2023. november 24. péntek

nov. 24
19:03
Novák Katalin: A határon szolgálatot teljesítők garantálják a magyar emberek biztonságát (Mandiner)
Bács-Kiskun vármegyében nemcsak Magyarország, hanem egész Európa határait is védik – jelentette ki az államfő.
nov. 24
19:03
Elszabadult a somlói gigasertés, vármegyéken átívelő hajszának ígérkezik a kaland (Magyar Nemzet)
A határ a csillagos ég.
nov. 24
19:03
Kedd hajnaltól újra járnak a személyvonatok Szabadkára (Autószektor)
Hozzátették: napi tíz járat közlekedik majd a két ország között; az újra megnyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat. A közleményben felidézték, hogy a fejlesztés keretében több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya és annak környezete. A pálya átépítése tavaly nyáron fejeződött be, a tehervonatok már azóta közl
nov. 24
19:09
Költőóriással hozták össze Szoboszlai Dominikot a TikTokon, keressük a szavakat (Metropol)
A Montenegró ellen szerzett gól furcsa verset szült valahonnan.
nov. 24
19:09
Minimálisan emelkednek a Magyar Posta levélfeladásainak díjai (hirado.hu)
A Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel.
nov. 24
19:09
Leclerc: Remélem, ebből előnyt kovácsolhatunk (m4sport.hu)
Ígéretesnek tartja Charles Leclerc a Ferrari kezdő tempóját Abu-Dzabiban, és izgatottan várja a Mercedes elleni döntő ütközetet. Elmondta, mi döntheti el.
nov. 24
19:09
Óva int a háborús fáradtságtól az ukrán kormányfőhelyettes (vg.hu)
Olha Sztefanyisina szerint az oroszok nem állnának meg az ukrán határnál.
nov. 24
19:09
Fresh Viki megmutatta a gyerekeit az őszi napsütésben (SzMo)
A Fresh egykori énekesnője, Gyulai Viki nagyon örül annak, hogy a két gyermeke között több év korkülönbség van.
nov. 24
19:09
Ez lehet a titka a karácsonyi vásár 7000 forintos töltött káposztájának? Utánajártunk mi kerülhet ennyibe egy tál melegételen (Promotions)
Zúgolódnak a kispénzű magyarok, világi rablásnak tartják a túlárazott töltött káposztát.
nov. 24
19:09
Engedélyezték a Magyar Rádió épületének elbontását (Mandiner)
Az egykori Magyar Rádió helyén építenék fel Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát.
nov. 24
19:09
Parkoló autókat tett tönkre egy elszabadult betonkeverő (Magyar Nemzet)
Nem kevés kárt okozott egy elromlott fék.
nov. 24
19:09
Felvásárolta a Rackhost a Deninet hoszting és adatközpont-szolgáltatási üzletágát (Üzletem)
"Ez az akvizíció nem csupán egy üzleti lépés számunkra, hanem igazolja azt is, hogy versenyképesek vagyunk egy olyan piacon, ahol a külföldi szereplők egyre dominánsabbak."
nov. 24
19:11
Pep Guardiola "szájára vette" Szoboszlai Dominik nevét (Magyar Nemzet)
Gondot okozott neki… A Manchester City edzője Erling Haaland állapotáról is nyilatkozott.
nov. 24
19:12
Energiakutató: háromszorosára növekedhet a szélenergia aránya az új szabályokkal (Infostart)
Az ország területének 11 százaléka lenne alkalmas szélerőművek telepítésére – mondta Zay Balázs, a Klímapolitikai intézet vezető kutatója.
nov. 24
19:13
Karácsony bevallotta, hogy kampányra költötte a pénzt, miután már nem is volt jelölt (Magyar Nemzet)
Bonyolódik a történet.
nov. 24
19:15
Holnap ne menjen eurót váltani! (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 24
19:15
Ezt a négy várost tartja megnyerhetetlennek az ellenzék (ATV)
Több, ma fideszes irányítású budapesti kerületet és megyei jogú város elhódításában reménykedik az ellenék DK-s forrásunk szerint.
nov. 24
19:15
Kiállítás mutatja be a Liget projekt eredményeit (hirado.hu)
A fejlesztések teljes körű megvalósítása után Európa legkomplexebb és legizgalmasabb kulturális negyedévé válik a Városliget.
nov. 24
19:15
Gyászba borult a gimnázium: Feladta a harcot a szalagavatón összeesett Ágoston szervezete (Ripost)
Ágostont diáktársai és tanárai is gyászolják.
