Még mindig az infláció jelenti a legnagyobb nehézséget a kkv-k számára, de emellett a munkaerőhiány is újra meghatározó tényezővé vált. A jövő évben azonban mégsem ez, hanem a kereslethiány jelentheti majd a legnagyobb gondot a vállalkozások számára a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei szerint.Továbbra is tartja első helyét az infláció a vá
Novemberben javultak, de alapvetően még pesszimisták a német feldolgozóipari vállalatok exportvárakozásai a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
A Fidesz Budapest közösségi oldalán olvasható bejegyzésben azt kérdezték, hogy vajon a Gyurcsány-Karácsony-paktum része volt-e a kedvezményes színházjegy is.
Az egész ország várta, hogy Rácz Jenő és Istenes Bence szembekerüljön egymással a szorítóban. Noha mindkét versenyző elmondta korábban, hogy a felfokozott hangulatú előzmények dacára higgadtan fognak a ringbe lépni, ennek nem sok nyomát lehetett látni.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2023. november 22-én és 23-án ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság, olvasható a police.hu-n.
Egy Mészáros Lőrinchez köthető vállalkozó szerezte meg a Kisfaludy-programban 382 milliós támogatást elnyert hévízi Hotel Aquamarint üzemeltető céget. A felújítást félbehagyta, a vendégektől beszedett előleget nem fizette vissza, a vállalkozás így felszámolás alá került.
Korszerűsítette és fejlesztette gyártási tevékenységét a nyomdaipari szolgáltatásokkal foglalkozó nyíregyházi Color Pack Nyomdaipari és Csomagolóanyag Gyártó Zrt., a beruházásra uniós forrásból csaknem 386 millió forintot fordítottak.
Megvan a magyarázat, de akkor is furcsa látni, ahogy szembe megy minden jelenlegi világpiaci trenddel, és egyedüli társa a nem mindennapi emelkedésben a narancslé ára.
"A Lidl elkötelezett az iránt, hogy vásárlóinak minden esetben a legjobb árakat tudja biztosítani" – írja közleményében az áruházlánc. A Lidl most a 65 év felettieknek szeretne többet adni, akik november 27. és december 3. között így tovább csökkenthetik az élelmiszerre fordított kiadásaikat. Az extra kedvezmények keretében a 65 év feletti vásárlók
Erdei szentély? Komfortos határállomás a természet és az emberi között? Egy Bodor Ádám-hős állomáshelye vagy egyszerűen az olvasás világába szóló teleportfülke? A Mome építészhallgatói és oktatóik által a Csingervölgyben felhúzott, bivakszállással kombinált olvasókabin az elmélyülés és a feltöltődés varázslatos helyszíne.
Több ezer „hamis mosollyal” szembesültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, amikor Gyulánál felnyitottak egy magyar kamiont. Görögországból érkezett az a teherautó, amit a pénzügyőrök a gyulai határátkelőhelyen megállítottak. A raktérben többszáz kartondobozban, különböző színű „Smile„ mintájú törölköző volt. A sofőr már kevésbé volt m
A szakértő szerint benne van a pakliban, hogy az idei karácsony teljesen más lesz a brit királyi család számára, mint az eddigiek – mindez egyetlen olyan döntésen múlhat, amit ha III. Károly meghoz, Vilmos és Katalin nem biztos, hogy a famíliával együtt ünnepelnek majd.
Hivatalosan is bemutatták a Celebrity Cruises Edge-szériájának új tagját, a Celebrity Ascentet, és bejelentették a prémium kategóriás hajótársaság legújabb tagjának érkezését is: 2025 novemberében a Karib-térségben bocsájtják vízre a Celebrity…
A vashiány alattomos állapot: a tünetek fokozatosan jelentkeznek, így kezdetben a legtöbben ügyet sem vetnek rá, ráadásul általánosak, így könnyű azt feltételezni, más okozza őket.
A Waberer’s Csoport folytatja országos lefedettségű logisztikai központjainak fejlesztését, melynek érdekében ezúttal az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójában, Debrecenben vásárol telket egy 20 ezer négyzetmétert meghaladó méretű raktárkomplexum fejlesztése céljából. A debreceni központ az autóipari nagyberuházások, a kapcsolódó beszáll
A szavazás döntősei közt bőven találunk villanyautókat, előfordulnak kínai típusok is, de meglepetésre a benzines és dízelmotoros konstrukciók sem tűntek el teljesen.
A korábban Twitter, most X nevű közösségi média platform 75 millió dolláros reklámbevételtől eshet el, mivel a hirdetők szüneteltetik a kampányokat Elon Musk antiszemita megjegyzései miatt - írta a The New York Times.
Szima Gábor izgulhat: jövő nyáron lejár a debreceni és a nyíregyházi kaszinójának is az engedélye, az Orbán-kormány viszont egyelőre még nem döntött a folytatásról.
Míg a nemzetközi piacokon relatív óvatos mozgásokat látunk, addig a magyar piacon a kisebb papírokban ma reggel is nagyobb elmozdulások alakultak ki, jelentősen emelkedett a Waberer's és az MBH Jelzálogbank árfolyama.
A mozikban már megtekinthető a Ridley Scott rendezte Napóleon, melynek címszereplője nem más, mint az Oscar-díjas Joaquin Phoenix. Bár az első kritikák kifejezetten jó véleménnyel voltak a filmről, sok kritikus megjegyezte, hogy a film némileg elrugaszkodott a valóságtól. Cikkünkben olyan filmeket ajánlunk, amelyek ugyan szintén nem alkalmasak a tö