Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association - ETRMA) a napokban tette közzé tagjai 2023 harmadik negyedéves eredményeit, amelyek a másodlagos piacon eladott új abroncsok, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik. A lényeg: valamennyi szegmensben számottevően csök
A fokozatos kivezetésnek köszönhetően Új-Zéland lett volna az első olyan állam, ahol idővel nem lett volna lehetséges legálisan dohányterméket vásárolni.
Akár az 56 milliárd dollárt is elérheti az a veszteség, amit a befektetőknek kell lenyelniük Kína egyik legnagyobb árnyékbankja, a Zhonzhi Enterprise bedőlése miatt – számol be a Bloomberg.
Izrael és a Hamász is kész folytatni a tűzszünetet, ha további túszok és fogva tartott palesztinok szabadulthatnak ki és humanitárius segély érkezik az övezetbe - jelentette a helyi média hétfőn.
Lewis Hamilton levonta a konzekvenciákat a szezonzáró után, majd elmondta mire számít a következő szezonban. Felemásan sikeredett a Mercedes versenye Abu-Dzabiban. Míg George Russell a harmadik helyen találta magát, addig a hétszeres világbajnok a pontszerzésért küzdött. A csapat legfőbb célja a konstruktőri tabella második helyének megőrzése volt,
November 23-án este ünnepélyes keretek között, Budapesten a Szépművészeti Múzeumban adták át a 2023-as Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Prima Díjakat.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta először látogat ma Kijevbe Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank elnöke és fontos pénzügyi bejelentéseket tesz – tudta meg a Politico. Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke is az ukrán fővárosba látogat ma, hogy politikai támogatást adjon a magyar vétófenyegetés árnyékában arra, hogy Ukrajnával a december
Izrael és a Hamász is kész folytatni a tűzszünetet, ha további túszok és fogva tartott palesztinok szabadulhatnak ki, illetve humanitárius segély érkezik az övezetbe – jelentette a helyi média hétfőn.
Csökkentették a szlovák gazdaság idei és jövő évre vonatkozó növekedési kilátásait banki elemzők novemberben - derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) által közzétett, kereskedelmi bankok elemzőinek előrejelzésére alapozó jelentésből, amelyről a Tasr, szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be pénteken.
Magyarországról is lehet emberrablásra is biztosítást kötni – állítja a CLB. A független biztosítási alkusz cég az Izraelben élő magyar állampolgárok túszul ejtése kapcsán utánajárt, mi mindent tartalmaz egy ilyen konstrukció és milyen feltételekkel lehet erre a speciális esetre szerződni. Néhány konkrét esetről is beszámoltak.
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn reggel tette közzé, hogy "ma Brüsszelben, a Külügyi Tanács ülésén újra egymásnak feszülünk".
Budapesten tárgyal hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A tanácskozás fő témája a decemberi uniós csúcs lesz. Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét kérdeztük.
Pszichiátriai betegségek - így a major depresszió is - gyakran járnak együtt más, akár testi (szomatikus), akár pszichiátriai kórképekkel. Ez a komorbiditás. Előfordul, hogy két betegség csak véletlenszerűen jelentkezik egyszerre, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a ritkább lehetőség.
A Lidl úgy döntött, hogy bizonyos termékeket olcsóbban ad a 65 éven felülieknek. Az ötlet nem új, például a Tescónál is vannak olyan időszakok, amikor a nyugdíjasok egyes termékeket olcsóbban kapnak.
