2023. november 14. kedd

nov. 14
14:30
Több ezer dolgozójától válna meg a Stellantis (autopro)
A leépítés hátterében részben a szakszervezet által kiharcolt béremelés állhat.
nov. 14
14:30
Jákob Zoltán leleplezte magát, fény derült a körömkirály mesés vagyonának titkára (Promotions)
Jákob Zoltán elárulta milyen utat járt be ahhoz, hogy milliárdos legyen.
nov. 14
14:30
Az ukrán titkosszolgálat vezetője szerint az ukrajnai konfliktus évtizedekre befagyhat (Magyar Hírlap)
A Kuril-szigetek tulajdonjogának problémája több mint 70 évre nyúlik vissza.
nov. 14
14:30
Automatizált raktárlogisztikai szolgáltatást indított a Magyar Posta Fóton (Demokrata)
Komplex raktárlogisztikai szolgáltatást indított a Magyar Posta Fóton.
nov. 14
14:30
A lett külügyminiszternek nem tetszik az Ukrajnának nyújtott segítség (Demokrata)
Orosz telefonbetyároknak kotyoghatta el Krisjanis Karins, hogy nem tetszik neki Ukrajna hathatós nyugati támogatása.
nov. 14
14:30
Kevésbé fest kedvező képet az euróövezeti GDP adat, mint a magyar (Növekedés)
Az első becsléssel összhangban csökkent az euróövezet GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves összevetésben, míg az EU-é az előzetesen közölt növekedés helyett stagnált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett második becslése szerint.
nov. 14
14:30
Erre a gyalázatra miként kerülhetett sor?! (Mandiner)
Hogy a pi@ba gyűlölheti egy egész kontinens a saját múltját?
nov. 14
14:30
Megerősítették a foglalkoztatást Békés vármegyében (Gyulatelevízió)
Két, 2015-ben elindított projekt zárórendezvényét tartották kedd délelőtt Békéscsabán. Az “Út a munkaerőpiacra” program a 25 és 64 év közötti nyilvántartott álláskeresőket célozta meg. Kiemelt figyelmet kaptak azok, akik alacsony iskolai végzettségűek, a 25 és 30 év közötti pályakezdők, a gyermekgondozást, hozzátartozó ápolást követő újrakezdés n
nov. 14
14:36
Ennyi volt: nincs már hatalma az országokat korábban rombadönteni képes nyugati szervezeteknek (Portfolio)
A piacok nagyrészt figyelmen kívül hagyták a Moody's figyelmeztetését az amerikai kormány magas adósságszintjéről és a politikai megosztottságról, a befektetők továbbra is keresletet mutatnak az amerikai állampapírok iránt - írta a CNBC. Nem ez az egyetlen ilyen helyzet, az utóbbi időben a hitelminősítők lépései már kevésbé rázzák meg a piacokat.
nov. 14
14:36
Még a születésnapján sem unatkozik a 75 éves Károly király (ATV)
75. születésnapját ünnepli III. Károly király a mai napon.
nov. 14
14:36
Nagyobb hangsúlyt kaphat a tartalékos toborzás és a kadétképzés (Növekedés)
Kezdetét vette az Önvédelmi Területi Bajnokság! Az első válogató versenyt november 10-én a felcsúti Pancho Arénában rendezték meg. A versenyen több mint 50 induló vett részt, akik különböző imitált utcai szituációkban, a legmodernebb technikák bemutatásával küzdöttek meg egymással. A válogatón több kategóriában is bejutottak a döntőbe, amelynek 202
nov. 14
14:36
Egy magyar írónővel barátkozott a halála előtt nem sokkal a Hair Bergere, Treat Williams (Mandiner)
"Amikor megérkeztünk, éppen a sövényt nyírta. Megszólítottam, elmeséltem, hogy író vagyok és feldobtam, mi lenne, ha meginnánk egy kávét?" – Hatala Csenge a Mandinernek.
nov. 14
14:36
Hatalmas pánik a magyar autópályán: Veszélyes, lúgos anyag ömlött az útra egy kamionbaleset után (Nyugati Fény)
A hatóság szerint a műszaki mentés sokáig elhúzódhat.
nov. 14
14:36
Tovább stagnál az Európai Unió GDP-je (Telex)
Az euróövezet bruttó hazai terméke 0,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képet.
nov. 14
14:36
Rajongóból informátor – így szivárogtak ki a Tesla piszkos titkai (Telex)
Lukasz Krupski a Teslánál dolgozott, tüzet oltott, rámutatott a visszaélésekre – és elvesztette az állását. Az ő történetéből kiderül, hogy a Tesla kívülről teljesen más, mint belülről.
