2023. november 24. péntek

nov. 24
18:09
Jöhet a háromnapos munkahét? Bill Gates biztató dolgot mondott (Metropol)
A technológia fejlődése lehet a kulcs.
nov. 24
18:09
Kihelyezett vármegyei közgyűlésen vett részt Novák Katalin Kiskőrösön (hirado.hu)
Az államfő Kiskőrösön elmondta: ez az első alkalom, hogy köztársasági elnökként egy vármegye közgyűlésén személyesen részt vesz.
nov. 24
18:09
A harmadik negyedévben csökkent a német GDP (ProfitLine)
Csökkent a német gazdaság bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben mind negyedéves, mind éves bázison - tette közzé a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
nov. 24
18:09
Durva áremelést jelentett be a Magyar Posta: ennyivel drágul a levélfeladás januártól (Pénzcentrum)
A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől - közölte a vállalat pénteken.
nov. 24
18:09
Fokozódik a helyzet: Moszkva válaszlépéseket ígér Moldovának (ATV)
Oroszország nem hagyja válasz nélkül Moldova ellenséges lépését, azt a döntést, hogy csatlakozik az EU-nak az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett szankcióihoz - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki kommentárjában.
nov. 24
18:09
Az akció első napján elszabadult a pokol az egyik Lidl-ben (Ripost)
Konkrétan közelharc alakult ki.
nov. 24
18:09
Egyelőre a reformok sem segítettek Afrika legnagyobb olajtermelőjén (vg.hu)
A nigériai kormány több lázadó szervezettel – köztük a hírhedt Boko Harammal és az Iszlám Állam helyi ágával is – harcban áll.
nov. 24
18:09
Úgy rúgta ki a magyar sztárt a TV2, hogy a lába sem érte a földet (BorsOnline)
A sikerhez vezető út bizony "pofonokkal", csalódásokkal és kudarcokkal van kikövezve. És van olyan, hogy mi magunk válunk útburkolóvá.
nov. 24
18:09
Kövér László: A jó tanulmányi eredmény és a szorgalom a legjobb befektetés (Demokrata)
"A tanulmányok során megszerzett tudással felvértezve a gyermekek fontos felnőtté válnak."
nov. 24
18:09
A Fradit élesre töltött fegyverrel várja a Puskás, élre állhat a Paks! (Mandiner)
Két hét szünet után ismét a hazai élvonalra terelődik a figyelem.
nov. 24
18:09
Az egyiptomi elnök egy demilitarizált palesztin állam megalapítását javasolja (Magyar Nemzet)
A biztonságot valamilyen nemzetközi erő, akár a Nato, akár az Ensz vagy arab országok vagy az Egyesült Államok garantálná.
nov. 24
18:09
"Ezrével halnak meg a gyerekek, és semmit sem tehetünk“  – Hamiltonnak nem csak a versenyzésen jár az esze (Racing)
Lewis Hamiltont elszomorítja a Palesztina és Izrael által folytatott háború. A hétszeres világbajnok furcsán is érzi magát, hogy emiatt egy szűk buborékban kell lenniük az Abu-dzabi Nagydíj paddockájában a mostani hétvégén. A korábbiakban még az is benne volt a pakliban, hogy a szóban forgó háború miatt törölni kell az Abu-dzabi Nagydíjat, miután a
nov. 24
18:09
Árat emel a posta, hogy továbbra is 21. századi, ügyfélközpontú szolgáltatást nyújthasson (Telex)
Kérdés-felelet a januári emelésről.
nov. 24
18:11
Navracsics Tibor: Jól hasznosulnak az uniós fejlesztési források hazánkban (Demokrata)
Hatékonyan és célirányosan hasznosulnak az uniós fejlesztési források Magyarországon.
nov. 24
18:11
Buenos Airesbe utazik Orbán Viktor (Mandiner)
Argentína új elnöke meghívta a magyar kormányfőt a december 10-ére szervezett beiktatási ünnepségére.
nov. 24
18:15
Willi Orbán: "Vissza az irodába!" – már pályán, labdával edz a Leipzig csapatkapitánya (m4sport.hu)
"Végre visszatértem az irodába" – írta az Instagramon Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott csapatkapitánya, akinek legfrissebb bejegyzése arról árulkodik, hogy ugyan még egyénileg, de már pályán, labdával edz.
nov. 24
18:15
Ez volt Matthew Perry kedvenc Jóbarátok része, pedig szinte meg sem szólalt benne (Glamour)
Matthew Perry számára az a Jóbarátok rész volt az egyik legkedvesebb, amiben szinte meg sem szólalt. Ezért egy pillanatig sem hibáztatnánk, hiszen Jill Goodacre modell oldalán volt szerencséje színészkedni.
nov. 24
18:15
Figyelem! Módosul a nyugdíjszámítás menete Magyarországon (Nyugati Fény)
Itt vannak a részletek.
