Hat kategóriában is megszerezték az elsőséget a Store Insider magazin, Minőségi mentes és funkcionális termékek versenyén a Penny Sissy és Food for Future saját márkás termékei. A verseny zsűritagjai összetett szempontrendszer alapján értékeltek. Önmagában az, hogy egy terméket mentes kategóriába sorolnak, korántsem bizonyult elegendőnek: ízében
A magyarok bő ötöde vált már online csalás áldozatává, ráadásul a kiberbűncselekmények elkövetői egyre kreatívabb eszközökkel csalják tőrbe áldozataikat, megtévesztve ezzel még a rutinos internethasználókat is. A Médiaunió Alapítvány a közleményében azt írta, egyre többen aggódnak, hogy szeretteik is áldozatul eshetnek az internetes és banki csalás
Szerelmes mesekönyv vagy a szerelem meseszerűen elmesélve: mindkettő igaz a délvidéki Sőregi Anna népdalénekes és néprajzkutató Széki versek című lemezére. A kivételes érzékkel válogatott anyagot hallgatva az az érzésünk, hogy az öröm és fájdalom keveredésével árnyalt hangulat nem is Szék zárt közösségének világát idézi, hanem saját történetünk edd
Az anarchokapitalizmus egy klasszikus liberalizmusban gyökerező politikai filozófia, amely szerint egy szabad társadalom megszerveződhet a magántulajdonosi piacgazdaság működési elvei szerint. Két
Túlzás nélkül lejtőn vannak a hitelkamatok és az új hitelesek mellett azoknak is érdemes mérlegelni, akik az elmúlt időszakban a mostaniaknál magasabb, a kamatplafon előtti kamattal vettek fel lakáshitelt.
Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója pénteken az MTI-vel, a IX. Balatoni Horgász Konferencián, Rádpusztán. A társaság gazdálkodása annyira stabil és biztos, hogy nincs szükség az áremelésre – tette hozzá Szári Zsolt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint ma az ország keleti felében megmaradó hóréteg is képződhet a hózáporokból, éjszaka pedig egy csapadékzóna éri el az Alpokalja térségét, ahol szintén havazás várható, és megmaradhat a hó. Mutatjuk, mikor fog havazni, hol lesz hó Magyarországon, és mennyi hó várható.
Az álmodás egy aspektusa segíthet az orvosoknak megjósolni, ki hajlamos a depresszióra.Azoknál az embereknél, akik elalvás után hamarabb kezdenek el álmodni, nagyobb a depresszió kockázata, derült ki egy kutatásból.Úgy tűnik, családokon átívelő hatásról van szó: azok, akik az elalvást követő egy órán belül kezdenek el álmodni, kétszer nagyobb eséll
A tavalyinál három-négyszer magasabb gázszámlákat is kaptak, kapnak szeptemberben, októberben és novemberben azok, akik havonta diktálják a fogyasztásukat. Nem értik, hogy miért történik ez, pedig van benne logika, csak így részben előre fizetnek a szolgáltatónak akkor is, ha éves szinten amúgy beleférnek a rezsicsökkentett keretbe.
Lewis Hamilton szerint még a Q3-ba való bejutás is nehéz lehet a Mercedes számára az Abu-dzabi Nagydíjon. Ugyanakkor a brit pilóta a piros zászlók miatt mindössze egyetlen időmérős kört tudott futni a 60 perces gyakorlás során. A délutáni edzésen Carlos Sainz és Nico Hülkenberg balesete miatt limitálva volt a pályán eltölthető idő a versenyzők szám
Tárjátok ki a szíveteket! címmel idén is elindította országos adventi segély- és adománygyűjtő programsorozatát a Katolikus Karitász. A segélyszervezet pénteken
Északias áramlással érkezik a hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg térségünkbe, így az eső mellett már havazásra is van esély a következő napokban, akár megmaradó hó is lehet kisebb körzetekben.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Kezdi elhinni Krausz Gábor, hogy semmi sem lehetetlen. A sztárséf bár a műsor előtt nem gondolta volna, de bejutott a Dancing with the Stars elődöntőjébe. S ha már itt van, akkor mindent megtesz, hogy bejusson a döntőbe.
Részletes magatartási normákat szabott a londoni rendőrség a szombatra meghirdetett újabb palesztinpárti tüntetés résztvevői számára. A Scotland Yard "robusztus" fellépést helyezett kilátásba bármiféle kihágás esetére.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 47. heti, pénteki nyerőszámait. A főnyereményt nem vitték el, sőt a magyar játékosoknak kifejezetten balszerencsés napja volt.
Nia Vardalos legemlékezetesebb alakítása a 2002-es, Oscar-díjra jelölt Bazi nagy görög lagzi, aminek főszereplője és írója volt. A színésznő azóta sokat változott, ami nem meglepő, tekintve, hogy már a hatvanas éveit tapossa – galériánkban most megmutatjuk, hogyan fest napjainkban!
Egy apuka keresett meg azzal, hogy a kisfia nagyon rákapott a "kaki" szóra, ami eleinte még vicces volt, nem csináltak belőle nagy ügyet, de mostanra egyre több kellemetlen helyzet adódott belőle. Hogyan értessék meg a gyerekkel, hogy ezt ne csinálja?
A parkot Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere nyitotta meg. Mint mondta, a karácsonyi vásárral és az élményparkkal az ünnepi készülődés örömét szeretnék visszaadni a városnak. Hozzátette: idén újra lesz díszkivilágítás is. Szólt arról is, hogy a Baptista Szeretetszolgálatat idén is meghirdeti a cipősdoboz jótékonysági akcióját. Hári Tibor,
A szaloncukor az adventi időszak hagyományosan népszerű terméke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint egy-egy háztartás évente 1 kilónyi szaloncukrot vásárol, a legkedveltebb a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok hatóságai a kriptovaluták megjelenése óta kiemelt figyelemmel követik azokat. A törvényhozók árgus szeme sokáig figyelte a digitális valutákat. Majd jelentős késéssel megjelentek a kriptopiacot szabályozó jogszabályok. Cikkünkben ezek lényegét foglaljuk össze.
A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában az edzőváltáson átesett ZTE FC a Debrecent fogadja. A hazaiak gyakorlatilag győzelmi kényszerben, hogy minél kevésbé rossz helyzetből menjenek téli pihenőre.