Tanzániai riportunk első és második részében kitértünk a maszáj törzs kultúrájára, és mindennapjaira, illetve az általános egészségügyi helyzetre. Magyar orvosnők látogattak el a térségbe, és meséltek a tapasztalataikról.
Akár néhány órán belül veszélyes vulkánkitörés indulhat meg Izlandon. Az InfoRádió által kérdezett vulkanológus szerint aggodalomra ad okot, hogy a földrengések ellenére továbbra is üzemel a közelben lévő Kék Lagúna látogatóközpont.
Kozmikus sugárzás miatt halt meg egy rákbeteg légiutas-kísérő – állapította meg hétfőn a dél-koreai munkaügyi hatóság, és így ez az első azonosított üzemi haláleset, amelyért a kozmikus sugárzás felelős.
Bár a sarki fény feltűnése Magyarországon eddig meglehetősen ritka volt, idén azonban már tizedik alkalommal történt hasonló esemény vasárnap, amikor a légköri jelenség vörösre festette az éjszakai égboltot hazánk felett.
A Toyota Európa elindította a Toyota Open Labs-t, egy új nyílt innovációs platformot, amely a startupokat és az üzletágakat össze a Toyota ökoszisztémájában, hogy szélesebb körben elérhetővé tegye az innovációt és a piacot a mobilitás következő szakaszába vezesse. A program a Toyota mobilitási vállalattá válását segíti elő azáltal, hogy elmélyíti s
Történelmi mélységben a nőkre fókuszáló randiapp, a Bumble részvényeinek értéke. Az alapító bejelentette: lemond a vezérigazgatói tisztségről. Abban bíznak az AI segít majd rajtunk és rajtuk is.
Jön a hideg idő és fel kell tekerni a fűtést. Emiatt is aktuális a november 1-jén hatályba lépett új kormányrendelet, amely az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendeletet módosítja és az energiahatékonyság jegyében változtatja meg az energetikai tanúsítvány részletszabályait, ezzel megcélozva a hazai lakásállomány formál
A júliusban bevezetett szociális hozzájárulási adó (szocho) számos megtakarítás hozamát csökkenti, ezért a korábbinál is vonzóbb megoldást jelent a tartós befektetési számla (tbsz), mely hosszabb 5 éves időtávon adómentes megtakarítást nyújt. Ez a kedvező feltétel magyarázza, hogy a K&H-nál a tartós befektetési számlák száma az év első nyolc hó
A Luxor Technology, bitcoin-bányászati szolgáltató egy új, hashráta-alapú termék bevezetésére készül, amely 10% és 13% közötti hozamot kíván elérni, és
A Skót Nemzeti Pártból a közelmúltban többen is kiléptek, köztük a korábbi SNP-vezetőjelölt Ash Regan is, aki a korábbi pártvezető és skót első miniszter, Alex Salmond Alba pártjához csatlakozott, arra hivatkozva, hogy kiábrándult az SNP-ből a skót függetlenség melletti elkötelezettség hiánya miatt. Humza Yousaf rendkívül nehéz helyzetben van, miut
Novemberben több, bankszünnapnak minősülő technikai karbantartás is lesz a Raiffeisen Banknál. A karbantartások idején több szolgáltatás nem lesz elérhető.
A kiállítást a miniszterelnök politikai igazgatója nyitotta meg, akkor még semmilyen gyermekvédelmi kifogása nem volt. A kormány mostanra rájött, L. Simon László nem védte meg a gyerekeket a sajtófotóktól, ezért menesztették.
Az Aliexpressnek november 27-ig kell választ adnia az Európai Bizottságnak azzal kapcsolatban, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében.
A svéd European Medical Drone a kórházak drónszállítással történő összekapcsolására összpontosít fejlesuztéseiben. A vég most a svájci Dufour Aerospace-el írt alá fejlesztési együttműködési és vásárlási megállapodást 11 Aero2 pilóta nélküli
Budapesttől 80 kilométerre fekszik Terény. Az alig 400 lelkes nógrádi faluban világviszonylatban is újszerű értékesítési stratégiára alapozva üzemelteti zöldségtermesztő gazdaságát a Dezsény család.
Az Európai Bizottság hétfőn információkérésre vonatkozó megkeresést küldött az Ali Express online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek, például hamisított gyógyszerek online terjesztésére – kö
Emily Handről korábban azt gondolták az izraeli hatóságok, hogy a Be'eri kibucban meggyilkolták az iszlamista fegyveresek további 100 emberrel együtt. Most azonban arról tájékoztatták a családot, hogy hiba történt az azonosítás során.
Októberben az előzetesen becsültnél némileg jobban alakult, azonban így is tovább romlott a német gazdaság teljesítménye a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) hétfőn közzétett végleges értéke alapján.
A táplálékintolerancia a táplálékallergiához hasonló tünetekkel jelentkező állapot, melyet valamilyen elfogyasztott élelmiszer vált ki, hátterében azonban nincsen tényleges allergiás folyamat. A táplálékintolerancia is és az allergia is sürgős orvosi kezelést igénylő komoly betegség, amely speciális táplálást igényel.
A fenntarthatóságra való törekvés és az egyre növekvő energiaárak az IKT szektort is kihívások elé állítják. Magyarország három legnagyobb mobilszolgáltatója a folyamatban lévő 3G kivezetés ellenére is 2021-ről 2022-re átlagosan 70%-os energiaköltség emelkedést tapasztalt. Ez részben a háború által okozott energiaválságnak, részben pedig a fokozato
A megtorlás, vagy a humánus fellépés és a civilek védelme a fontosabb, erről zajlik most a vita az Egyesült Államokban az izraeli konfliktus ügyében, miközben megosztott a politika és már a társadalom is, hogy össze lehet-e kötni Izrael és Ukrajna támogatását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudomán
A videó a képre kattintva indul! Helyszín az M3-as autópálya, egy vasárnap délelőtt, minimális forgalommal. A távolban érkezik egy busz. Szépen lassan elkezd a leállósáv felé haladni. Aztán sajnos összetalálkozik a szalagkorláttal, ami visszalöki a pályára. Ennél a pontnál sokan gondolhatják, hogy menjetek már, ilyet mutattatok régebben is, vélhe
Legjobban a katonai infokommunikáció és katonai vezető szakokkal lehet keresni, képzési területeket nézve pedig az informatikai végzettségűek számíthatnak a legjobb bérezésre – derül ki az Eduline által szemlézett adatokból.
Vadkamera rögzítette a Börzsöny egyik vadmacskáját. A Duna–Ipoly Nemzeti Park közleménye szerint a fokozottan védett állat rendszeresen jelen van a területen.