Mindannyian ismerjük Shrek, a zöld ogre sztoriját. Az animációs film hatalmas sikereket ért el 2001-es megjelenésekor, de a kezdetek nem voltak zökkenőmentesek. Most kikerült az internetre a film tesztverziója, ami inkább néz ki horrornak, mint vicces gyerekmesének.
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő este a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara zártkörű rendezvényén utalást tett arra, hogy a kormány tervei között szerepel, hogy teljes egészében ingyenessé tennék Magyarországon a 14 év alattiak tömegközlekedéssel történő utazását.
Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt – közölte a szövetség társelnöke az MTI-vel. Hebling Zsolt, aki egyben Alsóörs független polgármestere elmondta. elküldték a levelüket
Ezer év történelme Árpád vezértől Kossuth Lajosig. Ezzel a tematikával jelent meg képregény a Képes Krónikák Kiadó gondozásában a magyar történelemről. A kötet bemutatója csütörtökön délután volt a Móricz Zsigmond Könyvtár KépregényTárában. Az alkotók képviselőivel Kertész Sándor grafikusművész beszélgetett.
Az angyalföldiek féltucatot lőttek a Merkantil Bank Liga rangadóján, ami után a Nyíregyháza vette át a vezetést a tabellán, a Vasas a 3. helyét erősítette meg.
A magyar egyetemeken szerzett diploma bérelőnyt jelent a munkaerőpiacon: a diplomát szerzők egy rövid nyári szünet, 42 nap után elhelyezkednek és az országos átlagbér 1,3-szeresét kapják, egy hétéves perspektívában vizsgálva pedig 1,7-szeres a bérelőnyük – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. Hankó Ba
Szinte példa nélküli sikert aratott a Nagy Zsigmond nemzetközi sportjogász csapata. A WADA tárgyalás nélkül visszavonta a CAS-hoz benyújtott fellebbezést és elismerte Ilyés Laura ártatlanságát.
A brüsszeli és a brabanti régió 27 iskolája zárva maradt hétfőn vasárnap késő este bejelentett bombariadó miatt - közölte honlapján Vallónia és Brüsszel régió iskolai hatósága (WBE).
Az anyaságról és a házasságáról mesélt Péter Szabó Szilvia a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. A NOX énekesnője elmondta, örül, hogy a harmincas éveire lett édesanya.
Mateusz Morawiecki kormányának azonban két héten belül még meg kell szereznie parlament támogatását is. Ott azonban a koalícióba tömörült ellenzéki pártok vannak abszolút többségben.
Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film; a 19. századi orvos, Semmelweis Ignác, "az anyák megmentője" történetét feldolgozó, Koltai Lajos rendezésében készült alkotás főszerepeit Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játssza. Az 1847-ben játszódó film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, egy korabeli kórház életét, valamint az osztrák é
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet hétfőn megerősítette, hogy megállapodtak az Izraellel kötött tűzszünet kétnapos meghosszabbításáról, valamint a túszok és foglyok szabadon bocsátásáról.
Ma kudarc és sikertelenség jellemzi az Európai Unió gazdaságát az ideológiai alapú és érzelemvezérelt politika következményeként, miközben mára egyértelmű, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók kudarcot vallottak - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Oroszország azért volt kénytelen megindítani "különleges hadműveletét" Ukrajnában, mert az ottani "neonáci rezsim", amellyel szemben a Nyugat elnézően viselkedik, arra vetemedett, hogy mindent kiírtson, ami orosz.
Olvasásmotiváció és Mammia – ezzel a két kötettel jelentkezet a napokban Vass Dorottea, az ELTE Általános Gyógypedagógiai Intézet főmunkatársa, olvasáskutató. Fontos-e ma még a leírt betű? Olvas-e még a Harry Potter generáció? Mikor fér be Rumini a közoktatásba? Ezekről kérdezte a tudás.hu a szerzőt. Miért kellene a gyerekeknek olvasni? Nincs túlmi
A színész azt mondja, hogy egy halálközeli élménye, amelyet 1992-ben egy repülőgép vezetése közben élt át, inspirálta őt a "The Shepherd" című új Disney+ rövidfilmben való szerepvállalásra.
Az illegális migráció, a béke fontossága és gazdasági kérdések is szerepeltek Novák Katalin köztársasági elnök és Abdel Fattáh al-Szíszí egyiptomi elnök megbeszélésének témái között Kairóban.
Korábban szabadon engedett túszok arról számoltak be, hogy személyesen meglátogatta őket fogva tartásuk földalatti helyén Jahja Szinvár, a Hamász gázai vezetője, és azt mondta nekik, hogy ott védve vannak.
A Valberg Nyrt. leányvállalata, a Communication Technologies Kft. 90 százalékos tulajdonrészt szerez a Black Cell Cybersecurity Services UK Ltd.-ben – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatásban. A közlemény szerint a magyar cég mérföldkőnek tekinti a terjeszkedést, amelyet azzal indokoltak, hogy se
Horvátországban hatodik napja tüntetnek a gazdák a sertéspestisjárvány megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt - közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn.
Yahya Sinwar, a Hamász terrorszervezet vezetője állítólag meglátogatott több izraeli túszt, akiket egy gázai földalatti alagútban tartanak fogva – jelentette a Times of Israel a 12-es csatorna nevű televízió híre nyomán.
Manuel térde egyre jobban van a sérülése óta. Az orvosok azonban hiába javasolták neki, hogy idén már ne lépjen fel, az előadó továbbra is koncertezik.