A Magyar Honvédség magas szinten együtt tud működni a többi nemzettel, a katonák elsajátították a NATO-eljárásokat, felkészültek a szövetség védelmének elősegítésére.
A hazai akkumulátorgyárakban jellemzően kékgalléros, alacsony bérű, igen monoton munkavégzéssel jellemezhető gyártósori munkahelyek létesülnek, amelyekre gyakran csak vendégmunkásokat találni – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság hazai akkumulátorgyártás munkaerőpiaci vonatkozásait elemző online konferenciáján. A megszólaló kutatók szerint a
A Hungexpón 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt a kormánypárt gyűlésén, amelyen ellenjelölt nélkül választhatják ismét pártelnöknek Orbán Viktor miniszterelnököt. Cikkünk folyamatosan frissül.
Közeledik az év utolsó hónapja, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel gyakrabban fogjuk látni a brit uralkodóház tagjait családi (szerep)körben. Vilmos herceg és Katalin hercegné legalábbis biztosan posztolja majd a szokásos karácsonyi képeslapját, mi pedig ezzel megkapjuk a rendes év végi adagunkat a hercegi pár és gyermekei mutatós idilljéből. A ha
Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új, több mint három kilométeres kerékpárút, amelyet a Zala Vármegyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtetett, a térségben már meglévő kerékpárutakhoz kapcsolódva - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről szól többek között egy november 14-én benyújtott törvényjavaslat. E tervezett módosítás hatásai azonban messze túlmutathatnak a gazdasági szereplők terheinek tervezett csökkentésénél. A munkáltatókat, alkalmazo
Véget ért az Ázsia Expressz - Felfedezzük Amerikát! c. műsor, amit nagy küzdelemben az ex-kajakos páros, Kucsera Gábor és Tóth Dávid nyert, így ők vihették haza a 10 millió forintot.
Esztergomban tették le szerdán a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarának alapkövét, az országban több év alatt további 82 hasonló létesítményt építenek - mondta el a társaság vezérigazgatója a helyszínen.
Az MVM Csoport százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek a 16. alkalommal megrendezett Legszebb napom! Élménynap elnevezésű rendezvényen.
A Momentum aktivistái akcióztak a Hungexpónál, ahol a fideszes vezetők zárt körben értékelik az elmúlt két év eseményeit, illetve döntenek a kormánypárt elnökének személyéről is.
Harry herceg és felesége, Meghan Markle kapcsolatai új megvilágításba kerültek Omid Scobie Endgame című könyvének lapjain. Titkos, szoros kapcsolatuk két királyi családtaggal nem túl megnyugtató a bennfentesek szerint sem.
Az elsősorban szülők számára tervezett "Elsősegély a Gyermekekért" című interaktív előadás során olyan alapvető elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek a résztvevők, melyek gyors és hatékony segítséget jelenthetnek egy esetleges balesetet követően.
„Hérakleitosz szövegei a létünk legalapvetőbb struktúrájához kapcsolódó kérdésekkel foglalkoznak: Kik vagyunk mi? Mi is az ember? Mi az élet? Mi jelent a jó vagy a rossz, vannak-e egyáltalán ilyen kategóriák? A filozófia meghívás arra, hogy ezeket a kérdéseket megfogalmazzuk, és aztán válaszokat is találhassunk” – kezdte előadását Endrédy Balázs Z
Az alapanyagok ára is kedvező irányba ment, de a forint is jót tesz az üzemanyagáraknak. Most m,ár az lenne a meglepő, ha a gázolaj nem csökkenne 600 forint alá.
Szombaton tartja meg a Fidesz harmincadik tisztújító kongresszusát. A Hungexpón megrendezett kongresszuson a párt lényegében összes prominensebb politikusa felszólal.
Kincses Gyula egy interjúban arról is beszélt: már nyertek pert amiatt, hogy a kormányhivatal a háziorvosokat szerződés nélkül is ügyeletre kényszerítette.
Monsat nem kevesebbet állított, minthogy az általa megszerzett titkos dokumentumban szereplő rendkívül befolyásos személyek egy teljesen nekik alárendelt globális pénzhatalmi-politikai diktatúra megvalósításán dolgoznak.
Nevetséges ajándékot kaptak azon szurkolók, akik csak a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki napjára látogattak ki, és az óriási csúszás miatt haza lettek küldve biztonsági okokból. Minden ilyen szurkoló egy 200 dollár értékű kupont kapott, amivel F1-es ajándéktermékeket vásárolhat majd a verseny hivatalos szurkolói boltjaiban. A Forma-1 Las Vegas-ba val
Tegnap elhangzott az a félelmetes szó, hogy defláció. Nem csak arról van szó, hogy tegnap a Walmart vezérigazgatója tartotta lehetségesnek az árak csökkenését az elkövetkező hónapokban, hanem az egy nappal korábban megjelent termelői infláció is ezt sugallja.
Péntek délután autóbalesetet szenvedett Budapest és Fót között a Pizza King palesztin származású tulajdonosa. Melhem Saad egy oszlopnak csapódott kocsijával - írja a Blikk.