2023. november 17. péntek

nov. 17
16:54
Ne dőljön be! Ez egy újabb csalás (Azenpenzem)
Újabb trükkel próbálkoznak a csalók a Facebookon – fedezte fel az Azénpénzem.hu. Az OTP Bank nevében hivatalos felmérést hirdetnek, és 50 ezer forintot ígérnek, ezzel a kártyás adatainkat akarják kicsalni. Az OTP Bank azt kéri, hogy ne kattintsunk a hirdetésre, és ne adjuk meg az adatainkat.
nov. 17
16:54
Tízezrek bukhatják a zöld rendszámot (Agrofórum)
Egyre nagyobb riadalmat kelt a hazai autósok körében, hogy egy nemrég nyilvánosságra került kormányzati előterjesztés szerint elvehetik a számos kedvezményre jogosító zöld rendszámot a hazánkban forgalomba állított plug-in hibrid meghatású autókról. A változás 35 ezer járművet érinthet. A jogosultsági kör tervezett szűkítésére ellen többek között a
nov. 17
16:54
Deutsch Tamás tájékoztatta az EP-t a Nemzeti Konzultáció indulásáról (Demokrata)
A Fidesz EP-delegációjának vezetője az öt kérdést is ismertette a képviselőkkel.
nov. 17
16:54
Mi a jó ég folyik itt? Orbán váratlan bejelentéssel rukkolt elő pénteken (Nyugati Fény)
Magyar közpénzt erre áldozna.
nov. 17
16:54
Mégsem vág közös üzletbe Csányi Sándor és Tomán Szabina (Telex)
Eltűnt az egykori modell cége a több milliárd forintos törökbálinti beruházásból, amelynek a területét a kormány rozsdaövezetté nyilvánította.
nov. 17
16:54
Mariah Carey idén Barbie-ként hozza el nekünk a karácsonyi hangulatot (Sassy)
All I Want for Christmas Is…egy Mariah Carey Barbie baba a karácsonyfa alatt.
nov. 17
17:00
Nagyon nagyot mondott Áder János (Menedzsment Fórum)
Szerinte óriási üzletet jelenthet a lítiumkincs Pusztaföldváron.
nov. 17
17:00
Hosszú Katinka keményen üzent az úszószövetség vezetésének (Infostart)
Az úszószövetség nem javasolta a háromszoros olimpiai bajnoknő férjének a további kiemelt edzői támogatását, Hosszú Katinka szerint viszont ez erkölcstelen lépés lenne.
nov. 17
17:00
NAV-lista a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózókról (Adózóna)
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bejelentési kötelezettségüket elmulasztó magánszemélyek feketelistáját.
nov. 17
17:00
Elképesztő fizetések Budapesten: akár havi egymillió felett is kereshetnek ezek a futárok (Pénzcentrum)
Olyan új bónusz rendszert vezetett be a futárok teljesítményének jutalmazására a budapesti online szupermarket, amivel akár havi egymillió forint fölött is kereshet, aki jól dolgozik.
nov. 17
17:00
Minimálbér-emelés: nem csak az jár jobban, aki ennyit keres (Bank360 blog)
A minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos emelése 2023 decemberétől, majd 2024-től egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre.
nov. 17
17:00
Az Európai Bizottság politikai bizottsággá vált (Demokrata)
Olyan uniót szeretnénk, amely erősíti tagállamait – mondta Bóka János.
nov. 17
17:00
Európa gazdaságának sürgősen változnia kell, különben lemaradunk (Telex)
Európaiként van mire büszkének lennünk, de a jövő iparágaiban komoly hátrányokat halmozunk fel éppen. Az energia túl drága, már csak imázsban van meg a fejlődés központi támogatása, ami ma sokkal inkább az USA-ra jellemző, miközben az ostorral szabályozás is blokkolja a vállalkozásokat az EU-ban. A McKinsey európai vezető partnerei ugyanakkor jó le
nov. 17
17:06
Jön a hó! Térképen mutatjuk, hol eshet hazánkban ma este (Blikk)
Kiderült, hogy hol és körülbelül mennyi hó hullhat ma este az országban.
nov. 17
17:06
Uniós rekordot döntött Szijjártó Péter (Infostart)
Mostantól Szijjártó Péter az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere, a politikus csaknem tíz éve Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.