A Sztárbox november 26-án érkezett el az ötödik adásához, ami egyúttal az első elődöntő is volt. A női könnyűsúly mellett ismét végig követhettünk egy férfi középsúlyú és egy nehézsúlyú összecsapást: Berki Mazsi Janicsák Vecával, Szegedi Fecsó pedig Brasch Bencével küzdött meg, az este legjobban várt pillanata azonban természetesen Istenes Bence és
A Sztárbox vasárnapi elődöntőjének legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán Rácz Jenő és Istenes Bence is nagyot küzdött. Az előzetes üzengetés miatt igen sokan voltak kíváncsiak a meccsre. Forrtak az indulatok Rácz Jenő és Istenes Bence között a ringben, végül pontozással dőlt el a mérkőzés Az egész ország várta, hogy Rácz Jenő és Istenes Ben
A Marketing Commando 2009 óta követi nyomon a kkv-szektor marketingeszköz-használatát. Friss kutatásuk szerint 2023-ban ismét a Facebook vezeti a listát, már ötödik éve a kkv-k legnépszerűbb marketingeszközeként. Ezután következik másodikként a honlap, majd a Google, utóbbi egy helyet javítva az előző évhez képest. Legnépszerűbb kkv-marketingeszkö
A Hanság élőhelyfejlesztési projekt fő célja a területen védett, illetve a Natura 2000 élőhelyek javítása, az ökológiai folyamatok nyomon követése, valamint a területkezelési infrastruktúra bővítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Cikkünkben a gátmetszésről, annak lehetséges szövődményeiről olvashat, valamint arról is szót ejtünk, milyen esetleges következményekkel járhat az, ha elmarad a gátmetszés.
Ismét visszatért a reflektorfénybe a kínai e-kereskedelmi óriás Alibaba alapítója, Jack Ma: a milliárdos most egy kis céget alapított, ami elsősorban mezőgazdasági termékek feldolgozásával és értékesítésével foglalkozik.
A Sztárban sztár leszek hétvégi adása rengeteg színvonalas produkciót hozott, de a zsűri folyamatos csipkelődése ismét elterelte a reflektorfényt a lényegről.
Novemberben a fogyasztók kissé borúlátóbban, az üzleti világ viszont valamelyest optimistábban tekint a közeljövőre, mint tette azt októberben – ez derül ki a GKI Gazdaságkutató által, – az EU támogatásával – végzett felmérés eredményeiből. A GKI konjunktúraindexe érezhetően emelkedett, a cégek foglalkoztatási szándékai javultak, áremelési terveik
Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) szerint a Binance korábbi vezérigazgatójának az ítélethirdetésig szabadlábon kellene maradnia, de az Egyesült Államokat nem
Négy év alatt számottevően, 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya a 30-59 évesek táborában a K&H biztos jövő friss felmérése szerint. A kutatás alapján a lakástulajdonosok átlagosan 12 évvel ezelőtt vásárolták az ingatlant, a legfiatalabb, harmincas korosztály tagjainak 52 százaléka pedig az elmúlt öt évben jutott sa
Lehetséges, hogy vele született, ám tünetmentes szívritmuszavar miatt halt meg az a 17 éves végzős fiú, aki november 18-án rosszul lett a budapesti Szent Imre Gimnázium szalagavatóján.
Premier előtt látható az Ennél csak jobb jöhet című francia filmvígjáték a két rendező, Éric Toledano és Olivier Nakache részvételével december 5-én az Európai Moziéjszakán, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az Európai Moziéjszakát december első hetében rendezik meg Európa számos pontján, az esemény budapesti helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház
Megérkezett a MOHU számlája az EPR-díjról. Szeretnék segítséget kérni a számla könyvelésével kapcsolatban! Mely főkönyvi számlára kell tennem a számlában szereplő EPR-díjat? – kérdezte olvasónk. Greff Magdolna okleveles adószakértő válaszolt.
Ma kezdődik a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász kétnapos pere az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ügye a parlamentben is szóba került a Párbeszéd megkérdezné az embereket az eutanáziáról.
A pekingi tőzsde állítólag olyan új intézkedéseket hozott, amelyek megakadályozzák, hogy a nagyrészvényesek eladják az értékpapírjaikat, nehogy fékezzék a piaci ralit.
Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon. A díjat a film társforgatókönyvírója Palóczi Zita vette át csütörtök este Mannheimben – írja az MTI a Nemzeti Filmintézet közlése alapján. A magyar mozikban is látható Elfogy a leve