A befektetési javadalmazás nem történhet az ügyfél érdekeinek kárára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújított, a befektetési szolgáltatók javadalmazásáról szóló ajánlása szerint.
Korábban is volták már próbálkozások, de az erről szóló törvényjavaslatnak ezúttal jó esélyei vannak, hogy kétpárti támogatással átmenjen a parlamenten.
Hiába próbálkoztak a tankerület fő-, majd a hátsó bejáratánál is az aktivisták, nem nyitottak nekik ajtót. Az EDF tagja szerint nem akartak velük szóba állni. Ahogy az aHang és EDF szegedi aktivistáival sem. Ők is csak a helyi tankerületi központ portáján tudták leadni a 7IGEN-es népszavazás eredményeit.
Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a fővárosi önkormányzat díszközgyűlésén, Budapest egyesítésének 150. évfordulóján.
Vonzó lokációnak számíthatnak jövőre az ingatlanpiacon a falusi csokos települések, három gyerek vállalásával akár 46 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a családok - közölte az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.
Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, ami a lakosság durván egyötödét teszi ki. Minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, a helyzet pedig a Ratkó korszakban születettek gyerekeinek nyugállományba vonulásával még rosszabb lesz. A ma aktív dolgozók már nem tehetik meg, hogy a homokba dugják a fejüket: időben el kell gondolkodniuk az öngondosk
Szerinte olyan világhatalmi és világgazdasági rend jött létre, amiből Európa kiszorult. A migráció kérdésében nagy konfliktusra számít a magyar kormányfő.
Fennáll az energiaellátási zavarok kockázata, amelyek jelentős hatással lehetnek az energiaárakra, a globális termelésre és az árak általános szintjére egyaránt - közölte az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi gazdasági előrejelzésében.
Az IBM felfüggesztette a hirdetéseit az X-en, miután egy jelentés szerint a reklámjai Hitelt és a nácizmust dicsőítő posztok mellett jelentek meg. Az X tulajdonosát, Elon Muskot korábban kritika érte, miután az antiszemita összeesküvés-elméletét "tényleges igazságnak" nevezte.
Menesztették a bolgár belügyminiszter-helyettest, Kalin Sztojanovot a bolgár fővárosban, Szófiában a futballszurkolók tiltakozó akciója során történt zavargások és rendőri intézkedések miatt.
Teljesítette vállalásait az IBUSZ, így elérte célját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása, amelynek során az utazási iroda megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatát vizsgálták – írja az MTI a versenyhatóságra hivatkozva. A GVH…
Az Óbudai Egyetem kisebbségi társtulajdonosként startup-céget alapított, amely a baromfitartás rendszerét forradalmasítja a mesterséges intelligencia segítségével.
A Federal Reserve infláció visszaszorítására irányuló cselekedetei bár hosszú távú jót tesznek az amerikai gazdaság számára, de olyan vállalatok fizetik meg most ennek az árát, mint például a Walmart - mondta Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője.
A legnagyobb stabilcoin, az USDT mögött álló Tether azt tervezi, hogy a következő hat hónapban mintegy 500 millió dollárt fektet bányászati létesítmények építésébe és jelenleg is működő bitcoinbányász vállalatokba történő tulajdoni hányad megszerzésébe. A Tether grandiózus bányász terveiről Paolo Ardoino műszaki igazgató nyilatkozott a Bloomberg-ne
Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) technológiáért felelős helyettes államtitkára elsőként írt alá együttműködési megállapodást a Koreai Gazdasági és Pénzügyminisztériummal a koreai Gazdasági Innovációs Partnerség Program (Eipp) kapcsán pénteken - közölte a tárca az MTI-vel.
A cukorbetegség megfelelő kezelésének egyik rendkívül fontos eszköze a kontrollvizsgálatokon történő rendszeres részvétel, valamint a helyesen végzett önvizsgálatok. Nem mindegy azonban, hogy milyen gyakorisággal jelenik meg a kivizsgálásokon, és hogyan követi nyomon saját állapotát.
A késésre azért került sor, mert az első gyakorláson - amely mindössze tíz percig tartott - egy meglazult aknafedél olyan sérüléseket okozott a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz versenyautóján, hogy a spanyol pilóta nem tudta folytatni a tréninget. Az edzést előbb félbeszakították, majd törölték, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pedig közölt
Az orosz rakétaerők egy nukleáris képességű, Avangard hiperszonikus siklójárművel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakétát töltöttek egy kilövősilóba Dél-Oroszországban – közölte a védelmi minisztériumi tévécsatorna csütörtökön.