nov. 17
17:06
Azonnal lekerül az RTL sikerműsora, a csatorna Nádai Anikót is leváltja (Promotions)
Eddig még sosem látott új formátumú műsor jöhet a helyére
nov. 17
17:06
Szörnyű tragédia: Lefordult a székről, és meghalt egy utas a székesfehérvári autóbusz-pályaudvaron (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
nov. 17
17:06
Meghosszabbított nyitvatartás a Röszke közúti határátkelőhelyen (Autószektor)
A határátlépés gyorsítása és a várakozási idők csökkentése érdekében a határátkelő 2023. november 20-án 7 óra és 2024. január 31-én 24 óra között folyamatos nyitvatartassál fogadja az utasokat. A többi határátkelőhely az eddig megszokott rendben tart nyitva Csongrád-Csanád vármegyében, így a Röszke és a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyek 24 ó
nov. 17
17:06
Verstappen tovább kritizálta Las Vegas-t: Megmondtam, hogy ez lesz (Racingline)
Max Verstappen már több ízben kritizálta a Las Vegas-i Nagydíjat és a pénteki eseményeket követően tovább folytatta a negatív kommentjeit. A Red Bull holland kiválósága előre megmondta, hogy a Las Vegas-i pálya unalmas lesz, és ezen a véleményén még a mai nap eseményei sem tudtak változtatni. A Las Vegas-i Nagydíj pénteki napja igazán eseménydúsra
nov. 17
17:06
Lezárult a Békés vármegyei foglalkoztatási paktum programja (Gyulatelevízió)
Projektzáró eseményt tartottak a Békés vármegyei foglalkoztatási paktumról péntek délelőtt a békéscsabai Munkácsy múzeumban. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke kiemelte, november 16-án tárgyalta a közgyűlés a vármegye munkaerőpiaci helyzetét. 2010 óta folyamatosan nő a foglalkoztatottság, és csökke
nov. 17
17:09
Amikor már a bankok is Black Friday-t játszanak, olcsó hitelt vegyenek (Piac és Profit)
Idén a pénzintézetek is felkészültek a Black Friday néven elterjedt, de valójában már rég nem csak egy péntek erejéig tartó év végi nagy leárazásokra.
nov. 17
17:12
Már egy miniszterhelyettes is belebukott a szófiai Eb-selejtezőbe (Infostart)
Menesztették a bolgár belügyminiszter-helyettest, Kalin Sztojanovot a bolgár fővárosban, Szófiában a futballszurkolók tiltakozó akciója során történt zavargások és rendőri intézkedések miatt.
nov. 17
17:12
Szerbia egyik leghíresebb színművét, a Kostanát mutatja be a Magyarországi Szerb Színház (ProfitLine)
A Szerbia egyik leghíresebb színműve alapján készült, Kostana - a sors asszonya, az asszony sorsa címmel mutatja be legújabb darabját a Magyarországi Szerb Színház Krkeljics Mirkó Mitár átdolgozásában és rendezésében november 19-én Budapesten.
nov. 17
17:12
Orbán török barátja Újlipótváros határán épített luxusszállót és lakótelepet (444.hu)
Az egykori KISZ-székház helyén, egy szocializmus korabeli lakótelep mellett.
nov. 17
17:12
A férfi, aki képtelen egyedül lenni, pedig Rihannától Giselle Bünchenig bárkit megkapott – Ők voltak DiCaprio legfontosabb barátnői (SzMo)
Amióta George Clooney beadta a derekát, azóta Leonardo Dicaprio a leghíresebb agglegény Hollywoodban. Megnéztük, kik jártak vele a legtovább.
nov. 17
17:12
Perrel fenyegetnek az osztrákok a GySev igazgatóhelyettesének kirúgása miatt (SzMo)
Hana Dellemann 2017 óta vezette a GySEV bécsi és wulkaprodersdorfi fiókjait. Az osztrákok szerint az egyoldalú elbocsátása ellentmond a társaság jogi szerződéseinek.
nov. 17
17:12
Székesfehérvár a magyar történelem egyik legfontosabb csomópontja (Demokrata)
Székesfehérvár hatalmas darabot őriz közös történelmünkből – mondta Gulyás Gergely.
nov. 17
17:15
"Azt gondolta, hogy ez az ember hülye" – ezt nem hiszi el, Lengyel Tamás a Tinderen találta meg a feleségét (Blikk)
Lengyel Tamás elmondása szerint felesége a megismerkedésük idején sok furcsát gondolhatott róla.
nov. 17
17:18
Jászfényszaru is megkapja a maga kínai gyárát (Menedzsment Fórum)
Járműipari alkatrészeket fognak előállítani magyar állami támogatással.
nov. 17
17:18
A világ legjobbjai között egy magyar kemping (Infostart)
Európa legnagyobb kempingmagazinja, a Caravaning a kontinens harmadik legjobb kempingjének választotta a pápai Várkert Termál Kempinget.
nov. 17
17:18
Na, ilyen még nem volt! Valaki betonkeverőt vitt fel egy Bkv-buszra (Blikk)
Gyakran zajlanak le meglepő és bizarr jelenetek a budapesti tömegközlekedési eszközökön, azonban a mostani eset – meg az eddigiek ismeretében is – meglepő: valaki egy betonkeverővel szállt fel a BKV egyik buszjáratára.
nov. 17
17:18
Eltérő vízdíjat vezetnek be a nem lakossági felhasználók körében (Alternatív Energia)
"A Főváros és a főpolgármester követelésére a kormány olyan törvénymódosítást nyújtott be, amely megteremti a lehetőségét a nem lakossági felhasználók esetében az eltérő vízdíj alkalmazásának" - közölte az Energiaügyi Minisztérium szerdán.