nov. 14
14:36
Ezek lesznek a legtrendibb körömszínek télen (in.hu)
Lassan itt a tél, sokaknak már most elege van a hideg, gyorsan sötétedő napokból. Szerencsére sok mindent tehetünk ez ellen, például gyönyörű színekbe borulhatunk, így várva a tavaszt. Úgy tűnik, az idei téli körömtrend pont ebben segít nekünk.Jessica White, amerikai körömművész és manikűrös kifejezetten szereti a telet manikűr szempontjából, szeri
nov. 14
14:36
Beavatás – 5 fiatal csatlakozott a Nyíregyházi Rotary Clubhoz (Nyíregyháza)
5 fiatal csatlakozott hétfőn a Nyíregyházi Rotary Clubhoz. Az új tagok tiszteletére ünnepi ülést tartottak a Kállay Gyűjteményben, ahol letették az esküt. Az eseményen jelen volt a magyar Rotary Club kormányzója is.
nov. 14
14:39
Botrányos román kirohanás a székely zászló ellen (HírTV)
A "Székelyföld nem létezik, Románia oszthatatlan" jelszóval indított politikai támadást a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert román Diana Sosoaca szenátor.
nov. 14
14:42
Washington: túszul ejtett nőket és gyerekeket engedhet el a Hamász (Infostart)
Amerikai sajtóértesülések szerint küszöbön áll a megállapodás Izrael és a szélsőséges palesztin szervezet között.
nov. 14
14:42
Az MNB hatvannyolcmillió forintra bírságolta a CIB bankcsoportot (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen hatvannyolcmillió forint bírságot szabott ki a CIB bankcsoportra, miután a felügyeleti vizsgálaton hiányosságot tártak fel egyebek közt a kiszervezett tevékenységek bejelentésében, nyilvántartásának vezetésében, a belső ellenőrzési területen, valamint a csalásmegelőzési folyamatok szabályozásában, nyilvántartásá
nov. 14
14:42
A Hamász hajlandó lenne 70 túszt elengedni (Magyar Hírlap)
Ötnapos tűzszünetért cserébe.
nov. 14
14:45
Új fizetési módok felé fordulnak a magyarok (Piac és Profit)
Nő a fogyasztói érdeklődés az új fizetési technológiák iránt, a magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek az előző évhez képest - közölte a Mastercard.
nov. 14
14:45
Hisztérikus kirohanást intézett a székely zászló miatt egy magyarellenes román szenátor (HírTV)
Még a román parlament felsőházának ülését is meg kellett szakítani olyan hangosan támadt az Rmdsz frakciójára Diana Șoșoacă román szenátor megkérdőjelezve Székelyföld létét - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
nov. 14
14:48
Kijött a fontos adat: esett az amerikai infláció (Portfolio)
A vártnál kisebb lett és jelentősen csökkent októberben az éves infláció az Egyesült Államokban, a maginfláció is jobban alakult a vártnál - derül ki a friss adatközlésből.
nov. 14
14:48
Gyorsan terjed a madárinfluenza! Nem csak a baromfitartóknak kell fokozottan védekezni (Agroinform)
Több esetben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát mutatta ki a Nébih.
nov. 14
14:48
Még a születésnapján sem unatkozik a 75 éves Károly király (ATV)
75. születésnapját ünnepli III. Károly király a mai napon.
nov. 14
14:48
21,5 milliárdból lépett szintet itthon az iskolai wifi (Bitport)
Az uniós támogatásból megvalósult projektnek köszönhetően mintegy 4000 hazai iskolában és további 440 szakképző iskolában üzemel megfelelő sávszélességű vezetékes és vezeték nélküli internetkapcsolat.
nov. 14
14:48
London teljes mása épült fel Kínában (Magyar Hírlap)
A látványosság egyik legkülönösebb része amikor a brit őrségváltás szertartása során még egy színész is megjelenik.
nov. 14
14:48
Évtizedekre befagyhat az ukrajnai konfliktus (Demokrata)
Az ukrán hírszerzési főigazgatóság vezetője Oroszország és Japán konfliktusával példálózott, amely 1945 óta húzódik.
nov. 14
14:48
"Szemei kitűnőek a homályban" – 175 éve született Wekerle Sándor, első polgári miniszterelnökünk (Mandiner)
A magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja kezdi elfoglalni méltó helyét, alakja érdekes és fontos. Gyerekkorában a tetőn sétált, Kossuthot az árulóknak szánt pénzből segítette ki.
nov. 14
14:48
Ultrakínos kérdést szegezett Poltnak Vadai: Feljelentés lett belőle (Nyugati Fény)
Különös választ adott Polt Péter.
nov. 14
14:48
Salvador elnökének az újraválasztása tovább erősítheti a Bitcoin pozícióját (BitcoinBázis)
A salvadori elnökválasztás kevesebb mint három hónap múlva esedékes, a Bitcoin intézményi támogatottsága pedig folyamatosan növekszik Salvadorban. Tehát úgy tűnik,
nov. 14
14:48
Jennifer Anistonként jelent meg az utcán Rihanna, így néz ki most (Sassy)
Nagyot változott az énekesnő megjelenése.
