegető leveleket is kap.
nov. 14
11:00
Lakhatási szegénység: a magyar és a külföldi vendégmunkások egyaránt nehéz helyzetben vannak (HR Portál)
A lakhatási szegénység kockázata az olyan kiszolgáltatott helyzetben lévőket érinti, mint a kölcsönző cégek által foglalkoztatott külföldi vendégmunkások és azok a hazai munkavállalók, akik a jobb munkalehetőség miatt elköltöznek az ország másik szegletébe. Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont munkatársa a Népszavának adott in
nov. 14
11:00
"Jó hírekkel" érkezett Varga Mihály: a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára (ATV)
Jó hír érkezett, a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
nov. 14
11:00
Itt az első Volvo kisbusz, amely rögtön az elitet célozza (Autónavigátor)
A buszlimuzinok valóságos reneszánsza indult az elmúlt időszakban, hiszen egymást érik a bemutatók. Persze a SUV-ok így is nagy fölénnyel
nov. 14
11:00
Nagyanyáink is így csinálták: ez a legegyszerűbb és legolcsóbb mikró takarító trükk (Femcafe)
Te is utálod a mikró takarítását? Pedig ezzel a trükkel szinte gyerekjáték a folyamat. Mutatjuk!
nov. 14
11:00
Hangyák jelezték a vizeletből a cukorbetegséget (Magyar Hírlap)
Rohamosan nő a diabéteszes betegek száma, már félmilliárd a világon.
nov. 14
11:00
Plazma (Mandiner)
Lassan teljessé válik az őrület a magyar közéletben.
nov. 14
11:00
Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet kuponos adománygyűjtése a Tesco áruházakban (Nyíregyháza)
A kampány ideje alatt, november 13. és december 24. között az áruházlánc vásárlói a hagyományos és önkiszolgáló kasszáknál található 250 forintos adománykuponok vásárlásával tudják támogatni a Segélyszervezet munkáját.
nov. 14
11:00
Kiderült, ki lett a 2023-as Év innovátora (Digital Hungary)
Immáron negyedik alkalommal ítélték oda az „Év innovátora” címet, az infokommunikációs szakma egyik legtekintélyesebb hazai elismerését. A HTE Fekete László-díj idei nyertese Kántor András Ferenc, aki a magyar bankszektor kiemelkedő fejlesztőjeként több olyan projektet vitt végbe, amelyek hatalmas áttörést jelentenek a bankkártyás fizetések világáb
nov. 14
11:00
Kanye West új feleségét barátai próbálják észhez téríteni és ráébreszteni, mennyire hagyja magát irányítani (Sassy)
Többször próbálkoztak már nála, de eddig nem jártak sikerrel. Most azonban áttörést értek el.
nov. 14
11:03
A reálbérek csökkenése visszahúzta a fogyasztást és a GDP-t (Piac és Profit)
A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a hazai GDP az előző év azonos időszakához képest, míg szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva a csökkenés 0,3 százalék volt. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye, így a négy negyedéve tartó visszaesés után korrigálta a technika recessziós trendet a hazai gaz
nov. 14
11:06
Újabb borzalmak az ostromlott Gázából (Infostart)
A Hamásznak nem tetszett Izrael lépése.
nov. 14
11:06
Az MNB 68 millió forintra bírságolta a CIB bankcsoportot (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB bankcsoportra, miután a felügyeleti vizsgálaton hiányosságot tártak fel egyebek közt a kiszervezett tevékenységek bejelentésében, nyilvántartásának vezetésében, a belső ellenőrzési területen, valamint a csalásmegelőzési folyamatok szabályozásában, nyilvántartásában - kö
nov. 14
11:06
Fél évszázados halkutatási adatokat írt át a Komárom-Esztergomban fogott dunai galóca (Magyar Hírlap)
A Duna olyan szakaszán fogtak idén dunai galócát, ahonnét az elmúlt ötven évben csak egyszer került elő ez a fokozottan védett faj.
nov. 14
11:06
Kihirdették az OTP Class Pályázat nyertes osztályait akik így megvalósíthatják saját álomprojektjüket (Növekedés)
Mintegy 300 pályamű érkezett az OTP Bank idén először meghirdetett OTP Class Pályázatára. Az osztályok két kategóriában – közösségfejlesztés, valamint az osztály, iskola környezetének rendbetétele – nevezhették az ötleteiket. A kategóriák két-két legjobb osztálya 500-500 ezer forinttal gazdagodik, amit az álomprojektjeik megvalósítására használhatn
nov. 14
11:12
Nagy összegű fejlesztési támogatást nyert el Szarvas (ProfitLine)
Több mint 2,5 milliárd forintból valósíthat meg nyolc fejlesztést a Békés vármegyei Szarvas - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
nov. 14
11:12
József gazda őszintén beszélt az álmáról: "megtalálni a puncit, akit nagyon szerethetek" (SzMo)
A kérdést feltevő Kriszti arcán jól látszott, hogy nem éppen erre a válaszra számított a gazdától.
nov. 14
11:12
Pink 2000 betiltott könyvet osztogat szét a floridai koncertjein (Könyves Magazin)
Pink 2000 betiltott könyvet osztogat szét a floridai koncertjein
nov. 14
11:12
Nem érte el 2022-ben a havi nettó átlagkereset a 300 ezer forintot (Bank360 blog)
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami kedvezményekkel együtt nettó havi 285 ezer forintot jelentett. Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata - közölte a GKI.
nov. 14
11:12
Nemzetközi konferencia a generációk közötti együttműködésért (Magyar Hírlap)
A családok támogatása Magyarország számára nemzetstratégiai kérdés.
nov. 14
11:12
Ott költi a legtöbbet az üldözött keresztények megsegítésére létrehozott kormányzati szerv, ahol nem is üldözik a keresztényeket (Telex)
Összesen 8,3 milliárd forintnyi támogatást oszthatott szét 2022-ben a Hungary Helps.
nov. 14
11:12
Veszélyben a magyar énekes: fenyegető üzenetekkel zaklatják (naphire.hu)
Sokan nem nézik jó szemmel az énekes kapcsolatát, aki emiatt folyamatosan kapja a fenyegető üzeneteket a környezetéből.
nov. 14
11:12
Alaposan megadóztatná a repülőjegyeket ez az európai ország, a pénz egy részét pedig szétosztaná (Roadster)
Találtak helyet a befolyó összegnek.

Keresés