nov. 24
18:15
Kanyarós megbetegedésből egyre több van (Magyar Nemzet)
Az alacsony jövedelmű országokban a korábbinál kevesebb gyereket oltottak be
nov. 24
18:17
Az Anyegint mutatja be a Miskolci Balett (Magyar Nemzet)
November 25-től a világ- és balettirodalom egyik legnagyobb klasszikusát állítja színpadra a társulat.
nov. 24
18:21
Hózápor várható hétvégén az ország több pontján, így a fővárosban is (Blikk)
Hamarosan ténylegesen is beköszönt a tél, ugyanis hóesés és hózápor várható hétvégén az ország több pontján is.
nov. 24
18:21
Harminc év után megindult a világ legnagyobb jéghegye (Infostart)
Mozgásba lendült a világ legnagyobb jéghegye, amely az Antarktiszról való leszakadását követően több mint három évtizedre megfeneklett.
nov. 24
18:21
Környezetkímélő kukásautókat adtak át a fővárosban (Alternatív Energia)
Az Európai Unió támogatásával 110 modern, környezetkímélő hulladékbegyűjtő jármű állt szolgálatba Budapesten - jelentették be a fejlesztés projektzáró sajtótájékoztatóján szerdán, a fővárosban.
nov. 24
18:21
Jónak lenni jó! – Híres sportolók is csatlakoztak a közmédia társadalmi összefogásához (hirado.hu)
Egy emberként fogtak össze a sportolók a koraszülött és a veleszületett rendellenességgel élő gyermekekért.
nov. 24
18:21
Így vacsorázzon, ha cukorbeteg (WebBeteg)
A cukorbetegeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy mikor, mit és mennyit esznek. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ha nem megfelelő a táplálkozásuk, úgy könnyen kikerülhetnek az optimális tartományból a vércukorértékeik.
nov. 24
18:21
Indulhat a roham az IKEA-ba: kiderült, mikor és mennyiért érkezik a karácsony slágerterméke, amiért szó szerint sorok kígyóztak (Portfolio)
A magyarországi IKEA áruház máris meghirdette a nagy 2023-as karácsonyi fenyőfaakcióját, melynek keretén belül 9990 forintért juthatnak hozzá a szemfüles vásárlók a karácsonyi ünnep nélkülözhetetlen kellékéhez. A svéd bútoráruházban november 30-tól, vagyis jövő csütörtöktől lesznek kaphatóak a fenyőfák, amelyekért volt, hogy szó szerint sorok kígyó
nov. 24
18:21
Oda a fél edzés: a versenyzők szerint piros zászlónál hosszabbítani kéne (m4sport.hu)
Az edzésidő több mint felét elvitte az Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzésén történt két baleset. Daniel Ricciardo az óra leállítását, Fernando Alonso a gyakorlás meghosszabbítását szorgalmazza ilyen esetekben.
nov. 24
18:21
Ezt gondolják most Magyarországról külföldön, igazán büszkék lehetünk (Femcafe)
Most külföldön is felkapott téma a Szoboszlai Dominik vezette magyar labdarúgó válogatott.
nov. 24
18:21
AM: a magyar vetőmagtermesztés az agrárium egyik legversenyképesebb ágazata (Tiszta Jövő)
A hazai agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságát a hazai minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják - jelentette ki a tárca közleménye szerint Nagy István agrárminiszter, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács megalapításának 30 éves jubileumi rendezvényén, csütörtökön, Siófokon.
nov. 24
18:21
Dr. Hevesi Kriszta: A legnehezebben a maszturbáció szót mondtam ki (WMN)
Íme, a legfontosabb gondolatok az e heti Elviszlekből, ahol DTK mellett ezúttal az ország legismertebb szexuálpszichológusa, dr. Hevesi Kriszta foglalt helyet.
nov. 24
18:21
Tyson, a világ legnagyobb pulykája egy tehénnel is felvenné a versenyt (Hamu és Gyémánt)
Hálaadáskor és a karácsony közeledtével a pulykáké a főszerep. Azonban azon talán kevesebbet morfondírozunk, hogy mekkorák lehetnek ezek az állatok. Nos, nem érdemes tovább keresni, ugyanis bemutatjuk a gigászi Tyson történetét.
nov. 24
18:21
Soltész Miklós: A magyarországi svábok a magyar nemzetet gazdagítják (Demokrata)
A magyarországi svábok a magyar nemzetet gazdagították évszázadokon át.
nov. 24
18:21
A BBC megtiltotta az újságíróinak, hogy részt vehessenek az antiszemitizmus elleni meneten (Mandiner)
Komoly kettősmércére derült fény az objektív újságírás mércéjének tartott BBC-ben.
nov. 24
18:21
Jóval az EU-s átlag felett jár Budapest a diplomások számát tekintve (Magyar Nemzet)
Budapest az EU-s átlag 156 százalékával fejlődik, majdnem ötször gyorsabban, mint Nógrád.
