Kalle Rovanpera és Kamui Kobayashi nemrég Japánban találkozott, és beszélgetésük során szóba került a driftelés, a finn versenyző pedig kapott az alkalmon és versenyre hívta japán márkatársát.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon pszichológusoktól kaphatnak azonnali tanácsokat és érzelmi támogatást.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Sztárbox és a Reggeli egy-egy epizódja miatt. Több esetben helytelenek voltak a korhatár-besorolások.
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára. Az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú videómegosztó-szolgáltató a magyar nemzeti versenyhatóság vizsgálatának következtében egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyek
A csütörtöki kormányinfón a kamatstopról, az EU-s költségvetés módosításáról, valamint Ukrajna EU-s csatalkozásának tervéről is beszélt a miniszterelnökséget vezető miniszter. Összefoglalónk!
Ez volt az a javaslat, amiről a teljes ellenzék azt gyanította, hogy maga a Fidesz írta, csak a Mi Hazánkkal nyújtatta be. Délután jön a rendkívüli parlamenti ülés, ahol eszerint szinte biztosan meg is szavazzák azt.
Hamarosan kezdődik a kormányinfó Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő részvételével. Az eseményt élőben közvetítjük.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdától csütörtök reggelig országosan csaknem 5000 tonna útszóró sót és mintegy 300 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttatott ki a kezelésébe tartozó utakra.
Nem volt kérdés a McLaren számára a Mercedesszel való hosszabbítás azok után, hogy partnerük biztosította őket az egyenlő és igazságos bánásmódról. Elárulták, beleszólást kaptak bizonyos dolgokba.
Az Nmhh kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az Mti-vel, hogy a médiatanács eljárást indított az Rtl-en november 5-én 19 óra 30 perctől sugárzott Sztárbox című műsorszáma miatt. A műsorban ismert médiaszereplők és celebek vívnak egymással ökölvívó-mérkőzéseket, de mivel a szereplők nem profi sportolók, a Sztárbox pedig így nem minősül
2023-ban a világ TOP3 online óriáscége összesen 120 milliárd dollárt fordít a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztésekre, ami jól mutatja a terület fontosságát. Magyarországnak is van Mesterséges Intelligencia Stratégiája, melynek célkitűzése, hogy 2030-ig 15%-os GDP-növekedés jöjjön létre az MI adaptációja révén. A hazai KKV-k körében
A balesetek elkerüléséért egyes hegyvidéki szakaszokon és határátkelőknél időszakosan korlátozhatják a teherautók forgalmát - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elmondta, a magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés módosítását, illetve Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány meghosszabbította a kamatstopokat.
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot, a vállalatok esetében április 1-ig, a családok esetében július elsejéig. Hétfőn ad tájékoztatást Lázár János a "mini-Dubajról", a kormány semmilyen uniós ügyben nem támogatja a közös döntést. Kormányinfó percről percre.
December 1-től vásárolhatók meg a jövő évi autópályamatricák, amelyek ára átlagosan 18 százalékkal emelkedik. 230 kilométerrel több útszakasz válhat fizetőssé, például az M0-s, de Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is fizetni kell majd egyes gyorsforgalmi utakon. Az autopalyamatrica.hu szerint az autósok mindinkább az online vásárlásra térne
Az ügyben a terrorsejt tíz tagja és támogatója ellen is eljárást folytattak, néhányat közülük szabadságvesztésre, másokat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság.
Közép-Kelet-Európa exportját visszafogja a stagnáló eurozóna,, így a növekvő reálbérek által segített belső fogyasztás, valamint az uniós pénzek vehetik át a növekedés motorjának szerepét.