nov. 14
14:50
Csütörtökön tárgyalják a törökök a svéd NATO-csatlakozást (Mandiner)
A törvényjavaslatot a parlament külügyi bizottságának jóvá kell hagynia, mielőtt a teljes plénum szavaz róla.
nov. 14
14:54
Újabb Kúria döntés született a K+F projektek elszámolásáról (Adózóna)
A K+F költségek elszámolása számos vállalat számára kritikus jelentőséggel bír. Ezen költségek elszámolását az adóhatóság is kiemelten vizsgálja. A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy sok esetben a cégek nem számolnak el minden költségelemet, amire jogszabályi lehetőségük nyílik – bizonyos esetekben pedig túl sokat számolnak el. Az adóbírság elk
nov. 14
14:54
Paks II.-ről tárgyalt Szijjártó Péter a Roszatom vezérével (Portfolio)
2023. november 14-én megbeszélést tartott Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami vállalat vezérigazgatója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A felek a Paks II. Atomerőmű építési területét is felkeresték.
nov. 14
14:54
Élő adásban ért kis híján rakétatalálat néhány újságírót (ATV)
Libanoni újságírók egy csoportja élőben jelentkezett be az izraeli határ közelében, amikor kis híján eltalálta őket egy rakétacsapás.
nov. 14
14:54
Az Európai Unió képtelen márciusig leszállítani a megígért egymillió darab lőszert Ukrajnának (444.hu)
A német védelmi miniszter szerint minimum kérdéses, hogy reális volt-e a cél.
nov. 14
14:54
Polgár Zsuzsát és Portisch Lajost beiktatták a sakkozó Hírességek Csarnokába (Magyar Hírlap)
A sakkozó Hírességek Csarnokának tagjait a FIDE javasolja a sportágra gyakorolt hatásuk alapján.
nov. 14
14:54
A nemzeti képmutatási díj győztese (Mandiner)
Vidnyánszky Attila lemond – nem fogadják el, ő a nemzet "hőse".
nov. 14
14:54
Elnöki kegyelemmel kiengedték a börtönből Anna Politkovszkaja újságíró egyik gyilkosát (Media1)
Vlagyimir Putyin egykori leghangosabb kritikusát 2006-ban ölték meg, de csak 2014-ben fogták el a tetteseket. Most azért szabadult ki az egyik, mert vállalta, hogy Ukrában harcol.
nov. 14
15:00
Több ezeren kísérték utolsó útjára Sir Bobby Charltont (Magyar Hírlap)
Vilmos herceg is részt vett a Manchester United legendás játékosának temetési szertartásán.
nov. 14
15:00
Roszatom-vezér Pakson: Barátságunk megerősödött (Telex)
Elkezdődött az új reaktorok építése Pakson, Szijjártó Péter szerint a 2030-as évek elejére már megkezdhetik a termelést.
nov. 14
15:00
Szerdára kész lehet a Szarvas utcai felújítás (Nyíregyháza)
Az útépítés ideje alatt, ami előreláthatóan szerdáig tart, jelzőőrök tárcsával irányítják a forgalmat.
nov. 14
15:02
Hirtelen akart sávot váltani, egy busz jött mögötte (Nyíregyháza)
Személyi sérülés nem történt, a rendőrség tisztázta a felelősség kérdését.
nov. 14
15:03
Rogán Antal: Újabb alaptörvény-módosítás jön - ez az oka (Blikk)
Rogán Antal minisztert több mint egy órán keresztül kérdezték az ellenzéki képviselők a parlament gazdasági bizottságának ülésén.
nov. 14
15:06
150 forintra csökken a fővárosi buszjegy ára pénteken (Menedzsment Fórum)
Olcsó jegyet ad a szülinapos Budapest.
nov. 14
15:06
A streamingszolgáltatókkal szemben is fellépnek az erőszakos tartalmak miatt (Infostart)
Az erőszakos műsorok miatt érkezik a legtöbb panasz a médiahatósághoz, amely számos felvilágosító programot működtet - hangzott el az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén, amelyen a Nemzeti Média és Hírközlési és Hatóság és a Médiatanács tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót vitatták meg a hatóság elnökének részvételével.
nov. 14
15:06
Kijött a fontos adat: a vártnál nagyobbat esett az amerikai infláció (Portfolio)
A vártnál kisebb lett és jelentősen csökkent októberben az éves infláció az Egyesült Államokban, a maginfláció is jobban alakult a vártnál - derül ki a friss adatközlésből.
nov. 14
15:06
Alagútharcra képzett izraeli kutyáktól rettegnek a Hamász terroristái (ATV)
A legkeményebb dzsihadisták rémálmait testesíti meg Gázában bevetett négylábú hadosztály. Az izraeli támadó és felderítő kutyákat kifejezetten a terroristák elleni harcra képezték ki. Egyeseket robbanóanyagok kiszimatolására képeztek ki, mások rejtett veszélyek és alagút bejáratok felkutatására, megint mások pedig terroristák felkutatására és szétm

Keresés