Michelisz Norbert ki tudta használni a pole-pozíció által biztosított előnyöket. A magyar pilóta meg tudta nyerni a futamot, de a bajnoki riválisa ennek ellenére is lőtávolban maradtak hozzá képest. Michelisz végig uralni tudta a futamot a legendás utcai pályán, és az egész futam során Néstor Girolami Hondája volt mögötte. Michelisz egyik bajnoki r
A Hungexpón tartja 30. tisztújító ülését a Fidesz. Ma kiderül, ki vezeti a továbbiakban a pártot, melynek Orbán Viktor az elnöke. Nagy meglepetés nem valószínű, hogy lesz, hisz az 1988-ban alapított és 1993-tól elnökségi rendszerben vezetett párt tisztújító ülésein eddig 19 alkalomból 16-szor ő volt az egyedüli jelölt.
A Dunay-féle beszédközpontú angol oktatás magabiztos, élő nyelvtudáshoz segít hozzá. Kevés olyan hivatás van, amelyben ma nyelvtudás nélkül érvényesülni lehet a munkaerőpiacon. Sokan azt gondolják, azzal, hogy nyelvtudásukról papírt szereznek, minden le is van tudva, közülük jópáran írásban még egész jól el is boldogulnak. De ha meg kell szólalni…
A szaktárca ugyan még nem tudja, hogy mikor lép hatályba az friss rendelkezés, viszont azt már elárulták, a kiskorúakat kiszolgáló trafikosok az eddigieknél súlyosabb büntetésekre számíthatnak.
Jövőre a házaspárok csak akkor lehetnek jogosultak a konstrukcióra, ha a feleség az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét. A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a hitelfelvételhez elengedhetetlen a folyamatos munkaviszony.
A november 17-én éjjel megjelent 163. számú Magyar Közlönyben többek között két törvény jelent meg. Az adózási jogszabályokat ezekkel nem módosította a jogalkotó.
Több vezető merikai cég után a Walt Disney Company is felfüggesztette a reklámozást az X (korábban Twitter) közösségi hálózaton, mert hirdetéseik nácibarát tartalom mellett jelentek, továbbá a cég tulajdonosa, Elon Musk kijelentése miatt a zsidókról - számolt be a The Hollywood Reporter.
Szoros küzdelem után Zsombor az, aki bekerült Viki mellé a Fináléba. Egy Veterán ex-Jarakay tag és egy Ifjú Titán ex-Buhawis között dőlt el a Generációk Harca. A Végső Törzsi Tanácson a korábbi játékosok szavazták meg, melyik finalista érdemli meg a 2023-as Túlélő címet és a 20 millió forintos fődíjat. Végül Vikire érkezett több voks, így ő az első
Ha a hazai Covid járványt emlegeti fel valaki, önkéntelenül is beugrik az egyik legtöbbet látott virulógus szakértő arca. Rusvai Miklós nyugdíjasként jutott el népszerűsége csúcsára, pedig igazán szép karriert tudhat magáénak egyetemi tanszékvezető tanárként. A járvány veszélyesebb szakaszaiban óránként láthattuk valamelyik tévécsatornán, vagy port
Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, ami a lakosság durván egyötödét teszi ki. Minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, a helyzet pedig a Ratkó korszakban születettek gyerekeinek nyugállományba vonulásával még rosszabb lesz. A ma aktív dolgozók már nem tehetik meg, hogy a homokba dugják a fejüket: időben el kell gondolkodniuk az öngondosk
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 46. heti, pénteki nyerőszámait. A főnyereményt ráadásul el is vitték, egy szerencsés bruttó 36,5 millió eurónak örülhetett.
Már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a babaváró támogatást - hívta fel a figyelmet a Duna House.
Megújul a Tófürdő és a Hévíz-Balaton Airport – jelentette be Papp Gábor Hévíz polgármestere és Nagy Bálint a térség országgyűlési képviselője. A fürdővárosi fejlődést elindító Festeticsek előtt tisztelegve visszakapja fénykori megjelenését a Tófürdő épülete.
Csillagászati árak várják a budapesti Vörösmarty téren nyílt karácsonyi vásáron az érdeklődőket. Vannak külföldiek is, akik úgy érzik, hogy vastagon fogott a vendéglátósok ceruzája.
A csapból is az folyik: az a vállalat fog fennmaradni, amely a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat előtérbe helyezve cselekszik. Összeegyeztethető-e egymással a politika pókhálójával átszőtt versenyszférában ez a három törekvés? A bbc.com cikke szerint repedezik a talaj az ESG-mozgalom alapkövei alatt.
A két vezető ellenzéki párt közös elnökjelölési fiaskója miatt a kormányzó Demokratikus Haladó Párt jelöltje legesélyesebb az elnöki poszt megszerzésére.
Az ország legismertebb társasháza, pedig külsőre éppen olyan, mint bármelyik lakótelepi panel. Semmi nem jelzi, hogy hogy 12 éven át itt lakott Lenke néni, Taki bácsi, a Mágenheim család, Vágási Feri és Jutka. Mégis sokan rátalálnak, fotózkodnak előtte.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Olaszország államadós-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a következő évekre várható tartós gazdasági növekedés csökkenti a költségvetési helyzet gyors és érdemi romlásának kockázatát.