Az előző hét utolsó kereskedési napján tovább folytatódott a dollár vesszőfutása: nagyjából egy százalékkal gyengült az amerikai deviza az euró ellenében.
A miniszterelnök politikai igazgatója nem hagyta szó nélkül az Egyesült Államok Képviselőháza volt házelnökének hazánkkal kapcsolatban megfogalmazott éles kritikáját.
A szélsőjobboldali Mi Hazánk politikusa szerint a fenntartó az egyetlen olyan döntést hozta, ami a múzeum "méltóságát és tekintélyét" helyre tudja állítani.
Csák János kulturális miniszter a gyermekvédelmi törvény megsértése miatt menesztette L. Simon Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját - hangzott el az Országgyűlésben. Mint ismeretes, a közgyűjtemény ad otthont a World Press Photo kiállításnak, amelyen homoszexuálisokat ábrázoló fényképeket is közzétettek, egy ideig úgy, hogy azokat kiskorúa
Az ugyanazon a napon bemutatott Barbie és Oppenheimer film sikere tagadhatatlan. A közös premier ráadásul új mémet is szült: ez volt a Barbenheimer. Úgy tűnik, nem kellett sokat várnunk, hogy egy bevállalós rendező meg is alkossa a két film keresztezését. A B kategóriás horrorfilmes, Charles Band ígérete szerint jövőre hozza a mozikba a Barbenheime
Az Európai Bizottság információkérésre vonatkozó megkeresését küldött az AliExpress online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek, például hamisított gyógyszerek online terjesztésére - közölte a
Luxusmárkáknak álcázott 61 ezer parfümözött sprayt foglaltak le egy budapesti raktárépületben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. A kölnik vizsgálata során kiderült, hogy azok az Európai Unióban betiltott összetevőt is tartalmaznak.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
A világ egyik legfényűzőbb és legpatinásabb vasútjárata a karácsonyi szezonban újra Budapestre érkezik, és a luxusvasúttal akár Bécsbe is átruccanhatunk.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente közzéteszi honlapjának statisztikai aloldalán a fenntartható pénz- és tőkepiac több mutatószámának alakulására vonatkozó információkat, az elmúlt három év során kiépült zöld adatvagyonára alapozva - közölte az MTI-vel a jegybank szombaton.
2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti.
A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a keleti és a nyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képességének nagyjábóli egyensúlyba hozását követően minden adott ahhoz, hogy a kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon mostantól.
Fricska. Huszárvágással igyekezett felszámolni a DK-s vezetésű óbudai önkormányzat a békásmegyeri Csobánka téren a hajléktalanok által okozott áldatlan állapotokat.
"Ha belegondolunk, akkor most emberek milliói élnének. Ha a választásokat nem manipulálták volna, akkor még élnének. Ukrajnában. Izraelben is. A támadások soha nem történtek volna meg."
A színésznő azzal vádolta Izraelt, hogy szándékosan bombázott gyermekeket, nőket és családokat, akiket megfosztottak az élelmiszertől, gyógyszertől és humanitárius segélytől. Jon Voight hatalmasat csalódott a lányában, aki véleménye szerint egyszerűen nem érti Isten becsületét ás igazságait.
A beszerzési területre, a beszerzőkre egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy integrálják a fenntarthatóság kritériumait a beszerzésekbe, támogassák a körkörös gazdaságra történő átállást, a vállalat karbonsemlegességi céljait. Miként lehetséges ez, miközben a fenntarthatósági/ESG szakértők is folyamatosan változó szabályozásról, kiala
2023 májusában megnyílt a nagyközönség előtt a Görögkatolikus Múzeum. Azóta is állandó és időszaki kiállításokkal, múzeumpedagógiai programokkal, interaktív tárlatvezetéssel fogadják a látogatókat. Legújabb bemutató a színháztörténeti kiállítás, mely a Móricz Zsigmond Színház önálló társulata megalakulásának 40. évfordulójára készült, és a Szindbád
Rég nem látott emelkedéssel teltek az elmúlt napok a tőzsdéken, a mostani részvénypiaci ralitól azonban nem mindenki van elragadtatva. Mike Wilson, a Morgan Stanley vezető részvénystratégája szerint inkább beszélhetünk medvepiaci raliról, sem mint tartósabb részvénypiaci fordulat kezdetéről - írja a Bloomberg.
Az üzleti világ folyamatosan változik és fejlődik, és egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan tényezők, amelyek közvetlenül járulnak hozzá a vállalkozások sikeréhez és hatékonyságához. Az egyik ilyen kulcsfontosságú faktor a munkavállalók egészségügyi szűrése, amely komoly előnyöket rejt magában. Miért fontosak a rendszeres szűrések és a vállalati
A forgalommal szemben hajtott az M30-as autópályára az encsi lehajtónál kocsijával egy férfi, majd több mint 10 kilométert tett meg szemben a forgalommal Garadna csomópontig - közölte hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Az egykori Kertészeti Egyetem, a mai Mate Budai Campus 170. évfordulóján avatták föl Kósa Géza dendrológus mellszobrát is alma materének kertjében, a Budai Arborétumban.
KDNP-s képviselők betiltanák az energiaitalok vásárlását és fogyasztását 18 éves kor alatt. A Magyar Gyermekorvosok Társasága is megvizsgálta a kérdést.