nov. 17
17:18
39 milliárd forintos kínai autóipari beruházás érkezik Jászfényszarura (Portfolio)
A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
nov. 17
17:18
Népszerű zöldborsót hívott vissza a hatóság: semmiképp se egyél belőle, bajod lehet! (Pénzcentrum)
Nem jelölt mogyoró allergén miatt a forgalmazó visszahívta a forgalomból a Wasabi zöldborsó 140 grammos terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.
nov. 17
17:18
Időjárás: Az éjszaka már lehet havas eső (Agroinform)
A szélcsendes részeken fagyra kell számítani.
nov. 17
17:18
Rendelettel lépett át a kormány a szegedi önkormányzaton, hogy az egyház kivághasson egy erdőt a püspök stadionja mellett (444.hu)
Nem énekelhet több kis rigó a 6 hektáros területen.
nov. 17
17:18
Horváth Gréta megmutatta, hogyan alakult át a külseje a hasplasztikát követően (Femcafe)
A celebritás az elmúlt pár évben rengeteg plusz kilótól szabadult meg, ám még a folyamat végén sem volt teljesen elégedett a testével, ezért döntött a plasztikai beavatkozás mellett.
nov. 17
17:18
Zimány Linda nem kispályázik: több millió forintot érő szettben sétálgatott (SzMo)
Az utcán állította meg egy tiktoker, ő pedig készséggel elmondta, milyen márkájú darabokat visel.
nov. 17
17:18
"A tanároknak túl kell lépniük azon, hogy ők a mindentudók" (WMN)
Koren Balázs tanárként és négygyerekes apaként is azt gondolja, teljesen oké, ha valamihez a diák jobban ért, a tudásmegosztás fontos előrelépés lenne a jelenlegi oktatási rendszerben is. Oda-vissza kellene tanulni egymástól.
nov. 17
17:18
"Sok munka eredménye a válogatott jó szereplése" (Demokrata)
Fontos, hogy sorozatban harmadszor harcolta ki az Eb-részvételt a nemzeti csapat.
nov. 17
17:18
Megfogalmazta első ajánlásait az Energia21 kezdeményezés (Magyar Mezőgazdaság)
A frissen megalakult Energia21 kezdeményezés megfogalmazta első ajánlásait a kormány számára a zöldenergiára való áttéréshez, az első ajánlások a zöldenergia tárolása témakörében születtek.
nov. 17
17:18
Marco Rossi: Sok magyar nálam jóval kevésbé szereti a válogatottat, és jó lenne, ha szégyenkeznének (Telex)
Az Eb-kijutást érő döntetlen után azoknak a magyaroknak is üzent a fociválogatott szövetségi kapitánya, akik szerinte a magyarok ellen szurkoltak.
nov. 17
17:21
Migráns utasai miatt ítélték börtönre Róbertet, a taxist (Blikk)
Kiszállították a kocsijából, megbilincselték a kocsi mellett, majd a földre fektették a rendőrök Róbertet, neki pedig – ahogy állítja – fogalma sem volt, hogy a munkáját végezve milyen súlyos helyzetbe került.
nov. 17
17:24
Hetech Group Szakmai Nap 2023 (Agroinform)
A szervezők ismét izgalmas témákkal várják Kecskemétre az érdeklődőket.
nov. 17
17:24
Nem maradt következmények nélkül a csütörtöki szófiai szurkolói randalírozás (444.hu)
Helló, belügyminiszter-helyettes!
nov. 17
17:24
Kongatják a vészharangot az önkormányzatok: nem lesz miből kigazdálkodni az emelkedő béreket (Pénzcentrum)
Levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a minimálbér decemberi emelésével kapcsolatban.
nov. 17
17:24
Háború: Donyecknél előrenyomult az orosz haderő, több ezer ukrán katona meghalt (Növekedés)
Megsemmisítette az orosz légierő Donyeck közelében az ukrán hadsereg egyik vezetési pontját, amelyben több dandár parancsnoki állománya tartózkodott - jelentette ki Jan Gagin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója pénteken a TASZSZ hírügynökségnek.
nov. 17
17:24
Csúnyán pórul járhatsz a nyugdíjaddal! Rengeteg pénzt veszíthetsz, ha erre nem figyelsz oda (Nyugati Fény)
Így kell kalkulálni.
nov. 17
17:24
MNB: a befektetési javadalmazás nem történhet az ügyfél érdekeinek kárára (Üzletem)
Jogszabályi előírás, hogy a javadalmazási politika és gyakorlat ne az értékesítők, vezetők vagy intézmények saját érdekét helyezze előtérbe az ügyfelek esetleges hátrányára.
nov. 17
17:24
Nyílt napot tartott a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium (Gyulatelevízió)
Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, a koronavírus-járvány óta rendhagyó programot tartanak. A látogatókat nem teljes tanórákra hívják, hanem 20 perces blokkokban mutatják be az iskolai életet. Ilyenkor többek között a testnevelés, idegen nyelv, matematika, biológia, valamint az irodalom kap nagyobb hangsúlyt. A megjelentek elsősorban az iskolai légk

Keresés