Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint 22 szakember szerezte meg a végzettséget, amelyet délelőtt a telki edzőközpontban ünnepélyes keretek között vettek át.
Magyarországon 2021-ben, sőt még 2022-ben is nőtt a reálbér az EU-s statisztika szerint, ám az idei év fordulatot hozott, az év első felében a magyarok elvesztették, amit ezekben az években nyertek.
Csoportos szex, leszbikus együttlétek és fizetős szolgáltatások? Bár a legtöbben mélyen hallgatunk a legextrémebb szexfantáziáinkról, attól azok még léteznek és pillanatok alatt felizgatnak minket. Úgy érzed, a tiéd viszi a prímet? Lássuk felkerült-e a listára.
Mindenesetre – hangzik többfelől – "most legalább végre foglalkozunk a halállal". Csakhogy biztos ez? És vajon tényleg Donáth Anna és társai ebben az ügyben a Jó Emberek? Francesca Rivafinoli írása.
Ferencvárosban, Újbudán, de Zuglóban is bővülnének a fizetős parkolási zónák egy, a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő javaslat szerint. Díjemelésre szintén számíthatnak az autósok.
Az IT iparág hatalmas lendületet vett az elmúlt években, és az informatikai szakemberekre még mindig nagy a kereslet, a mesterséges intelligencia, a szoftvertervezés- és fejlesztés, valamint a kiberbiztonság terén különösen. A fizetések továbbra is magasak, a Python fejlesztő akár havi bruttó 2.000.000 forintot is kereshet. A vállalatok megfontolta
A szakértők úgy látják, a változó munkahelyi prioritások korában az ún. hídégetés már nem biztos, hogy olyan "szög a szakmai koporsóban", mint amilyen egykor volt.
Peking azonban egyelőre mintha kivárna, nem mutat különösebb aktivitást a kérdésben, ami különösen az Egyesült Államok törekvéseinek fényében tűnik meglepőnek.
Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film; a 19. századi orvos, Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének történetét feldolgozó, Koltai Lajos rendezésében készült alkotás főszerepeit Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játssza.
Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport Tv azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről. December 10. és 16. között rendezik az U20-as divízió 1/A világbajnokságot Budapesten a Tüskecsarnokban, ahol a
A gyógy- és fűszernövények között sok évelő, lágyszárú faj van, amelyek idővel túlnövik a helyüket, de ha ez nem is következik be, 4-5 évente akkor is érdemes megifjítani a töveket. A tőosztással történő szaporítással egy időben ezt is elvégezhetjük.
Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szerint pedig a kamaszok igen nehezen tartják a határt. Megdöbbentő adatokból szemezgettünk.
Te megvennéd ezt ennyiért? A kérdést egy konferencia szünetében tette fel barátjának egy reklámújság kínálatában elmerült résztvevő. A válasz elsősorban az ár és az ezért kapható érték összevetésével adható meg: vállalkozások szintjén ezt nevezzük értékelemzésnek.
Egy új kormányrendelet tervezete előírná, hogy a kifizetőhelynek az egészségbiztosítási pénzbeli ellátás vagy a baleseti táppénz iránti kérelem elbírálása során, a tényállás tisztázása érdekében megkereséssel kell élnie az illetékes kormányhivatal felé, mellyel az eljárás egyszerűsítése érhető el.
A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját visszanyerték, és még az inflációt is leelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken.
A Rally Európa-bajnokság 1953 óta íródó történelme során igen komoly hagyománnyal rendelkezik Portugália, hiszen szinte minden szezon során legalább egy kontinens bajnoki versenyt rendezhettek.
Az egész techvilág felbolydult, hogy váratlanul kirúgták a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI alapító-vezérigazgatóját, a Szilícium- völgy legújabb csodagyerekének kikiáltott Sam Altmant. Ám nem egészen négy nap múlva - volt beosztottjai és a befektetők nyomására - visszakerült a vállalat élére. Nagyon úgy néz ki, az OpenAI egyedi, a profitorientált és a k
Ahogy egyre hidegebb lesz, úgy emelkedik meg a fűtésszámlánk összege, pedig néhány egyszerű tipp megfogadásával meglepő mértékben csökkenthetjük a fogyasztásunkat és a számla végösszegét is.
Az árnyéktrupp az mindent tud, az mindent lát, az minden bajt orvosol, mint ahogyan több mint egy évtizede tette azt testvér-, vagy pontosabban házastársalakulata, a fény kormánya.
A Normafa Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelyeként a Normafa Síház Étteremmel együtt újult meg. Ennek apropóján közösségi fotógyűjtést szerveznek „A mi Normafánk” címmel”, hogy közösen idézzük fel, kinek mit jelent Budapest egyik legkülönlegesebb természeti és kulturális helyszíne. Az emlékgyűjtésre amatőr és profifotósok képeit is várják de
Jövőre egyes napokon 5 eurós belépődíjat kell fizetniük a Velencébe látogatóknak. Egyelőre 29 napról van szó. Velencében a jövőben 5 eurós belépődíjat kell fizetniük a városba látogatóknak. Ez a szabály csak a napi látogatókra vonatkozik, és csak azokon a napokon, amelyeken hagyományosan nagy a zsúfoltság. A város polgármestere, Luigi Brugnaro elmo
Az eddigi listavezető otthon 1–1-es döntetlent játszott az Athletic Bilbaóval a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.
Az Ukrajnának nyújtandó uniós hadikölcsön egyre több tagországban megy szembe a lakosság többségének véleményével, a háborús és szankciós fáradtsággal.
A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az október 7-én elhurcolt túszok negyedik csoportját a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) hétfőn – jelentette a helyi média Izraelben.
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseményének, az Országos Színházi Találkozónak ad otthont a kaposvári Csiky Gergely Színház 2024. június 10. és június 16. között: az eseményen OFF-programok, tánc, cirkusz, zene, kiállítás és gasztronómia is várja a színházművészet iránt érdeklődőket.
A fővárosi nettó havi 370 ezer forintos átlagkeresettel szemben a községek átlaga csak 243 ezer forint volt 2022-ben – derült ki a GKI kutatásából. A megyei jogú városok átlaga is 11%-kal magasabb a városok átlagánál. A települési hierarchia mellett a vármegyék közötti eltérések is nagyok: Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg között 42% a különbség az el
Az Európai Unió szerint úgy lehet csökkenteni a halálos közlekedési balesetek számát, ha jelentősen csökkentik a sebességet. Előkerült egy javaslat, ami szerint új eszköz vethetnek majd be a gyorshajtók ellen.