nov. 24
19:15
Ez történt Matthew Perry halála előtt - az egyik színész merészen őszinte volt (Femcafe)
Matthew Perry egy kétszer Oscar-díjas színésszel futott össze, mielőtt meghalt volna.
nov. 24
19:15
Visszatérnek a nyakkendők, és stílusosabbak, mint valaha! (Glamour)
A kiegészítő, ami nem csak a fiúknak való: ebben a szezonban minden a nyakkendőről szól. Amíg más trendek hozták lázba a divatrajongók figyelmét, ez a kicsi, de annál hatalmasabb kiegészítő elkezdte belopni magát a női divatba. A 2023-as őszi-téli trendeket meghódító kiegészítő szépen csendben átszökött a férfidivatból a női öltözködésbe. Igen, mos
nov. 24
19:15
Felemel, hogy eltiporjon – így gyűlölteti meg a média a közönséggel a "bonyolult nőket" (WMN)
A legnépszerűtlenebb férfiak listáját Bill Cosby szexuális ragadozó vezeti, a legkevésbé kedvelt nőkét pedig Oprah, amiért "nem lehet vele azonosulni". Itt az idő végiggondolni, mennyire említhető egy lapon a két "bűn".
nov. 24
19:15
Bemutatták a Disney ünnepi filmjét (Magyar Nemzet)
Az idén százéves legendás rajzfilmgyártó stúdió, a Disney legújabb, Kívánság című filmje, amely elsősorban a jeles évfordulót hivatott megünnepelni, kellemes kikapcsolódást nyújt.
nov. 24
19:15
Még mindig a zselés, a kókuszos és a marcipános a kedvenc (SzabolcsiHír)
Egy-egy háztartás átlagosan 1 kilogramm szaloncukrot vesz évente.
nov. 24
19:18
Lenyomta a forintot az euró (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 24
19:21
Máris szavaztak a családi adókedvezmény emeléséről: tényleg duplázódhat márciustól a juttatás? (Pénzcentrum)
A családi adókedvezmény 2023 évében változatlanul az adózó összevont adóalapját csökkenti, ami gyerekenként 10, ezer, vagy akár 33 ezer forintos többletvetételt jelenthet a családoknak. Egy nemrég benyújtott törvénymódosítás megduplázná ezt az összeget, és bár az eredményre még várni kell, megkérdeztük olvasóinkat, szerintük mi lenne a helyes megol
nov. 24
19:21
Megnyílt Japán legmagasabb felhőkarcolója, mutatjuk, hány méter magas (hirado.hu)
A 64 emeletes toronyházat az 5. emelettől az 52. emeletig irodák foglalják el.
nov. 24
19:21
Nem hallgatott a Netflix a Vaják írójára: 'Ki ez? Egy író. Ez senki.' (Mafab)
Andrzej Sapkowski, a Vaják-kötetek szerzője saját bőrén tapasztalta meg, mennyi is igaz azokból a sztereotípiákból, amelyek Hollywoodról élnek a szerzőkkel való bánásmóddal kapcsolatban.
nov. 24
19:21
Segítség az őszi-téli kerti munkákban (Magyar Mezőgazdaság)
Az őszi lombhullás idején indul a faiskola szezon, a kertben pedig a telepítés és faápolás, esetleg a kivágás ideje érkezett el. Mindezeken a területeken segített eligazodni a Stihl workshopja a budapesti Füvészkertben.
nov. 24
19:21
Balogh Leventét látta vendégül a VOSZ Páholy Egerben (Üzletem)
A VOSZ Páholy idei utolsó rendezvényén Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz alapítója volt a vendég.
nov. 24
19:21
Rendkívüli hír érkezett: Szabadon engedte a Hamász az első izraeli túszokat (naphire.hu)
A Gázai övezetet uraló, palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban elhurcolt izraeli túszok első csoportját, 13 gyereket, illetve nőt, a Vöröskereszt átadta őket az izraeli hadseregnek, amely pedig egy izraeli légitámaszpontra szállította őket. Erről a hadsereg számolt be pén
nov. 24
19:24
Sztrájkkal fenyeget az egyik buszos szakszervezet, ez fájhat az utazóknak (Infostart)
Sztrájkot jelentett be a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) december 10-11-re a 2024-re szóló bértárgyalások felgyorsítása érdekében, a Volánbusz Zrt. azonban indokolatlannak tartja a tervezett kétnapos munkabeszüntetést.
nov. 24
19:27
Itt a szabadon engedett izraeli túszok listája (Blikk)
Kiderült, ki az a 13 izraeli túsz, akiket a Hamász szabadon engedett. Vannak köztük gyerekek is.
