2023. november 14. kedd

nov. 14
11:14
93 éves szomszédját erőszakolta halálra egy pakisztáni migráns (Magyar Hírlap)
Mohammed A. akár élete végéig is a rácsok mögött maradhat.
nov. 14
11:15
Besokallt a világsztár: több ezer betiltott könyvet oszt szét a koncertjein (Blikk)
Az énekesnőnek elege lett abból, hogy az egyenlőség, amiért korábban olyan sokat küzdöttünk, most visszafelé halad, hiszen könyveket tiltanak be. Pink a floridai koncertállomása során 2000 betiltott könyvet oszt majd szét.
nov. 14
11:18
Nyögvenyelős kilábalásba vágott a magyar gazdaság (Privátbankár)
A recessziónak vége a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése szerint, de a bajoknak távolról sem. Abban lehet reménykedni, hogy megvolt a trendforduló, de ezt még sok szempontból sem a lakossági, sem az ipari adatok nem támasztják alá.
nov. 14
11:18
Reagáltak az elemzők a magyar gazdasági folyamatokra: 2023 elveszett év lesz (Portfolio)
Ma reggel közölte a KSH a harmadik negyedéves magyar GDP-adatot, az elemzők máris reagáltak a számokra. Abban egyetértenek, hogy az idei év már sehogy sem lesz szép (egyikük egyenesen elveszett évnek nevezi 2023-at). Leginkább azonban a kilátásokra vonatkozó előrejelzések érdekesek, ebben nagy különbségek vannak.
nov. 14
11:18
Elképesztő volt Károly király tortája - Így ünnepelte 75. születésnapját az új uralkodó (Glamour)
Károly király minden évben kétszer ünnepli a születésnapját. Egyszer júniusban a Trooping the Colour elnevezésű parádéval, egyszer pedig novemberben, a valódi születésnapján. Az uralkodó hatalmas partit tartott november 13-án a Highgrove House épületben, a tortája pedig már-már az elképesztő szintet ütötte meg. Így kell ezt csinálni! Isten éltessen
nov. 14
11:18
Itt az új Garfield-film trailere, amiben még cuki kölyökként is felbukkan a narancssárga macska (Telex)
A 2024. májusra ígért új Garfield-filmben bemutatkozik Garfield apja is.
nov. 14
11:18
Teljesen betiltanák a TikTokot Nepálban (Media1)
A családi struktúrákat félti az egyik miniszter.
nov. 14
11:20
Iskolákból kitiltott könyveket fog osztogatni Pink a koncertjein (Telex)
A háromszoros Grammy-díjas énekes így tiltakozik a floridai oktatási törvény ellen.
nov. 14
11:21
93 év után megszűnik a magyar műtrágyagyártás, ezer ember kerül utcára (Piac és Profit)
Befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek - mondta el az Agrárszektornak Bige László elnök-vezérigazgató, tulajdonos. A nagy múltú cég a magyar vegyipar egyik zászlóshajója volt.
nov. 14
11:24
Árfolyamzuhanás lehet a vége a kormánybarát jegybanki viselkedésnek a japánoknál (Privátbankár)
Olyan mélypontra gyengült a japán jen a dollárral szemben a tokiói jegybank kitartóan laza monetáris politikája miatt, ami egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.
nov. 14
11:24
Módosítják a bolgár gázpiaci törvényt, ami súlyosan veszélyezteti a magyar ellátásbiztonságot (Portfolio)
Nem akarjuk likviditási válságba sodorni a bolgár gázhálózatok üzemeltetőit, ezért kizárólag a hálózatot használó importőröknek kell megfizetnie a 20 levás energetikai hozzájárulást, ha orosz gázt importálnak Bulgáriába, vagy továbbítanak az országon keresztül – ez a lényege annak a múlt péntek esti bolgár parlamenti törvényjavaslatnak, amit a Port
nov. 14
11:24
Szép, erős, intuitív: ilyen gépeket kínál az Agritechnicán a Case Ih (Agroinform)
A Case IH számos újdonsággal vesz részt az Agritechnicán: a legerősebb traktor, a Quadrac 715, az első teljesen elektromos erőgép, a Farmall 75C Electric, valamint kombájnok és bálázók láthatók.
