A bemutatott modellt az összetéveszthetetlen Bianco Monocerus (fehér) színben mutatták be. Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini hivatalosan megnyitotta első fióktelepét Lettországban. A híres Karla Ulmana Avenue-n található értékesítési helyiség tulajdonosa és üzemeltetője a Luxury & Sports Cars SE. Az üzletág kialakítása tökéletesen illesz
Kína a globális pénzügyek átalakítására irányuló törekvése erősödik, mivel a digitális jüan határokon átnyúló tranzakciókba való integrálására készül. Ez a
A Fiatal Vállalkozók Hetén idén a mesterséges intelligencia kérdéseire és a márkaépítés fontosságára is fókuszálunk – mondta az Üzletem.hu-nak Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége elnöke.
Almát akarna adni Budakalász önkormányzata a helyi iskolásoknak. Egyelőre azonban ez akadályokba ütközik, állításuk szerint a Klik miatt nem tudják megtenni.
Az évtized elején mért 20 pontos értékről 11 pontra csökkent mostanra a magyar fiatalok hangulatát tükröző index, igaz, az elmúlt két évben alig történt változás - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A 19-29 éves magyar fiatalok átlagos jövedelme 193 ezer forintot tesz ki, ez lényegében megegyezik az előző negyedévi értékkel, és meghaladja az első
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen újabb sikeréről, az Aston Martin feltámadásáról, valamint a Mercedes blamájáról írtak az Sao Pauló-i Nagydíj kapcsán. Charles Leclerc autójának technikai meghibásodásával és egy rajtbalesettel kezdődött a vasárnapi futam. A törmelékek mennyisége és a korlát helyreállítása miatt még a versenyt is megszakíto
A Disney a mai napon elindítja a „Teljesüljön Minden Kívánságod” című ünnepi kampányát, amely a kívánságok erejére összpontosít a vállalat 100. évfordulójának évében. A kampány részét képezi az „Ünnepi kívánság” című élőszereplős ünnepi videó, amelyet a Walt Disney Animation Studios hamarosan megjelenő, Kívánság című filmje ihletett, és amely több
A saját sikerükként értékeli Dúró Dóra L. Simon László kirúgását. Szerinte a főigazgató a Facebook-bejegyzésével olyan helyzetbe hozta Csák Jánost, hogy menesztenie kellett a Nemzeti Múzeum éléről, aminek a tekintélye ezzel helyreállt.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, saját Facebook oldalán reagált, az amerikai politikus, Nancy Pelosi csúfos kijelentésére, miszerint: Magyarországnak nem kellene EU-s tagállamnak lennie.
Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal, 153 ezer 529-re nőtt az új autók eladása októberben az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már a 15. egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján közzétett adatokból.
A következő napokban folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptív Huszárok többnemzeti hadgyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben.
A külügyi államtitkár Viktor Mikita kárpátaljai kormányzóval is találkozott Ukrajnában. A kétoldalú találkozón a humanitárius és beruházási projekteket vitatták meg, és szóba került az is, hogy egy rehabilitációs központot szeretnének létrehozni a katonák részére.
Míg a Klebersberg Központ az egyik legtöbb tanári felmondással büszkélkedő, de adatait elhallgató tankerület nélkül is 2150 iskolai pályaelhagyó dolgozóról tud, s ebben csak az állami fenntartású intézmények vannak nyilvántartva, a Belügyminisztérium (BM) ennek csak felét kommunikálja. A titkolózó Külső-Pesti Tankerületi Központ kerületeinek tanára
Igazi nagyágyúktól leshetik el a siker titkát a résztvevők az őszi PlanAll Day-en, amely most a gazdasági tudatosságot és a karriert helyezi a középpontba. A rendezvényen nemcsak négy Cápa árulja el titkait, hanem olyan több évtizede kiemelten sikeres üzletemberek is megosztják tapasztalataikat, mint Gazsi Zoltán és Csermely Ákos.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A nyár eleje óta közel 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik csökkentettek a hirdetési áron – tudatta az otpotthon.hu. A portál friss adatai alapján ez a tendencia országos, Budapesten és vidéken egyaránt nőtt az eladói árcsökkentés mennyisége és mértéke.
A Media1 megtudta, hogy nem dolgozik többé az újságírók lejáratására szakosodott Transzparens Újságírásért Alapítványnak Tikvicki Dóra, a Mi Hazánkhoz közeli Nyílt Sisak műsorvezetője, pedig eredetileg úgy volt, hogy ő lesz a nyáron távozó Szalai Szabolcs stratégiai igazgató utódja.
Horváth Teri színpadon és filmen egyaránt maradandót alkotott: a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznőnek rengeteg kivételes alakítást köszönhetünk, neve mégis a feledés homályába veszett.
A vállalatnak november 27-ig kell választ adnia az Európai Bizottságnak azzal kapcsolatban, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében.
A kormányzat egy hajmeresztő iránymutatásban tette világossá, hogy már néhány éven belül látványos fejlesztéseket és a tömeggyártás felfuttatását várja az iparági szereplőktől.
Az Európai Bizottság hétfőn információkérésre vonatkozó megkeresését küldött az AliExpress online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek, például hamisított gyógyszerek online terjesztésére - kö
Régóta szó van arról, hogy a Hiluxnál kisebb, könnyű platós kisteherjárművet építene a Toyota. Nem hivatalos belső információk szerint az alapokat a Corolla Cross szabadidőjármű adná – beleértve annak full hibrid hajtásláncát is.
Az Európai Bizottság hétfőn információkérésre vonatkozó megkeresését küldött az AliExpress online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek, például hamisított gyógyszerek online terjesztésére - kö
Óriási harcot vívott egymással a ringben Istenes Bence és Schobert Norbi Junior, a show-ból pedig Alekosz sem maradhatott ki, aki szinte azonnal üzenetet küldött a mérkőzés győztesének.
Októberben tovább csökkent, és közel három éve a legnagyobb mértékű teljesítményromlásra utaló szintre esett vissza az S&P Global gazdaságkutató intézet euróövezeti beszerzésimenedzser-indexe.
Az olcsóbb lakások vonzzák az odaköltözőket, az ő fokozott érdeklődésük viszont húzza fel az ingatlanárakat – az elmúlt években ez a klasszikus séma látszik érvényesülni a fővárosi agglomerációban is. És közben a Pest statisztikai régió, azaz Pest megye megerősítette pozícióját az ingázás európai dobogóján is.Az Eurostat belföldi ingázókat számon t
Két lelkes OSINT-elemző és térképkészítő is arról számol be napi frissítésében, hogy az izraeli védelmi erők már Gázaváros területein vívják a harcokat.
Ramzan Kadirov csecsen vezető egy hétfői Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy a Wagner zsoldosai és a csecsenföldi régió különleges erői közös kiképzésben fognak részt venni.