Az UBS előrejelzése szerint az amerikai jegybank 2024-ben akár 275 bázisponttal is csökkentheti a kamatlábakat, mivel szerintük az amerikai gazdaság recesszióba kerül - tudósított a CNBC.
A találkozó eredeti helyszíne is a bolgár főváros lett volna, azonban a rendező hazai szövetség (BFU) biztonsági okokra hivatkozva a múlt héten úgy döntött, Plovdivban, nézők nélkül bonyolítják le az összecsapást. Ezen a héten azonban napvilágot látott a hír, miszerint a plovdivi stadion tetőszerkezete félkész állapotban van, ezért a város önkormán
Az izraeli hadsereg hétfőn videót és fényképeket osztott meg, amelyeken a Hamász által egy gázai gyermekkórház pincéjében tárolt fegyverek láthatóak, ahol a jelek szerint túszokat tartottak fogva.
Az adatokkal rendelkező uniós tagállamokhoz képest látványos lendületet vett a magyar gazdaság a friss adatok szerint. Igaz, volt is honnan az egy éven keresztül tartó recessziós állapotból.
A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot - derül ki a bizottság hivatalos napirendjéből.
Az egyik brit bulvárlap szerint több van Vajna Tímea és a 76 éves világsztár, Arnold Schwarzenegger között puszta barátságnál. A hírek szerint elcsattant köztük egy puszi is.
Szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász közzétette 2023 október havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. Lássuk a számokat! Tegnapi cikkünkben átnéztük a Bitcoin hálózat adatait, amelyből az derült ki,
Az Alteo csoport az év első kilenc hónapjában 11,3 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 1 százalékos növekedés - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A magyar szövetség ugyanakkor leszögezte: "az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez, a magyar csapat holnap elindul Szófiába, és csütörtökön pályára lépve a szurkolók távolból is érezhető támogatása mellett mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az Európa-bajnokságra való kijutást".
Károlynak király 2023. november 14-én ünnepli 75. születésnapját. Ezt az időszakot rengetegen várták izgatottan, bár valami egészen más miatt: két nappal később, november 16-án elindul A korona című sorozat hatodik, egyben utolsó évada. A széria előzeteséről sokan megállapították már, hogy jóformán kizárólag a király első feleségéről, Diana hercegn
A Liberty Media vezérigazgatója elmondta, mint gondol az F1-es mezőny bővítéséről. Az FIA korábban már jóváhagyta az amerikai ex-versenyző pályázatát, így a hivatalos dokumentumokat benyújtva felkereshette a Forma-1-et. Ám a sportág már nem várja olyan tárt karokkal az új csapatot, mint a Szövetség. A csapatok már az elbírálási időszak alatt elmond
Tenya a meccs után üzent is ellenfelének. A színész pusztítóan erősnek tartja a jobb kezét, állítása szerint még a saját edzője is csillagokat látott tőle.
A Las Vegas-i SEMA tuningshow-n kiállított két egyedi építésű Toyota-terepjáró koncepciója hasonló: a régi Land Cruiserek stílusát követik, de a lemezeik alatt modern technológia rejtőzik. Abból az alkalomból állították ki őket, hogy a Land Cruiser Prado hosszú kihagyás után újra kapható lesz Észak-Amerikában: a vadonatúj, J250-es nemzedék forgalma
Az EU migrációs rendszere "tönkrement", a migránsokat Európán kívül kell tartani, Ukrajnának pedig nem járhat gyorsított felvételi eljárás az Európai Unióba – bátorkodott nyilatkozni Karl Nehammer.
A Nemzetközi Energiaügynökség, a párizsi székhelyű IEA kedden publikált novemberi jelentésében megemelte az idei és a jövő évi globális olajkereslet-növekedési előrejelzését.
Takamoto Katsuta tavaly a Toyota legjobb eredményét érte el Japánban, és idén is szeretne dobogóért harcolni, amiben a szurkolók sok erőt adhatnak neki.
A miniszter szerint senkinek nem kell féltenie az adatait a digitális állampolgárság bevezetése után, amellyel a horgászengedélytől a fegyverviselési engedélyig mindent el lehet intézni. Rogán állítja: senkit nem kényszerítenek arra, hogy adja el a cégét, és a kormány több turistát vonzana Hévízre és Tokajba.
Ismét 5 csillagos minősítést kapott a napokban az Aquarius Élményfürdő az új minősítési rendszerben. A védjegy – melyet az intézmény az elsők között vehetett át – a szakmai elismerés mellett garanciát is jelent a fürdő látogatói számára a színvonalas szolgáltatást illetően.
Az adás vendégei a stúdióban Vukics Ferenc katonai szakértő, és Stier Gábor a Moszkvatér.com főszerkesztője voltak. Az adásban szó volt többek között arról, hogy a katonák családjai Kijevben és más ukrán városokban két hete tüntetnek házastársaik és családtagjaik hazatéréséért.
A magyarok 46 százalék 10 ezer forintnál is kevesebbet szán idén szerettei ajándékára. Aki teheti, a beszerzést a novemberi akciókat kihasználva ejti meg, de sokan kivárják a decemberi fizetés megérkezését – derül ki a MediaMarkt friss kutatásából. Meglepetés ajándékokra az emberek döntő többsége nem igazán vágyik karácsonykor, sokkal inkább olyan
A Pratt & Whitney-hajtóművek javításának ügyével küzd a légitársaság, amely növeli repülői kihasználtságát is, hogy megfelelő szinten tudja tartani üzemelését.
Miniszteri meghallgatásán a kabinetminiszter közölte: “a DatAdat ügyben feljelentést fogunk tenni, ez sem a magyar törvényi szabályozással, sem a GDPR-ral nem fér össze", hogy a választók adatait külföldön tárolják. A Völner-Schadl ügyre vonatkozó ellenzéki kérdésre azt mondta, az “már egy lerágott csont".