nov. 14
11:24
Rogán Antalt hallgatja meg a gazdasági bizottság - a miniszter bejelentést is tett (ATV)
A miniszter a gazdasági bizottsági meghallgatásán optimista volt az egyszámjegyü inflációval kapcsolatban. Rogán Antal jó esély lát arra, hogy az infláció  jövöre tovább csökken, az látható ugyanis, hogy ahol már egyszámjegyüre csökkent, ott stabilan alatta is maradt.
nov. 14
11:24
Pink 2000 betiltott könyvet osztogat szét a floridai koncertjein (Könyves Magazin)
Pink 2000 betiltott könyvet osztogat szét a floridai koncertjein
nov. 14
11:24
Baj van Moszkvában, ukrán drónok léptek be a légterébe (Promotions)
Megtámadták Moszkvát az ukránok.
nov. 14
11:24
Hét év börtönre ítéltek egy budapesti csalót (Magyar Hírlap)
Megtévesztett ismerőseitől vagy direkt kérte el a pénzt, vagy kölcsönt vett fel.
nov. 14
11:24
Szijjártó Péter: a paksi bővítés már a valódi építkezésről szól (Demokrata)
A 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter.
nov. 14
11:24
Elkészült a világ legnagyobb léghajója, amelyet a Hindenburg óta készítettek (Mandiner)
A Sergey Brin által 2015-ben alapított cég, az LTA Research engedélyt kapott arra, hogy a levegőben tesztelje a világ legnagyobb léghajóját, a Pathfinder 1-et.
nov. 14
11:24
Itt az összecsukható, elektromos Honda (Autószektor)
A Honda megkezdte a teljesen elektromos, kompakt és összecsukható e-robogója értékesítését. A Honda Motocompacto mostantól hivatalosan is elérhető a kijelölt Honda és Acura márkakereskedésekben. A cég saját értékelése szerint ez a "legaranyosabb" e-robogó a piacon, amely 24 km/h-s sebességre képes, hatótávolsága 19 km, ára pedig 995 dollár. A Motoc
nov. 14
11:24
Kocsis Mátéék bejelentették: Retteghet mindenki, börtönbe fogják zárni ezeket az embereket (Nyugati Fény)
Senki nincs biztonságban.
nov. 14
11:24
Jelzésértékű: a Tether 4 milliárd USDT-t bocsátott ki egy hónap alatt (BitcoinBázis)
A stabilcoin kibocsátó Tether aktívan bocsát ki új USDT tokeneket, csak az elmúlt hónapban további 4 milliárd USDT-t adott a
nov. 14
11:24
Az olcsó import áruk kiszorítják a magyar élelmiszereket (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint míg az elmúlt néhány évben folyamatosan erősödött a magyar élelmiszerek szerepe a kereskedelemben, ám a piaci jelzések szerint ebben az évben ismét csökken a hazai termékek aránya a polcokon.
nov. 14
11:24
A Louvre adományokat vár, hogy egy remekmű a múzeumban maradhasson (in.hu)
A világ leggazdagabb emberének köszönhetően már kétharmadánál jár az adománygyűjtés.A párizsi Louvre múzeum adományokat gyűjt, hogy megvásárolhassa Jean Siméon Chardin francia festő kedvelt műalkotását a texasi Fort Worthben található Kimbell Art Museum elől.Chardin Kosár vad eperrel című 1761-ben festett képe tavaly rekordot döntött, amikor egy i
nov. 14
11:26
Több ezer embert szurkolt a magyaroknak egy meccsen, ahol nem is játszottunk? Furcsa felvételt került elő egy távoli országból (Promotions)
Nem látott még ekkora piros-fehér-zöld rengeteget a világ, mi történt Dél-Amerikában?