nov. 24
18:21
Így előzhet a kanyarban Lengyelország: rengeteg uniós pénzt szabadíthatnak fel (Forbes)
Az új lengyel kormány egy csellel még az államfő által blokkolt törvénymódosítások nélkül is eleget tehet az EU egyes elvárásainak.
nov. 24
18:21
A begónia betegségei (Magyar Mezőgazdaság)
A begónia mutatós, nem túl igényes és nagyon népszerű dísznövény. Szép virágáért és a dekoratív levelekért termesztjük. Begóniát lehet ültetni termesztőedényekbe, cserepekbe, de virág­ágyásokba is.
nov. 24
18:21
Ezért buknak el a Teslák a német műszaki vizsgán (Villanyautósok)
Az, hogy nincs kötelező szerviz, nem egyenlő az örök élettel.
nov. 24
18:21
Szujó Zoltán: Bízik bennünk az FIA és az ERC promótere (Racing)
A nemzetközi bizalmat mutatja, hogy murván is rendezhetünk ERC futamot - mondja Szujó Zoltán.
nov. 24
18:21
Pinczés Marianna lett az Év Fiatal Vállalkozója 2023-ban (Üzletem)
Az Év Fiatal Vállalkozója címet idén a zöld innováció és fenntarthatóság terén is elért kimagasló eredményeiért Pinczés Marianna nyerte el.
nov. 24
18:21
Szükség van az új technológiákra az agrár szektorban (Öko-drive)
Nagy szükség van az olyan új ötletekre, forradalmi módszerekre, a legújabb technológiák hazai viszonyokra történő adaptálására, amelyek itt, a Kárpát-medencében gazdálkodók számára is használható, gyakorlati megoldást kínálnak - mondta "A jövő agráriuma" címmel tartott konferencián köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaság
nov. 24
18:21
Miss Universe: Köszönöm Istennek, ez a korona nem az enyém, hanem az övé (vasárnap.hu)
Miss Nicaragua Sheynnis Palacios november 18-án történelmet írt, amikor El Salvadorban megkoronázták Miss Universe-nek. Ő az első nicaraguai nő, aki
nov. 24
18:23
Bakancslistát írt a nagybeteg Zsuzsi, a 21 éves lány utolsó kívánságai teljesülnek (hirado.hu)
A Nemzeti Színház torokszorító posztot osztott meg a közösségi oldalán.
nov. 24
18:23
Három magyar aranyérem a kick-box világbajnokságon – és még nincs is vége! (m4sport.hu)
Az utolsó napi döntők előtt már három aranyérme van a felnőttek között a magyar válogatottnak a portugáliai Albufeirában zajló kick-box világbajnokságon. A hétfőtől szombatig tartó világversenyen rekordlétszámot jelentő 70 nemzet csaknem 1400 kick-boxosa lépett tatamira és szállt ringbe.
nov. 24
18:23
A határon szolgálatot teljesítők garantálják a magyarok biztonságát (Demokrata)
Novák Katalin a bácsszentgyörgyi határátkelőhely közelében tartott határszemlét.
nov. 24
18:23
Nagyszerű hír érkezett Németországból, a főszerepben Willi Orbán! (Magyar Nemzet)
A magyar válogatott védelméből sérülés miatt nagyon hiányzó védő újra edzésbe állt a csapatánál.
nov. 24
18:25
A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában (hirado.hu)
Herczegh Anita elmondta, fontosnak tartják, hogy a rászoruló családok ne csak pénzbeli támogatást kapjanak, hanem ilyen és ehhez hasonló kulturális, valamint sporteseményeken is részt tudjanak venni.
nov. 24
18:27
PSZ: nincs olyan indok, amely miatt ne lehetne népszavazást tartani (Infostart)
A Kúria döntése szerint egyértelműek a Pedagógusok Szakszervezetének kérdései, így népszavazásra bocsáthatók. Az érdekképviselet a heti óraszámokról és a tantervi szabadságról tartatna referendumot.
nov. 24
18:27
Brutális lett Joaquin Phoenix Napóleon filmje: olyan intim dolgok derülnek ki belőle, amire senki nem számított (Joy)
Tegnap debütált a magyar mozikban a Ridley Scott nevével fémjelzett Napóleon című film, amelyben Joaquin Phoenix és Vanessa Kirby játsszák a főszerepet.
nov. 24
18:27
Bejelentést tett a Magyar Posta: fontos szolgáltatásuk díja fog drágulni (Ripost)
Mutatjuk, minek és mekkora mértékben fog változni az ára.
nov. 24
18:27
Pénz hiányában megszűnik a rezsicsökkentés Németországban, ám Ukrajna támogatását megduplázzák (vg.hu)
A szociális kiadások is veszélybe kerülhetnek.

Keresés