nov. 24
19:27
KSH: Közel 40 ezerrel többen dolgoznak tavaly októberhez képest (hirado.hu)
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma itthon: októberben 4,757 millió embernek volt munkája, ami csaknem 40 ezres növekedés tavaly októberhez képest. 2010-hez képest már egymillióval többen dolgoznak.
nov. 24
19:27
Kijev nem hajlandó tárgyalni az ukrán gabonadömping ellen tiltakozó lengyel gazdákkal (hirado.hu)
A lengyel teherautósok hetek óta tartják blokád alatt az ukrán határátkelőket.
nov. 24
19:27
Pep Guardiola nem tudta kiejteni Szoboszlai Dominik nevét (HírTV)
Meggyűlt a baja a katalán sztáredzőnek a magyar válogatott csapatkapitányának a nevével.
nov. 24
19:27
Energiaügyi Minisztérium: szó sem lehet a rezsicsökkentés megszüntetéséről, hiába követeli Brüsszel (vg.hu)
A Rezsivédelmi Alap a 2024-es költségvetésben is helyet kap.
nov. 24
19:27
Négy ráktípus, amely fokozottan veszélyezteti a túlsúlyos embereket (Life)
Egy tanulmány szerint a túlsúlyosaknál 10 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy bizonyos ráktípusokban megbetegedjenek. Mellettük a szív- és a nem megfelelően kezelt cukorbetegek is fokozott rákkockázatnak vannak kitéve.
nov. 24
19:27
Az elmúlt évek dinamikus fejlődést hoztak a magyar-török kapcsolatokban (Demokrata)
A Magyarországra irányuló török export tavaly rekordot döntött – közölte Szijjártó Péter.
nov. 24
19:27
Ferenc pápa és a zsidó rabbik között feszültség alakult ki (Mandiner)
Az olasz rabbik szerint mit sem ér, hogy évtizedeken keresztül barátnak és testvérnek nevezték egymást.
nov. 24
19:27
Horrortörténetet írt a mesterséges intelligencia az orosz elnöknek? (Magyar Nemzet)
Vlagyimir Putyin egy újévi mesét kért a mesterséges intelligenciától, cserébe kapott egy horrortörténetet a Gyed Moroz égő házáról.
nov. 24
19:29
Szijjártó Péter bejelentette, az elmúlt évek dinamikus fejlődést hoztak a magyar-török kapcsolatokban (hirado.hu)
Újra kedves vendéget fogadhattunk Dunakeszin, Mehmet Kacir, Törökország ipari és technológiai minisztere tette nálunk tiszteletét.
nov. 24
19:29
Miért érdemes figyelni Közép-Ázsiára? (Magyar Nemzet)
Amit tudni kell a Speca-országokról.
nov. 24
19:31
Soltész Miklós: A magyarországi svábok a magyar nemzetet gazdagítják (Magyar Nemzet)
Az államtitkár megemlítette, hogy a svábok 290 éve érkeztek Alsógallára.
nov. 24
19:33
Kiadta a várva várt menetrendet a MÁV (Infostart)
November 28-án hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára, napi 10 járat közlekedik majd a két ország között. Az újra megnyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között.
nov. 24
19:33
Folyton bocsánatot kérsz és mindenhova korán érkezel? A túlzott kedvességgel magadnak is árthatsz (Joy)
Mint mindent, a kedvességet is túlzásba lehet vinni.
nov. 24
19:33
Gulyás Gergely szerint a nemzetet a közösségeink éltetik (hirado.hu)
Gulyás Gergely kiemelte: a korszellem le akarja rombolni a közösségeket, el akarja jelentékteleníteni a nemzetet és az egyházat.
nov. 24
19:33
Az IDEA intézett szerint mélypontra zuhant a Fidesz támogatottsága (ATV)
Az IDEA Intézet 2023. október 31. és november 16. között készített reprezentatív közvéleménykutatásának eredményei szerint érdemi változás nem regisztrálható a pártpreferenciák alakulásában – írta az intézet legújabb közleményében.
nov. 24
19:33
Túlélte az autósport egyik legbrutálisabb balesetét és még az Fbi is rárúgta az ajtót (USAracing)
Vannak olyan balesetek, amelyeket újra és újra megnézünk, miközben azon gondolkodunk, hogy a francba sikerült...
nov. 24
19:33
Generációváltás vagy ráncfelvarrás? Itt az új Panamera! (Autónavigátor)
Nem sokat változott a Panamera külseje a második generáció ráncfelvarrásához képest, de a bevált formákon nincs is értelme változtatni. A

Keresés