nov. 14
11:26
Kapás Boglárka Párizsban zárná le pályafutását (Magyar Hírlap)
Utána maximum egy évig még levezető jelleggel úszna.
nov. 14
11:26
Holtan találtak Mexikó első "nem bináris" bírójára (Mandiner)
Otthonában találtak rá a holttestre.
nov. 14
11:28
Ez lehet az első ország, ahol betiltják a TikTokot (Mandiner)
A távközlési miniszter szerint a TikTokos tartalmak "aláássák a társadalmi békét, megbontják a családok egységét és károsan hatnak a társadalmi kapcsolatokra".
nov. 14
11:30
Meglepődnél, melyik fizetési módszert gondolják a legbiztonságosabbnak a magyarok (Portfolio)
Hiába növekedik töretlenül évek óta a kártyás fizetések aránya, a magyarok még mindig biztonságosabbnak gondolják a készpénzt - ennek okai valószínűleg az utóbbi években számban és volumenben is jelentősen megugró csalási trendek - derül ki a Mastercard Digitális Fizetési Index elnevezésű kutatásának eredményeiből. Magyarország a digitális fizetési
nov. 14
11:30
KLT ládaszállító kocsik a Maxi-Szertől (autopro)
A cég mára nagy tapasztalattal rendelkezik a gyártáskiszolgáló vontatmányok gyártásában.
nov. 14
11:30
Retteg a börtönben a kegyetlen gyermekgyilkos, attól fél, megölik (Magyar Hírlap)
Lányai lemészárlása miatt élete végéig rács mögött lehet.
nov. 14
11:30
Soltész Miklós: a mostani pusztító ideológiák alattomosak (Demokrata)
A direkt kommunista ideológiával szemben a mostani pusztító ideológiák alattomosak – közölte Soltész Miklós.
nov. 14
11:30
Most közölte az ORFK: baj van a határátkelőhelyeken (naphire.hu)
Informatikai probléma van a határátkelőhelyeken országszerte - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden délelőtt a police.hu oldalon.
nov. 14
11:36
Újabb két vármegyében azonosították a magas patogenitású madárinfluenzát (Adózóna)
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az illetékes hatóságok megkezdték az érintett állományok felszámolását, valamint védő- és felügyeleti körzeteket is kijelöltek – derül ki a Nébih honlapján elérhető h
nov. 14
11:36
Díjazták a kreatív tanárokat (HR Portál)
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az EJMSZ Iskola Díjat. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) pályázatára Gimnázium, Technikum/Szakgimnázium és Szakképző iskola kategór
nov. 14
11:36
Ritka együttállás a bankrendszerben: eurómilliárdok szakadtak a tulajdonosok nyakába (Portfolio)
A 2008-as válság előtti "hőskort" idéző megtérüléssel dübörög a régiós bankszektor a magas kamatbevételek és az alacsony kockázati költségek ritka együttállásának köszönhetően. A friss gyorsjelentések alapján idén eddig 7,8 milliárd euróval keresett többet a Magyarországon aktív hat legnagyobb nemzetközi bankcsoport, mint tavaly, ehhez a nettó kama
nov. 14
11:36
Dobó Kata hazugságvizsgálón: "Egy nagy senkinek éreztem magam, hátam mögött a rengeteg filmmel" (SzMo)
A 20 perc őszintén legújabb részében a Dobó Kata vall arról, hogyan érintette, hogy a külseje miatt évekig rengeteg rosszindulatú támadást kapott, és hogyan találta meg később az önbizalmát és a boldogságot.
nov. 14
11:36
Szijjártó Péter: A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól (Magyar Hírlap)
Az atomenergia az egyetlen módja annak, hogy nagy mennyiségben termeljünk áramot.
nov. 14
11:36
Nem volt elégedett a szolgáltatással, végül a bíróság ítélte el (Nyíregyháza)
Kifosztás és testi sértés bűntette miatt mondta ki bűnösnek és ítélte három év hat hónap börtönbüntetésre, valamint négy év közügyektől eltiltás büntetésre a Nyíregyházi Járásbíróság azt a vádlottat, aki 2022 év végén bántalmazott egy nőt.
nov. 14
11:39
Drága lesz a feledékenység az autósoknál (Piac és Profit)
Jövőre 10-19 százalékkal, napi 770-1540 forintra nőnek a fedezetlenségi díjak az érvényes kötelező biztosítás nélküli, de forgalomban lévő személyautókra - közölte a Netrisk. Akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja. Ráadásul a fedezetlenségi díjakra vonatkozó szabályok szigor
nov. 14
11:42
A GDP 2023. III. negyedévében az előző negyedévihez képest nőtt, a 2022. azonos időszakitól viszont elmaradt (ProfitLine)
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023. harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
nov. 14
11:42
Ezt csinálják a stewardessek, amikor az utasok alszanak (Magyar Hírlap)
Bennfentes fedte fel a titkot.
nov. 14
11:42
Kilábalt a recesszióból a magyar gazdaság (Mandiner)
A harmadik negyedévben 0,9 százalékkal bővült a magyar gazdaság, így a technikai recesszióból sikerült kikerülni, ráadásul az EU-átlagnál is magasabb növekedést értünk el.
nov. 14
11:42
Harmóniaellenes: betiltják a Tiktokot (Forbes)
Betiltják a TikTokot Nepálban, mert gátolja a társadalmi harmóniát.
nov. 14
11:42
Legyen Ön is fitt a Fitt-Szülinapon! (Nyíregyháza)
A Mozdulj Nyíregyháza nevet viselő ingyenes mozgásprogram sorozat idén ünnepli 10. születésnapját, ebből az alkalomból pedig november 19-én (vasárnap) egész délelőttöt magában foglaló Fitt-Szülinappal várják a mozogni vágyókat a Continental Arénába.
nov. 14
11:48
Nem akarják elengedni Vidnyánszky Attilát: egymás után állnak ki a színházak igazgatói és a kulturális élet szereplői a vezérigazgató mellett (Blikk)
Miután Csák János kulturális és innovációs miniszter Vidnyánszky Attila lemondása után közölte, hogy egyelőre még nem fogadja el a döntését, a kulturális élet szereplői közül egyre többen biztosítják szolidaritásukról a vezérigazgatót.
nov. 14
11:48
Újabb fordulat: Szófiában rendezik a bolgár–magyar Eb-selejtezőt (Infostart)
Az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos közleménye szerint mégis Szófiában rendezik a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt csütörtökön – erről az UEFA tájékoztatta kedd délelőtt a magyar szövetséget.
nov. 14
11:48
Meglepő lépés: megszűnik az internet bank asztali alkalmazás a magyar nagybanknál (Pénzcentrum)
A CIB Bank bejelentette ügyfeleinek, hogy a CIB Internet Bank asztali alkalmazásuk az év végével megszűnik. Azonban újításokról és bővítésekről is beszámoltak.
nov. 14
11:48
Itt a friss EU-s ranglista: dobogón a magyar növekedés, mégsem örülhetünk (Portfolio)
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság 0,9%-kal bővült negyedéves bázison, ez a harmadik legnagyobb GDP-bővülést jelent az EU-ban (néhány tagállam adatát még nem ismertették). Az előző év azonos időszakához képesti visszaeséssel viszont a rangsor alsó harmadában van Magyarország.
nov. 14
11:48
A sziget, ahol házakban élnek a jegesmedvék (WMN)
Dmitry Kokh természetfotós expedíciója során menedéket keresett a zord időjárás elől. Jegesmedvéket talált. Egykori lakóházakban.
nov. 14
11:48
Az MNB 68 millió forintra bírságolta a CIB-bankcsoportot (Magyar Hírlap)
A bank csoportszintű belső szabályozási keretrendszere nem áll összhangban a tényleges gyakorlattal.

Keresés